Petőfi Népe, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-21 / 118. szám

BtcszlsJáiiik a termelés front fán A KISZ megyei végrehajtó bizottsága által meg az év elején kezdeményezett termelési ak­ciókba szervezeteink fiataljai lelkesen kapcsolódtak be, s ed­dig a következő eredmények születtek a különböző munka­brigádok szervezése terén: 1. Az ifjúsági cséplőcsapatok versenyére 392 fővel 29 csapat jött létre; 2. Húsz ifjúsági traktoros­brigád 189 tagja küzd az első­ségért, s ezzel a jobb termés- eredményekért ; 3. Tizenhét helyen 149 fővel alakult silózó-brigád; 4. Az ikersoros kukoricater­mesztésre ugyancsak 11 brigá­dot szerveztek 193 fővel; 5. Tizenhárom szőlő- és gyü­mölcstermelő-brigád 124 fiatal­lal vesz részt az exportbrigádok versenyében, s végül 6. községi KlSZ-szervezeteink- ben 1515 fős létszámú 86 ön­kéntes segítő-brigád alakult, me­lyek a községfejlcsztési tervek végrehajtásaképpen az utak, csa­tornák, legelők megjavitását, a parkosítást stb. társadalmi mun­kában végzik, s ezzel jelentős pénzösszegeket takarítanak meg a tanácsoknak. Itt jegyezzük meg, hogy a ta­vaszi ifjúsági fásítási hónap nemvárt eredménnyel zárult, mert megyénk fiataljai a KISZ vezetésével 81209 facsemetét, s a tervezett 42 000 helyett 182 130 suhángot ültettek él. T. I. Derekasan küzd a bajai traktoros-brigád Gépállomásunk, a kecskeméti kiszista traktorosok versenyfel­híváséhoz csatlakozott KISZ- brigádja vállalását eddig az alábbiakban teljesítette: A brigád május 10-ig a ter­vezett 2200 normálhold helyett 2283 normálholdnyi munkát végzett, ami 104 százalékos ered­ménynek felel meg. Egy trak­torra 58,87 műszaknorma esik. A brigád üzemanyagfogyasztása a fenti időpontig 80 százalékos. Kimagasló eredményt mond­hat magáénak Faldum Péter, aki május 10-ig 444 normálhold munkát végzett. A KISZ-brigád most vállalta, hogy a június 30-ával végződő tavaszi tervét a takarékossági szempontok további figyelembe­vételével 130 százalékra telje­síti, Bayer István, a Bajái Gépállomás igazgatója Üdvözöljük a kecskeméH cigányfiatalok KISZ szervezetét! PÉNTEKEN ESTE ritka ese­mény színhelye volt Kecskemé­ten a pórt Czollner téri helyi­sége: megalakult a megyeszék­hely cigányfiataljainak KISZ- szervezete. Az alakuló gyűlés ünnepi külsőségek között zajlott le. Több. mint kétszázan vettek részt rajta; megjelentek az édesanyák, a testvérek és a barátok, ismerősök is. A KISZ megyei végrehajtó bizottsága részéről Romsics Fe­renc, Borszéki Lajos és Gyóni Lajos, a városiéról pedig Polgár István elvtárs vett részt e fon­tos aktuson, amelyen a rendezői tisztet karszalagos cigányfiúk töltötték be. Romsics elvtárs, megyei titkár tartotta az ünnepi beszédet, is­mertetve a cigányság hányt-ve- tett életének történetét, annak okait, hogy a múltban miért kerültek a cigányok a társadal­mi élet perifériájára. Az összes eddigi társadalmi rendszerek szeparálták, megfosztották a boldogulás lehetőségétől a ci­gányokat, ami sajátos életfelfo­gásuk, magatartásuk kialakítá­sához vezetett; s végül: a fasisz­ta Horthy-reakció urai már a cigányság sterilizálását, majd fizikai megsemmisítését, mint a cigánykérdés egyetlen megoldá­si lehetőségét vették tervbe. EGYEDÜL A KOMMUNIS­TÁK — minthogy nem a fajta szerinti származás, a bőr színe alapján tesznek különbséget em­ber és ember között, hanem aszerint, hogy kizsákmányoló-e az illető, vagy sem, s hogy ho­gyan dolgozik —, ők voltak azok, akik síkraszálltak a cigá­nyok emberibb életéért. Bár ta­gadhatatlan, hogy az új, szocia­lista rendszer alapjainak a meg­teremtéséért vívott küzdelem rengeteg más feladata mellett az elmúlt esztendőkben háttér­be szorult a cigánykérdés meg­oldása, most azonban pártunk és kormányunk politikájának ösztönzésére egyre szélesebb kör­ben bontakozik ki az az erőfe­szítés, amely azt célozza, hogy a cigányok megtalálják helyü­ket dolgozó népünk társadal­mában. Ezért, a cigányfiatalok neveléséért is küzd a Kommu­nista Ifjúsági Szövetség. EHHEZ A MUNKÁHOZ azon­ban az is szükséges, hogy a ci­gányok is tegyenek meg min­dent a cél elérése érdekében — fejezte be nagyhatású, a jelen­levők zúgó tapsaival többször is félbeszakított beszédét, Romsics elvtárs. Ezután húsz cigányfiatalt vet­tek fel a KISZ-be, majd a ci­gányegyüttes tagjai, Ráca Kál­mán cimbalomművész vezeté­sével magas színvonalú műsort adtak, ezt követőien pedig este Il-ig tartó táncmulatsággal zá­rult a kecskeméti cigányfiatalok életének e fontos eseménye. —n —n VASÁRNAP hangulatos ün­nepség keretében avatták fel a ladánybenei Templom-dülö KISZ szervezetének tagjai azt a he­lyiségüket, amellyel a tanács ajándékozta meg őket, s ame­lyet a fiatalok társadalmi mun­kával hoztak rendbe. * TlZ TAGÜ vagonkirakó ro­hambrigádot hozott létre az ágasegyházi KISZ-szervezet a földművesszövetkezet megsegí­tésére. * MEGJUTALMAZÁSRA java­solta a KISZ kecskeméti járási végrehajtó bizottsága a pedagó­gusnapon azokat a pedagóguso­kat, akik eredményes munkát végeztek a KlSZ-szervezetek- ben. * A FÖLDMÖVESSZÖVETKE- ZETTEL való együttműködés jegyében gyümölcscsomagoló brigádot alakítottak Kerekegy­házán a kiszisták; ugyancsak ők faültetéssel, röplabdapálya épí­tésével, stb. eddig 800 órán át végeztek társadalmi munkát. • EGYÜTTMŰKÖDÉSI TER­VET dolgozott ki a KISZ kecs­keméti járási bizottsága és a já­rási nőtanács vezetősége a ki­szista, valamint a szervezeten kívüli leányok között végzendő munka megjavítására. * A MOKÉP már kétszer tar­tott filmelőadást a borbási ta­nyavilág KISZ-szervezetének ké­résére és a járási bizottság köz­benjárására az ottani iskolában. A borbási kiszisták egyébként a tavaszi fásítás során 3300 facse­metét ültettek el; a 48 KISZ- tag, valamint 72 szervezeten kí­vüli fiatal és idősebb dolgozó közösen megjavított egy kilo­méter hosszú útszakaszt is. A KISZ-tagok ezenkívül kivágtak és deszkává feldolgoztak három nagy nyárfát, s társadalmi mun­kájukkal összesen 12 100 forint kiadását takarították meg. Ter­vezik egy színpad megépítését is. Az egyéni takarékossági moz­galomban is lelkesen vesznek részt, s ebben Sándor Ferenc, az önkéntes segítőbrigád veze­tője jár elöl jó példával, aki ed­dig mar 2000 forintot tett a ta­karékba. * HETÉNYEGYHÁZÁN is meg­alakult a KISZ-szervezet 16 ala­pító taggal. A fiatalok összeto- Dorozását nagyban elősegítette Sipka Mihály főhadnagy elvtárs vezetésével a honvédség itteni, már meglevő KISZ-szervezete. Az újdonsült kiszisták a hon­védségi KISZ-tagokkal közösen e hónap végén teszik le a foga­dalmat. * KULTURÁLIS seregszemlét rendez a kecskeméti járási KISZ-bizottság június 8-án La- josmizsén, a kultúrotthonban. A rendezői szerepet a község újon­nan alakult KISZ-szervezete tölti be. Eddig már 13 szervezet jelentette be részvételét. A la- josmizseiek Járomi Mihály tit­kár vezetésével a verseny öt számában idulnak. LABDARUGÓ-CSAPATOT szerveztek Jakabszállás kiszis- tái, s első mérkőzésükön 6:2 arányban megverték a szanki csapatot. Most Kereső Margit tanítónő kezdeményezésére kézi­labdacsapat létrehozását vették tervbe. * ÉLÉNK szervezeti élet tapasz­talható a harkakötönyi kiszisták körében is. Benedek Gyula ta­nító, KISZ-titkár vezetésével a fiatalok parkírozták a kultúrház környékét, elültettek 600 facse­metét, színdarabot tanulnak és a KISZ-en kívüli fiatalokkal együtt készülnek a május végi falusi szpartakiádra, valamint a kiskunhalasi járás kiszistáinak Kunfehértón rendezendő talál­kozójára. A szervezet jó mun­kájának egyik biztosítéka, hogy a község mind a 11 pedagógusa segíti a fiatalokat* TÁJÉKOZTATÓ az esf-i iskolákról és a levelezői oktatásról Az 1958—59. iskolai év álta­lános iskolai és gimnáziumi, va­lamint a közgazdasági techni­kumi esti és levelező tagozatok szervezéséről. Az új tanulók jelentkezése általában 1958. május 15-e és június 30-a között történik, ki­vételt képeznek a mezőgazda- sági dolgozók számára szerve­zendő általános iskolai esti tan­folyamok (5 hónaposak), ame­lyekre szeptember 1-—30-ig le­het jelentkezni abban a kijelölt iskolában, ahová a dolgozó jár­ni kíván. Általános iskolákban esti ta­gozat indul: Baja, Kiscsávolyi ált. iskola, Baja, közp. fiú ált. iskola, Bács- bokod, közp. ált. iskola, Gara, közp. ált. iskola. Kecskemét, Jó­kai Mór Ált. Iskola, Szabad- szállás, beit. ált. iskola, Tisza- kécske, I. sz. ált. iskola. Levelező tagozat: Bácsalmás, fiú ált. iskola, Du- napataj, közp. ált. iskola, Izsák, közp. ált. iskola. Kalocsa, fiú ált. iskola, Kecskemét, Jókai Mór ált. iskola. Kiskunfélegy­háza, Petőfi Sándor ált. iskola, Kiskunhalas, Szüts József ált. iskola, Kiskunmajsa, fiú ált. is­kola. A kijelölt iskolákon kívül — megfelelő számú jelentkező ese­tén — a megyei művelődési osz­tály tanfolyamnyitásra enge­délyt ad pótlólag, augusztus 1-ig. A néphadsereg tisztjeinek je­lentkezéséről külön intézkedés történik. A jelentkezők attól az iskolá­tól igényelnek jelentkezési la­pot, ahová felvételükét kérik és a lapot oda is nyújtsák be. Az iskolák a felvételt kérő dolgozók közül jelentkezési lap­pal látják el azokat, akik a) az általános gimnázium és közgazdasági technikum I. osz­tályába kérik felvételüket, b) az általános gimnázium, közgazdasági technikum, ille­tőleg általános iskola bárme­lyik osztályába jelentkeznek, de az elmúlt iskolai évben esti, illetve levelező oktatásban nem vettek. részt. Azok a tanulók, akik általá­nos gimnáziumi és közgazdasá­gi technikumi esti. illetőleg le­velező oktatásban az 1957—58. tanévben részt vettek és tanul­mányaikat ugyanabban az isko­latípusban folytatják, jelentke­zési lapiot nem állítanak ki. A jelentkezők felvétele a tagoza­tok tanulmányi vezetőinek ha-, láskörébe tartozik. Vitás ese­tekben a művelődési osztály dönt. Az általános iskólai tanfolya­mokra a 15. életévüket betöl­tött dolgozók vehetők fel, a fel­vétel és a szervezés közelebbi feltételeit egyébként a 49/1955. (O. K. 12.) O. M. számú utasí­tás tartalmazza. Az általános gimnáziumi és a közgazdasági technikum esti, valamint levelező tagozatának I. évfolyamára csak 17. életévü­ket betöltött olyan jelentkezők vehetők fel, akik az általános is­kola VIII. osztályát elvégezték, Vagy ennek megfelelő egyéb iskolai végzettséggel rendelkez­nek. Az általános gimnázium esti tagozatára elsősorban a munka- viszonyban álló dolgozók jelent­kezhetnek. A munkaviszonyt a munkavállalónak a jelentkezési lapon igazolnia kell. Férőhely esetén felvehetők üzemben stb. nem dolgozó, családjuk körében háztartási munkát Végző nők is. A gimnáziumi levelező tago­zatra elsősorban azok a dolgo­zók vehetők fel, akik munka­köri beosztásuk és elfoglaltsá­guk miatt az esti tagozatra nem járhatnak. Azokban a helysé­gekben, ahol általános gimná­ziumi esti tagozat szervezésére nincs lehetőség, a levelező tago­zatokra — férőhely esetén — a háztartásban dolgozó nők is je­lentkezhetnek. A közgazdasági technikum esti ésl levelező tagozatára lehe­tőleg a könyvelői, tervezési, sta­tisztikái, vagy egyéb közgazda- sági ismereteket igénylő munka­köröket betöltő, de ilyen képe­sítéssel még nem rendelkező dol­gozók jelentkezhetnek a mun­káltató igazolásával ellátott je­lentkezési lappal. A közgazda- sági technikum a képesített könyvelői, Vállalati tervezési és slatisztikusi képesítés megszer­zését biztosítja. A tagozatok vezetői a jelent­kezési lapok elbírálása alapján augusztus hó 1. napjáig írásban értesítik a jelentkezett dolgozó­kat felvételükről, vagy kérel­mük elutasításáról. A fentiekkel kapcsolatban mindennemű felvilágosítást az általános és középiskolák igazga­tói adhak. Kxx>ao<K><><><>r>CKK><>o<K>CH>o-o<>c cA tanítö-án.y.ök „ iA^Lz&úitAqt A tanáruk iránti odaadás és szeretet ritka példáját tanú­sították a belgrádi Dragsin technikum tanulói. Az iskola mintegy 180 tanuló­ja egy bizonyos időn át, több mint 20 liter vért adott egyik beteg tanárá­nak gyógyításához. Modrag Gyorgye­vics, az iskola nép­szerű tanára hetek óta súlyos betégen fekszik az egyik fő­városi kórházban. Orvosai megálla­pították, hogy gya­kori vérátömlesztés­sel adhatják vissza egészségét. Amikor ezt a ta­nár tanítványai megtudták, az egész iskola jelentkezett! a kórházban. A vér- vizsgálattal megál­lapították, hogy mintegy száz tanuló Vére egyezik a tanár vércsoportjával. Az áldozatkész diákok ezzel megmentették tanáruk életét, aki hamarosan teljesen, felépül. ooooooooooooooooooooooooo ELEKTRONIKUS AUTÓUTAK A legtöbb európai közleke­dési út még abban az időben épült, amikor négylovas posta­kocsik jártak rajta. Nyugat-, Észak- és Dél-Európa 1,8 millió kilométer összes hosszúságú úl- jából mindössze 3600 kilométer az autóút. Ha a mostani tervek megvalósulnak, akkor 1967-ig Európának 10 000 kilométer autóútja lesz. Persze időközben az utakon közlekedő autók sű­rűsége is megnégyszereződik. A közlekedési nehézségek enyhítése céljából az amerikai utakat »Rolcote« nevű folyé­kony gyantatermékkel vonják be. amely megakadályozza a ko­csi farolását még akkor is, ha az egyik gumi defektet kap. Tel­jesen forradalmi ötlet az »elekt­ronikus autóút«, amelynek két­oldalún egy-egy kábel húzódik számos jelzőberendezéssel. En­nek megfelelően a kocsi szere­lékfalán vevő és adóberendezé­sek vannak. Az autóvezető a jel­zőkábel segítségével fontos köz­léseket kap a közlekedési hely­zetre vonatkozóan. Az áramim- pulzusok önműködően irányítják az autót és biztonságossá teszik útját a vele egyirányba haladó és szembejövő járművekhez ké­pest*

Next

/
Thumbnails
Contents