Petőfi Népe, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-23 / 198. szám

3. oldat 1958. augusztus 23, szombat Az arab országok javaslatát emelte határozattá az ENSZ rendkívüli közgyűlése Az államok túlnyomó többsége az angol -amerikai csapatok kivonása mellet! foglalt állást Az ENSZ rendkívüli közgyű­lése péntekre virradó éjszaka egyhangúlag megszavazta a tíz arab ország által benyújtott ha­tározati javaslatot. A határozat értelmében a köz­gyűlés örömmel üdvözli az arab államok által adott újabb bizto­sítékokat, amelyek szerint tisz­teletben tartják a többi tagállam kormányzati rendszerét és tar­tózkodnak minden olyan akció­tól, amely e rendszerek megvál­toztatására irányul- Ezért a köz­gyűlés arra szólítja fel az összes tagállamot, hogy egymás terü­leti épsége és szuverénitása, a meg nem támadás, és a bel- ügyekbe való be nem avatkozás­nak megfelelően járjanak el. Felkéri az ENSZ főtitkárát, hogy ' haladéktalanul tegye meg gzokat a gyakorlati intézkedéseket, me­lyek elősegítik az alapokmány elveinek megvalósulását Liba­nonnal és Jordániával kapcsolat­ban. Ezzel niegköpnyítik a kül­földi csapatok kivonását ebből a két országból. A közgyűlés fel­szólítja továbbá a főtitkárt, hogy tárgyaljon a közel-keleti arab országokkal a gazdasági megerő­södésüket célzó intézmény tá­mogatásáról. A főtitkár a hely­zetnek megfelelően tegyen jelen­tést munkájáról és ezt a jelen­tését legkésőbb szeptember hó 30-ig terjessze be. A szavazást megelőző esti ülés lefolyását a következőkben foglaljuk össze. Az arab orszá­gok határozati javaslatát a szu- dáni külügyminiszter terjesztet­te be. A norvég külügyminisz­terhelyettes üdvözölte az arab javaslatot és közölte, hogy a nyugati héthatalmi javaslat be­nyújtói nem kérnek elsőbbséget javaslatuknak a szavazásnál. A szavazáskor egyébként ezt a hét­hatalmi javaslatot visszavonták. Gromiko szovjet külügymi­niszter szintén visszavonta a közgyűlés elé terjesztett szovjet ß genfi atomértekeziet nemzetközi visszhangja A genfi atomszakértői érte­kezlet eredményes befejezését nyugatnémet körökben kedve­zően fogadták. Bonnban emlé­kezhetnek ugyan arra, hogy a szakértők megállapítását követ­nie kall a kelet és nyugat poli­tikusai közötti megbeszélések­nek, mégis nagyra értékelik a Genfben létrejött megállapo­dást, mert — mint hangoztat­ják — ez az első siker a lesze­relés tövises útján. A Reuter iroda szerint Ang­liában is örömmel fogadták a genfi atomtárgyalások sikerét. Az angol külügyminisztérium ugyanakkor azt is megállapítja, hogy még tanulmányozni kßll a genfi zárójelentést és tanácskoz­ni kell Anglia szövetségeseivel, mielőtt döntenének a következő lépésről. Angol kormánytisztvi­selők hivatkoznak arra, hogy a genfi megbeszélések műszaki jellegűek voltak és nem köte­lezték a kormányokat a nukleá­ris kísérletek beszüntetésére. — Londonban erre nyilván azért is hivatkoznak, mert az angol kor­mány tudvalevőleg bejelentette, hogy további nukleáris kísérle­teket végez a Csendes-óceánon. Új román gyáriménrok A pitesti híd- és vasbeton­gyár kollektívája új gyártmá­nyokkal köszönti Románia fel- szabadulásának 14. évfordulóját. A gyár kollektívája olyan háló­pótkocsikat készített, amelyek helyettesíthetik az építkezéseken a munkásbarakokat. Az új pót­kocsitípus rendkívül kényelmes. Központi fűtése, mosdója, meg­felelő bútorzata, parkettes pad­lózata van, falai műanyaggal burkoltak, hogy könnyebben le­hessen tisztántartani. A pótkor csikat három típusban gyártják: közös háló, családosok részére szolgáló hálókocsi és irodakpcsi. Elkészült az első román robogó- motor A román ipar elkészítette az első román robogót. A próbák során mind műszakilag, mind pedig teljesítőképesség és ellen­állóképesség tekintetében kivá­lónak bizonyult. A nehézipari minisztérium egyik üzemében most készítik elő az új robogó sorozatgyártását. A román gyárt­mányú robogó 6 lóerős motorral, kettős nyereggel van felszerelve. 3det/enfő ffjaíom f(l&nvíniábaii A -Carpati« idegenforgalmi iroda adatai szerint ma- már több mint 2500 külföldi turista fordul meg naponta Romániá­ban. Számuk a nyári szezonnal rohamosan nő, hamarosan eléri a 3000-et. Jelenleg cseh, magyar, szovjet, német, amerikai és fran­cia turisták látogatják Romá­niát. A lottó e heti öt találates szelvénye: 4 14, 26, 67, 74 Maximális sebessége óránkint 75—80 kilométer, benzinfogyasz­tása 1,00 kilométerenkint 2,8 li­ter. Teherbíróképessége 130 kiló. határozati javaslatot. Gromiko felszólalásában rámutatott arra, hogy az államok túlnyomó több­sége az angol—amerikai csapa­tok kivonása mellett foglalt ál­lást. Gromiko reményét fejezte ki, hogy az amerikai és az angol kormány nem kísérli majd meg különféle ürügyekkel a kivonás halogatását. Dulles amerikai külügymi­niszter megígérte, hogy támo­gatja az arab javaslatot. Füzei jama japán és $elwyn Lloyd an­gol külügyminiszter és a holland delegátus felszólalásában szin­tén az arab javaslat mellett fog­lalt állást. Ezután került sor a1 szavazásra, amelyen az ENSZ rendkívüli közgyűlése határo­zattá emelte az arab javaslatot. ^yyvwwMíywyvwi OSHÍREK kültßldröt Moszkva. A -Szovjetszkaja Kultúra című szovjet lap közli Szigeti József művelődésügyi miniszterhelyettes -Helytelen irányzat« című cikkét. A cikk a Lukács György esztétikai és fi­lozófiai munkásságában mutat­kozó revizionista tanokat bí­rálja. Rangun. A burmai Nemzeti Front elnöksége megbélyegezte az amerikai kormánynak azt az eljárását, hogy az Indiai-óceánra irányította haditengerészetének egy részét. A burmai Nemzeti Front elnöksége követelte, hogy az amerikai hadihajók azonnal hagyják el az Indiai-óceánt. Bagdad. Irak fővárosában tár­gyalásokat folytat az Iraq Pet­roleum Company vezérigazga­tója. Ezek a tárgyalások azért figyelemreméltóak, mert az ira­ki kormány már bejelentette, hogy kérni fogja a főként angol kézben levő petróleumtársaság­gal fennálló egyezmények felül­vizsgálását, hogy nagyobb ré­szesedést kapjanak az olajjöve­delemből. N A P T A R 1958. augusztus 23, szombat Névnap: Fülöp Napkelte: 4 óta 50 perc Napnyugta: 18 óra 42 perc * A NAP HUMORA Történél cm vizsga — Hogyan halt meg IV. Hen­rik? — Meghalt? Még azt sem tud­tam, hogy beteg volt, * — Augusztus 20-án tanács­tagi beszámolót tartott Vízin Gergely járási elnökhelyettes Bácsalmáson. Ugyanezen a na­pon Vörös Mihály Bácsszőlösön, Virág Pál pedig Madarason tar­tott beszámolót. t — Ünnepi értekezletet tartot­tak a Madarasi Földművesszö- yetkezetnél augusztus %2-ég. Az értekezlet után osztották ki az első félévben jó munkát végzett dolgozóknak a -Kiváló fölömü- vesszövetkezeli dolgozó« okleve­leket és jutalmakat, (Kovács István levelező.) — Tizenöt hetényegyházi út­törő ment augusztus 15-én sá­tortáborba Siófokra. A nyaralás alatt Badacsonyba és Tihanyba látogatnak-el a gyerekek. (Bérei Kálmán levelező.) ozik t^tűsora Augusztus 23, szombat: Baja Központi: Becsületrablók, Baja Uránia: Szerelem és fecse­gés, Kalocsa: A fecske küldetése, Kecskemét Árpád: Fekete szem éjszakája, Kecskemét Városi: Fekete szem éjszakája, Kiskőrös: Betörő az albérlőm, Kiskörös Kert: Dankó Pista, Kiskunfél­egyháza: Időzár, Kiskunhalas' Marty. — Ötvenszázalékos vasúti ked­vezménnyel lehet Budapestre utazni az Országos Mezőgazda- sági Kiállításra. — Új műsorral vendégszere­pel Kecskeméten a Magyar Ál­lami Népi Együttes augusztus 28-án a Katona József Színház­ban. A -Barcsai szeretője« című táncdrámát, a -Székeiyfonó« című dalmű részleteit, valamint az -Orbán és az ördög« című táncjátékot adja elő a világhírű táncegyüttes. — Ünnepélyt és kellemes szó­rakozást nyújtó délutánt rende­zett augusztus 20-án a hetény­egyházi Hazafias Népfront* (Bérei Kálmán levelező.) — Új gyógymód: a hidroioni- záció. Egy szovjet professzor olyan berendezést szerkesztett, amely mesterséges ionizált teret hoz létre jé? ez a tér gyógyító hatást gyakorol a reumatikus betegségben szenyedőkre. — Tapasztalatcserén járt a rákosszentmihályi Augusztus 20-a Tsz tagságának küldöttségé Sükösdön, az ottani Vörös Zász­ló Termelőszövetkezetnél. Alkot­mányunk ünnepén a sükösdiek viszonozták a rakasszentrnihá- iyiak látogatását. — A Bajai Hűtőház ez év végére egymillió forintos költ­séggel felépül. — Sertést iazlató telepeket akar létesíteni a megyei tanács még ebben az évben a megye több járásában. — A kiskőrösi járásban Soit­vadkerten, Akasztón, Pír ton, Keeelen és Soltszentimrén mű­ködő KíSZ-szervezetekben rend­szeres klubélet alakult ki. He­tenként két-három este összejön­nek a fiatalok a klubhelyiség­ben, ahová a KISZ-szervezethez nem tartozó fiatalokat is meg­hívják. i*íaci árak Kecskemétet) CKöaeftei (elltomhiL a púidon Augusztus 22-én a piaci fel­hozatal zöldségből, baromfiból és gyümölcsből közepes. Az árak a következőképpen alakultak: Üjburgonya 1,30—2, sárgarépa % M o ni á ii M é p k ö z t ü r s ti s ú 1958. augusztus 23-án ünnep­ük Románia felszabadulásának 14. évfordulóját. A szovjet had­sereg mellett a román nép is te­vékenyen részt vett hazája fel­szabadításában, sőt Magyaror­szág keleti területein is harcoltak román csapatok a német fasisz­ták és szövetségeseik ellen. A Román Népköztársaság a Balkán-félsziget északi részén fekszik. Keleten a Fekete-ten­ger, délen Bulgária, dél-nyuga­ton Jugoszlávia, észak-keleten és északon a Szovjetunió, észak­nyugaton Magyarország határol­ja. Területe 237 500 négyzetkilo­méter, lakóinak száma 17 700 000 tő. Az ország felszínét a Kárpá­tok hegyvonulata két részre osztja. Az észak-nyugati fele természeti kincsekben —- só, vas, földgáz, szén — igen gazdag. A Kárpátok külső peremén óriási kőolajmezők találhatók. Az or­szág dél-keleti leiének mezőgaz­dasági területein a búza és a kukorica termelése uralkodó. Románia 1944 előtt elmara­dott agrárország volt, csupán a Ploesti környéki kőolajmezőket aknázták k' külföldi nlaimono­póliumok. A felszabadult román nép a két egyéves, valamint az ötéves terv során számos új lé­tesítményt alkotott. Ezek közül kiemelkednek a vegyipari üze­mek Victoriában, Ocna Mikes­nél és Cluj (Kolozsvár) közeié­ben. A nép munkáját ejieséri a craiovai elektro-motorgyár, a romani csőhengermű, a Jassi kör­nyékén épített gyógyszergyár. A Békás-szorosban hatalmas vízi- írőmű, Filipesti de Padure hely­ség környékén az olajra, Sín- giurgiu de Padure vidékén pe­dig földgáz fűtőanyagra épített hőerőművek létesültek. I—1,50, petrezselyem 2,80—3, (c- jeskáposzía 4—5, kelkáposzta 3,50, karalábé 2,40—3, karfiol 4, zöldpaprika 1—2,20, főzőtök 0,70—0,80, uborka (ecetes) 2— 3,80, zöldbab 3,80—4,50, zöld­borsó 8—10, élő csirke 21—23, élő tyúk 19—2Ö, pulyka 17, élő ka­csa (sovány) 18, élő liba (sovány) 16, tojás 1,30, tej 2,50—3, alma 1—3, körte 2—3,60, őszibarack 5.50— 8,50, szilva 1,20—2, szőlő 4.50— 5,50, sárgadinnye 0,50— 0,70, görögdinnye 0,70—Oßü fór tint kilónként. AZ ÚJ HÁZ cl a réyi Hogy tűrheti a Kunbajai Köz­ségi Tanács azt az esztétikai szempontból egyáltalán nem szívderítő látványt, apiely a most épülő négytantermes iskola szomszédságában fogadja a járó­kelőket? Itt — az egykori köz­ségháza épületében — termény- felvásárló kirendeltség van. Az épület azonban még istállónak sem igen állná meg a helyét, annyira elhanyagolt, meszelet- len, kitört-betört ablaké. Azt mondják, hogy a traktorok az ablakok alá állnak és úgy tör­ténik a berakodás. Traktort ugyan nem láttunk, de a nyo­mai annál ékesebben bizonyít­ják az aüítás igazságát. Vajon a meszelő vagy a gondosság hiány­zik? —yla— kecskeméti anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: TurkeveirNagy Ilona (Nagy Ilona), Sóbányái Ri­ta (Benkő Klára), Macjácsi Klá­ra (Sándor Klára), Benes István (Benda Erzsébet), Papp Évá (Ku. tyifa Julianna), Jobbágy István (Balázs Ilona), Szlovák Kálmán (Nyilas Ik>r»a£

Next

/
Thumbnails
Contents