Petőfi Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-25 / 174. szám

4. oldal 1958. július 25, péntek JCít (alu közös qűndjui Cikkünkben bemutatjuk két falu kulturális fejlődését s egyúttal megírjuk a két falu kö­zös gondjait is. Először vizsgál­juk meg Császártöltés kulturális életét. Villányi János, vb-titkár az asztalra helyezi az új művelődési ház tervrajzát. A tanács a községfejlesztési alapból 180 ezer forintot bizto- aított az építkezéshez. A község lakói vállalták, hogy társadalmi munkában segédkeznek, a járási tanács pedig 10 ezer forintot utalt ki erre a célra. A tervek szerint szeptemberben kezdenek hozzá a munkálatokhoz. A tanács ebben az évben négyezer forintért új tangóhar­monikát vett az úttörőzenekar­nak. A kis pajtások Nagy Jenő pedagógus vezetésével komoly társadalmi tényezőjévé váltak a falunak. A községi tanács és az állami gazdaság jó kapcsolatát bizonyítja, hogy az állami gaz­daság anyagi támogatásával új zongorát vásároltak a központi iskola számára. A községi parkban 18 ezer fo­rintért új szabadtéri színpadot építettek. Rövidesen az ülőhe­lyek is elkészülnek 15 ezer fo­rint értékben. A falu színjátszó­csoportja háromfelvonásos szín­darabokat mutatott be. így töb­bek között színre került a Cigány és a Doktor úr. Ezenkívül ren­deztek különböző kabaré- és mű­soros esteket, amelyeket szíve­sen fogadott a közönség. A községi tanács megterem­tette azokat a feltételeket, ame­lyek szükségesek a kultúra fel­virágoztatásáért. Mindezek meg­vannak, sokkal több lehetne, de ehhez nemcsak a művelődési ház szükséges, hanem a pedagó­gusok irányító és lelkesítő mun­kája is. Ebben közösek a gon­dok Soltvadkerttel. Soltvadkert szép műve­lődési otthonnal rendelkezik, de hiányzik a kulturális élet. Faze­kas Imre, alapszervezeti párttit­kár és Bárt János elnökhelyet­tes erről így vélekedik. — A községben komoly gon­dot okoz a 14 és 16 év közötti fiatalok nevelése. Ügy néz ki, hogy senkisem törődik velük. Nincsenek foglalkoztatva, nem érzik otthonuknak a művelődési házat, mivel ott ezideig jófor­mán semmilyen kulturális tevé- genység nem folyt. így hát a kocsmában találnak vigaszt. A művelődési otthon vezetősége nem dolgozik, ez a passzivitás elveszi a fiatalok kedvét. „Platinaszőke és bronzvörös“ juhok A moszkvai rádió közölte, hogy a szovjet tudósoknak 15 esztendei kísérletezés után si­került platina- és bronzgyapjas juhfajtákat tenyészteni. A közelmúltban megalakult 19 taggal a községi zenekar. Pró­báikat rendszesen megtartják, s hogy eredményes munkát tudja­nak felmutatni, a községi tanács ötezer forintért új hangszereket vásárolt a zenekarnak. A tervek szerint augusztus 20-án mutat­koznak be a közönség előtt. Amint látjuk mindkét község, tőle telhetőén áldoz arra, hogy az emberek kultúrális igé­nyét kielégítse, felkeltse az ér­deklődést és segítsen az embe­rek kulturális nevelésében. A szépen fejlődő két falu kö­zös gondja a pedagógusok ért­hetetlen félrehúzódásában, kö­zömbösségében mutatkozik meg. Nem általánosítunk, mert van közöttük néhány, akik fáradsá­got és időt nem kímélve, sokat fáradoznak a község kulturális életének fellendítésében. Csá­szártöltésen 24 pedagógus, Solt- vadkerten 60 nevelő van és bi­zony megszámlálhatnánk a két ...................................... kezü nkön, hogy a 84 pedagógus', közül hányán vesznek részt az iskolai munkán kívül az ifjúság' nevelésében, a falu kulturális* munkájának irányításában. Mindkét faluban ez azS a közös gond, amin sürgőben kellene változtatni. Ennek sike­res megoldása a falu pártszer-: vezetén és a községi tanácson; múlik. Felvilágosító, türelmes] munkával meg kell ismertetni a nevelőkkel a soron következő társadalmi feladatokat is. így többek között a párt mezőgazda- sági politikáját és az ezzel kap-] csolatos teendőket is. Hiszen a: szocialista mezőgazdaság átszer-] vezésének gondolata nem lehet; idegen a nevelőknek sem. Csa-j ládlátogatásokon erről is beszél-] ni kell a szülőkkel, mert a nyolc] általánost elvégző gyermekek pá-] lyaválasztási gondjában is sokat; segíthetnek ezzel.' j Bieliczky Sándor A Karlovy Vary-i fesztivál vendége Akmansoy Sevin török filmcsillag, Jlrl Marékkel, a csehszlovák állami filmvállalat igazgatójával és A. Jain bombayi polgármesterrel beszélget egy fogadáson. AZ AKARAT CSODÁJA Általános szabály, hogy csa­ládi pótlék a tizenhatodik élet­évét még be nem töltött gyer­mek után jár, tekintet nélkül arra, hogy a gyermeknek kere­sete vagy jövedelme van-e. Az iskolai tanulmányokat folytató gyermek után a csalá­di pótlék a közép, vagy közép­fokú iskolai tanulmányok befe­jezéséig, legfeljebb azonban a gyermek tizenkilencedik élet­évének betöltéséig jár. (Koráb­Mikor élhet a bérbeadó felmondással? tizennyolcadik életév betölté­séig.) A továbbtanulás címén Juttatott családi pótlékot a ta­nulmányi szünidőre is folyósít­ják. — A tanulmányi családi pótlék az után a gyermek után (s jár, aki orvosi igazolás sze­rint betegsége vagy testi, illet­ve szellemi fogyatkozása miatt tanulmányait csak mint ma­gántanuló végzi. A lakásbérleti jogviszonyból kifolyólag sok vita, súrlódás keletkezik. Gyakran fordulnak szerkesztőségünkhöz olyan ta­nácsért, melyben a felmondás törvényes rendezésének ismer­tetését kérik. A bérbeadó felmondással él­het, ha a bérlő a lakást, annak tartozékait, az épület állagát rongálja vagy rendeltetés elle­nesen használja, — ha a bérlő az ingatlan karbantartásával, felújításával vagy helyreállítá­sával kapcsolatos munkálatok elvégzését figyelmeztetés ellené­re akadályozza. Ugyancsak fel­mondási ok, ha a bérlő a bér­fizetési vagy a bérrel egy tekin­tet alá eső díjak fizetése iránti kötelezettségének felszólítás el­lenére sem tesz eleget, — ha a bérlő a bérbeadóval vagy az épületben lakó személyekkel szemben a szocialista együtt­élés szabályaival ellentétes ma­gatartást tanúsít. A bérlő viszont a bérleti jog­viszonyt felmondással bármikor megszüntetheti. A felmondást leghelyesebb írásban és ajánlott levélben kö­zölni. Ezzel a későbbiek során sok vitát el lehet kerülni. A felmondás mindig a hónap utolsó napjára szólhat és általá­ban 15 nappal korábban kell azt a másik féllel közölni. Tizenöt hónappal ezelőtt a Milánó melletti Greeo pályaud­varon egy befutó gyorsvonat levágta a fiatal Anna Mariani táncosnő mindkét lábát. Sike­rült megmenteni az életét, de úgy látszott, hogy ez az élet el­vesztette minden tartalmát. Anna még nem volt híres tán­cosnő, de tanárai nagyon tehet­ségesnek tartották és nagy jö­vőt jósoltak neki. A szerencsét­lenség után mindenki lemon­dott róla. Anna azonban nem adta fel álmait. Műlábakat csináltatott, és nemcsak járni, de szaladni is megtanult. És egy szép na­pon felkereste tánctanárát, Maestro Carlo Carenriit, s kö­zölte vele, hogy ismét táncolni tanul. Mindent újból kezdett. Meg­tanulta ismét a legegyszerűbb lépéseket, mozdulatokat. Műlá­bai teljes illúziót keltenek és amikor a csinos, fiatal lány vé­gigsétál az utcán, senki sem gondolná, hogy nyomorék. De nem is nyomorék többé! Egyelőre még senki sem lát­ta táncolni. Erről így nyilatko­zott: «Olyan művészi teljesít­ményt szeretnék nyújtani* amely kiérdemli a közönség tetszését, de semmiképpen sem akarom, hogy részvétből tapsol­janak nekem.« Csak akkor haj­landó fellépni, ha önmaga is kielégítőnek tartja tánctudását. Egy vendégszereplésre azonban már szerződött az Egyesült Ál­lamokba. A nyomorékok intéze­tében, továbbá amerikai kórhá­zakban lép fel. Táncával új re­ményt akar nyújtani azoknak, akiket hozzá hasonló baleset ért, x>ooooooooooooc fitufiOibál a iSörkcr/őfit Hétfőn ette a Vendéglátó VáD tálát dolgozói megrendezték a csaposban, A vidám műsoros esten felléplek a vállalat dolgo­zói. Bíró János Csokonai: .4 re­ményhez című versét szavalta, Hriston Ferencné magyar nótá­kat és táncdalokat énekelt, Ba- rakonyi Gabriella és Bozsik József pedig tréfás jelenetet adott elő. A hangulatos bál a késő éj­szakai órákban ért véget. Megérdemlik A tejeshocsis bizalmat fs: / • - v :*yr r E. f Aki példát mutat az adófizetésben TERMELŐK! FIGYELEM! Növendékállatok számára abraktakarmányt kaphatnak cserébe 100 kg májusi morzsolt kukoricáért 120 kg korpát 115 kg májusi morzsolt kukoricáért 100 kg takarmány árpát adnak a Terményforgalmi Vállalat telepei és a terményfélvásárlásra kijelölt földművesszövetkezetek. 1992 Csató István tanácstagot úgy

Next

/
Thumbnails
Contents