Petőfi Népe, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-15 / 243. szám

8. oldal 1958. október 15, szerda AKADÉMIAI NAP KECSKEMÉTEN (Folytatás az 1. oldalról) hagymatermesztésbe. Helyes ez a törekvés, mert különösen Ba­ja környékén lehetőség van a zöldségtermesztés növelésére, mert itt a napfényes órák szá­ma a megye többi részéhez viszonyítva kedvezően alakul. Ezután mielőtt a hozzászólá­sok megkezdődtek volna, Mol­nár Frigyes elvtárs kérte a je­lenlevő szakembereket, hogy hozzászólásaikkal segítsék a problémák megoldását. Me­gyénkben évente jelentős terü­leten telepítenek új szőlőt, gyü­mölcsöt, de nem mindegy, ho­gyan folyik ez a telepítés. 110 kilométer hosszan érintkezik .Bács megye a Dunával és az öntözés lehetőségeit még csak kis mértékben használtuk ki. Ehhez kapcsolódott Mészöly Gyula, a Duna—Tisza közi Me­zőgazdasági Kísérleti Intézet igazgatója, a mezőgazdasági tu­dományok kandidátusa hozzá­szólásával. Foglalkozott több aktuális problémával, a korai szántóföldi zöldségtermesztés fejlesztésével, a zöldségfélék nagyüzemi művelésével; Hangoztatta, hogy megyénk 35 ezer katasztrális hold zöld­ségtermő területe az ország zöldség-vetésterületének 15 szá­zalékát képezi. Bács-Kiskun megye összes szántóterületét fi­gyelembe véve ez a zöldségter­mő terület feltűnően kevés, an­nak mindössze 4,4 százaléka. 'Járásaink, községeink egyre in­tenzívebben foglalkoznak egyes zöldségfélék termesztésével, például a makói vöröshagymát a bajai és a bácsalmási járások­ban már körülbelül 1000 ka­tasztrális holdon, a hamvas uborkát Kecskeméten kívül Mélykúton 4—500 katasztrális holdon termesztik, de ugyanitt a paradicsompaprika termesz­tése is meghonosodott; A továbbiakban rátért a me­legágy! ablakok beszerzésére, hangoztatta, hogy megyénk irá­nyító szerveinek mindent el kell követni a melegágyi ablakok számának növelése • érdekében. Nagyon fontos probléma a szer­vestrágya biztosítása. A szer- vestrágya-szükséglet felét sem tudjuk a megyében megtermel­ni, ezzel párhuzamosan a szá­mosállat-létszámot is olyan szintre kell növelni, amely le­hetővé teszi a trágya-önellátást. Országos és megyei szerveink segítsenek annak megoldásában, hogy a megyében fellelhető és kitermelhető tőzeget kizárólag a mezőgazdaság használhassa fel trágyázási célokra. Foglalkozott az öntözés prob­lémáival, hangoztatta, hogy sokkal nagyobb terület öntö­zésére van lehetőségünk. Egyes állami gazdaságoknak feladatá­vá kellene tenni zöldségter­mesztő mintanagyüzem létesíté­sét. Petőfi Sándor, a Helvéciái! Állami Gazdaság igazgatója a gépesítés fontosságáról beszélt. Kótun Károly, a Megyei Állami Gazdaságok igazgatója pedig azt hangoztatta, hogy a szőlő- és gyümölcstelepítése mellett gon­doskodni kell járulékos beruhá­zásokról (feldolgozó helyek, tá­roló helyek stb.) is. Nyújtó Ferenc, a Duna—Ti­sza közi Mezőgazdasági Kísér­leti Intézet osztályvezetője ar­ról beszélt, hogy a nyári gyü­mölcsféleségek helyes felvásár­lási árának kialakításával kell elősegíteni azok termelését, mert a jelenlegi árak nem segí­tik ezt. Magyar Ferenc, a Hosszúhe­gyi Állami Gazdaság igazgatója szerint a szőlő- és gyümölcs- termesztés gépesítéséhez most tényleg komolyan hozzá kell látni. Gyártsunk Magyarorszá­gon olyan gépeket, amelyek al­kalmasak a homoki kertgazda­ságok megművelésére, Erre megvan a lehetőség. Végezetül Konrád Zoltán, a Nagykőrösi Konzervgyár terme­lési osztályvezetője elmondotta, hogy mostanában több hasznos külföldi feldolgozó gépet kapott a konzervipar. Az ankét után a résztvevők megtekintették a Hírős Napok kiállításait. Csehszlovák nyilatkozat a nyugat-német revansizmus erősödéséről PRÁGA. A csehszlovák kül­ügyminisztérium nyilatkozatban tfoglalt állást a Nyugat-Német- országban mind erőteljesebben megnyilvánuló revansista törek­vésekkel szemben. A nyilatko­zat rámutat arra, hogy a nyu­gat-német fegyverkezéssel, a fa­siszta elemek előretörésével egy­idejűleg az utóbbi hetekben erő­teljes revansista kampány in­dult Csehszlovákia és más szo­cialista országok ellen. A nyi­latkozat számos esetet sorol fel, amikor a bonni kormány hiva­talos képviselői az áttelepítettek gyűlésein a revansizmus gondo­lata mellett foglaltak állást. A revansista kampányban a kü­lönböző militarista, fasiszta szer­vezetek is résztvesznek. A nyilatkozat a továbbiakban hangsúlyozza: nyilvánvaló, hogy a nyugat-német hadsereg lázas fegyverkezése, az atom- és ra­kétafegyverek eszközül szolgál­nak a nyugat-német politika agresszív irányzatának megvaló­sításához. Ezért utasítja el a Nyugat-Németország kormánya a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország békejavaslatait, köztük a közép-európai atom­fegyvermentes övezet tervét. Ezzel a politikával magyaráz­ható az is, hogy Nyugat-Német­ország nem hajlandó normali- zálni diplomáciai kapcsolatait a szocialista államokkal. A csehszlovák külügyminisz­térium nyilatkozata kijelenti, hogy Csehszlovákia biztonságát belső egysége, erős hadserege és a szocialista országok szövetsé­ge teljes mértékben biztosítja. München nem fog megismét­lődni és a szövetségi kormány revansista politikája kudarcra van ítélve. A Csehszlovák Köz­társaság figyelmeztet arra, hogy a német militarista politika és annak támogatása a nyugati nagyhatalmak részéről veszélyes következményekkel járhat Eu­rópa békéjére. Ezért óhajtjuk — hangoztatja a nyilatkozat —, hogy a nyugati hatalmak lássák ezt a veszélyt és Nyugat-Német­ország vessen véget revansista politikájának. Amerikai támadás as Arab Liga egysége ellen KAIRO. Az Arab Liga taná­csának hétfői zárt ülésén egy- •Ihangúlag megbélyegezték és visszautasították a tunéziai ki­küldött jelentését, amely azzal vádolta meg a Ligát, hogy egy ember, Nasszer érdekeit szol­gálja. Elhatározták, hogy a tu­néziai küldött nyilatkozatát tör­lik a szombati ülés jegyzőköny­véből és felkérik az Egyesült ,Arab Köztársaság küldöttségét, hogy térjen vissza a tanácsba. Salad ben Juszef, a tunéziai ellenzék Kairóban tartózkodó vezetője, akit annak idején a Burgiba-kormány halálra ítélt, kijelentette, hogy az Egyesült Arab Köztársaság és Tunézia között keletkezett viszályt Bur- giba tunéziai elnök, az amerikai kormány utasítására robbantotta ki. Az Arab Liga tanácsa ked- ken újabb ülést tart. HRUSCSOV Sztavropolban SZTAVROPOL. A Szovjetunió kormánya Lenin renddel tün­tette ki a sztavropoli határke­rületet a gabona és más me­zőgazdasági termékek termelé­sében elért sikereiért. Hruscsov, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizott­ságának első titkára, a Minisz­tertanács elnöke hétfőn Sztav- ropolba érkezett, hogy átadja a kitüntetést. Sztavropolba vezető útján Hruscsov látogatást tett több kolhozban. A Sztálin kol­hoz klubjában beszédet mon­dott. A többi között a Szovjet­unió gazdasági építésének sike­reivel és nemzetközi politikai kérdésekkel foglalkozott. KISHIREK külföldről Amman. A jordániai amerikai) nagykövetség szóvivője bejelen-) tette, hogy Amman ban egyez-s ményt írtak alá, amelynek ér- 5 telmében az Egyesült Államok 7 és fél millió dollár gazdasági j segélyt nyújt Jordániának • Moszkva. Nyevjadomszki ez-< redes, a Lengyel Népköztársa-[ ság moszkvai nagykövetségének katonai attaséja fogadást adott j a lengyel néphadsereg meg-j alakulásának 15. évfordulója al-j kaiméból. A fogadáson megje-, lent Malinovszkij marsall, hon-< védelmi miniszter, a szovjet; hadsereg több marsallja, tábor­noka és tisztje, írók és művé-J szelt és más közéleti személyi-; ségek. A fogadáson Nyevja-! domszki ezredes és Malinovszkij! marsall beszédet mondott. j • Bonn. A nyugat-német had- i ügyminisztérium szóvivője hét-; főn közölte, hogy a nyugat-: német haderők három-négy hé-: ten belül megkezdik kiképző: gyakorlataikat a Honest John! elnevezésű amerikai rakétalöve- dékekkel. lőu±zanö-t íőmL ezelőtt... — MIT ÍRTAK A RÉGI KECSKEMÉTI ÜJSÄGOK? — A lúgkő tragikus áldozatai Évente 120 áldozatot követel Látogatás a kórházban, a lúg-1 köves tragédiák áldozatainál Naponta 15 beteg jár rendelésre; A Kecskeméti Közlöny 1934. október 21-i számában olvastuk többek között: A legmegrázóbb, élmény egy ; ilyen kórházi rendelő óra. A betegeknek csaknem 1001 százaléka szegény ember, s így | kezelésük, eltartásuk rengete- < get emészt fel a közalapból. Kecskeméten ezenkívül még speciális baj is van: a kórház­ban nincs külön orr-, torok-, j gége- és fülosztály, * Nyolc millió pengő adósság terheli a 10 573 hold védett­birtokot Kecskeméten 674 pengő adósság esik minden holdra A kecskeméti védettbirtokok ügyéhez rendkívül érdekes' szemléltető képet ad az alábbi. kimutatás: 10 573 hold területre terjed ki Kecskeméten a védettség és; ezt a területet összesen 8 078 557 P adósság terheli. 7 792 482 ma- j gyár pengős adósságon kívül 5106 font és 57108,92 dollár; teher van. A font mai árfolya-! ma szerint a fontadósság 91 908 P-t képvisel, a dollár pedig 194 167 P-t. Tehát az idegen pénzbeli teher 286 075 P. Ezek szerint a védett terű-1 let minden holdjára 674 P adósság esik; (Kecskeméti Közlöny, 1934. április 11^ (N A P T A r 1958. október 15, szerda Névnap: Teréz Napkelte: 6 óra 3 perc Napnyugta: 16 óra 56 perc * \ A NAP HUMORA Most lehet... A Hírős Napokon Kiss oda- | megy az egyik borkóstoló sá­> torhoz, ahol Kereki nagyban ) ürítgeti a poharakat és azt ’mondja neki: — Nagyon sajnálom, hogy itt ? talállak és hogy iszol, hiszen ) te tagja vagy az alkoholellenes ] bizottságnak. Kereki teljes lelkinyugalom- 1 mai feleli: — Ez igaz, de jelenleg sza­J badságon vagyok, * — Az NDK-ból nagy meny- nylségű szemüveglencsére, Ang­liából 1200, Brazíliából 200 film­vetítőre és ugyancsak Angliából 500 távcsőre érkezett rendelés ! az ELEKTROIMPEX-hez. > — Bácsszcntgyörgyön a la- 1 kosság nagy lelkesedéssel ismét tanácstagnak jelölte Majszter- ! vies Antal elvtársat, a helyi : pártszervezet titkárát, aki ta­nácstagi kötelességeit eddig is i lelkiismeretesen végezte és idős í kora ellenére is sokat törődik a í lakosság problémáival. Ugyari- ’csak egyhangú lelkesedéssel jo- [ lölték tanácstagnak Knipf Já- 'nos egyénileg gazdálkodót is, Jaki az elmúlt négy év során »mint tanácstag jól ellátta íel- J adatát. » — Megkezdték a gépszerelési í munkákat a Bács megyei Vá­góhíd bajai hűtőházában. A hű­tőgépek és a transzformátor már a helyszínen vannak. I — Szüreti bált rendezett Csá- ; volyon a szülői munkaközös- : ség a pedagógusok bevonásával. ; Előző héten az iskolai választ­mányi tagokat választották meg. Elnök továbbra is Fazekas Lászlóné maradt, aki nemcsak az iskolának, hanem a nőszö­vetségnek és a vöröskeresztes- mozgalomnak is sokat segít. A tiszta haszon 3774 forint volt, mely összeget a VIII. osztályos tanulók nyári táborozására for­dítják. — Meghirdették a IV. orszá­gos tejtermelési versenyt. A versenyre állami gazdaságok, tsz-ek és egyénileg dolgozó pa­rasztok — a múlt évihez ha­sonlóan — a megyei törzsköny­vi felügyelőségnél jelentkezhet­nek. — A jánoshalmi úttörőcsapat sportolói a múlt hónapban Kis­kunhalasra látogattak el. Meg­nézték a múzeumot, az úttörő­házat és az új fürdőt, délután pedig kézilabda-mérkőzést vív­tak a halasi úttörők válogatott csapatával. A nagy izgalmak­ban bővelkedő mérkőzés 1:1 arányú döntetlen eredménnyel végződött. — A vaskúti termelőszövetke­zetekbe szinte naponta vannak új jelentkezők. A Petőfi Tsz- be nemrég hárman, az Egyet­' értésbe pedig hatan kérték fel­vételüket. — Az 1-es számú tlszakécskeí KISZ-szervezet tagjai, a helyi ! földművesszövetkezet részére 250 normálhold szántási szer­ződést kötöttek és lelkes segít­séget nyújtottak a napokban I tartott regruta-bál megszervezé­sében is; Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Sándor Géza [(anyja neve: Fejér Edina), Kiss »Ágnes (Szűcs Anna), Böde Zol- | tán (Kovács Terézia), Micsonai »Ilona (Farkas Erzsébet). , MEGHALTAK: Szabó Mi- >hály 37 éves, Banka Sándomé [Lak Terézia 72 éves, Szabó Ist- : ván 9 napos, kecskeméti lako­sok, — A járás orvosainak nevé­ben a napokhan tartott bajai; járási tanácsülésen dr. Mihály Gyula járási tanácstag felaján­lotta, hogy részt vesznek a leg-, közelebbi termelőszövetkezeti' látogatásokon és gépkocsijaik-' kai az érdeklődők közül szíve­sen visznek magukkal termelő­szövetkezeti tagokat vagy egyé­nileg dolgozó parasztokat. — A bélyegnapi bélyeg októ­ber 22-én jelenik meg 6 Ft címletben. A Bélyeggyűjtő Kör' kéri, hogy az előjegyzést és befizetést az érdeklődők legké­sőbb október 20-ig küldjék be;- A bélyeg kiosztása november 1 —10 között történik, bérmente-' sítésre 1958. november hó 30-ig használható fel. — A Német Demokratikus Köztársaságban határozatot hoz­tak az Elbát a Keleti-tengerrel öszekötő csatolna építésére. A tervek szerint a csatorna Wit- tenbergnél kezdődik és Wismar- nál ömlik a tengerbe. Az új vízi- úton 1000 tonrjás hajók is jár­hatnak. — A Bajai Tpth Kálmán Tár­saság írócsoportja októberben klub-estet rendez. Ezen a me­gyei háromnapos művészkörút részvevői tartanak élménybeszá­molót és a megyejárás alatt szü­letett versekből, novellákból ad­nak elő. A festők pedig bemu­tatják az ugyanezen útról készí­tett vázlataikat. — Elektromos halászatot veze­tett be halastaván a kerekegy­házi Előre Termelőszövetkezet; Ezzel a korszerű halászati esz­közzel igen szép eredményeket érnek el. Az első alkalommal is több mázsa 4--Ö kg-os pontyot fogtak, amelyek eddig a nád­tengerbe húzódva elkerülték a hálót. Az elektromos halászat teljesen ártalmatlan a halakra, mivel azokat csak elkábítja, és utána ismét életre kelnek. — A majoránna-termelő szak­csoport újabb 10 taggal gyara­podott Csávolypn, — most már hetvenen vannák. A Kossuth Termelőszövetkezetbe is hár­man jelentkeztek a napokban belépésre . — Tengeri vontatóhajó mo­delljét állítja ki a tuniszi nem­zetközi vásáron a KHCEX. Az október 19-én kezdődő vásáron árubemutatóval és információs irodával vesz részt a magyar külkereskedelem. — A 100 kát. holdhoz viszo­nyított tejtermelés a mélykúti Alkotmány Tsz-ben több mint kétszerese a járás szövetkezetei­ben hasonló módon mért átlag­nak. Az Alkotmány Termelőszö­vetkezetben 160 hektoliter tej­termelés jut 100 kát. holdra. — Szakmai továbbképzésen vesznek részt a kecskeméti pe­dagógusok minden negyedévben; A továbbképzésen bemutató ta­nítások is szerepelnek. — Aranycsillagot nyert a brüsszeli világkiállításon a magyar pavilon. A pavilonok közti versenyen 200 induló kö­zül harmincötöt tüntettek ki aranycsillaggal; — Harminc méter magasra felszálló játékhelikopter gyár-i lását kezdték meg a Debre­ceni Műanyaggyárban. — A Kecskeméti Járási Ta­nács az elmúlt1 héten ülést tar­tott, amelyen a tanácstagokon kívül megjelentek az iskolaigaz­gatók, népművelési ügyvezetők; kultúrotthonigazgátók. A népes hallgatóság előtt Kriston Fe­renc, a járási tanács elnökhe­lyettese tartott beszámolót a já­rás kulturális helyzetéről. — A 3004-es kormányrende­let szellemében dolgoznak és erősödnek az Izsáki termelő- szövetkezetek. A Kossuth Tsz- ben például ebben az évben már 14 forintot! fizettek előlegül minden munkaegységre. A Pe­tőfi Tsz-ben pedig 43 hold sző­lőterületükről 40 mázsás hol- dankénti átlagtermésre számí­tanak*

Next

/
Thumbnails
Contents