Petőfi Népe, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-22 / 171. szám

üMucw 'fmkt . . M Világ proletárjait egyesüljetek i / IU. ÉVFOLYAM, 171. SZÁM Ára 50 fillér 1958. JÚLIUS 22. KEDD Befejeződött megyeszerte — a zab kivételé­vel — az őszi kalászosok aratá­sa, több mint 180 000 holdról ke­rült le a gabona kombájnnal, aratógéppel és kézi kaszával. Az átlagtermésekről még csak be­csült adataink vannak. Ahol kombájnnal arattak, illetve ahol már befejeződött a cséplés, vi­szont már rendelkezésünkre áll­nak terméseredmények. A vas­kúti Petőfi Termelőszövetkezet például 22 holdról 17 és fél má­zsa őszi árpát takarított be át­lag katasztrális holdanként. A szövetkezet búzatermése 9 má­zsa volt, 70 hold átlagában. A Kossuth és a Dózsa Tsz a becs­lések szerint 10 mázsa búzát ta­karított be holdanként. Az ed­dig elcsépelt egyénileg dolgozó parasztok átlagtermése 6—7 má­zsa körül mozog. Hugovics Bé­la 12 holdas középparaszt pél­dául saját bevallása szerint 6— 6,5 mázsa búzára számít hol­danként. Hasonló a helyzet a megye többi részén is. A kalocsai já­rás termelőszövetkezetiben 8—16 mázsa között mozog az őszi ár­pa termésátlaga. Az egyénieké pedig 6—12 között. Az őszi búza becsült átlaga termelőszövetke­zeteknél 6—8 mázsa, egyéniek­nél 5—7,5 mázsa. Az aratás befejezése után most a legfontosabb feladat a hordás. A megyei szakemberek becslése szerint mintegy 15 000 fogat viszi asztagba a termést. Helyes a termelőknek az a tö­rekvése, hogy minél előbb asz­tagba kerüljön a gabona, ne­hogy az esetleges csapadék kárt tegyen benne. A cséplés már több mint egy hete megyeszerte megindult, de általánosan ma kezdik meg a munkát a megye gépállomásai­nak valamennyi cséplőgépénél. Az eddigi eredmények is azt bizonyítják, hogy a gépeket jól kijavították gépállomásaink, alaposan felkészültek a nagy munkára. Az idén már az ara­tásnál is sokkal kevesebb gép­hiba volt, mint az előző évek­ben. Bízunk benne, hogy a cséplésnél is hasonló lesz a hely­zet és az eddigi sikereket újab­bak koronázzák. Jflagasszluűonalti ankét éj tanulságos kiáLLítás. a. KECSKEMÉTI BAKACKNAPUKON A kecskeméti baracknapok alkalmával vasárnap délelőtt 10 órakor a városi tanács végre­hajtó bizottsága és a Hazafias Népfront városi bizottsága ren­dezésében Probocskai Endre egyetemi tanár előadásával a tanácsháza dísztermében anké- tot tartottak a baracktermelés problémáiról. A professzor mintegy száz résztvevő előtl ismertette a kajszitermesztés kialakulását valamint azt, hogy a világ melyik részén milyen mértékben foglalkoznak vele; majd kitért a kajszi betegségei­re, főleg a gutaütésre, amely időnként jelentősen csökkenti e jól jövedelmező gyümölcs ter­méseredményét. — Meg kell keresni azokat a lehetőségeket, amelyekkel a kajszitermelést rendszeressé le­het tenni — mondotta —, s eh­hez az kell, hogy a kutatók sze­lektálják ki a legjobb anyago­kat, a termelők viszont a gyakor­lat tapasztalataival segítsek őket. Az előadáshoz többen hozzá­szóltak, köztük Rozsnyai Ist­ván, a Budapesti Kertészeti Ku­tatóintézet igazgatója, s hang­súlyozta, hogy a kajszi terüle­teit ott kell növelni, ahol a ter­mesztése biztonságosnak mutat­kozik, máskülönben konkrét ta­nácsokat csak akkor tudnak adni e gyümölcsfajta szaporítá­sára, betegségeinek a megszün­tetésére vonatkozóan, ha a fo­lyamatban levő, s az ország különböző vidékein végzett kí­sérletek befejeződtek. Kovács Ferenc nyug. kerté­szeti szakfelügyelő arra figyel­meztetett, hogy az . úgynevezett »népi termelés- tapasztalatai is fel kell használniok a kutatók­nak, majd a belföldi értékesi tés jobb megszervezését java­solta. Nyújtó Ferenc, a ceglédi ku- tatóteiep vezetőjének megái la pítása szerint, ahol a tavaszi talajvíz mélyebb, kisebb a kaj­szi gutaütésének a veszélye. A kajszit tehát ott kell termelni, ahol vízfogó réteg van a talaj­ban. Az ankéltal egyidőben, s az egész vásár folyamán a látoga tők százai, — vasárnap délután 6 óráig mintegy hatezren — ke­resték fel a Katona Múzeum ban megrendezett barackkiállí tást, s a hőség csökkentével a későbbi órákban hatványozottan nőtt a látogatók száma. Kiosztották a dijakat A bíráló bizottság előző nap; értékelése alapján a közel száz egyéni gazda közül Szalai Lász­ló kecskeméti termelő, a kis­kunfélegyházi Gibicz Istvánné- val megosztva nyerte az első díjat (utóbbi a saját nemesíté- sü »Homok gyöngy é«-vel és »Katalinká«-val). A második és harmadik díjat pedig Józse Fe­renc, illetve Farkas István kecs­keméti gyümölcstermelő kapta. A tsz-ek barackjai közül első a kecskeméti Új Tavasz, második a hetényegyiiazi Micsurin, har­madik a kecskeméti Szabad .öld terménye. Nagydíjjal tüntetlek ki a Hclváciai Állatni Gazdaság ba­rackjait, a Ilungarofruct azt szemléltető kollekcióját, hogy melyik országba milyen érési fokon lehet exportálni a kajszit, s ugyancsak nagydíjai kapott a Duna—Tiszaközi Mezögazdasagi Kutatóintézet a védnöksége alatt törzskönyvezett barackot termelő egyéniek kiállítóit gyü­mölcsei alapján, a nekik nyúj tolt állandó támogatásért. Megkezdődött a „Hevesi“ zöiddoliány átvétele és mesterséges szárítása a Kiskunhalasi Dohánybeváltó száritó-ieiepén ÚJABB KÉT SZOVJET JAVASLAT A BÉKE MEGÓVÁSÁRA <2. oldal) KULTÚUHAZ AZ ORSZÁGÚT MELLETT NAGYOBB KALAPOT EMELNEK (3. oldat) GYERMEKEKNEK — ÚTTÖRŐKNEK JOGI TANÁCSADÓ (4. oldal) MIT TEGYÜNK MI BAJAIAK? (5. oldal) BESZÉLGETÉS A FIATALKORÚAK ÜGYÉSZÉVEL TASSTÓL — IIAKTAIG (8. oldal) | 'JOdip lac Qiáes almás ön A mai napon megnyílt a ka­pu a Kiskunhalasi Dohánybe­váltó üzemnél az első idei ter­mésű zölddohányt szállító ko­csik előtt. Ezzel megkezdődött a -Hevesi- — Virginiai — zöld­dohány átvétele és mesterséges szárítása. Bár a májusi időjárás a do­hányokra igen kedvezőtlen ha­>00-00-00-CrOOOOOO<K)'CK>000-0000' Kettős ünnep Sükösdön Vasárnap délelőtt került sor Sükösdön annak a törpevízmű­nek az átadására, melyet a köz­ségfejlesztési alap 110 ezer fo­rintjából és a megye által nyúj­tott 300 ezer forintos támoga­tásból. építettek. Több tízezer forintra rúg az a társadalmi munka is, melyet a község la­kossága ajánlott fel a törpe- vízmű elkészítésére. A törpe- vízmű egészséges Ivóvizet ad annnak a községnek, amely év­— A másodvetés jól halad Katymár községben. Janity Márton, a mezőgazdasági állan­dó bizottság elnöke már 1400 négyszögöl, Cil Ferenc és Mol­nár Mihály pedig öt-öt hold másodvetést vetett. Ezek között van uborka, csalamádé és rö­vid tenyészidejű kukoricái tizedeken keresztül a rossz ivó­víz következtében golyvásodás fő fészke volt. A törpevízmüvet a megyei ta­nács vb-röl Cseh László elvtárs, a végrehajtó bizottság titkára adta át a község dolgozóinak. Ugyanebben az időpontban avatták fel a községben létesült új egészségházat is. tással volt, a várható termés a jelenlegi helyzet alapján jó kö­zepesnek mondható. Amennyiben az időjárás ha­marosan kedvezőbbre fordul, úgy a múlt évitől nem igen ma­rad el az idei dohánytermés. A beszállított zölddohányt az átvétel után szorgos kezek lé­cekre fonják, s utána a szárító­kamrákba helyezik. Az első íz­ben letört aljlevelek igen ha­mar és jól színeződnek. Az üzem azon van, hogy a dohányterme­lő gazdákat kár ne érje. Tehát mihelyt az első érési jelek mutatkoznak, a dohányokat be­szállíttatja. Reméljük, hogy az idén is a jó munka gyümölcseként az elmúlt évihez hasonlóan, a szá­rítótelep országos vizsonylatban is az első között fog szerepelni. K. T. Kiskunhalas, levelező. 80 HOLD UJ SZÓLÓ IZSÁKON Az Izsáki Állami Gazdaság évente nagyszabású szőlő- és gyümölcstelepítést végez. Idén tavasszal, a száraz időjárás el­lenére sikeresen ültettek el 40 hold kajszit és 25 hold törpeal­mást. A fiatal csemeték fejlődé­sét öntözéssel biztosítják. őszre 80 hold szőlőtelepítés szerepel a gazdaság terveiben. A nagy munkához a talajegyen- getést már elvégezték, 20 000 köbméter homokot mozgattak meg dózer segítségével. A for­gatás most folyik, amellyel egy­időben holdanként 400 mázsa tőzegfekállal Egerszegi-féle al­talajtrágyázást végeznek a le­endő teleDítvény alá. Három fűzeset egy imp alatt Július 17-én, csütörtökön há­romszor is helyszínre kellett szállnia a kecskeméti tűzoltó­ságnak, hogy a gondatlanságból, hanyagságból származó tüzet el­fojtsa. Időrendben az első és legki­sebb kárt okozó tüzeset a kora délutáni órákban történt a Hon védkórházban: megégett egy elektromos kapcsolótábla. Enné! sokkal veszélyesebb és nagyobb tűzesettel szálltak szembe tűzol. tóink Városföldön, az állami gaz­daságban. A 16 óra 20 perckor keletkezett tűz következtében mintegy 610 mázsa szalma égett el, 14 000 forintos kárt okozva. A harmadik tűzeset az éjszaka folyamán a Kinizsi Konzervgyár I-cs telepén a ládaszcgezőbcn történt. Egy fűrésze4p égett meg. A kö­rülbelül háromórás lappangás után keletkezett tüzet cigaretta­vég okozta. „

Next

/
Thumbnails
Contents