Petőfi Népe, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-25 / 148. szám
1958. június 25, szerda 5 oldal Ibolyamintás kis terítő sénél a levegőszemek helyett még 1 kétráhajtásos pálcát horgolunk, amelyet a többi pálcával együtt egyszerre fejezünk be. 2 egyráhajtásos pálcával a második sor kilenclevegősze- mes ívének közepébe öltünk; a két pálca között 3 levegőszem van. Levegőszem nélkül öltünk át a következő gyűrűbe és ismételünk. Negyedik sor. A kiindulási pont a pálcacsoport. 7 levegőszem, rövidpálcával visszaöltünk a második szembe, 5 levegőszemmel újabb pikót horgolunk, 5 levegőszemmel ismét pikót készítünk. Rövidpálcával visszaöltünk az első -pikó tövébe, így hármas pikó keletkezett. 2 levegőszemmel, rövidpálcával átöltünk a másik pálcacsoportba, 4 hármaspikó után 3 levegőszemmel, rövidpálcával átöltünk a másik virágba. A csillagokat a pikóknál rövidpálcával kapcsoljuk össze. Négy-négy csillag között a pókot 8 kétráhajtásos pálcával horgoljuk, Gomba ecetbe éltévé Nagyon válogatott és nagyon egészséges gomba kell hozzá. Legjobb az apró sampinyon. A gombát jól megmossuk, szára végét levágjuk, azután fövő, gyengén sósvízbe dobva, addig hagyjuk benne, míg egyet forr. Szitán lecsurgatjuk. Ezalatt nagyon finom borecetet forralunk, pár szem borsot, babérlevelet, szegfűborsot és mustármagot teszünk bele, a gombákat egyszer felfőzzük behne, azután üvegekbe rakjuk, az ecetet ráöntjük, azonnal lekötjük és pokrócba csavarva hagyjuk másnapig állani. Az ecetet, ha túlérős volna, hígíthatjuk egy- harmadrész vízzel. Nemcsak a gombát használjuk el télen, hanem az ecetet is kitűnő ízesítő mártásokhoz, salátákhoz. Favorit meggy-dzsem Nagy mennyiségű apró megy- gyet megmosunk. Felét szárastól, magvastól famozsárban megtörjük, szűrővásznon átnyomjuk a lábasba. A meggy másik felét kimagoljuk, az előbbi lébe tesszük, az egészet folytonos keverés mellett sűrűre főzzük. Cukor — ízlés szerint — fél—egy kiló. Hígabb marad, mint más dzsem és azért, mikor üvegekbe rakjuk, a a sűrűjét mór beletettük, a hígabb részt szűrjük boros üvegekbe, adjunk hozzá kevés szalicilt, kötözzük le, mint a paradicsomot, gőzöljük ki. Ásványvízzel igen üdítő ital lesz, Rumos meggy Ötliteres üvegbe 3 ujjnyi gyümölcsöt, 2 ujjnyi kristálycukrot, 1 borospohár rumot, fél kávéskanál szalicilt teszünk. így rakjuk rétegenként, míg a gyümölcs el nem fogy. Az üveget nem kell egyszerre megtölteni, mert bármikor tehetünk hozzá, ha akarunk, még másféle gyümölcsöt is. Heti étrend SZERDA: Meggyleves, tojáspörkölt tarhonyával, uborkasaláta. CSÜTÖRTÖK: Májgaluskaleves, töltött karalábé. PÉNTEK: Karfiolleves, lekváros gombóc. SZOMBAT: Zöldbableves, pirított máj újburgonyával, salátával. V ASÁRNAP: Zeller krémleves, rizses csirke, uborkasaláta, cseresznyés rétes. HÉTFŐ: Zöldborsóleves, gombapörkölt, savanyúság. KEDD: Vegyeszöldség'leves galuskával, tökfőzelék, natúr- szelet. A kecskeméti Katona József Színház műsora Báján, a Köz- oonti Moziban Június 25-én, szerdán este 8 órakor Lehár Ferenc: »A MOSOLY ORSZÁGA-“ Időzik Mlűsora Június 25-én, szerdán: Baja Uránia: Apák és fiuk. — Kalocsa: Akinek meg kell halnia. — Kecskemét Árpád: Értük éltem. — Kecskemét Városi: Szállnak a darvak. — Kiskőrös: Pickwick Klub. — Kiskunhalas: Becsületrablók. — Kiskunfélegyháza: Mexikói szerenád. Sponeredmenyelt MEGYEI I.. O. BAJNOKSÁG Állasa A Soltvadkert már bajnok! 1. Soltvadkert 29 21 3 5 83:22 45 2. H. MÁV 28 16 8 4 67:40 40 3. H. Határőr 28 15 7 6 70:44 37 4. Jánoshalma 28 14 7 7 60:38 35 5. Vaskút 23 16 3 9 71:60 oö 6. Bácsbokod 28 12 7 9 61:43 31 7. Gara 27 15 1 11 56:48 31 3. Kalocsa 28 13 3 12 65:54 29 9. Kiskőrös 27 13 2 12 55:43 28 10. Madaras 28 12 3 13 53:65 27 11. Mélykút 29 11 4 14 49:61 26 12. Dávod 28 10 5 13 49:66 25 13. Kecel 28 9 5 14 47:45 23 14. Lajosmizse 28 5 5 18 33:69 15 15. Bátya 28 6 3 19 40:85 15 16. K. Kózsa II. 30 3 2 25 20:96 8 ( Apróhirdetések ) SÖTÉT pej kanca, nyakába sütött BB 84,56/4. jelzés, május 27-én Bát- monostoron elveszett. Kérem a megtalálót vagy nyomravezetőt, értesítse Kalocsai Istvánt, Bátmonostor. __________________________ 1732 EL ADÓ lakómentes családi ház. — Kecskemét, Belső-Szegedi út 9. Vétel esetén azonnal beköltözhető. 4464 250-ES DKV eladó. Kecskemét Ren- dőríalu, III. utca 19. 4462 ELADÓ Kecskemét, Ilona utca 6. számú ház, elfoglalható. Ugyanott 2 hold föld a Műkert mellett. 1713 ÜJ, nagyboconádi 14. erős méhcsalád sürgősen eladó. Bácsbokod, Tol- buchin utca 32. 4461 HASZNÁLT kaptárakat elad a Bu- gacpusztai Állami Gazdaság. Érdeklődés: a helyszínen. 1728 KIFOGÁSTALANUL dolgozó gépes gyorsírót helyettesítésre azonnal felveszünk. Ügyvédi Kamara, Kecskemét, Arany János utca 6. Jelentkezés a megadott címent minden hétköznap délután 5 órakor. 4:59 NÉMET fordítást vállalok. Ifj. Ba- ditz Pál Miskolc, Tass u. 15. 1726 ELADÓ 20 hold föld, 1 hold szőlő tanyával együtt, — Bugac község szélén. Étuekiodni a neiyszinen, Nagy Károlynál. 1717 orosmlánbarlangból hozott el egy pontot am Építők Kiskundorozsma — Kecskeméti Épílők 1:1 (1:1) Kiskundorozsma, 800 néző. K. Építők: Varga — Csorba, Sz. Nagy, Dunai — Balogh, M. Tóth — Laczi I., Szabó, Dancsó, Mikus, Pulai. Edző: Dragollovics Gyula. Az első támadásokat az Építők vezeti, de az ötödik perc után a hazaiak veszik át a játék irányítását és a 12. percben meg is szerzik a vezetést. M. Tóth labdáját a dorozsmai balszélső elcsípi, kapura tör a kecskeméti védők nem tudnak közbeavatkozni, s a szélső beadása a tisztánálló Dudáshoz kerül, aki nagy erejű lövéssel a hálóba talál. A gól után nagy a dorozsmiaiak nyomása és az Építők védelmének minden tudására szükség van, hogy az újabb gólt elhárítsák. A 36. percben egy szép Épitők-támadás révén Pulai kitör Szabó labdájával és a 16-os tájékáról óriási lövést ereszt a kapura, amit a dorozsmai kapus csak érinteni tud. Hullámzó játékkal és véget a mérkőzés. Szünet után igen változatossá válik a játék, amelynek során a dorozsmaiak támadnak veszélyesebben; • Vargának azonban nem lehet gólt rúgni. Az Építőknek egy veszélyes helyzete akad, amikor a 34. percben Pulai szögletét Dancsó alig fejeli a kapu mellé. Az utosó tíz percben a hazaiak nagy erővel rohamoznak, de nem bírnak a nagyszerű formát játszó Vargával és az Építők vedel- nlével. Jók: Varga (a mezőny legjobbja^ Sz. Nagy. Pulai és Balogh. TISZAKÉCSKE—SZOLNOKI VASUTAS 3:1 (1:0) Tiszakécske — 800 néző. — Vezette: Tóth Gyula. Tiszakécske: Parádi — Rácz I., Hlavács, Bozóki — Ádám II., Bállá — Varga II., Varga I., Sánta, Gyenes. Edző: Szántó József. A hazai csapat támadásaival indul a mérkőzés. A 20. percben Bállá Varga I. elé ad. Az összekötő erős lövése a meglepett kapus mellett a hálóban köt ki. (1:0) A félidő további részében csapkodó és tervszerűtlen játék folyik mindkét csapat részéről. i-O-OOO-OO-OOO-O-O-OO-O-ÓO-O-OO-ÓO-óO-t Folytatódott a győzelemsorozat BAJAI BÁCSKA POSZTÓ—TOLNA 2:0 (1:0) Baja — 500 néző. — Vezette: Rolé- der. Bajai Bácska: Körmendi — Barta I., Ihös H., Brisztovics — Horváth, Ihos I. — Albert, Madácsi. Petrese- vics, Dujmov, Welling. Edző: Fekete Kovács Győző. Szitáló esőben, csúszós pályán is igen jól játszott a Bácska Posztó. A vendégcsapat a kezdettől fogva kitűnően védekezett és a 16-osig veszélyt is jelentettek. Végig a Bácska irányítja a játékot. Az első félidő gólja a 26. percben esett Welling szépén ívelt beadását A második félidő elején a szolnokiak jobb oldali támadás révén kiegyenlítenek. (1:1). A 23. percben a helyi csapat szögletet rúg s a kavarodásban Sánta a hálóba gurítja a labdát. Befejezés előtt 6 perccel Baila kicselez két védőjátékost és a bal sarokba lövi a labdát. A tiszakécskeí csapat három tartalékkal játszott, de így is biztosan es megérdemelten győzött. A játékvezető jól vezette a mérkőzést. Jók: Hlavács, Varga II., Racz I. °s Bállá. Dujmov a földre fejelve juttatta há« lóba. A második félidő 23 percében Madácsi ügyesen tette a labdát Dujmov lábára, aki a 16-osról bombaszerű lövéssel vágta a hálóba a labdát. . Az egész Bácska Posztó dicséretet érdemel. A DÉLNYUGATI NB Ili. ÉLCSOPORTJÁNAK ÁLLASA 1. Bajai Bácska 20 24 3 2 75:28 51 2. PBTC 29 13 7 7 55:31 37 3. Dombóvár 29 15 7 7 63:41 37 4. Pécsi Vasas 29 16 4 9 52:37 36 Megyei I. oszt. labdarúgó-eredmények 120 KG-OS sonka-süldők eladók. Kecskemét. Klapka utca 9. Érdeklődni: délután 3-tól. x ZÖLD Pannónia motorkerékpár eladó, Csépa, Sztálin út 100. sz. alatt. 4432 A JÁNOSHALMA és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkezet Igazgatósága rémi tagszövetkezetéhez boltvezetői állás betöltésére pályázatot hirdet. azonnali belépéssel. Feltételek: legalább 10 éves gyakorlat vezetői beosztásban, jártas vas-műszaki, textil, konfekció, élelmiszer ágazataiban ismerettel bír, tekintettel a bolt vegyes jellegére. Politikai, erkölcsi megbízhatóság. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban, a fent közölt címen. 1666 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskün megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. szám Telefon: S3—16. 26—13, 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon- 17—09 Előfizetési díj egy nora 11 Ft. Előfizethető és megvasaroiható bármely postahivatalban és kézbesítőnél. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemet. — Telelőn: 15—29, 27—49-'elelős vezető- ‘-zücs Béla igazaaté Soltvadkert—Vaskút 10:0 (6:0). — Soltvadkert, 600 néző. Vezette: Badacsonyi. — A soltvádkertíek az idény legjobb játékával győztek az utolsó hazai mérkőzésen. Már az első percekben remek akciót futtattak a vaskútlak kapuja felé. A 10. percben Karászi nyitja meg a gólok sorrendjét. A kitűnően játszó Tóth a félidő közepén megsérült és csak tíz perc múlva tér visza sántikólva. De a helyiek emberhátránnyal is tudják növelni a gólok számát. A gólhelyzetek alapján ilyen arányban is megérdemelt a vadkertiek győzelme. — Jók: Tóth. Zsikla I. Mészáros, Hackbold, Illetve Dömény, Oszt- heimer, Dobos. Góllövők: Vass 3, Mészáros II. 3. Karászi, Zsikla I.. Hídvégi (11-esből). Osztheimer öngól. Garai Traktor—Kiskunhalasi MÁV 2:0 (0:0). Kiskunhalas 500 néző. Vezette: Boronkay. Az első félidőben a vasutasok állandó támadásait bát- tan verté vissza a garai védelem. A halasiaknak több gólhelyzete is volt, de csatársoruk csődöt mondott. Szünet után a MAV-védelem megunta a csatársor tehetetlenségét és az eddig a védelemben jól működő Dob- rát előrevitték a csatársorba. Ezzel a védelem meggyengült. A 17. percben Wessely szerzi meg a vezetést. Továbbra is a vendégek támadnak és a 28. percben Forral helyezett lövéssel beállítja a végeredményt. A garaiak közül a védelmi hármas és a jobb szárny volt jó. Kiskunhalasi Határőr—Kecel 3:0 (1:0). Kiskunhalas, 600 néző. Vezette: Kiss András. A Határőr sokkal szebb játékot nyújtott és eredményesebben is játszott mint ellenfele. A félidő egyetlen gólja a 32. percben esik, mikor Janecz egy bal gidairól beívelt labdát a hálóba fejel. Szünet után is a Határőr Irányítja a játékot, s főleg jobb szárnya révén vezet veszélyes támadásokat amelynek során Domonkos két szép góllal beállítja a végeredményt. — Jók: Franczia, Domonkos, Janecz, illetve a keceli középhátvéd és a jobb fedezet. Jánoshalma—Mélykút 5:2 (2:0). — Mélykút, 600 néző. Vezette: Hegyes. — Mélykút lép fel támadólag és Pandula majd Nagyváradi lövése a kapufát találja el. Negyedóra eltelte után a vendégek lendülnek mindjobban játékba és a i6. percben egy ISagysxabású, árusítással egybekötött motorkerékpár- és kerékpárkiáüitás less június 26-tól 28-ig a Kiskunfélegyházi állami áruházban Saját érdekében keresse fel ezt a nagyszabású 3 napos kiállítást hagy- és klsrnnförali, kerékpárok, moségépek meglepő választékban, hatalmas bőségben a Kiskunfélegyházi Állami Áruház 3 uapos kiállításán 1725 6zögletrugásból Illés a kapu szájából a hálóba fejel. A 25. percben Mester lefutja az egész hazai védelmet s éles lövéssel megszerzi csapatának a második gólt. Szünet után továbbra is a vendégek támadnak és Tan lövésével megszerzik a III. gólt, majd Harnos saját hálóba fejeli a neg: e- dik gólt. A 26. percben Bényi III. elfut és mintegy 20 méterről helyezett gólt lő, közvetlen utána Illés S-re növeli a vendégek góljait, végül a 34: percben Bényi III. lövése jut a halóba. — Jók: Illés Tan. Mester, — Illetve Ádelhard és Bényi III. Kalocsa—Lajosmizse 2:0 (1:0). Kalo« csa, 700 néző. Vezette: Farkas I. — A kalocsai játékosok kissé elbizakodottan léptek pályára. Ez a kezdés után mindjárt észrevehető volt. A csatárok a belső játékot erőltették, ezzel azonban nem tudtak különösebb eredményt elérni a jóltömörülő la- josmizsei védelemmel szemben. A félidő gólját Mészáros, a 15. percben lőtte. A továbbiakban változatos játék folyt, némi kalocsai fölénnyel, de az egyenlítés mindvégig a levegőben _ lógott és a kalocsaiak csak Barabásnak az utolsó percben lőtt góljával biztosították be a győzelmet: ^ Madaras—Dávod 4:2 (1:0). Dávod; 500 néző. Vezette: Sólymos. Az ide- oda hullámzó játék után a 28. percben Bartos váratlan lövése a félidő egyetlen eseménye. Fordulás után a 3. percben Gulyás a balszélen elfut és éles szögből gólt lő, 2:0. A hazaiak megkísérlik az egyehlítést és a 12. percben a 16-oson beiül csak szabálytalanság árán szerelnek a vendégek. A büntetőt Varga I. értékesíti, 2:1. A 22. percben Szőlősi háromra növeli a gólok számát. A 30. percben a kitörő Némethet ismét szabálytalanul választják el a madaras: védők a labdától és a 11-est Varga 1. szintén góllá értékesíti. A 33. percben Bartos elfut és 25 méterről a mérkőzés legszebb gólját lövi. Jók: Szőlősi, Bartos és a középhátvéd, valamint Varga II., Magyarosi és Belső. Kiskörös—Bátya 2:0 (0:0). Kiskőrös, 800 néző. Vezette: Kovács Denes. — A bátyaiak nagy lelkesedéssel játszottak és többször veszélyeztették is a kiskőrösi kaput. A kiskőrösi csapat az első félidőben csak kapufát ért el, a második félidőben a nagy hajrába kezdett és Csejtei. valamint Torgyik góljával 2:b-ra győzött. Jók: Varga. B. Kovács, — lUetve a bátyai kapus. A Bácsbokod—K. Dózsa II. mérkőzés a K. Dózsa II. törlése miatt elmaradt. A Pécsi Dózsa ellen is megállta helyét a Bácska Posztó Pécsi Dózsa—Baiai Bácska Posztó 2:0 (1:0). Baja 2300 néző. Vezette: Szabó. — A Bajai Posztó erősen megszorította NB I-es ellenfelét. Műiden játékos lelkesen és igen jól. játszott. Az egész csapat dicséretet érdemel. Vitrinbe, de nagyobb terítő Vészi lésére is nagyon alkalmas, síép minta. Anyaga vitrinterí- tőhöz 120-as, nagyobb térítőhöz 60-as Horgony fonal. Első sor. 8 levegőszemből képzett gyűrűbe 4 láncszemet, 3 egyszerre befejezett kétráhaj- tásos pálcát, 4 levegőszemet és 1 rövidpálcát horgolunk. Ezt megismételjük még háromszor. A negyedik szirom befejezésénél az utolsó levegőszemek helyett is kétráhajtásos pálcát horgolunk, amelyet a többivel egyszerre fejezünk be. Második sor. 12 levegőszem, rövidpálcával visszaöltünk a harmadik szembe, így gyűrűt képeztünk. 2 levegőszem, rövid- pálcával leöltünk a pálcacsoportba. 9 levegőszemmel, rövidpálcával átöltünk a második palcacsoportba. Ismételjük a mintát. Harmadik sor. 2 levegőszemmel érjük el a kiindulási pontot, a második sorban levő gyűrűt, melyben ötször ismételjük az 1. sorban leírt pálcacsoportot. Az ötödik szirom befeiezéBeíőzés