Petőfi Népe, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-06 / 82. szám
Képek a járás életéből 336 000 forint nyereségrészesedést osztottak ki a Solti Állami Gazdaságban A napokban tartották meg a Solti Állami Gazdaságban az 1957. évi térvteljesítésről és az 1938. évi tervről a beszámolót. Szabó János elvtárs, a gazdaság igazgatója elmondotta, hogy 1957-ben a búza, kukorica és a szálastakarmány termése meghaladta a tervezett mennyiséget. Cukorrépából 50 százalékkal, rostkenderből 23 százalékkal termeltek többet a tervezettnél. A beszámoló után a gazdaság 401 dolgozója között 336 000 forintot osztottak szét nyereség- részesedés címén. 150 dolgozó :r forinton felül, Kiss István szerelő, Zeleszkó János traktoros 1660 forintot kapott. A gazdaság műszaki dolgozói között 80 000 forintot osztottak szét az első negyedévi terv prémiumaként. Meggytermesztési kísérleti telep Apostagon? 1958. március 27-én ankét keretében tartott előadást Nyújtó Ferenc, a Duna—Tisza közi Kutató Intézet osztályvezetője az apostagi meggytermesztésről. Az előadáshoz hozzászólt Csorba Zoltán, a Növényvédő Intézet igazgatóhelyettese, valamint Ungvári József, a megyei főkertész. A megjelentek között ott volt Horváth József járási tanácselnökhelyettes és Reppert Béla, a járási tanács kertészeti előadója. Miután Apostagon igen sok gazda foglalkozik meggytermeléssel, az ankéton 120-an gyűltek össze. A megyei tanács küldötte megígérte, hogy Apostagon rövidesen mcggytermcsztési kísérleti telepet hoznak létre. A megbeszélésre a szomszédos községek dolgozó parasztjai is eljöttek. Ipi Lajosnc levelező ✓ A Tassi Növényvédő Állomás ezévi munkájáról A tavasz beköszöntésével igen sok termelőszövetkezet és egyénileg dolgozó paraszt köt szerződést a Tassi Növényvédő Állomással különböző permetezésre, vegyszeres gyomirtásra. A Növényvédő Állomás április hó 3-áig a következőkre kötött megállapodást: 12 000 gyümölcsfa permetezésére, 1030 kát. hold legelő vegyszeres gyomirtására. A gabonaneműek vegyszeres gyomirtására eddig 3462 kát. holdra jelentkezett igény. Az előrelátó termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozók gazdák a kukoi'icabolha elleni védekezésre 250 kát. holdat kötöttek le. A növényvédő állomás ebben az évben, a tervek szerint állami védekezésként 19 200 holdat, üzemi védekezésként 10 000 kát. holdat és közérdekű védekezésként 800 kát. holdat permetez be. Köszönet a Petőfi Népének Fizetett a Kunszentmiklósi Sütőipari Vállalói »Ezúton mondolc köszönetét a Kunszentmiklósi Sütőipari Vállalat hartai üzemével szembeni kártérítési igényemben tett közbenjárásukért. Közlöm, hogy az okozott kárt március 26-án a £sak Röviden A művelődési állandó bizottság a járás összes községeiben pályázatot bocsátott közre, mely a lakóhely történelmének feldolgozását célozza. A legjobb pályamunkákat a végrehajtó bizottság 3000 forintos pályadíjakkal jutalmazza, * Új szakcsoport alakult Har- tán, a földművesszövetkezet kebelén belül. Az új szakcsoport magtermelcssel, valamint ipari növények termesztésével foglalkozik. Az 50 kát. holdon 23 gazda már most, tavasszul elveti a leszerződött magvakat. Az új szakcsoport elnöke Shmchl Péter agronómus, * Március 26-án árvízvédelmi bemutató volt Dunavecsén. A résztvevők között ott voltak Du- naegyháza, Apostag, Szalk- szentmárton, Tass községek tanácselnökei, tűzoltóparancsnokai, valamint a Vízügyi Főigazgatóság megbízottja és az Országos Vízügyi Igazgatóság •zakemberei. Április 7-én kezdődött meg a dunavécsei járásban a »Tisztasági Hónap«. Március 26-án már megválasztották minden községben a »Tisztasági Hónap« bizottságait. TaSs községben április 6-án kezdtek hozzá a törpevízmű csöveinek lefektetéséhez. Ügy tervezik, hogy a munkát április 30-ro befejezik. vállalat megtérítette. Palicsi Antal, Harta« A köszöntő levél mellé egy furcsahangú levelet is mellékelt Palicsi Antal. A levelet a Kunszentmiklósi Sütőipari Vállalat írta, amelynek egy mondatát idézzük: »Kérjük a Címet, ha hasonló eset lenne, úgy közvetlenül hozzánk forduljon, mert mi ezt azonnal el tudjuk intézni, illetve megfizetni, de a szerkesztőség nem hiszem, hogy megfizetné a bizonyos kárt.« a levél e mondatához csak annyi hozzáfűzni valónk van, hogy jól lehet, mi nem fizetünk, hiszen nem ez a mi dolgunk —, de a vállalatnak ez már előbb módjában állott volna, még sem telte. így hát a mi közbenjárásnak nemcsak eredményes, hanem szükséges is volt. Béke-nagygyűlések a járásban A dunavecsei Hazafias Népfront-bizottság a »Népek barátsága hónapja« alkalmából április hónapban nagygyűléseket rendez. Április 15-én Szalk- szentmártonban Bíró Géza, Kun- adacson Gál Imréné, 16-án Ilar- tán Morvái István, Solton Korom József, 11-én Apostagon ifj. Oláh Pál, 18-án Dunavecsén Miklán Ferenc, 22-én Kunszent- miklóson Bognár András, 23-án Üjsolton Várhelyi Pál, 34-én Tasson Czár Lajos, Kunpeszéren Csopai Lajos cs 25-cn Szabad- szálláson Pénzes Pál, Dunatctét- lenen Víg Lajos, Dunacgyházán Maycr Imre tart előadást az V. magyar békekongresszus előkészítéseként. A nőmozgalom hírei A dunavecsei járási nőtanács és a földművesszövetkezetek nöbizottságának asszonyai »támogatjuk a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség IV. kongresszusát, a nők és a gyermekek jogait az élet védelmében« jelszóval indultak béke- agitációs útjukra. Aláírások gyűjtésével üzennek a Nőszövetség IV, kongresszusán résztvevő küldötteknek, hogy a magyar asszonyok békét akarnak és készek harcolni a nagy cél érdekében. A Dunatetétleni Nőtanács asz- szonyai jó eredményeket értek el »az egykiló kukorica-mozgalom« gyűjtésében. Eddig kb. 3— 4 mázsa morzsolt tengerit gyűjtöttek a községben a Gyermek- város javára. A nőtanócs tagjai elhatározták, hogy részt vállalnak a fásítási mozgalomban is. Az Állampusztai Nőtanócs tagjai április 4-én, hazánk fel- szabadulásának ünnepén a »Cigány« című színművet adták elő nagy sikerrel. Réti Istvánné leveléből „Kontárok“ szövetkezete Régi probléma Dunavecsén a női szabók, varrónők iparengedélyének kiadása. A legtöbb varrónő nem rendelkezik a rendeletben előírt mestervizsgával, vagy gyakorlati idővel, ezért a járási tanács iparügyi osztálya úgy határozott, hogy összehívja a varrónőket, és felajánlja részükre a szövetkezést. Az elgondolást tett követte. Április 2-án mintegy 10 asszony gyűlt egybe, akik elhatározták, hogy megalakítják a vegyesipari ktsz keretén bélül működő mértékutáni női szabóságot. Szép tervek megvalósításán munkálkodik a Kunszcnlmiklúsi Nőtanács A KUNSZENTMIKLÓSI községi pártszervezet több alkalommal foglalkozott a nők közötti politikai munka helyzetével. Tanulmányozták a dolgozó asszonyok érdeklődési körét, otthoni elfoglaltságát és a kommunista asszonyok javaslatára, ezek figyelembevételével állították ösz- sze a nőtanács munkatervét, határozták meg tennivalójukat. MUNKATERVÜK szerint a közeljövőben felkeresik az iskolás- gyérmékek szüleit és a gyermeknevelés, valamint a tanulás kérdéséről beszélgetnek velük. A családlátogatásokon kívül a gyermeknevelés kérdéseiről külön előadásokat is szervétnek a szülők részére. FOGLALKOZNAK könyv- és íiLviismertelö előadások, vala-- Q'«Bce****'<*'*»***<*'*»**********>+****'*****~*»**-~-»-»»\r,<)inMwvK*i 2 mint divatbemutatók rendezésével is. A napi politikai események ismertetésére kisgyülé- seket tartanak. Elhatározták, hogy a földmüvesszövetkezet segítségével baromfitenyésztő szakcsoportot alakítanak és átok tagjait, kedvezményes feltételek mellett, naposcsibével látják el. A zöldségtermesztés időszerű kérdései Cikkünkben a két legfontosabb zöldségféle: a paradicsom és paprika kezelésmódját ismertetjük; ezt megelőzőleg azonban néhány általános szempontot adunk: Gyakran előfordul, hogy a melegágyak nem melegednek be kellőén, így a magvetés aránylag hideg talajba történik s a hasuróval takart ágyakban a kelés két hétig elhúzódhat, ami a korai termesztés szempontjából komoly időveszteség. Ezért napsütéses időben nyugodtan vegyük le a hasurákat, mert a nap melege is biztosítja a talaj gyorsabb felmelegedését. Példaképpen megemlítjük, hogy hasurával takart egyik melegágyunk hőmérséklete 10 fok volt, míg a kitakart ágyaknál 20 fokot mértünk. A frissen tűzdelt növényeknél, ahol a gyökeresedés még nem indult meg, a kitakarással egy—másfél napot várhatunk. Száraz időben a kitakarást csak akkor kezdjük rheg, ha már a nap az ablaküvegen keresztül ellensúlyozni tudja a kinti hőmérsékletet. A melegágyi uövények kezelése okozza a legnagyobb gondot. Főleg ezen múlik, hogy növényeink hogyan bírják a kedvezőtlen időjárást. A kezelésnél mindig a fényviszonyokhoz alkalmazkodjunk, mivel a növények vízfelvétele szoros összhangban van a fénnyel. A túl- öntözés mindig sokkal nagyobb hiba, mint a növények szomjaz- tatása. Inkább csak akkor öntözzünk, ha a növények közel állnak a hervadáshoz, de ilyenkor is csak a déli órákban, amikor a felmelegedés erősébb. Az öntözéssel a palánták növekedését is szabályozhatjuk, Szárazabb viszonyok között' zömö- kebb palántákat kapunk, amelyeknek gyökérzete is fejlettebb. Megyénk legfontosabb zöldségnövénye a paradicsom; erősen fény- és melegigényes, gyakori szellőztetést igényel. Az éjszakai és nappali hőmérséklet között tartsunk 6—10 fok különbséget, tehát úgy szabályozzuk, hogy napsütéses időben 22 —25 fok, borult időben 17—18 fok között legyen, az éjszakai hőmérsékletet pedig 16, illetve 12 fok között tartsuk. A hőmérséklet megfelelő szabályozásának egyik fontos módja a szellőztetés. Erre vonatkozóan pontos szabályokat adni nem lehet. Paradicsomnál a sziklevelek széttárulását követő 2 hét hőérzékeny időszak, ebben az időben az alacsony hőmérséklet a későbbiekben kedvezően hat, mert növeli a virágok számát s ezzel a termés mennyiségét. A paradics.ompalónták kiültetését csak akkor kezdjük még, ha a talaj hőmérséklete elérte a 16 fokot, ennél alacsonyabb hőmérséklet a begyökeresedést gátolja, A paprika a másik széles körben termesztett növényünk. Nagy hő- és vízigényű növény, a bogyók fejlődése idején a hőingadozásra igen érzékeny. A hőmérséklet 18—30 fok között mozoghat Napos időben elérheti a 26—3C fokot is, borult időben azonban csak 17—19 fok körüli hőmérsékletet biztosítsunk. Az éjszakai hőmérséklet sohasem haladhatja meg a 20 fokot. A hőmérséklet biztosítása üvegházban könnyebb. Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat (Műszaki Bizományi), Kecskeméten a Finommechanikai Vállalat Kéttemplomköz helyiségében április hó 10-én becslést, illetve lebonyolítást végez. 908 Palántanevelésré korai tér» mesztésnél 10—12 hétét számítsunk. Növényeinket mindig az üveghez közel helyezzük élj ellenkező esetben igen felnyurgulnak. A tűzdelésnél a sziklevélnél mélyebbre paprikát sohasem tűzdeljünk, A palántaddlcs — palántavész az üvegházak, melegágyak legismertebb palántabetegsége.- Hazánkban leggyakoribb előidézője a Rhizoctonia solani gombafaj, amely a talajban él és már a csírázó magvakat megtámadja, Súlyos talajfertőzés esetén csak néhány palánta tud kikelni. A betegségnek ezt a típusát csírafertőzésnek nevezzük s a kárt kertészeink helytelenül á mag rossz csírázóké- pésségének tulajdonítják. Ha a kórokozó gomba csak később kap lábra, úgy a már kikelt szikleveles növényeket támadja meg; a gyökérnyaki rész üvegesen áttetsző lesz, megpuhul s a palánta megdől. A 2—4 lombleveles koron túli palánták már ellenállóbbak. A betegség foltszerűen jelentkezik, alacsony hőmérséklet és túlöntözés kedvez fellépésének, , , Védekezés A talajt magvetés előtt gőzzel vagy tormáimnál tudjuk sterilizálni. A ládákat alapos kitakarítás után forrasztólámpával lelángoljuk, a kisebb eszközöket 2%-os . formáimnál fertőtlenítjük. Ha a betegség fellépett, Euklasin F 1%-ós oldatával permetezünk, vagy ugyanezt- a szert a talajra szórva bekapáljuk. Előzőleg azonban a beteg foltokat, hozzávéve a környező egészséges növényeket is, a talajjal együtt gondosan emeljük ki és égessük el. , A levéltetvek üvegházainkban, hollandágyainkban gyakran károsítanak. A növények nedvének szívásán kívül azzal is jelentős kárt okoznak, hogy nyálkát fecskendeznek a növény szöveteibe, mire azok torzulnak. A harmadik és talán legfőbb kártételük a különböző vírusbetegségek (pl. uborka, saláta mozaikvirus) terjesztése. Ellenük 0,1—0,2%-os szappanos níkotinoldattal permetezzünk. Irtásukra igen jól beváltak a parathiontartalmú (Wo- fatox, Ekatox 20 stb.) szerek is, A nikotin, de főleg a parathion igen veszélyes méreg. Az utóbbival szedés előtt két héttel feltétlen abba kell hagyni a permetezést. A nikotin jó füstölőszer is; üvegházi légköbméterenként 0,15 gramm szert számítunk. Milinkó István—Báldy Béla Gyorsan és olcsón szállít Kedden és pénteken ' Kecskemétről Budapestre és vissza a 44. AKÖV darabárus járatain Felvilágosítás: Kecskemét, Mikes u. 3—3. Telefon: 27-67, 29-2«. 831