Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-03 / 207. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁMÉRT BA'QS - KISKUN MÉGVE,I LAPJA III. ÉVFOLYAM, 207. SZÁM Ára 50 fillér 1958. SZEPT. 3. SZERDA Megnyíltak az iskolák kapui 1300 cb& osztálijas, a kccikeméii általános, iskolákban Szeptember 1-én Kecskeméten az általános iskolákban nagy gondossággal és szeretettel nyi­tották meg a tudomány kapuit. A II. RÁKÓCZI FERENC ÄL- TALANOS ISKOLÁBAN Nagy Antal igazgató elvtárs ünnepi megnyitó beszédében a tanul­mányi színvonal emeléséről és a szocialista erkölcs szellemé­ben való nevelés fontosságáról tájékoztatta a szülőket, pedagó­gusokat és a tanuló ifjúságot. Hangsúlyozta, 56 elsőosztályos iratkozott be az iskolába, s a kicsik nevelése fokozott gondos­ságot kíván. Majd Háló Ferenc elvtárs a pedagógus pártszervezet vezető­sége nevében a szülők felelős* ségéről beszélt. A szülői munkaközösség el­nökének üdvözlete után a nyol­cadikosok köszöntötték az első­söket, majd az elsősök a nyolca­dikosokat. Az énekkar népdal­csokraival zárult a tanévnyitó ünnepség. A BÉKE TÉRI ISKOLÁBAN Karácsony Kálmán igazgató megnyitójában kiemelte: eddig pihentünk, de a nyári örömök mellett felkészültünk az új tan­évre. 54 új elsőosztályosunk van, akiknek nevelése a mi kezünk­ben van. Bereczky László elvtárs, a pedagógus pártszervezet nevében köszöntötte a tanulóifjúságot. A legfontosabb feladat: tanulni, tanulni, tanulni! A szülői munkaközösség fü­zettel és ceruzával ajándékozta meg az elsoosztályosokat. Az ünnepi megnyitót szavalatok és énekkari szamok tarkították. A ZENEI ALTALANOS IS­KOLA tanévmegnyitó ünnepsé­gén Danicz László és Gyulai Teréz szavalt, majd B. Varga Emőke nyolcadikosztályos tanu­ló köszöntötte a nevelőket. Ezután Nemesszeghy Lajosné az iskola igazgatója mondott ün­nepi beszédet. «Az új tanévet az előző évekhez nem is hasonlít* hatóan, jobb feltételek mellett kezdjük el. Van tantervűnk, vannak tankönyveink és kiváló szakemberekből álló nevelőkol­lektívánk. Bízik bennünk és se­gít bennünket a megyei és vá­rosi pártbizottság és a tanács.« a zrínyi Altalanos is­kolában is megható tanév­nyitó ünnepség zajlott le. Bakos István elvtárs, az iskola igaz­gatója ismertette, hogy a párt és az állam jóvoltából ebben az« évben 187 gyerek nyaralt Eger-? ben. Ezenkívül 80 részesült? SZOT üdültetésben. A továb-; biakban a nevelők feladatáról? beszélt. t Az igazgatói megnyitó után| szavalattal é3 énekkari számmal? zárult az ünnepség. Feltárják megyénk állat- és növényvilágát ah Íja ni QLövényirtdjG cAllontál kezdeuiínyezíte. Mint ismeretes, a megye állat- és növényvilágáról csak hiányos ismereteink vannak, pedig az idevonatkozó adatok nemcsak tudományos értékűek, de a gya­korlat számára is fontosak. A megyei Növényvédő Állomás la­boratóriumának munkatársai ezért elhatározták, hogy a már négy éve folyó, egykét községre vonatkozó ilyen gyűjtést kiter­jesztik az egész megyére. Mun­kaközösség alakult, amely ezt a munkát még ez évben meg­kezdi. Felkerestük a munkaközösség vezetőjét. Szűcs Józsefet, aki a következő tájékoztatást adta: — Az állomás agronómusai, brigádvezetői kora tavasztól késő őszig járják az egész megyét és sokszor igen érdekes állatokat, növényeket hoznak be hozzánk. Elhatároztuk, hogy összeszedjük az összes fellelhető állatokat és növényeket. Az anyag begyűj­tése, feldolgozása és tarolása az állomás laboratóriumaban tör­ténik. Tervezünk egy állat- és növényvilág kiállítást Kunszent- miklóson. Munkánkhoz meg sze­retnénk nyerni az általános és középiskolák tanarait, diákjait. Mindnyájunk érdeke, hogy Bács- Kiskun megye élővilágát megis­merjük, hiszen sok olyan érde­kes állat- és növényfaj van már birtokunkban, amelyek az or* szágban ritkán fordulnak elő. Az anyag folyamatos gyűjtése érdekében máris előkészítettük a felszereléseket. Ügy hisszük, kezdeményezésünket sokan fog­ják segíteni és munkaközössé­günk bővülni fog — hangoztatta a laboratóriumvezető. A 89-es körzet tanácstagja — Nézze ezt a kis fácskát — mutat rá egy szépen fejlődő cse­metére Forgács József. — Nem hittem volna, hogy baj nélkül Országos rekordtermés mákból KISKUNHALASON «Beütött« az idén a mák a kiskunhalasi Mezőgazdasági Technikum tangazdaságában. Tavaly 2 mázsát szedtek holdjáról, s igen óvatosan az idén is ennyit terveztek, titkon óhajtva, hogy bárcsak meglenne a 3 mázsa. Nos, az Alkaloida gyártól kapott Sárkány B. nevű vetőmag ennél is jobban vizsgázott. Holdan­ként pontosan 5 mázsa 59 kiló 10 deka mák termett, s nem is kis terület, hanem 10 hold átlagában. A gyár főmérnöké szerint a tangazdaság ezzel az eredménnyel mint országos rekorddal dicsekedhet. Az idén termesztett mákfajtának nemcsak a ter­mésmennyisége kiváló, de gubója is sokkal gazdagabb a gyógy­szeripar számára oly jelentős ópiumban. Gubóból 42 mázsát adott át a tangazdaság az Alkaloida gyárnak s úgy tervezi, hogy jövőre nagyobb területen termeszti ezt a kiváló máklajtát, DIPLOMASZERZÉS UTÁN cJh (éoonlatáiá porozd- isp°rnwlexáqLpet leroeztt: Szálkái JHuíL/ái gőp.yszmérnSk Tavasz volt, amikor Szálkái Mátyás, ez a halkszavú, szerény fia­talember elhagyta az egyetem padjait, mint a mezőgazdasági tagoza­ton végzett gépészmér­nök. Útja a Felgyői Ál­lami Gazdaságba veze­tett, ahol lakatosként ismerkedett a gyakor­lati élettel, majd 1957 márciusában a Bányá­szati Berendezések Gyárának kapuján kért bebocsájtást. Há­rom hónapig itt is la­katosként dolgozott, majd a szerkesztésbe került. Neki is, mint minden ifjú titánnak az volt a vágya, hogy valami nagy alkotásban gyümölcsöztesse az egyetemen szerzett tu­dását. S hogy ilyen gyorsan testet öltsön vágya, erre nem gondolt. Jú­nius 27-e volt az emlé­kezetes nap. Kalocsai Sándor igazgatóval és Dobos László tanács­elnökkel ellátogattak a Helvéciái Állami Gaz­daságba, a lóvon tatású permetező ügyében. Itt megegyezés szü­letett, mégpedig olyan formán, hogy a gyár mintapéldányt küld a gazdaságnak. A kivi­telezéssel Szálkái 11á- tyás gépészmérnököt bízták meg. Igen megörült en­nek a megbízatásnak, bár tudta, hogy nem lesz könnyű dolog. Ez, a fiatal, a gyakorlati életben kevésbé jára­tos fiatalember éjsza­kákon át bújta a szak­könyveket, míg végül is, másfél hét alatt el­készült a rajzokkal. Akkor meg így szólt az igazgató: oldjuk meg úgy, hogy ne csak per­metezzen, hanem po­rozzon is. Újabb másfél hét telt el, míg megszüle­tett a konstrukció. A naptár július második felét jelezte. Hozzá­kezdtek a gyártáshoz. Az összeállítás közben derült ki, hogy módo­sításra van szükség. A ventillátor nem fért bele a vázba, s ezért ki kellett bővíteni. Hi­ányzott a motor. A gumikerék is az utol­só percben érkezett stb. Közben a helyi sző­lősgazdák (üzemi mun­kások) kíváncsiságból megálltak az új gépnél s leUert egy-kéí észre­vételt. Ezeket Szálkái Mátyás feljegyezte, sőt bíztatta társait a véle- leményalkotásra . Augusztus 29-én dél­után próbaútra indult a gép. Húllt a víz, szállt a por egyszerre. Ké­sőbb azonban a poro- zó-berendezés fel­mondta a szolgálatot, mert a porozó tányér­jába beleestek a víz- cseppek, miáltal eltö- mődött a kiömlő nyí­lás. Péntekről, szom­batra virradó éjszaka nem aludt Szálkái Má­tyás, de megtalálta a megoldást. Mindezt azután tud­tam meg tőle, ahogy végignéztem a főpró­bát. ahol a helyi szak­emberek véleménye szerint — a gép meg­felelő. Ő azonban sze­rényen csak annyit mondott: a gép hasz­nossága használatkor derül ki, hibáival együtt. Mire e kis írás meg­jelenik, addigra már a Helvéciái Állami Gaz­daságban Szálkái Má­tyás ifjú gépészmér­nök új gépével együtt vizsgázott. — Venesz — felcseperedik, sok a gyerek Kecskeméten, a Zöldfa utcában. Mondtam is Kovács István ta­nácstagunknak, hogy nincs sok bizalmam ezekhez a fácskákhoz, de ő csak nevetett, azt felelte — ezt bízzam rá. És csakugyan tu­dott hatni a nebulókra: még egyet sem láttam közülük a kis fákat cibálni, de azt már igen, hogy öntözgették, ápolták. Még jó néhány választójával beszélgettem Kovács Istvánról, Kecskemét város 89-es választó- kerületének tanácstagjáról, de egy sem bánta meg, hogy rá­adta szavazatát a tavalyi pótvá­lasztáson. Legtöbben a faülte­tést emlegették. Kovács bácsi 180 csemetét vitt ki a körzetbe, a hiányzó utcai fák pótlására. A lakosság eleinte húzódozott a csemeték társadalmi munkában való elültetésétől, ma már azon­ban szívesen beszélnek erről a cselekedetükről. Közben rájöttek, hogy a ta­nácstag nemcsak munkára moz­gósítja őket, hanem segít nekik ügyes-bajos dolgaik elintézésé­ben is. Kérték, hogy az utcába vezettesse be a tanács a vizet. Pista bácsi a tanácsülésen el­mondta a lakosság kívánságát és a Zöldfa utcában néhány hét­tel ezelőtt elkészült a szivattyús kút. Azt is kérték, hogy a Sze­gedi utat piaci napok után se- pertesse fel a város, mert sok szalma és széna hullik le az arra haladó kocsikról. Nem raj­ta múlt, hogy ebben még nem történt intézkedés. Lakásán is sokan felkeresik őt; Szerda estéje amolyan fogadó­napnak számít. Ilyenkor még családi ügyekben is véleményét kérik. Talán azért, mert 67 éves, nagy élettapasztalattal rendelke­ző ember? Ki tudja?! Annyi bi­zonyos. — nagy a bizalom irán­ta. Munkahelyén, a gyufagyár­ban is megbízható, jó munkás­nak tartják. A gyár szívét, a gépházat bízták kezére. Szorgal­máért, jó munkájáért jutalom­üdülésben részesült a nyáron. Képünk munkahelyén ábrázol­ja Kovács bácsit, — a 89-es vá­lasztókörzet tanácstagját. N. O. >0000OOOOOOOO OOOOOOOOOOÍK A Lahiteíek és Vidéke Körzeti Föidmáves- szövetkezet eisö a tsrménytetvásárlásban A megye földművesszövetkeze­tei közül harmincnyolc, 62 fel­vásárló helyen végzi a termény­felvásárlást. Ezt a feladatot a Terményforgalmi Vállalat meg­bízásából — mint bizományos — látja el. A szövetkezetek között gabo­nafelvásárlási versenyt hirdetett a MÉK, melynek eredménye­képpen augusztus utolsó hetéig 110 százalékra teljesítették ter­vüket. Különösen kiemelkedő eredményt ért el — és ezzel me­gyei első lett a Lakitelek és Vi­déke Körzeti Földművésszövcl- kezet 175 százalékos tervtcljesí- téssel. Elsők között van még a helvéciai, a kunszállási, a hajósi, a bátmonostori és az alpári földművesszövetkezet. A jó eredmények mellett van még néhány szövetkezet, ahol még sokat kell tenni, a száz szá­zalékos lervteljcsítés érdekében, de ezek dolgozói is igyekeznek javítani eddigi munkájukon. mate Világ proletárjai, egyesüljetekl OOOor OOOO O 0 ooooooooooooooooooooooooooo oooo oooco-o; , Ü ZEMI KÉrESLAP > (3. oldal) ? SOKAT ÍGÉRŐ ■> FAJTAJELÖLTEK (3. oldal) 5> DÉLELŐTT A GYÁRBAN, < ESTE AZ ISKOLÁBAN 5 (4. oldal) ?TEGYÜK SZÉPPÉ, 5 OTTHONOSSÁ 5 PARTHAZAINKAT 5 (4. oldal) 5 LÁNYOK, asszonyok < (5. oldal) ? SPORT s (5. oldal) 5 KISKŐRÖSI NAPLÓ ? (6. oldal) > KIVÁLÓ KTSZ i (6. oldal) ? A KECSKEMÉTI 5 KONZERVGYÁR ? KEZDEMÉNYEZÉSE 5 (ti. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents