Petőfi Népe, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-02 / 232. szám
S. oldal 1958. október 2, rsütörők Dr. Sih Endre külügyminiszter beszéde az ENSZ közgyűlésén (A beszéd második része) Tegnap ismertettük dr. Sík Endre külügyminiszter beszédének első részét, amelyet az ENSZ-közgyűlés plenáris ülésének általános vitáján mondott. Most összefoglaljuk a beszéd második felében elhangzottakat. Részletesen foglalkozott a külügyminiszter a magyarországi helyzettel. Mint mondotta: az amerikaiak kihívási politikája ma is új, meg új lehetőségeket keres, hogy a magyar nép életét zavarja. Ide tartozik az a törekvés is, amely az ENSZ-ben állandóan napirenden akarja tartani az úgynevezett magyar kérdést. Ezután az ország életének számtalan biztató jele közül sorolt fel néhányat. Közölte, hogy hazánkban új választásokat írtak ki. A gazdasági élet és a kulturális élet változásairól szólva egyebek között elmondotta, hogy a lakosság jövedelme tavaly 16 százalékkal nőtt. Az ipari termelés ugyanennyivel emelkedett. A múlt évben 51 ezer lakás készült el. Ez több mint kétszer annyi, mint amennyi a második világháború előtti nyolc év átlagában Magyarországon épült. A továbbiakban hangoztatta: a kihívás politikája Magyarország szomszédságában mostanában főleg abban mutatja hatását, hogy zavarja Ausztria kapcsolatainak rendezését a vele szomszédos szocialista országokkal. Kapcsolataink jó irányú fejlődésének útjába sok zavaró akadály került, különösen az osztrák vezető kormányférfiak tavalyi amerikai hivatalos látogatása óta és az amerikai illegális szervezetek Ausztria területén folytatott tevékenysége következtében. Hangsúlyozta: a magyar kormányt az a szándék vezeti, hogy a békés egymás mellett élés érvényesítésével alakítsa ki a jószomszédi viszonyt. Sík Endre külügyminiszter befejezésül kijelentette: — a magyar delegáció csatlakozik számos delegátus ama felhívásához, hogy az Egyesült Államok vizsgálja felül külpolitikáját. — Az egész világ békéje azt követeli, hogy az Egyesült Államok kormánya a kihívás politikáját félretéve, lépjen a megegyezés és a béke útjára. Ez az út sokkal több megbecsülést fog szerezni az Egyesült Államoknak, mint a kihívás politikája, amely a számos eddigi részletkudarc után végül is teljes vereséget szenvedett — mondotta Sík Endre külügyminiszter az ENSZ- közgyűlés általános vitáján elhangzott beszédében. Mao Ce-tung: A világ népeinek az a feladata» hogy véget vessen az imperializmusnak PEKING. Mao Ce-tung kínai elnök Vuhan tartományban tett látogatása után nyilatkozatot adott ki az Űj Kína hírügynökség munkatársának. Mint mondotta — látogatása alatt meggyőződött róla, hogy a tömegekben feszülő hatalmas energiával minden feladat megoldható. A legelső az acélgyártás feladatainak megoldása. A továbbiakban arról beszélt, hogy az imperialista mesterkedések miatt Kínának hatalmas fegyveres érői mellett igen sok milíciahadosztályra is szüksége van. Szólt arról, hogy az imperialisták a világ népeinek több mint 90 százalékát maguk ellen fordították azzal, hogy erőszakkal megszállnak sok gyarmati, félgyarmati országot és atomháborúval fenyegetik a világot. Ennek a helyzetnek meg kell változnia — mondotta Mao Ce- tung. A világ népeinek az a feladata, hogy végetvessen az imperializmusnak, különösen az amerikai imperializmusnak. OOOOÍKKKXKKKKKKKKKíOOOOOeK Hammarskjöld jelentése a közel-keleti helyzetről NEW YORK. Közzétették Hammarskjöld, ENSZ-íőtitkár . jelentését a rendkívüli közgyűlésnek a libanoni és a jordániai helyretre vonatkozó határozatának végrehajtásáról. A jelentés beszámol Hammarskjöld közel-keleti tárgyalásairól, továbbá közli azoknak az emlékiratoknak a szövegét, amelyeket Hammarskjöld, az Egyesült Államok és Anglia kormányától kapott. Mindezekből teljes világossággal kitűnik, hogy az Egyesült Államok is, Anglia is a csapatok kivonására vonatkozó ígéreteiket különféle feltételekhez kötötték, hogy meghatározatlan időre elhúzzák a rendkívüli közgyűlés határozatának végrehajtását. Az amerikai csapatok Libanonból való kivonásával kapcsolatban a jelentés úgy hangzik, hogy a két kormány most tárgyal a kivonás végrehajtásának határidejéről és remélik, hogy október végére befejezik a csapatok kivonását, de csak abban az esetben, ha a nemzetközi biztonság Libanont illetően megjavul. Anglia és Jordánia kormánya — a jelentés szerint — szintén tárgyal arról, hogy az angol csapatok kivonását októberben megkezdjék és ez akkor ér véget, amikor ezt a Közel-Keleten uralkodó helyzet lehetővé teszi. A választási előkészületekről tárgyalt a Kecskeméti Népfrontbizottság A Hazafias Népfront kecskeméti bizottsága kedden délután ülésezett. Az ülésen Tóth László elnök megnyitó szavai után Eszik Sándor, a bizottság titkára számolt be az elmúlt félév eredményeiről. Hangsúlyozta, hogy a kecskeméti népfront-bizottságnak országos viszonylatban sem kell szégyenkeznie, ha munkájáról beszélnek. Szólt a tanyai népfront-bizottságok, s az egyes szakbizottságok működéséről is. Beszámolója után dr. Váry István bizottsági tag a régi választási harcokról emlékezett meg, s összehasonlította azokat A mai, nyugodt, derűlátó, magabiztos választási előkészületekkel. A felszólalások után Tóth László ismertette a Hazafias Népfront választási munkatervét, — amelyet a bizottság egyhangúlag jóváhagyott. Kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Adorján István (anyja neve; Bogár Ilona), Pálfi Sándor (Molnár Olga). MEGHALTAK: Ficzek János 72 éves, Turkevei Nagy Elek 82 éves, Somodi Jánosnf ... Bálint Zsófia 65 éves. HEVE§ HARCOK BEJRUTBAN BEJRUT, A libanoni íalan- gisták és a kormánycsapatok között a libanoni főváros keresztény negyedeiben kedden reggel óta tüzérségi tűz és tankok igénybevételével heves harcok folynak. A reakciós falan- gista pórt tagjai zavargásokat akarnak előidézni az ország egyes körzeteiben. A falangista párt három másik csoportosulással, köztük a bukott Chamoun elnök pártjával akcióegységet akar létrehozni a Karami kormány ellen. Karami miniszterelnök és Se- hab elnök tanácskozott az ország belpolitikai helyzetéről. Megbízható források közlése szerint a libanoni hatóságok nagyszabású összeesküvést fedeztek fel, amely az új kormány ellen irányult és amelyet Libanon határain túl külföldi körök segítségével készítettek elő. ,00000000 o ooo KISHÍREK külföldről KAIRÓ. Az Arab Liga szerdán ülést tartott. Ezen az ülésen vették fel a Liga tagjai sorába Tunéziát és Marokkót, * NIKÓZIA. Az angol kormány szerdán életbe léptette az úgynevezett ciprusi tervet. A ciprusi görögök, tiltakozásul a terv életbeléptetése ellen, szerdára általános sztrájkot hirdettek. Ellenzik, hogy az angol terv értelmében a török kormány megbízottat küldjön Ciprusra. Nikó- ziában jelentős számú angol katonai egységet helyeztek készenlétbe. Megerősítették az őrséget a nikóziai török főkonzu- lótus épülete körül is. * MOSZKVÁBAN kedden kiállítás nyílt a magyar gépkocsi- gyártás legújabb termékeiből. A megnyitón megjelent Kalabuhov, az Orosz Szovjet Szocialista Köztársaság gépkocsiügy i minisztere. Kijelentette, hogy a Szovjetunió a következő években sok magyar autóbuszt és dömpert kíván vásárolni. Érdeklődnek a gépkocsikra szerelt javítóműhelyek, továbbá az Ikarusz gyár különleges tej szállító gépkocsija iránt is. yo-o-ooooooo-ooooooooooooc A kínai fal. Vicky karikatúrája a New Statesmanbcn. Dulles szemüvegének felirata: nem elismerés. NAPI AE 1958. október 2, csütörtök Névnap: Petra Napkelte: 5 óra 44 perc, Napnyugta: 17 óra 20 perc MÉQ A FALÁBÚ Miskolczi János bácsi is befogta a lovat a kocsi elé, hogy a messzi Janka-majorból bejőve végighallgassa a mélykúti párt- szervezet választásokkal kapcsolatos esti tanfolyamát. Talán ezzel a példával fejezhető ki legjobban az az érdeklődés, amelyet a falubeliek és a tanyaiak mutatnak, mert hiszen a választási munkában jóféle mondanivaló-munícióval akarnak részt- venni. A 65 választói körzet mindegyikéből vannak szép számmal. Az első tanfolyamon, amelyik már a múlt héten lezajlott, 150-en, a mostanin pedig 115-en vesznek részt. Szabó Antai bácsi, meg a Figura János nagy figyelemmel hallgatták a proletárdiktatúráról szóló előadást. Azt mondja utána az öreg Anti bácsi »no most már legalább meg tudom mondani a pusztában, hogy mi is az a mienkfajta diktatúra«. Bízunk benne, hogy valameny- nyien jól felkészült harcosai lesznek a választási munkának, aminek első jele az lesz, hogy miként sikerülnek a csütörtökre tervezett jelölőgyűlések a Dó- zsamajorban, Alsómajorban, Jankán, de nem különben a Termelőkalász Tsz-ben. Jó munkát és sikert a mélykútiaknak! — Fogadóóráját Madarász László elvtárs, a megyei tanács vb-elnökhelyettese október 3-án, pénteken tartja a megyei tanács épületében. — tJj üzemet létesít különleges felépítményű és rendeltetésű teherkocsik gyártására a Csepel Autógyár. — Befejeződött a járdaépítés Császártöltés községen és megkezdődött a tervezett kutak készítése, valamint a külterületen az autóbuszváró-helyiség építése, — Anglia déli részén az utóbbi években nagyon elszaporodtak az üregi nyulak, s óriási károkat okoztak a mezőgazdaságnak, A veszély olyan komoly méreteket öltött, hogy a rágcsálók ellen hurkok, fegyverek és mérgező gázok bevetésével valóságos háborút indítottak. Több ezer üregi nyulat sikerült elpusztítani« — Értelmiségi nagygyűlés! tartanak Kecskeméten, a tanácsháza közgyűlési termében október 3-án, pénteken délután 6 órakor, Előadó dr. Bodóczky László, a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei Bizottságának elnöke lesz. — A Bács megyei KISZÖV vezetőségi ülésen tárgyalta meg azokat az intézkedéseket, amelyeket a lajosmizsei és a kiskun- majsai Vegyes Ktsz gazdaságosabbá tétele érdekében foganatosítanak. — A Bajai Csökkentmunka- képességűek Ktsz-e jelentős mennyiségű munkát Vásjlalt a Bajai Gyapjúgyár kcndoesíportjából és ezzel további húsz e$ök- kentmunkaképességű dolgozónak tud munkát biztosítani. — A gyermekek által okozott tűzesetek igen elszaporodtak megyénkben. Rövid időn belül a következő helyeken okozott tüzet a gondatlanság: Szabadszálláson, Balázspuszta 171. sz. alatt takarmány és törek égett el, a kár 1600 forint. Lajo$mizsén, a Petőfi Termelőszövetkezetben •játék következtében alomszalrr.a gyulladt ki, értéke 3Ö80 forint, Fülöpháza, Göböljárási-dűlőben pedig 30 mázsa széna, 400 kéve nád lett a lángok martaléka, a kár 3700 forint. Gátéren, a Petőfi utcában szénát gyújtottak meg a játszadozó gyermekkezek« Itt 1200 forintra becsülik a kárt« — Virágzik az orgona. A napokban megjelent szerkesztősegünkben Nagy Pál, Kecskemét« Reiszmann Sándor utca 36. szám alatti lakos és szép, teljesen kinyílott, kellémés illatú orgonát hozott be, amely a jó, nyárias idő alatt virágzott kil — Választási munkaversenyre hívták az ország valamennyi selyemgyárát a Szentgotthárdi Selyemgyár dolgozói. Vállalták, hogy az év végéig fokozott anyagtakarékosSágal, s a minőség javításával 110 (l|00 forintot takarítanak meg. — Hercegszántón a pártszervezet klubbizottsága átfogó tervet dolgoz ki a téli hónapokra« Ebben ismeretterjesztő előadások, közérdekű kérdésekkel foglalkozó rendezvények, ankétok szerepelnek, ezenkívül bő helyet kap a szórakozás is, — Helyesbítés. Kedden megjelent »Lehetőség és valóság-» című cikkünkbe értelemsav aró hiba csúszott, Az egy munkásra eső termelés értéke nem 1370 forintra, hanem 1370 forintot csökkent« . , A megyei pártbizottság augusztusban széleskörű aktiva- hálózattal hozzáfogott a megyei művelődési program kialakításához a Központi Bizottság határozata alapján. Az agitációs és propaganda osztály kulturális bizottsága számos aktíva bevonásával feldolgozta a megye művelődési és kulturális helyzetét. Szeptember 30-án délelőtt a felmérések alapján a megyei SOOOOOOO’O-OOOOOOOO-O-OOO-OCXM Elfogták a kecskeméti straadflrül álkalcses betörűjét Ifj. Székely Gábor 20 éves, foglalkozás nélküli, Kecskemét alsószéktói lakos ügyében a rendőrség befejezte a nyomozást. Eszerint kiderült, hogy Székely Gábor 28 rendbeli, álkulccsal elkövetett betöréses lopást és kétrendbeli egyszeri lopást követett el. Munkakerülésfe immár közveszélyessé vált. Székely Gábor a nyár folyamán Kecskeméten a széktói strandon sorozatosan felnyitotta a fürűőA megyei művelődési programtervezetről tárgyaltak a megyei pártbizottságon pártbizottság agitációs és propaganda osztályán napirendre tűzték a népművelés egységes irányításának kérdését. Ä vita során a részvevők komoly segítséget adtak ahhoz, hógy a megyei művelődési program sok« oldalúan elemezze a megye mű« velődési és kulturális helyzetét; valamint az elkövetkezendő időt» feladatait. A megyei tervezetben szerepel elsősorban az iskolai munka, az irodalom, a képzőművészét, a zene) a színház, a könyvtári munka, a kultúrmoz- galom, a színjátszás, valamint a tánckultúra továbbfejlesztése. Az itt elhangzott véleményeié és javaslatok alapján as MSZMP megyei (végrehajtó bi-1 zottsága Október 6-án vitaija meg a megye művelődési tervezetét, majd ezt követi a megyei, pártbizottság jóváhagyása. Rétnélj ük, hogy a megyei művelődési program alapján sokkal határozottabb irányítás és ellenőrzés mellett az eddigieknél eredményesé pb lesz a fejlődés. A megyei művelődési program elfogadása után a helyi sajtó közli a toil velődé»', tervezetet. zők kabinjait, s onnan órákát és készpénzt lopott el, körülbelül 4000 forint értékben. Az általa okozott összes kár mintegy 13 ezer forint. A kecskeméti városi és járási ügyészség ifj. Székely . Gábor ügyében soronkívül készíti el a vádiratot, amelyet a közeljövőben rögtön át is tesznek a járás- bíróság illetékes büntetotaná- csához.