Petőfi Népe, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-03 / 207. szám

1958. szeptember 3, szerda S. oldal Serdülő lánykáknak t Megkezdődött a tanítás. A mi szerény ajándékunk az iskolai év első napjaira e négy, bájos, kis bakfisruha-modell. Az első könnyű szövetből készült együt­test az anyag színéhez illő pety­tyes selyem, vagy nylon sál és kesztyű díszíti. A második cs harmadik modell célszerű isko­lai viselet, a negyedik ugyan­csak ünnepi alkalomra való, Asszonyok veszélyben Beszélgetés az abortusz-bizottság elnökével Dr. Kuti Istvánnal, Kecske­mét járás és város egyesített abortusz-bizottságának az elnö­kével beszélgettem. Elbeszélése nyomán tragikus, megrázó eset elevenedik meg előttem. Egy hatcsaládos édesanyáról van szó, akinek férjét 1956 telén el­ragadta a disszidens »láz«, s a családdal, feleséggel mit sem törődve elhagyta az országot. Az asszonyra maradt a héttagú család eltartásának a gondja. Ahogy teltek a hónapok az édes­anya megismerkedett egy sze­rény, józan életű munkásember­rel. Megszerették egymást, s a férfi látva az asszony súlyos gondjait, úgy határozott, hogy összéköltöznek. Lassan két éve már, hogy együtt élnek. Az asz- szony azonban bármennyire is szereti új társát, rettenetesen fél egy új gyermek születésétől. Az alig két év alatt tizenhárom esetben volt abortusz-bizottság előtt. A legutóbbi alkalommal már a kórház orvosai figyel­meztették az óvatosságra, hi­szen minden újabb művi beavat­kozással az asszony élete forog kockán. A napokban a házastárs ke­reste fel Kuti Istvánt, hogy kö­nyörgésével rábírja, ne enged­jék elvetetni az ismét útban lé­vő gyermekeket, mert már na­gyon aggódik az asszony életé­ért. Ö szívesen és örömmel vál­lalja a gyermek felnevelését. Azonban az asszony még élete kockáztatása árán is ragaszko­dik a műtéthez. Az orvos gondolkozik néhány pillanatig, hiszen itt jutottunk el beszélgetésünk céljához. — Sok asszony — mondja Kuti István — különösen a ta­nyái és falusi asszonyok kerül­nek ma hasonló helyzetbe. A rendelet szerint ők dönthetnek árról, hogy életet adjanak-e, vagy sem az útban lévő apró­ságnak. S közben míg a rende­letre hivatkoznak —• amit mi orvosok sem tagadhatunk meg — elfeledekezheínek arról, ami rendeletileg nincs előírva, de ami az ő számukra is sokkal megnyugtatóbb és egyszerűbb volna: a védekezésről. Ma már megvan a lehetősége és meg­vannak az eszközeink, hogy megvédjük asszonyainkat az évek során egyre kockázatosab­bá váló művi beavatkozástól. Gondolok itt a presszáriumok és a kémiai szerek együttes alkal­mazására, amely azon túl, hogy kevésbé költséges, mint a művi beavatkozás, csaknem 100 szá­zalékos biztonságot nyújt a te­herbeesés ellen. Csupán az a kellemetlen, hogy használatához előbb orvosi vizsgálat szükséges. De vajon, amikor bajba kerül­nek az asszonyok, nem az or­vost keresik fel előbb? Feles­leges és káros tehát az álsze­mérem, melyre a leggyakrabban hivatkoznak az asszonvok. Hiba még az is, hogy a rende­let szerint a ms'Születendő gyermek sorsáról egyedül csak az anya dönthet, ugyanakkor számtalan esetben lehetünk ta­núi, hogy a férj kérésére a bíró­ság elválasztotta a házastársa­kat az asszony által nem kívánt terhesség megszakítása miatt. Javaslatunk, hogy a férjek is kapjanak szó. az --szonyok mellett az abortusz-bizottság előtt — mondotta dr. Kuti Ist­ván. Beszélgetésünk befejezése előtt megkérdeztem Kuti doktort: Mit szándékozik tenni a városi a városi tanács egészségügyi osz­tálya a nők felvilágosítása érde­kében? — Már több esetben tartot­tunk előadást a védekezés mód­jairól. Ebből származó kezdeti sikernek könyvelhetjük el, hogy a városból sokkal kevesebb nő keresi fel az abortusz-bizottsá­got, mint a környező tanyavi­lágból és falvakból. Ezért elha­tároztuk, hogy ezeken a helye­ken számos egészségügyi elő­adás keretében hívjuk fel az asszonyok figyelmét az egyedüli helyes módra: a védekezésre. — e.é. — Heti étrend SZERDA: Borsóleves, töltött paprika, gyümölcs. CSÜTÖRTÖK: Karalábéleves, rakott burgonya paprikasalátá­val. PÉNTEK: Fejtett bableves, szilvásgombóc, dinnye. SZOMBAT: Burgonyaleves, tökfőzelék vagdalthússal, szőlő. VASÁRNAP: Csirkeaprólék- leves, csirkepörkölt galuskával, uborkasaláta, almásrétes. HÉTFŐ: Paradicsomleves, ri­zseshús kovászosuborkával. KEDD: Zöldségleves, lecsós- hús burgonyával, körte. Különös jutalmazás Az Academie Franchise által évente kiosztandó sok díj között van egy jutalom (valamivel több mint tíz frank értékben), ame­lyet »annak az évente újra meg újra kiválasztandó fiatal bati- gnollesi lánynak kell adni, aki atyja második felesége iránt kü­lönösen odaadónak bizonyul«, Mfozik M usora Szeptember 3, szerda: Baja Központi: Ég cs föld kö­zött, Baja Uránia: Időzár, Ka­locsa: Az ötlábú birka, Kecske­mét Árpád: Bűn, Kecskemét Városi: Tájfun Nagaszaki fe­lett, Kiskőrös: Legenda a szere­lemről, Kiskőrös Kertmozi: Ke­gyetlen tenger, Kiskunfélegyhá­za: Bum, a katona, Kiskunhalas: 430-as urak I—II. Sporthírek MEGYEI I. O. BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. 2. 3— 4. 3— 4. 5. a. 7—1U. 7—10. 7— lü. 7—10. 11. il. U- 14. lo-ll. 15. ló. F. Honvéd H. Határőr K. Építők Kiskőrös Dávod Kalocsa Báesbukod Kecel H. MÁV Mélykút Gara Madaras Jánoshalma Soltvadkert Tisza kécske Vaskút 1-----6 1----­1— 1 — 1—1 — 1—1—1 1 — 1 — 1-----1 1-----10 1-----10 2 1 l 1 1 0 1 0 :0 2 :0 2 :0 2 :0 2 1 2 1 2 2 l 1 1 ;1 1 :2 1 :'i 0 :j o :l 0 :1 0 3 0 (j C Szerdán Martfüvei játszik a Dózsa A Kecskeméti Dózsa a Budapesti Szpartakusz elleni bajnoki mérkőzé­sére előkészítésül a Martfű NB 111- as csapatával játszik edzömérkőzést szerdán délután fél 5 órakor a KTE Sporttelepén. A martfűiek az elmúlt vasárnap a volt NB II-s Perecesl győzték le. ( Áproairaeiesen ) ELADÓ Kecskemét, Külső-Maria- város 12. szám alatti náz, azonnal el­foglalható. 2465 ELADÓ 600 n.-öl gyümölcsös szőlő, lakott lakóépülettel, nagyállomás mögött. Kecskemét, Sétatér u. 4. 2469 IDŐ BAJUSZ JÁNOS, Hetényegy- tiáza, Belsőnyír 10. szám alatti lakos nevére kiállított marhalevél elve­szett. Megtaláló fenti címre adja le. ELADÓ ezép helyen, kétlakásos sa­rokház, kedvező fizetési feltételek­kel. Egyszoba-konyhás, húszméteres, padlós lakássá alakítható épület, fa­anyaggal. Háromszobás beköltözhe­tő. Közelfekvö fél hold szőlő, kút- tal, felszereléssel. Baja, Ősz utca 2. Nagy.____________________________2461 ÜG YES kifutó fiút vagy leányt fel­veszek. Virágpiac, Kecskemét. Özv. Locskainé. 5298 VILLAN Y SZERELŐ elhelyezkedne. Címet a kiadóba kér. 5274 RUHÁZATI, háztartási lakberende­zési és egyéb új vagy használt tár­gyakat vesz és elad a Bizományi Áruház Vállalat bajai fiókja. Vásár­lásainál keresse fel az üzletben újonnan létesített új árucikkekből álló, leértékelt áruk osztályát. Bizo­mányi Aruház, Baja, Szabadság úl 9. szám. 2382 NÉMET FORDÍTÁST és gépelést vállalok. Ifj. Baditz Pál, Miskolc, Tass u. 15. 2410 HÉTEZRET futott, fekete Pannónia oldalkocsival, olcsón eladó. Puszta- mérges, Vasútállomás. Varga And­rás. 2383 ASZTALOS szakmunkásokat, vaia- inint betanított gépmunkásokat — azonnali felvételre keres a Bács- Kiskun megyei Faipari Vállalat, Kis­kunhalas. 2373 aO O-Ő v óO OóOOóbOOóObOOöU Kalocsai apróhiideteseb ELADÓ Kalocsán, Széchenyi és Izsók utca sarkán 130 négyszögöl háztelek. Cím: Trenschiner, Budapest. XIII ser., Kresz Géza utca 32. l KALOCSÁN, Rákóczi Ferenc utca 32. számú ház szabad kézből eladó, azonnal beköltözhető. ELADÓ 1 darab motoros szecska vá­gó és egy 6—8 HP stabil motor, teljes üzemképes, bármilyen meghajtásra alkalmas, sürgősen eladó vagy motor- kerékpárért elcserélhető. Megtekint- nető mindennap Bagó András drag- izéli lakosnál. .wwwwvwvwwvw A Halászcsárdában, a repülőtér mellett, f. hó 5-én, pénteken és 6-án, szombaton műsoros estet rendezünk. Közkívánatra féllépnek: Szokoly Gyula, Virágh Vera. — Vendégszerepei még: Elzie Asley .bécsi énekesnő. Kíséri ifj. Bu­rai Béla és zenekara. — Asztalrendelés a helyszí­nen. 2473 Megyei I. oszt. labdarúgó-eredmények Kalocsai Kinizsi—Garai Traktor 3:1 (2:0). Kalocsa, 800 néző. Vezette. Zsómboki. A kalocsai csapat jól fel­készült az őszi bajnokságra s nagy akarással is küzdöttek. A csapat vé­gig fölényben játszott, s feltétlenül megérdemelte a győzelmet. — Soro­zatos kalocsai támadások után a 26. nercben Petrovics jó érzékkel kitör, s a 16 tájékáról hatalmas lövéssel megszerzi a vezetést. A 32. percben újabb kalocsai gól. S^őgletrugásbói Romsich jól ívelt 1l.ódája érintés nélkül jut a hálóba. Fordulás után a fíaraiak kapnak jobban lábra s a 3. percben Karagity II. révén javí­tói tudnak. Az első öt perc után újra a hazai csapat veszi át az irá­nyítást, s már a 6. percben Petro­vics 11-esből növelhetné az ered­ményt. de az alkalmat elszalasztja. Annál eredményesebb a 6. percben Mészáros, aki kapáslövésből a jubb sarokba vágja a labdát e ezzel be­állítja a végeredményt. Ezután mind­két csapat inkább a 16-osok között játszik, s a kapura lövések is ered­ménytelenek. — Jók: Ladjánszky, Romsich, Petrovics. A garai csapat mélyen formája alatt játszott. Kecskeméti Építők—Soltvadkert 1:6 (1:0). Kecskemét, Vezette: Bada­csonyi. — A kecskeméti csapat kap jobban lábra és a 7. percben Sáros! háti a leié húzva, a kiugró kapus fö­lött jói helyezett labdával megszerzi a/. 1357—58. bajnoki év első megyei gólját. A Zsikla I-et nélkülöző solt- vadkerti csapat ellen az alaposan megfiatalított Kecskeméti Építők g.v uttv.se fölényt harcolt, ami a gól­helyzetek számában is megmutatko­zik. A mezőnyben a vadkerti csapat egyenlő ellenfél, de a kapu előtt nem gólképesek csatáraik. A szünet után esik az amúgy is alacsony szín­vonalú játék irama, gólt egyik csa­pat sem tud elérni. Az utolsó ne­gyedórát a vendégek tíz emberrel játszották, mert a 30. percben az ösz- szecsapásnál Mészáros I. megsérült. — Jók: Nagy II., Márkli, Deák, Sá- rosi, illetve Viszkok, Huszár, Híd­végi és Tóth. Kiskunhalasi Határőr—Tlszakécskei SC 3:0 (1:0). Tiszakécske, 500 néző. Vezette: Mácsai. — A forduló egyik meglepetése. A mérkőzés úgy in­dult, hogy a hazaiak könnyű győ­zelmet aratnak, de lövéseiket nem kísérte a szerencse. A sorozatos eredménytelenség a kécskei játéko­sokat elcsüggeszti s nem küzdenek úgy, ahogy kellene. Ennek követ­kezménye azután, hogy a 27. perc­ben egy váratlan lefutás után a ha­lasiak Ungi fejesével megszerzik a vezetest. Változatos mezőnyjátékkal ér véget a félidő. — Fordulás után Ismét a kécskeiek támadnak, de gólhelyzeteiket nem tudják kihasz­nálni. Annál eredményesebbek a Ha­tárőrök, akik a 19. és a 34. percek­ben Janecz révén bebiztosítják az eredményt. — Jók: Horváth I., Honti, Domokos és Janecz, illetve Pa rád l és Varga. Kiskunfélegyházi Honvéd—Vaskút 6:0 (2:0). Kiskunfélegyháza. 800 nézői Vezető: Hámori. — a F. Honvéd kiemelkedő tudásával fölényesen* akár nagyobb arányban is győzhet tett volna az élcsoportba tartozó Vaskút ellen. Már az 1. félidőben is fölényben játszott a hazai csapat, de a második félidőben valósággal lelépte jóképességű ellenfelét. A nagyszerűen védő Andróczinak a vaskúti csatárok nem tudtak gólt lőni. — Gőllövők: Szabó I. 3, Baló 2* Kálmán. Kiskőrösi Petőfi—Jánoshalmi SE 1:0 (0:0). Kiskőrös, 100n néző. Vezette: Sólymos. — Kiskőrösi támadásokkal indul a mérkőzés és Varga hatal­mas lövése a kapufán porzik. A vendégek csak szórványosan támad­nak. Szünet után a kiskőrösiek len­dülnek jobban bele és már a 3. perc­ben, Markó bombalövésével, a mér­kőzés sorsa is eldől. Á 26. p-ben Tor- gyik (K) és Csernok (J) összerúg, mire a játékvezető kiállítja őket. A já- noshaÍrniak nagy hajrába kezdenek, de az ő lövéseiket sem kíséri a sze­rencse.. — Jók: Varga, Lasztovicza, Szentgyörgyi II.. Illetve: a jánoshal­mi kapus és Mrazek. Mélykút—Bácsbokod 2:2 (1:0). — Mélykút, 400 néző. V.: Boronkay. — A hazaiak kezdenek jobban és a 14. percben Bundula megszerzi a veze­tést. Ezután eléggé csapkodóvá vá­lik a játék. Szünet után mindkét csapat megélénkül. A bokodiak a 8. percben szögletből egyenlítenek Borbély lövésével. Most a mélykú­tiak erősítenek és a 15. percben Raj- csányi II. megszerzi a vezetést. To­vábbra is a hazaiak támadnak, még­is a befejezés előtt pár perccel egy kapu előtti kavarodásból Vidrának sikerül egyenlíteni. Jók: Bondor (a mezőny legjobbja) Adelhardt, Hor­váth I. illetve Vidra. Kecel—Kiskunhalasi MÁV 1:1 (1:0)< Kecel, 600 néző. Vezette: Szabó. — Erőteljes keceli támadásokkal indul a mérkőzés és a hazaiak egy fél­óráig kitűnően játszanak. A félidő egyetlen gólját Fialsz lövi. — A má­sodik félidő elején Dobra fejese a kapufáról pattan vissza. Ez megza­varja a keceli védelmet és Sejben átemelt lövésével Szemben tehetet­lenek. A halasiak most már csak az eredmény megtartására törekszenek; ami sikerül is nekik. Jók: Bagi II., Kovács és Flaisz, illetve a halasi kapus (a mezőny legjobbja) és Dobra. Dávod—Madaras 5:1 (2:0). Dávod, 500 néző, v. Fehér. — A formájuk kezdetén levő madaras! csapat nem tudott egyenlő ellenfél lenni a lel­kes dávodiaknak. A gólarány túl­zott. Góllövők: Sírok 3, Németh, Ba^ pos (öngól), illetve Tósoki. TEKE HÍRADÓ Nagyot javult a Vasas KECSKEMÉTI VASAS Az NB I-es tekebajnoki mérkőzé­sek során nagyszerű győzelmet ara­tott a K. Vasas együttese szombaton este a Horog utcai sportpályán. A tavalyi bajnokság második helye­zettjét győzte le szép küzdelemben. A győzelem értékét növeli, hogy Részletes eredmények: Balogh 451 1 Körösi 870 — Kovács II. 417 1 Krlpóczky 425 1 Kovács I. 431 1 Botos 424 1-SZEGEDI ÉPÍTŐK 7:1 Gyebrovszky nélkül állt ki a csapat. Gyebrovszky ugyanis a magyar vá­logatottal a müncheni Európa-baj- nokságra utazott. Vele a Vasas együttese maximális győzelmet arat­hatott volna, örvendetes, hogy Ba­logh ismét nagyszerű formára futott fel. Csányi Hajdú Rácz Kocsis Basils Bagadzsia 389 407 414 303 413 417 2518 Faátlag 430:407 - 2:0. ő 2418 KECSKEMÉT VÁLOGATOTT—DEBRECEN VÁLOGATOTT 5:3 Csak 20 fa döntötte el a mérkőzés sorsát. — Kecskemét teke váloga­tottja , a visszavágó mérkőzésen is győzelmet aratott. Az eredmények áltálában gyengének mondhatók, hi­szen egyik csapat sem érte el a 400 lát. A kecskeméti csapat 2333, a debreceni csapat 2363 fát ütött. A helyiek legjobbjai Medgycsi 426, Da dós 425, a vendégek közül Soltéis/ ky 410, Molnár 40a, Ari 402 faval vo a legjobb. Az első mérkőzést Is ; kecskeméti csapat nyerte és ig végeredményben a két varos közi tekemérkozést Kecskemét együalt se nyerte. Jó teiliozataí, $>veii£e kereslet volt vas ti nap a kecskeméti vájáron A vasárnapi országos állat- és kirakodóvásáron az év eddigi vásárainak legjobb felhozatala volt. A gazdálkodók 815 lovat. 115 csikót, 435 tehenet, 218 bor­jút, 892 sertést, 814 birkát és 14 bivalyt hajtottak fel. — Ezzel szemben mindössze 498 sei tés, 224 szarvasmarha, 53 birka és 93 ló cserélt gazdát. Tehát a ke­reslet még mindig elég gyenge volt. A vásár napján több kiskeres­kedelmi üzlet és az Állami Áru­ház is nyitva tartott, s általában lóközepes hétköznapi forgalmat bonyolított le. pf v>\_/ cVav »_< ASörtiiniifii ül a miMK iajjo-m Augusztus 22-i számunkban már írtunk a két lajosmizsei huligánról, akik részegeskedés- >el, verekedéssel rendszeresen bolygatták a bálozók mulatsá­gát. Mint annak idején írtuk, Szivük Bélát előzetes lelarlózla­z>eí huligán is tásba helyezték, — most pedig arról kaptunk értesítést a kecs­keméti városi és járási ügyész­ségtől, hogy társát, Nagy Istvánt is — a kórházból való távozása után — szintén előzetes letartóz­tatásba helyezték,

Next

/
Thumbnails
Contents