Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-21 / 223. szám
A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT. BA'CS - KISKUN MEGYEI LAPJA Világ proletárjai, sgycsüljeíek! III. ÉVFOLYAM 223. SZÄM Ara 60 fillér 1958. SZEPT. 21. VASÄRNAP Időszerű kérdésekről tárgyalt a kecskeméti pártaktíva Az MSZMP kecskeméti végrehajtó bizottsága hívására szeptember 19-én délelőtt a városi tanács nagytermében mintegy ? háromszáz párt-, állami és tömegszervezeti vezető aktíva gyűlt; össze. Az összesereglett aktivistákat Magyaródi Sándor elvtársi üdvözölte, majd Gombos Aladár elvtárs, a városi párt-végre- í hajtóbizottság első titkára tájékoztatta az időszerű politikai és > gazdasági tennivalókról. | A beszámoló után: Hegedűs József, Kiss Pál Béla, Kotvicsi Sándor, Kovács Károly, Beretvás Dezső, Lörincz Antal, Szakétig Rudolf, Szalai Károly, Tamási Ottó, Lakos Gáspár, Szöcs János,\ Kemény Endre, Illés Mihályné, Sóhajda Ferenc és Papp Ferenci elvtársak szólaltak fel. ! Az értekezleten részt vett és felszólalt Putics József elvtárs,' a megyei párt-végrehajtóbizottság titkára, aki hasznos elvi és gyakorlati útmutatásokkal szolgált az aktívának. 3fGK9QSOH9CtíCKVaíjCK9CíicKiíCSCK «» Ülést tartott megyénk országgyűlési képviselő csoportja Megyénk országgyűlési képviselői pénteken délelőtt megbeszélésre gyűltek össze Kecskeméten, a Hazafias Népfront megyei bizottságának helyiségében. Az ülés első részében Maruzs József elv társ, a megyei pártiskola Igazgatója részletesen ismertette a képviselők előtt a jelenlegi nemzetközi helyzetet Az értekezlet második napirendi pontjának előadója Sztan- kovics Mátyás, a megyei képviselőcsoport elnöke volt. Beszámolójában az országgyűlés elnökségének múlt héten tartott AAAUááAA Légoltalmi kiképzési év kezdődik meg Kecskeméten szeptember végén. Az oktatási évet a Katona József Színházban nyitja meg a kecskeméti légoltalmi parancsnokság szeptember 26-án, pénteken este fél 7 órai kezdettel. A megnyitó során a kecskeméti Katona József Színház művészei mutatnak be részleteket a most nyíló évadban színre kerülő zenés és prózai művekből. ÉPÜL, SZÉPÜL KECSKEMÉT NEMZETKÖZI SZEMLE (2. oldíC* ! bakator- KOPOGTATNAK fK (3AoMahr ŰJ TERMÉS (4. Mát? tájékoztatóját ismertette képviselőtársaival. Sztankovics elvtárs beszámolója után a képviselők beszéltek saját tevékenységükről. Az értekezleten felszólalt Farkas József, a Hazafias Népfront megyei titkára is. Köszönetét mondott a képviselőknek eddig végzett munkájukért Kérte őket, hogy a jövőben minél több békegyűlésen vegyenek részt és szólaljanak fel, tájékoztassák választóikat a nemzetközi helyzetről, s buzdítsák őket a békéért folyó küzdelemre, A Rákóczi út lassan beépül már modern, emeletes bérházakkal, s most a Dózsa György út képe is újjá formálódik. Kéüünk a máriavárosi vasútállomás közelében épülő új bérházakat mutatja. f JÖ HA TUDJAK : A GAZDÁK (5. oldal) t YASARNAPI X SPORTMŰSOR ! REJTVÉNY a. oldal) i BAGS MEGYEI SZEMMEL | AZ ORSZÁGOS l MEZŐGAZDASÁGI KIÁLLÍTÁSON (8. oldal) Érdekes állattenyésztési kísérletek a Városföldi Állami Gazdaságban Magasabb fejési átlag és tej ssír százalék^ kevesebb takarmányfogyasztás Jelentős állattenyésztési kísérlet kezdődött meg a Városföldi Állami Gazdaságban az 1955—56-os gazdasági évben. — Horn Arthúr egyetemi tanár A harmadik negyedévi adóbevétel teljesítése fokoséit erőfeszítést káván Pénteken délelőtt ülést tartott a Bács-Kiskun Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A v. b megvitatott és elfogadott két szabályrendelet-tervezetet is, amit majd a legközelebbi megyei tanácsi ülés elé terjesztenek jóváhagyás végett. A rét. és legelő- gazdálkodásról szóló szabályren. delet a megye 200 ezer holdnyi rétjének és legelőjének fokozott gondozásáról, a községi apaálla00000000CXXXXX300CXXXX Állatorvos tudományos kutatók látogatása Kiskőrösön A nemzetközi parazitológiai kongresszus külföldi részvevőinek egy csoportja látogatást tett Kiskőrösön. A vendégek között volt: W. Stefanski, varsói akadémikus feleségével, Eichler doktor német professzor, dr. Kendall angol kutató a Wey- bridge-1 intézettől, Gerwel doktor, a poznani orvosi egyetem parazitológiai tanára és Vaszilev Iván, bolgár tudományos kutató. A vendégek kíséretében megjelent dr. Pusztai Oszkár, a Földművelésügyi Minisztérium állategészségügyi osztályának vezetője, dr. Szép Iván, az állatorvosok szakszervezetének országos elnöke, dr. Mezei Miklós megyei vezető állatorvos. Takács Béla megyei főáüattenyésztő, a kiskőrösi járási és községi pártbizottság, valamint a tanács képviselői. A vendégek első útja a járás; illatorvosi rendelői» vezetett ahol dr. Horváth József, járási főállatorvos ismertette az állati parazitáit — elsősorban a májmétely kártevésének megelőzésére és felszámolására végzett, több éve folyó munkálatokat. A fáradozás eredménye, hogy a korábbi évek 65 százalékos fertő- zöttségét sikerült körülbelül 10 százalékra leszállítani s ezzel kapcsolatban mintegy 2 millió forintot megtakarítani a népgazdaságnak. A program Csővári András dolgozó paraszt tanyáján folytatódott, ahol Lengyel András, a vizgazdálkodási társulat elnöke üdvözölte a vendégeket. Ebéd után a vendégek a helyszínen megtekintették a lecsapolt Csukás-tó további rendezési munkálatait, majd kedves em- 'ékek, értékes tapasztalatok birtokában búcsúztak el a meleg szívű kiskőrösi vendéglátóktól tokról, a legeltetési bizottságok munkájáról hoz majd egységesen kötelező irányelveket. A megye harmadik negyedévi adóbevételeiről Borbély Lajos elvtárs, a pénzügyi osztály vezetője számolt be a végrehajtó bizottságnak. Elmondotta, hogy a kalocsai, a kiskőrösi és a kiskun- halasi járásban lemaradás mutatkozik az adóbevételi tervek teljesítésében és emiatt a megye is nyolc százalékkal a naprakészség mögött van. A végrehajtóbizottság úgy döntött, hogy fokozni kell az állam iránti kötelességek teljesítése érdekében kifejtett munkát. Szélesebb körben kell tájékoztatni a lakosságot arról a lehetőségről, hogy ha negyedik negyedévi adóját most befizeti, akkor 6 százalékos kamattérítésben részesül. A végrehajtó bizottság elismerését fejezte ki a Termény forgalmi Vállalatnak és vezetőjének. Buda Gábor elvtársnak a természetben fizetett búzaföldadó begyűjtése érdekében végzett jó munkájáért. Dicséretben részesítette az Állatforgalmi Vállalatot és vezetőjét. Szabó László elvtársat is. A mezőgazdasági osztály javaslatára a v. b. megadta a működési engedélyt a nemrégiben alakult nagybaracskai Üttörő Termelőszövetkezetnek, a vaskúti Üj Barázda Termelőszövetkezetnek, a vaskút! Szabad Föld Termelőszövetkezetnek és a bó- csai Szőlőskert néven alakított szak cin Dórinak. ajánlatára a gazdaság vezetői a dán Jersey és a magyar-tarka fajta tehén keresztezésével egy új szarvasmarha-egyed előállítására törekedtek. A Jersey-fajta, az ilyen nevű angol szigeten, mostoha természeti viszonyok között kitenyésztett kistestű, igénytelen, igen magas — 6—7 százalékos — tejzsír tartalmú, jó közepes tejelő szarvasmarha. Tenyésztésbe vételi ideje a magyar-tarka 18—20 hónapjával szemben 15—16 hónap, amely költségcsökkentés szempontjából igen előnyös tényező. Mint említettük, 1955-ben megindult a kísérlet-sorosat, melynek első eredményeként ez év júliusában 11, a fentiek szerint keresztezett üsző borjadzott meg. A 11 újfajta tehén fejési átlaga 13 liter, míg a gazdaság többi tehenénél 10.3 liter. A tejzsír százaléka 5, míg a többi tehéné csak 3.6. A keresztezett üszők átlagban 26 hónapos, míg a magyar-tarka üszők 28—39 hőnapos korukban borjaztak első ízben. Az előbbiek átlagosan 110 ld* logrammal kisebb testsúlyűak a többinél, ezért létfenntartásukhoz mintegy 20 százalékkal kevesebb takarmányra van. szükségük. A gépi fejesre is alkalmasabbak jó tőgyalakulásuknál fogva. Az új állományt teljesen elkülönítve, tuberkulózis és brucellózis mentes istállóban helyezték eL összegezve az eddigi eredményeket. a majdnem három literes hozam, az 1.4 százalékos tej- zsírtöbblet, valamint a kisebb takarmány igény következtében máris jelentős önköltségcsökkentést értek el, amit teljes pontossággal majd az évvégi mérleg fog kimutatni. A terv szerint 1959-ig legalább 50 ilyen tehene lesz a gazdaságnak. Szabó István, Városföldi Állami Gazdaság fi megyei üáplren! Bizettság elnökségének állásfoglalása a tajvani eseményekről Az Amerikai Egyesült Államok külpolitikája már hosszabb ideje a nemzetközi feszültség kiélezésére, a béke megbontására irányul. Az elmúlt hetekben Közép-Keleten végrehajtott intervenció után az Amerikai Egyesült Államok a Távol-Keleten is nyílt agressziót hajtott végre akkor, amikor a tajvaniszoros térségében kialakult helyzettel kapcsolatban durván beavatkozott a Kínai Népköztársaság belügyeibe és a kínai népek Tajvan és a környező partmenti szigetekre irányuló történelmi jogait semmibevéve a Kínai Népköztársaságot nyílt katonai beavatkozással fenyegeti. A Hazafias Népfront Bács megyei bizottságának elnöksége, — egész Bács megye dolgozó oénének véleményét kifejezve — mély rokonszenvét nyílvánítja a testvéri nagy kínai nép jogos érdekeinek biztosítását célzó harca iránt és mélységesen elítéli az Amerikai Egyesült Államok kormányának Kína belügyeibe való beavatkozását; Teljes mértékben egyetértünk a Magyar Népköztársaság kormányának a távol-keleti helyzettel kapcsolatban 1958. szeptember hó 13-án nyilvánosságra hozott nyilatkozatával és annak a határozott meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy a kínai népnek a Szovjetunió és a többi szocialista ország által támogatott harca diadalmaskodni fog az Amerikai Egyesült Államok agresszív erőivel szemben; A Hazafias Népfront Bács megyei bizottságának , elnöksége