Petőfi Népe, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-10 / 84. szám

ERŐSÖDÖTT A TANÁCS, mert szorosabb lett kapcsolata a lakossággal — A soltvadkerti tanács kibővített ülése — A soltvadkerti lanácsháza környéke megélénkült. Az esti Szürkületben csoportosan be­szélgetve jöttek az emberek. ÍAlig műit el néhány perccel 7 óra, a tanácsterem székéi már mind foglaltak voltak. Az újab­ban érkezőknek pótszékeket hoztak, s lassan megtelt az el­nökség asztala előtti kis térség ás. A tanácsülés nyilvános volt, e a község lakói közel százan űöttek el az ülésre. Ott volt a »negyei és a járási tanács elnö­ke is. Nem kisebb dologról volt fizó ezen a napon, minthogy a itanácsvezetők országos értekez­letének tanulságai alapján érté­keljék a helyi államhatalmi szerv eddig végzett tevékenysé­gét és hosszabb távlatokban megszabják j további munkájának irányvonalát. / A tanácstitkárnak, Havasi elv- (társnak beszédét —, áld maga is részt vett az országos érte­Í czietén — nagy figyelemmel allgatták. Igaz, ilyen alapos, gondosan elkészített tájékozta­tót nemigen hallottak még eb­iben a teremben. Az ülésen rész­letesen megismertük a volt negyventagú, kulákokból és íöldbirtokosokból álló képvi­selő testület munkáját, amely minden mást csinált, csak a dolgozó nép érdekeit nem kép­viselte. Az 1950-ben megalakult Soltvadkerti Tanács, a munka közben elkövetett hibái ellenére is megállta a helyét. Jól tud­ták ezt a községben meghúzódó cllenforradalmárok, és 1956. ok­tóberében elsősorban a tanácsot Akarták felszámolni. Mj sem bi­zonyítja ezt jobban, mint az, hogy még a »Tanácsház« felira­tot is leszedték. A községi tanács tagjai becsü­lettel kitartottak a népi hatalom mellett cs sikeres erőfeszítése­ket tettek a törvényes rend helyreállítására. Ennek köszön­hető, hogy a község lakossága megnövekedett kedvvel fogott munkához és megszilárdult az állami fegyelem is. 1957-ben például 100 százalékon felül tel­jesítette a község adóbevételi tervét és csak kilenc esetben volt szükség kényszerbehájtásra. Mindezek ellenére nem lehet azt mondani, hogy most már minden hiba a múlté. A v. b például tavaly nem mérte fel kellően a községfejlesztés lehe­tőségeit, ezért nem is tudta a tanácstagságot és a lakosságot e feladatok megvalósításával moz­gósítani. Már pedig e2 is fontos lett volna. Bizonyítja ezt az or­szágos értekezlet is, amely leg­jelentősebb kérdésként a községpolitikai munkát vitatta meg. »Jó községpolitiká­val, a lakosságnak a közügyekbe való bevonásával teremtünk megfelelő légkört a párt politi­kájának gyakorlati megvalósítá-l sához — mondotta Apró elvtársi a tanácskozáson. Ebben az évben már jobban megszervezték a községfejlesz­tést. Három hónap alatt többet tettek, mint tavaly egész évben. A felszólalók elmondták, hogy a községfejlesztéssel kapcsolatos ellenszenv megszűnt, mert a la­kosság látja az eredményeket, látja, hogy a tanács jobban tö­rődik ezzel a kérdéssel és ellen­őrzi a munkát. Ezért volt a ta­nácstagoknak erkölcsi alapja 1958-ra megszavazni a 15 száza­lékos községi ej lesztési hozzájá­rulást. Kérték, hogy Soltvadkert fejlesztésének távlati tervét is mielőbb dolgozzák ki, mert ez még lelkesebb munkára ser­kenti a lakosságot. A felszólalók maguk is több javaslatot terjesztettek elő a közvilágítás megjavítására, járda- és kúlépítésre, több köz­érdekű kérdés megoldására. Az egyik Fürst Sándor utcai lakos például elmondta, hogy utcájuk, ban minden lakos hajlandó 200 forinttal és társadalmi munká­val hozzájárulni a villany beve­zetéséhez. Hosszú lenne ismertetni az órákon keresztül tartó tanács­ülés vitáját, melybe bekapcso­lódtak a község vendégül hívott lakosai is. Egy biztos. Erősebb lett a tanács, mert az ülésen —, amely előremutatott — helyesen értékelték az eddigi munkát, le­vonták belőle a tanulságot. Kö­zelebb kerülték a lakosság szí­véhez is. Dallos Ferenc elvtárs, a megyei tanács elnöke felszóla­lásában kifejezést is adott en­nek a véleményének: «■Elismeréssel adózom a helyi tanácsnak, mert helyesen tárta fel a község helyzetét. A felszó­lalásokat is az jellemezte, hogy jól látják a még meglévő hibá­kat és különösen jó az, hogy együttes erővel törekednek azok kijavítására.« „ N. O. Baján, mint is­meretes, a tanács határozatot hozott a Pctőfi-szlget kultú- rális központtá va­ló kialakítására. Ez a határozat azóta illetékesek részéről jóváhagyást is nyert. Megalakították a bajai fürdőbizottsá­got, amely szakem­berekből, városuk fejlődéséért különö­sen lelkesedő ta­gokból áll. A fürdő­bizottság munkájá­ról beszélgettünk Tölgyes Sándorral, a bizottság egyik tag­jával. •— A Petőfi-sziget teljes rendezéséhez, fásításához, beépí­téséhez sok évi cél­tudatos és követke­zetés munkára és nem kevés forintra van szükség. Az idén 125 ezer fo­rintból megépítjük júniusig a nyári közfürdő első épü­letét. Felülvizsgál­juk a már meglévő különböző fürdőte­lepekét és amelyek már nem illenek be a távlati tervekbe, lebontásra javasol­juk. Meg kell szűnni annak az áldatlan állapotnak, hogy össze-vissza építkez­nek a különböző vállalatok, közüle- ték és valósággal dzsungelt alakíta­nak ki a szép Sugo- vica-parton. A to­vábbiakban csak a fürdőbizottság en­gedélyével, illetve javaslatára történ­het a Petőfi-szigeten bármilyen építkező*. A fürdőbizottság elkészítteti á vízi­közlekedés hely: szabályrendeletét, ezt az illetékesek elé terjeszti. Meg kell szűnni a fürdő­zést akadályozó, a vizet szennyező, fék­telen motorcsóna- kázásnak. Egyéb­ként a motorcsónak­parkot a gázgyári oldalra helyezik áh A szigeten nemcsak fedett uszoda lesz, de sporttelepek, nyaralók, szórako­zást adó ligetek, sőt gyermekek részére vidámpark is létesül — hangozattá To'- gyes Sándor. F. 1. Teremtsünk biztonságos munkafeltételeket a gépállomásokon Az elmúlt héten a szakszer­vezetek székházában a MEDOSZ megyebizottság és az ÄGM Igaz­gatóság munkavédelmi értekez­letre hívta össze a gépállomá­sok biztonsági megbízottait és az ü. b. társadalmi munkavé­delmi felügyelőit, hogy megbe­széljék a tavaszi mezőgazdasági munkák során jelentkező fel­adatokat. Az értekezlet beszámolóját Mádal elvtárs, a Gépállomások Megyei Igazgatóságának főmér­nöke tartotta, ahol értékelte a gépállomások tavaszi felkészü­lését a munkavédelem szem­pontjából. Megállapította, hogy komoly fejlődés tapasztalható a biztonságos munkafeltételek pnegteremtésében, ami megmu­tatkozott abban, hogy az utol­só három hónap alatt a megye gépállomásain húsz százalékkal csökkent a balesetek száma az előző év azonos időszakához vi­szonyítva. A gépjavítások al­kalmával a gépek védő beren­dezéssel való ellátása többnyire megtörtént. Legfőbb hiányos­ságként állapította meg a be­számoló, hogy a szántó trakto­rokhoz sok helyen az előírt mentődobozokat nem biztosít­ják. A beszámolót vita követte, ahol a hozzászólók elmondot­ták, hogy a biztonságos munka- feltételek megteremtése mellett nagy gondot kell fordítani a dolgozók oktatására, fegyelme­zett munkára való nevelésére. Legtöbb baleset a biztonsági berendezések hiányából, gon­datlanságból, fegyelmezetlen­ségből és ittasságból adódik. Az értekezlet végén a megyei rend­őrkapitányság közlekedési cso­portja filmvetítést tartott a me­zőgazdasági üzemek szállítást végző gépeinek biztonságos köz­lekedéséről. Noé Gábor levelező TAVASZ közeledik. Ezt most jmár több jelből észrevehetjük. Én nem csak a naptár állásából, hanem a kirakatok átrendezé­séből, friss, tavaszi kirakatok berendezéséből is következtetek a tavasz közeledtére. Ilyen­kor az emberek örömmel néze­getik a kirakatokat és szövik a vásárlási terveket. Le kívánom szögezni, hogy a kecskeméti kereskedelmi vállalatok kiraka­ta! Igen szépek, ötletesek szok­tak lenni. KIRAKÄT Éppen ezért a napokban szin­te meghökkentem, amikor meg­láttam a Nagykőrösi utcai Ru­házati bolt készruha kirakatát. Valami rettenetes... Aki kiváncsi, nézze meg mi­előbb, mert én bízom abban, hogy már nem sokáig láthatja az Ízléstelenségnek ezt az orgiá­ját. A vállalat vezetői is bizto­son észreveszik és átrendezik! MincJ előbb, unnál jobb! A szomszédság követei A Hazafias Népfront meghí­vására május 25-én Bácsalmás­ra látogat a Ládó jugoszláv népi együttes. Két előadást tar­tanak a művelődési ház színpa­dán, melyre a járás összes dél­szláv lakta községeiből tömege­sen jelentették be részvételüket az érdeklődő délszláv és magyar dolgozók. A látogatás napján béke-nagygyűlést is tartanak Bácsalmáson az országos béke- hónap keretében. A Hazafias Népfront május folyamán járási iparos találko­zót is rendez. A tervek szerint kiállításon mutatnák be a bács­almási járás kiváló kisiparosai­nak legjobb termékeiket, a nagygyűlés után pedig iparos kugliverscny, labdarúgó-mérkő­zés lesz. Este pedig a járás leg­jobb iparos színjátszói mutat­ják be tudásukat a művelődési házban. Készülődés május 1-re Bácsalmáson állandó személyi összetételű, úgynevezett ünne­pélyrendező bizottság foglalko­zik a helyi ünnepségek rende­zésével. A bizottság a hét fo­lyamán ül össze, hogy megbe­szélje a nemzetközi munkás- osztály nagy ünnepe, május 1 előkészítését. A tervek körvonalai már ki­alakultak. Ezek szerint — ha­sonlóan az 1948-ban rendezett felvonuláshoz — minden szak­ma, termelési ág, üzem, válla­lat saját jelképével vonul fel az ünnepi menetben. A tervezett nagygyűlésen békegalambokat bocsátanak útjukra, jelképez­vén a község dolgozóinak béke­akaratát, Éber Sándor bajai festőművész kiállítása Bácsalmáson T/asárnap délelőtt fél 11-kor ~ nyitották meg a bácsal­mási művelődési házban Éber Sándor bajai festőművész mű­veinek, körülbelül 40 darabból álló gyűjteményes kiállítását. 22 év óta elsőízben mutatja be a kiváló bajai művész festészetét a járási székhelyen. A megnyi­tón több olyan bácsalmási dol­gozó is részt vett, akik Éber Sándor első, két évtizeddel ez­előtti kiállítását is megtekintet­ék. Az utóbbi hónapokban kél bajai festőművész művészetével már megismerkedhettek a bács­almásiak. Miskolczy Ferenc, B. Mikii Ferenc gyűjteményes ki­állításai után rövid időn belül Éber Sándor személyében a har­madik jónevű bajai festőművész is bemutatkozik Bácsalmáson. A kiállításnak már a megnyitás napján igen sok látogatója volt. Naposcsibék — szavatossággal A Bácsalmási Állami Gazda­ság szerződést kötött a járás több termelőszövetkezetével na­poscsibék szállítására. A kiváló fajtájú baromfiak nevelése iránt egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik Bácsal­máson és környékén. Eddig négyezer naposcsibére kapott megrendelést az állami gazda­ság. A szerződés érdekessége — s ez egyben a szövetkezetek és az állami gazdaság jó kapcsolatait is bizonyítja —, hogy a gazda­ság szavatosságot vállal az ál­tala szállított naposbaromfiak után. A csibéket 8—12 napos korukig a gazdaságban neve­lik, hogy a fertőzés iránt legfo­gékonyabb időszakban szakava­tott gondozásban legyen részük. Ezután történik a szállítás. A gazdaság baromfitenyész­téssel foglalkozó agronómusa rendszeresen meglátogatja a szövetkezetek baromfitelepeit, s tanácsokat ad a csirkék neve­lésére, helyes takarmányozásá­ra, figyelemmel kíséri a szövet­kezetek baromfitenyésztését. Alapszabályt kap a gazdakör Nemrégiben a bajai alsóvá­rosi gazdakörben járt á bácsal­mási népfront-bizottság egyik tagja. Megismerkedett a kivá­lóan működő gazdakör sokszínű és érdekes társadalmi élelévelj Ott a gazdakör munkájának ke­reteit alapszabály rögzíti. En­nek a tervezete alapján most elkészült a bácsalmási gazdakör alapszabálya is, Kitüntetett úttörő A bácsalmási fiúiskola úttörői közül, a felszabadulásunk 13. év­fordulóján Nagy Sándor pajtás­nak adták át az Országos Üttöró Elnökség «Kiváló úttörő mun­káért« kitüntetését. Az iskola úttörői melegen ünnepelték a kitüntetett pajtást. Termelőszövetkezeti híradó 1; Három hónap alatt 138 egyéni gazda választotta a bács­almási járásban a közös gazdál­kodás útját. Csak az elmúlt hó­napban 37 új tag lépett be a járás szövetkezeteibe. Katymá- ron például az Űj Tavasz Szö­vetkezetbe egész birkanyájat vittek be a belépett gazdák. Az elmúlt hónapban 11 dolgozó pa­rasztot vontak be a katymári Sztahanov Tsz-be is. 2. Két új szövetkezet alakítá­sának előkészületei folynak Katymáron. Az előkészítő bi­zottságnak 13 dolgozó paraszt jelentette be az alakítandó Béke Termelőszövetkezetbe való be­lépését. A másik, szervezés alatt álló szövetkezetben, a Leninben főleg a régebben hasonló néven működött, de felbomlott tsz tagsága tömörült. A két új tsz­szel Katymáron négyre emelke­dett a szövetkezetek száma, Hz olvasók hangja Sikerrel vizsgáztak az ezüstkalászos tanfolyam hallgatói A bácsalmási ezüstkalászos gazdatanfolyam hallgatói levél­ben értesítették szerkesztőségünket a lanfolyamzáró vizsga sike­réről. Levelükből idézzük az alábbiakat: «A tanfolyamhallgatók évközben komolyan foglalkoztak mind a növénytermesztés, mind az állattenyésztés fejlesztésének lehetőségeivel. Igen tanulságos volt a helyi gépállomás láborató- dumának meglátogatása, ahol a mezőgazdaság tudományos alap­jainak eddig ismeretlen részleteibe tekinthettünk bele. Megvilá­gosodott előttünk a talajismeret fontossága, hiszen anélkül nem lehetséges a helyes műtrágyázás, általában a: növénytermesztés eredményeinek fokozása. A tanfolyamhallgatók ezúton monda- nak köszönetét a rendező szerveknek, hogy lehetőséget kaptak a léli esték ilyen értékes kihasználására.« Muniában a fürdőbizetiság

Next

/
Thumbnails
Contents