Petőfi Népe, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)

1958-06-27 / 150. szám

1938. június 21, péntek 3. oldat Megszervezték a tűzriasztó szolgálatot Martán Jó előre felkészültek a har- taiak a július l-#n kezdődő tűz­biztonsági őrség megszervezésé­re. Még május 22-én megala­kították a tűzrendészeti bi­zottságot, amely határozatban — tekintettel a dolgozó parasz­tok nagy elfoglaltságára — ki­mondta: a három holdon aluli gazdák 20 forinttal, az ennél nagyobb földterülettel rendel­kezők pedig 30 forinttal vált­hatják meg a mindenkire köte­lező szolgálatot. A tűzjelző és figyelő szolgálatot az önkéntes tűzoltóság tagjai látják el. A nagyobb biztonság érdekében telefonösszeköttetést létesítettek a figyelőhely — a temlomto- rony — és a tűzoltóság között, ahonnan a gépkocsira szerelt motoros fecskendő a riasztás­ra bármelyik pillanatban a veszélyeztetett helyre siethet, Hat nyugdíjas tsz-tag Mint ismeretes, rendkívüli nyugdijat kapnak mindazok a 65. illetve a 60. életévüket ez év január l-én betöltött férfiak és nők, akik legalább öt esztendőt dolgozlak valamelyik termelő- szövetkezetben. Megyénkben eddig hat (a bácsalmási Lenin Tsz-ben há­rom, s a sükösdi Vörös Zászló Tsz-ben ugyancsak három) idő­sebb dolgozó élvezi a nyugdijat, s a jogosultság megállapítása végett — az özvegyi, rokkant­sági nyugdíjigényekkel együtt — 164 termelőszövetkezetből összesen 964 bejelentés érkezett az Országos Nyugdíj Intézethez, 40 tsz ugyanakkor bejelentette a Termelőszövetkezeti Tanács megyei megbízottjának, hogy nincs nyugdíjjogosult dolgozó­ja, további 20 tsz azonban vá­lasz nélkül hagyta a megbízott ilyen irányú felszólítását, valószínűen azért, mert szintén nincs olyan dolgozója, aki jo­gosult a nyugdíjra. Kőssénbánya Szabadszálláson ? Majoros István 12 holdas kun- adacsi középparaszt a múlt hé­ten a Szabadszálláshoz tartozó balázspusztai földjén vályogve­téshez készülődött. Elhatározta, hogy vízszerzés céljából egy ku­tat ás. Hozzá is kezdett a kút ásásához és 3 méter mélységben agy másfél méter vastagságú »lignit-eret« talált. Az egész járásban — az elter­jedt hírek következtében — most már arról beszélnek és egyesek tervezgetnek is, hogy külszíni kőszénbánya ontja majd onnan a »szenet«. Túl merész az elképzelés — bár a népgazdaságnak hasznos lenne —, de sajnos még csak nem is lignitet, hanem kemény és jóminőségű tőzeget talált Ma­joros István, amelyet ráadásul, mély fekvése miatt nem is érde­mes kibányászni! »Egyelőre« tehát, körülbelül még 80—150 000 évig le kell mondani a dunavecseieknek a kőszénbányáról. OOOOOOOOOOOOOOOOÓOÓOOOÓOOOŰOOOOOOOOOOOOOOÓOOOO FA.EPKET vásárolnak minden mennyiségben a helyi földművesszövetkezetek. 20 cukorfokon felüli érett eperért 1.10 Ft-ot fizetnek kilogrammonként a földszövök. 1734 SZÁLLNAK A DARVAK Ö lsz a nézőtéren és előtted nagy szenvedélyek lobog­nak, a háború által feldúlt em­beri életek elevenednek meg, álmok omlanak össze, vágyak tüzelnek bele a közelgő vész fekete felhőibe: előtted a néma vásznon a tiszta emberi élet vívja harcát a kérlelhetetlenül közelgő, mindent letipomi aka­ró háborúval. Ülsz a székeden, körülötted minden csendes, magátólértető- dő lenne, ha nem kellene min­den idegszáladdal odafigyelned, ami a vásznon lepereg. De szá­modra semmi más nincs most a világon, ebben a pillanatban, csak a vásznon életrekelt em­beri életek, a megfeszített küz­delem az életért, a becsületért, a boldogságért. Kiléptél a saját életedből. Hogy éljed az ő életüket. Ak­kor js így lenne, ha nem akar­nád! Igen: nincs mentség, be- lédfogózik a sqrsuk és nem ereszt cl, fogva tart, át- meg átjárja a tested és a lelked, s a lepergő szomorú, de mégis felemelő törtépet átélése közben észrevétlenül gazdagodtál. Em­berségben, becsületben, jóság­ban, erőben. És a gazdagodás­nak ez a mélységes nyomokat hagyó folyamata könnyeket csal a szemedbe. S zállnak a darvak. És te könnyezel. Nem akarod, hiszen te erőslelkű, ha­tározott nő vagy, avagy sokat edződött, kemény férfi, de hiá­ba minden erőfeszítésed: ami­kor a halálhírt hozó katona száj- harmonikázik, mert rettenetes kínján enyhíteni akar, te sze­retnéd átölelni, összecsókolni ezt a katonát; de akkor, amikor Vera szappanos kezét megcsó­kolja, a könnyed ismét kibugy- gyan, mert ez a pillanat olyan mérhetetlen emberi magassá­gokba emel, ami csordultig tölti a szívedet csodálattal. Szállnak a darvak. A hős, akinek sorsáért, jövő­jéért az izgalom fogva tart, bele­szédül a pocsolyába és magad sem tudod, hogyan történhetett, te is megszédülsz, kimondhatat­lan hatással van rád az égbe­nyúló nyárfák szédületes for­gása. V eronika élni akar. Vera hű akar lenni. Vera embe- séget akar. Boldogságot. A há­ború beleszól. Nézed a sorsát. A vergődését, összeszorítod az ök­löd. Kiáltanál, bele a világba, hogy őrültség! Esztelenség! Meg- álljatok! De csak hallgatsz és szorítod vissza magadba a köny- nyeket. Szenvedés pereg le előt­ted. Mégsem a szenvedés ebben a filmben a legfőbb: hanem a minden szenvedésen győzedel­meskedő emberség. A minden rosszon diadalmas­kodó jóság, a hűtlenségben gyé­mánttá tisztult hűség hőskölte­ménye ez, de inkább szimfónia, mely az összes fő- és mellékté­máival együtt magasba emeli a tiszta és igaz emberi életet óhajtó lelket. Szállnak a darvak. Mire a függöny összezárul* már érted, mi ez: szállnak a dar­vak. Hogy utánuk kellene száll­ni. Fel, az eszményi tisztaságú emberi életbe. Hiába robhantja bombáit a Gonosz, hiába a rette­netes körülmény lehúzó ereje, az igaz úton járó emberek közős élete erősebb. Fortisszimóval kéne zengeni: győzazélet !..., ... Szállnak a darvak. Varga Mihály Gáspár Andrásról nevezik el a kecskeméti ipari­tanuló iskolát. A névadó ünnep­ség előtt szükségesnek tartom, hogy néhány adattal ismertes­sem Gáspár András életét és je­lentőségét. Aki végig halad a Gáspár András utcán, vajon tudja-e ki volt Gáspár András? Büszkék lehetünk arra, hogy városunk szülötte, neveltje volt a 48-as szbadságharc egyik vitéz hon­védtábornoka. 1804. november 23-án szüle­tett Gáspár András. Apja csiz­madia mester. Gondosan járatta fiát a református egyház iskolá­jába kilenc éven keresztül. Azu­tán otthon fogta, hagy tanulja meg a mesterséget. Mikor fel­szabadult. a kor szokásainak megfelelően felvette az ibolya­színű, nagygallérú vándorlegény köpenyt, hogy idegenben is bő­vítse tudását. Csak Pestig vitte vándordíja, mert ott megtetszett neki a ver­bunkosok tánca, fénylő kardja, s Andris bizony felcsapott ka- tonának.Szülei nem örültek en­nek. I\íikor megtudták, kiváltot­ták. De a fiúk ezután a kétszeri útrabocsátás után is a katona­ságnál kötött ki. Mi várhatott rá a katonaságnál pártfogó nél­kül, nemesi cím nélkül? Közle- génykedhetett. De tehetsége pó tolta a hiányokat. 13 évi j\ápo­jOOOOOOO-OO-OO-O-O-OOOOOO-O-O-OOO-O-O-O-OO-OOOO-OOOOOOOOOOOO-C lyi, lombardiai közhuszárság után káplár, majd őrmester. 20 évi szolgálat után hadnagy. 1847-ben már kapitány és sza- zadparancsnok. Lábsérülése mi­att le akar szerelni. de nem en­gedik. 1848 nyarán Magyarországra jön századával, s részt vesz a Jellasics elleni harcokban. Vi­tézsége kitüntetéséül az Ozorán elfogott csapatok zászlóit ö vi­szi Pestre.. A képviselőházban meleg ünneplésben részesítik, s őrnagyi rangra emelik. Ezután Perczel dandárában harcol a Efurgközben, a megdicsérlek közt mindig ott szerepel neve. Rövidesen ezredes lesz. Részt vesz a kápolnai csatában. A hatvani győzelemre ő vezeti a VII. hadtestet, mint hadtestpa­rancsnok. Április 4-én tábor­nokká léptetik elő. A kéméndi győztes csata után megromlott egészsége helyreállítására meg­határozatlan időre szabadságot kér. Nagyváradon gyógyul. Az oroszok közeledésekor azonban újból jelentkezik a kormány­nál Szegeden, s ő is ott van a világosi fegyverletevők közt, az aradi haditörvényszék előtt. Egyedül ő kap kegyelmet. 1854- ben szabadult a börtönből, 1884-ben halt meg. Kecskés József tanár A MELLÉBESZÉLÖ .......................................Illlllllllllllllll.... A tanácskozás elnöke várt még néhány pillanatig, mert úgy látta, hogy senkinek sincs már szándékában a hozzászólá­sok tömkelegét szaporítani, hirte- lenében megfogalmazta magában a vitát bezáró első mondatokat, amelyeket követ majd a többi émegy az, ha már beszélni kezd ae ember). Minek is litt még több vélemény — gondolta —, hiszen minden oldalról megforgatták, s most már tökéletesen tisztában vannak a cserebogártenyésztés népgazdasági jelentőségével. A részvevők is lélegzetvissza­fojtva lesték a pillanatot: vajon feláll-e az elnök, vagy századrész­nyi szusszanattal előbb jelentke­zik még valaki, s kifejti állás­pontját, ami az amúgyis bő lére eresztett, s immár öt óra hosszat tartó tanácskozáson mór min­denkinek a könyökén jön ki? Az optimisták előtt megjelent a kép is: még negyedóra, s me­hetnek pótolni a kiizzadt veríté­ket néhány korsó sörrel; a fia­talabbak fantáziája árnyas par­kot rajzolt meg, ahol elüldögél­nek a kedvessel, persze, elmon­dandó neki is, de már humoros formában, hogy minő szerepe van népgazdaságunk fejlődésé­nek sokrétűségében a cserebo­gártenyésztésnek; akadt, aki érezte már a halcsárdúban el­fogyasztandó halászlé ínycsiklan­dó ízét, nem is egy, de három adagét. Egyedül a jegyzőkönyvvezető­nek voltak mások az ábrándjai; ő szegény, nem is mert a mélyé­re gondolni, hogy miképpen te­szi át gyorsírásból normálba mindazt a mondatgöngyöleget, amelyekbe belebónyálták a cse- rehofiártenyés^ést elősegítő és gátló körülményeket, de gya­korlatból tudta, hogy kitesz az ötven gépelt oldalt is. Csak a riporter volt nyu­godt. Akármi történjék is, úgyis csak negyedórát maradhat, mert félóra múlva lapzárta, s neki ad­dig le kell adnia a szerkesztő­ségben az éppen elégséges 12 és fél sorban mindazt, amiről az ülésen szó volt az öt nehéz óra alatt. És ekkor mindenki fellélegzett. Az elnök kissé hálratolta székéi, miközben minden figyelmét a kezében zizegő jegyzetlapokra összpontosította; most áll majd fel — lelkendezett a részvevők szíve-lelke ..., és ... ... és ekkor hozzászólásra je­lentkezett Krapancsák Vencel. A többiben elhűlt a vér. Uram­isten, vagy öt perccel hosszabb lesz így az ülés. A jegyzőkönyv- vezetőt azonban az ájulás kerül­gette, mert más tanácskozások­ról ismerte már Krapancsákot. Ez ha beszélni kezd, hát végig­mondja az egész világtörténel­met és nincs az a hámozógép — nemhogy egy jegyzőkönyvvezető —, amely kibogozná hozzászólá­sából a szóban forgó tárgyat érintő lényeget. Krapancsák beszélni kezdett. — Kérem — mondta —, mint­hogy a cserebogár fontos export­cikke lehet a mi bogarainknak, különös súlyt kellene helyezni a külcsín szempontjából arra, hogy a szárnyai fényesek legyenek. (—Eddig nem is mond marha­ságot — gondolta az elnök, aki ismerte a felszólalót.) — Mondhatnám — folytatta Krapancsák —, súlyponti kérdés­ről van szó. Mert ugyebár, min­den kérdések között a legfonto­sabb az, amelyiket ezzel a jelző­vel illet a mi gyönyörűszép ma­gyar nyelvünk: »súlyponti-«. A súlypont kérném szépen nagyon fontos szerepet játszott már a léghajózás őstörténetében is, amikor is nem volt mindegy, hogy a léggömb súlypontja a bálansz megtartása érdekében a megengedhető mértéken alul — vagy felül esik... És ... mélyen tisztelt közgyűlés! Most ugor­junk előre, a szocializmus kor­szakába. (Itt Krapancsák megit- tasultan hordozta körül a tekin­tetét). Ugyebár, elképze'hetetlen volna, hogy a mi küzdelmekkel terhes, de a haladás erőinek vég­ső győzelmét csakazértis megérő öreg földünk felett szputnyik ke­ringjen a súlypont helyes meg­határozása nélkül. Sőt, nem is egy, de három szputnyik, kartár­sak! A fölénk kupolaként bo­ruló égboltozaton, amely alatt oly szépek a májusi éjszakák, hogy nem is csoda, ha a dallal telt szívűeknek minduntalan ez a nóta tóiul az ajakára: »Szeret­nék május éjszakáján letépni minden orgonát.« Ami, mélyen tisztelt közgyűlés, szerintem ak­kor sem büntetendő cselekmény. ha az a letépés idegenek kertjé­ben történik. Mert az orgona, nem a templomira gondolok, ha­nem a kertire, ugyebár, az egy virág, s aki letépi, az szereti is, aki pedig a virágot szereti, az rossz ember nem lehet. Tehát jó ember az illető, jó ember pe­dig mi más lehetne, mint a béke elszánt híve. — Kerens, a tárgyhoz szól­jon — vágott közbe, ceruzáját kopogtatva az elnök. — Ppardon!... Hja, igen ... A cserbogár szárnyazatának a fé- nyesítéséről szeretném kifejteni álláspontomat — tért észhez Krapancsák —, annak az elgon­dolásnak a folyományaképpen, amelyet felszólalásom elején bá­torkodtam ismertetni a mélyen tisztelt közgyűlés elölt, vagyis annak érdekében, hogy minél több cserebogarat exportálhas­sunk. Ezzel kapcsolatban az a ta­pasztalatom, hogy a bogárszár­nyak glancolásához általában használatos lakkban kevés a fir- nájsz. Már pedig' ez nagyon fon­tos alapanyaga mindennemű fes­téknek. De nemcsak e tekintet­ben nélkülözhetetlen, hanem másmilyen értelmezésben is, kü­lönben nem használnék úton- utfélen ezt a kifejezést, hogy: íirnájszos ember. Akire viszont azt mondják, kérném s? ->en, az szerény véleményem szarint nemcsak azt jelenti, hogy min­den hájjal megkent, sőt!... — mert ugyebár, az fogalomzavar­ral küzd, aki a hájat a firnájsz- szal, mint kencével kapcsolatba hozza. Határozottan le kellene szögezni, hogy a íirnájszos ... Itt a riporter elhagyta a termet, minek előtte meg­kérte egyik barátját, hogy tele­fonhívására tájékoztassa majd, ha Krapancsák netán valami hasznos javaslatot mondana a cserebogártenyésztéssel kapcso­latban. Aztán a riporter megírta a 12 és fél sort, s mert a tördelő szerkesztő még így is sokallta, hát kihúzott hatot, amire az volt az általános vélemény a re­dakcióbán, hogy a megmaradt 6 és fél sor kitűnően tartalmazza a Krapancsákkal együtt már öt és fél órája tartó tanácskozás lényegét..., majd elszívott egy cigarettát a riporter, s felhívta telefonon a barátját: — Mondd, Krapancsák még mindig beszél? — Ajjaj... Az elnök már ti­zenháromszor figyelmeztette, hogy ne térjen el a tárgytól, s most éppen azt mondja..., vár­jál csak ..igen, azt mondta, hogy szobrot kellene állítani Noé apánknak, aki az őscserebogarat bevitte a bárkájába. — Te, ez sohase fejezi be — aggódott, bár kissé kárörvendóen a riporter. — Itt — válaszolta barátja —> a hátsó sorokban az a vélemény* hogy valószínűen úgy kell majd lelőni. — Mégpedig ágyúval! — hö­rögte egy ismeretlen hang szin­tén a telefonba. Azért kár volna, emberek: Mármint az ágyúgolyóért! Tarján István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents