Petőfi Népe, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-15 / 192. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BA.CS-- KISKUN. MEGYEI LAPJA 1958. augusztus 15, péntek Érdekes, új megállapítások Baján a harmadik szputnyikról EGY SZÉP ISKOLÁVAL TÖBB építkezési munkálatai, a ké­ményrendszer átépítése, a tan­termek berendezése közel két és fél millió forintjába került az államnak. Iskolahálózatunk bővítése egy­re inkább elősegíti a tanulni vá­gyó ifjúságunk művelődési le­hetőségét. Az újjáalakított tan­termekben megszerzik az alap- műveltséget, hogy kinn az élet ezer területén kulturált ember­hez méltóan megállják helyüket. Egy szép iskolával ismét gya­rapodtunk; san „csúszik át” az esti szürkület felé, de oly módon, hogy nem volt az éjszakának olyan része, amikor nem észlelhettük volna. Ezt a különös je­lenséget azzal magyarázzuk, hogy a mesterséges égitesteket a Nap észak felöl világítja meg. Az éjfél körüli feltűnések csakugyan észak felől lát­szanak. Tapasztalataink szerint az átvonu­lást végig lehetett kísérni a horizont egyik pontjától a másikig. Nem ilyen tapasztalatokat adott azonban az augusztus 8-i átvonulás. Északnyuga­ton jelent meg a hordozórakéta, meg­szokott módon magasan a zenit föl* ívelt, de alig hogy elhagyta zenitet, el is tűnt. Nyilván befutott a Eöld árnyékkúpjába, amely eltakarta előle a napsugarakat. Persze — elgondolá­saink szerint — ez csak nyáron tör­ténhet meg. Később, tehát ősszel és télen, valószínűleg ismét „rendeseit viselkedik” majd a szovjet tudomány e csodálatos teremtménye. A rakéta és a szputnyik mostaná­ban minden éjjel látható. Ennek az az oka, hogy pályáik közel vannak a Föld megvilágítási zónájához az úgynevezett terminátorhoz. Jelenlegi helyzetüket számításba véve még körülbelül két-három hétig lesznek nálunk láthatók fokozatosan közeled­ve az esti szürkülethez, illetve a nap­palhoz, amelyben aztán eltűnnek, illetve az erős napsugárzás követ­keztében nem észlelhetők. Váiy Péter Baja Még állványok övezik — mint felső képünkön látható — a Ka­tona József Gimnázium utcai szakaszát... — de a díszterem­ben Halász Imre ipari tanuló ügyes keze nyomán már szépül, csinosodik a fehér fal (jobbol­dali kép). — Alsó képünk az egyik tanulóteremben készült, ahol az utolsó simításokat végzi Barna Etelka, Varga József, Habran István és Szentgyörgyi László brigádvezető. * A kecskeméti Katona József Gimnázium tatarozási munkála­tain az utolsó simításokat végzi a Bács megyei Állami Építőipa­ri Vállalat. Szeptember 1-én ad­ják át az iskolát rendeltetésé­nek. Az átalakítások, külső és bel­ső felújítások, a közműcsatorna [Trauimann Rezső építésügyi miniszter od a át a halast strandfürdőt Augusztus 20-ára gazdag prog­rammal készül Kiskunhalas. Reggel 8 órakor nyílik meg a Sertéstenyésztő Vállalat kultúr- házában a város fejlődését Illői­től 1958-ig ábrázoló dokumen­tációs kiállítás, amelyet Sipos János elvtárs, a városi pártbi- titkára nyit meg. 9 óra­kor kezdődik az ünnepi tanács­ülés, amelyen Reile Géza vb-el- nök ismerteti Kiskunhalas há­roméves fejlesztési tervét. Fél 12 órakor kerül sor a gyönyörű strandfürdő felavatására, ame­lyet Trautmann Rezső építés­ügyi miniszter ad át a halasiak­nak. Börtön foio&í elést kapott a vaskút! garázdálkodó A bajai járásbíróság dr. Kiin­ger tanácsa nemrégiben hozta meg ítéletét Mészáros András ötvenéves vaskúti lakos ügyé­ben. Az idős ember nem átallott ittas állapotban a környékén lakokat éjszakánként felverni, s őket kiirtással, legyilkolással fe­nyegetni. Több esetben még Csabai Béláné 24 éves kun- szentmiklósi lakos, aki a közsé­gi tanács gazdálkodási előadója volt, 1955-ben és 56-ban a nap­köziotthon, bölcsőde és iskola részére kiutalt ellátmány egy ré­szét, továbbá egyes illetménye­ket, napszámbéreket, a tanács által beszedett piaci helypénze­ket, kerékpármegőrzési díjakat, fuvarosoktól levont SZTK jáiu- lókokat, s a sportkör támogatá­sára kiutalt öszegeket elsikkasz­totta. Évek folyamán mintegy 40 000 forintot lopott el a köz­ségtől. Bűncselekményét lehetővé tette az, hogy huzamos időn át alig ellenőrizték munkáját, s a' megtörtént ellenőrzések is felü­letesek voltak. Csabai Béláné a kárt megtérítette. A járásbíró­ság kétévi börtönbüntetésre ítélte. - ' »J)<X>CK><KK>00<><K>0<><>0<KKKK>00000<>00<>0<XK><X>0<KK>00<>000<X><><>00<>00<>000<>00000<XVaa Jutott is — maradt is Betakarították a gabonát a tompái Szabad Föld Termelő- szövetkezetben. A tagság a jú­lius 1-ig teljesített munkaegysé­gekre 3 kiló kenyérgabonát és 1 kiló árpát kapott, ezenfelül 100 mázsa gabonát adott el a szövetkezet az államnak. Pénzes Jánosné Moszkvában üdül Az idei pedagógusnapon kap­ta meg a kiváló úttörő-vezető kitüntetést Pénzes Jánosné Já­noshalmi pedagógus. Jó munká­ja jutalmául a Szovjetunióban üdül három hétig. Kiegyenesedik a tompái Táncsics utca Tompán a Táncsics utca lakói Tőke Kálmán, Szalai Ferenc ta­nácstagok kezdeményezésére rend behozzák utcájukat. A kö­zépen emelkedő két dombot — amely miatt esős időben járha­tatlan kátyúk csúfították az utat — elkubikolják, a gyalogjárdát pedig minden utcabeli a saját háza előtt igazítja el. A tanács szakirányítást és némi költség- térítést ad az utca rendbehozá­sához. Balotai fatolvajok a bíróság előtt Harkai Boldizsár és Harkai Imre balotaszállási lakosok 12 mázsa fát loptak a közeli erdő- gazdaságból és értékesítették a piacon. Társadalmi tulajdon sé­relmére bűnszövetkezetben elkö­vetett lopás bűntette miatt a bíróság mindkét vádlottat 3—3 hónapi börtönbüntetésre ítélte, Elismerés a jánoshalmi kommunistáknak! 16 700 forint értékű társadalmi munkával szépítették meg a jánoshalmi elvtársak a pártszervezet székhazát. A falakat, ajtó­kat, ablakokat újrafestették, a berendezést felújították, ingyen végezték el az összes kárpitos-asztalos munkát. A székházban hamarosan megnyílik az újonnan felszerelt, dominóval, sakkal, biliárddal és rádióval elátott klubhelyiség is, Halason lép tel a Budapesti láncegyüttes csárdás, Bihari emléke, a Halálra táncoltatott lány balladája, és a Magyar Képeskönyv című hét képben előadott táncjáték. városhoz tartozik a zsanai 11. számú iskola PEIOH NEPE A Magyai szocialista ívjunkáspán Bars-kiskun megyei napilapba Szerkeszti a szerkesztő bizottság szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám Teleton: Z5—lb. zb— is. II—zz Felelős kiailő Móniin b rlgyes Kiadóhivatal: Kecskemét. S/Hbrnis/i” tér t/a. Telefon: 11—09 Előfizetési dH egy nőre 11 Ft Előfizethető és megvásárolható Dárrnely postahivatalban és kézbesítőnél. Báes-Klskun megyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon i5-i9, »'<-49 Felelős vezető: Szűcs Béla igazgató az állapot szűnik meg az iskola Kiskunhalashoz való kapcsolá­sával, Berúgott — kerékpárt lovott Horváth József kiskunhalasi lakos egy alkalommal megjeleni a halasi Kincses-féle vendéglő­ben, ahová később megérkezett László Benő is és kerékpárját az udvarban helyezte el. A vádlott az italboltban lerészegedett és ittas fejjel ellopta László Benő kerékpárját. A bíróság ittas ál­lapotban elkövetett lopás bűn­tette miatt 6 hónapi börtönbün­tetésre ítélte. Augusztus 22: lottósorsolás Kiskunhalason Augusztus 22-én, pénteken Kiskunhalason sorsolják a lot­tót. A sorsolást délelőtt 10 óra­kor a vasutas szakszervezet sza­badtéri színpadán, rossz idő esetén a Művelődési Házban tartják, rövid műsorral bevezet­ve. Sok szerencsét kívánunk a lottó halasi híveinek a nyerés­hez! Községi múzeum lesz Jánoshalmán Karsay Ferenc és Trillsam Márton jánoshalmi pedagógusok vezetésével a régészeti szakkör lelkes munkát végez a község környékén régi emlékek felkuta­tására. Munkájukban segíti őket a bajai múzeum, Az ásatá­sokkal egy időben feldolgozzák és megírják a község történetét is. Az anyagot egyelőre iskolai mú­zeum formájában rendszerezik, s idővel községi múzeummá fejlesztikí SS Állandóan serény munka folyik a S)bajai csillagvizsgáló mesterséges hold­amé gfigyelő állomásán. Minden éjjel (/megjelenik a lelkes észlelő csoport a ((csillagvizsgálótól mintegy két kilo- cc méterre eső észlelő helyen és végzi (<több mint harmadik hete fontos mim­ikáját. >S Van is a szputnyik és a hordozó- »rakéta mostanában napirenden levő £ átvonulása alatt sok olyan érdekes­ség, amelyet eddig nem igen lehetett Í zlelni. Mind a hordozórakétát, mind ;dig magát a harmadik szputnyikot ostanában éjszakánként kétszer is hét látni és mérni. Előbb észak- ileten, majd pedig nyugaton ész- Ihető az átvonulás, miközben a esterséges égitest 103—108 perc alatt 000 kilométeres utat tesz meg a üld körül. Az észlelők természetesen az első második átvonulások közötti idő­dben sem pihenhetnek. Ekkor értéke­sük és rögzítik az első átvonulás Yhely- és időmeghatározásának ada­ttal t. >S Másik érdekessége a mostani átvo­nulásoknak, hogy a mesterséges hold >>az éjszaka bármely Időszakában lát- >/ható. Az Élet és Tudomány című vhetilap 31. számánál: í»80. oldalán meg- Yjelent megállapítás, mely szerint a rakéta és a mesterséges hold csak az JvesÜ, illetve hajnali szürkületben fi- >\gy?lhető meg. most folyó mérésso- ^rozatunk tanúsága szerint megdőlt. Ú A két test a hajnali szürkülettől las­> Augusztus 20-án este 8 órakor /Kiskunhalason lép fel a Budapest >táncegyüttes és 14 tagú népi ze- hiekara. Az együttes műsorában Iszerepel többek között a dobozi kést is rántott egy pár környék-' beli lakosra. Az általa elköve-< tett bűncselekmény nagyfokú társadalmi veszélyességre vall, s< így csak helyeselhetjük a járás-j bíróság ítéletét, amely szerint) nem jogerősen 10 hónapi bör-< tönre ítélték az idős garázdái-« kodót. < 40 009 forintot sikkasztott I A zsanapusztai lakosság régi óhaja teljesül azzal, hogy szep­tember 1-ével városi kezelésbe /kerül a II. számú iskola. Eddig 5 ugyanis Zsanaeresztő községhez, /azaz a járási tanácshoz tartozott, <a szülők pedig a lakhely szerint {Kiskunhalashoz. Észrevételeiket, ^javaslataikat az iskolával és az >ott folyó nevelő munkával kap­csolatban csak közvetve, a vá­mosi tanács útján juttathatták el fáz illetékes járási szervhez. Ez \HailoÜuh — hnÜMdjuk ( ... hogy Jánoshalmán 1500 négyzetméter terjedelemben be­tonjárdát kapott a Dózsa .György, a Bajai és a Rákóczi ut- ca.­, ... hogy Kiskunhalason egy év 'alatt 106 darabbal szaporodott 'a Jóállomány. Tavaly 1132 ló után fizettek adót a dolgozó pa­rasztok, az idén pedig már 1238 után történik a kivetés. ; ... hogy a jánoshalmi leány­iskolában futó-, ugró és röplab­dapálya épült a sportkedvelő diákok számára. ... hogy a Széchenyi utcát is bekapcsolják Kiskunhalason a törpevízmű hálózatába, 254 000 forintos költséggel. Ezzel a víz­vezetékhálózat 10 kilométerre bővül, Képek a járás életéből

Next

/
Thumbnails
Contents