Petőfi Népe, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-27 / 99. szám

Eredményes munkát véjyzctt a megyei sportvezetők tanácskozása Három napra a megye sport­vezetői vették birtokukba a ka- limajori tanácsi üdülőt. Kora reggeltől, késő estig vitatták a magyar sport legégetőbb prob­lémáit, s amikor a tanácsko­zást bezárták, jóleső érzéssel hagyták el a festői környezetet. Egyöntetű volt az álláspont: e három nap új állomása lesz me­gyénkben a tömegsportnak, új lendülettel fognak hozzá a so- ronlévő feladatok végrehajtásá­hoz. A részvevők több értékes elő­adást hallgattak meg. majd hoz­zászólásaikkal, javaslataikkal, nem egyszer bírálatukkal egé­szítették azokat ki. A Magyar Testnevelési és Sport Tanács is képviseltette magát a tanácsko­záson. Lakatos Tibor elvtárs, az MTST munkatársa végig jelen volt és a magyar sport jelenlegi helyzetéről adott tájékoztatón kívül, számos felmerült problé­mához, javaslathoz szólt hozzá. A tanácskozás első napján Tö­rök János elvtárs, a Megyei TST elnöke tartotta meg bevezető elő­adását, amelyhez a hallgatóság szinte minden tagja hozzászólt. Török elvtárs számos szervezeti kérdésről beszélt és hangsúlyoz­ta, hogy a most megalakult me­gyei és járási, városi TST-knek új módon kell dolgozniok. Szo­ros kapcsolatot kell kiépíteni a párt és a tanács szervezeteivel, amelyek a munka jó elvégzésé­nek alapfeltételeit biztosítják. Külön hangsúlyozta, hogy a KISZ-re támaszkodni lehet a jö­vőben és minden sportkérdést közösen kell megoldani. Az elő­adás utalt arra is, hogy most már a legfőbb teendők között szerepel a falusi fiatalok moz­gósítása a VII. Országos Szpar- takiád versenysorozatára. Hely hiányában most nincs módunk­ban minden fontos kérdésről beszámolni, de az elkövetkező hetekben a sportolókat, sportve­zetőket érdeklő legfontosabb problémákra még visszatérünk. A tanácskozás második nap­ján a részvevők Bogdánovics Endre elvtárs, az MTST munka­társának, a sportkörök gazdasá­gi tevékenységével kapcsolatos beszámolóját vitatták meg. — Ugyancsak nagy érdeklődés nyilvánult meg László József elvtárs, a KISZ megyei bizott­sága tagjának előadása iránt. Ez érthető is, hiszen a KISZ-nek a jövőbem a magyar sport irányí­tásában döntő fontosságú fel­adatai lesznek. László evtárs vázolta a KISZ és a különböző sportszervek kapcsolatának több vonatkozását. Élénk vita követte Vila Dé­nes bajai testnevelő tanárnak, az iskolai testnevelésről tartott igen értékes előadását. A ma­gyar sport kincses bányája volt a múltban is és a jelenben is az kell legyen a középiskolai diákság széles tömege. A tanácskozás részvevőinek az érdeklődése a harmadik napon sem csökkent. A vélemények és ellenvélemények, bírálat és ön­bírálat szellemében folyt a vita ezen a napon is. A hallgatóság, illetve a tanácskozás részvevői között ülő új járási TST elnö kök, a megyei társadalmi szö­vetségi elnökök, mind hasznos tapasztalatokkal gazdagodva tér­hettek haza munkaterületükre. Biztosak lehetünk abban, hogy ez a három nap, az itt szerzett bőséges, tanulságos anyag a ma­gyar, szorosabban véve pedig megyénk sportja, tömegspor­tunk fejlődése szempontjából igen hasznos volt. Befejezésül még annyit, hogy mint ahogy Török János elvtárs, az MTST enöke is zárszavában sok sikert, eredményes munkát kívánt a tanácskozás minden részvevőjének, mi is csatlako­zunk ehhez és azt kívánjuk, hogy a most megszerzett tudást, tapasztalatot valóban hasznosít­sák megyénk sportjának felvirá­goztatása érdekében. Mezei István a '< Közkedveltté vált a DONGÓ segédmotor. Megvásárolhatja a füldmű- vesszövetkezelekncl, Kis­ker. árudákban és az Ál­lami Áruházakban. Ugyan­ott bő választékban alkat­részek is kaphatók. 1062 EÍ.ADÖ 5 darab nagy hfrott sertés. Kecskemét. Munkácsy u, 12. 1066 Pályázat A Kecskeméti Városi Ta­nács V. B. Mezőgazdasági Osztálya pályázatot hirdet építészmérnöki állás betöltésére Feltétel: mérnöki oklevél, legalább egy-két éves gya­korlat. Fizetés: 180« Ft-tóL Érdeklődni lehet a városi tanács I. em. 16. sz. helyi­ségében délelőtt 8—9 óra között. 1115 A lottó e heli öt taiáiatos szelvénye: 19, 36, 43, 51, 87 O OOOOOO 0-0-0 oooo oo ooo ooo TALAJEGYENGETÉST (gépi erővel, tolólappal), mélyszántást szőlő és gyü­mölcsös alá gyors kivitele­zésre vállalnak a Bács me­gyei gépállomások. — Fel­világosítást ad a legköze­lebbi gépállomás. — Ked­9 vező díjtételek! 1091 OOOO O o OOOOOO o OOOOOOOOO' ELADÓ családi ház, beköltözhető. - Kecskemét, Pásztor utca 15. sz. 104' 4 VAS-, FA-, ÉS ÉPÍTŐ- * IPARI VÁLLALATOK, FIGYELEM! Különböző kézi szerszá­mok, csiszoló korongok, csősatuk, szívfúrók, vil­lás csavarok, dugós és kormos kulcsok, fakörzők, asztalos vésők, gipszka­nalak, hegesztő pajzsok kaphatók a Bányászati Berendezések Gyárában, Kiskunfélegyházán. 1053-0000000000-0000-00-000000 FORGÁCSOLÓ ÜZEMEK, FIGYELEM! Csillagfúrók, gyorsacél esztergakések, csegmens betétek, menetkések, me­chanikai szög- és mély­ségmérők. csiszoló koron­gok kaphatók a Bányászati Berendezések Gyárában, Kiskunfélegy­házán. 1053 $ >0000QOOOOOO0O OOOOOO OOlí Katona Tózsef Sfzínhé2 Április 27-én, vasárnap délután fél 4 órakor Bródy Sándor: *A TANÍTÓNŐ« Falusi clctkén 3 felvonásban. Bérletszünet. Este fél 8 órakor Bródy Sándor: *A TANÍTÓNŐ- Falusi életkép 3 felvonásban, Rátkay-bérlet és 11. számú szelvénybérlet. iMozik Mtűsore Április 27-én, vasárnap: Baja Uránia: Yves Montand énekel. — Baja Központi: Az éjszaka szépei. — Kalocsa: Nap­lemente előtt. — Kecskemét Ár­pád: Hajsza. — Kecskemét Vá­rosi: Bccsületrablók. — Kiskő­rös: 420-as urak, I. rész. — Kis­kunfélegyháza: Égi madár. — Kiskunhalas: Vetélytársak. Április 28-án, hétfőn: Baja Uránia: Yves Montand énekel. — Baja Központi: Az éjszaka szépei. — Kalocsa: Nap­lemente előtt. — Kecskemét Ár­pád: Három asszony. — Kecske­mét Városi: Becsületrablók. — Kiskőrös: 420-as urak, I. rész. — Kiskunfélegyháza: Égi madár. — Kiskunhalas: Cimborák. Egy darab 1 és fél tonnás GUMIS KOCSI és egy darab LÖCSÖS SZEKÉU eladó a Solti Földműves- szövetkezetnél. 1084 Opel-Blitz gyártmányú 3 és fél tonnás TEHERGÉPKOCSI eladó, Földművesszövetke­zeteknek könyvjóváírással is átadó a Danavccsei Föld­mű vesszövctkezelnél. 1085 OOOOOOOOOOOOOŰOOOOOOOO § * Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, egyéni gazdák, FIGYELEM! Cölöpözéshez, legelők ön­tözéséhez, 10 méteres mélykút fúrására alkal­mas fúróberendezések 1— 6000 forintig, valamint kézi és gépi csörlők kap- o hatók a Bányászati Bc­x rendezések Gyárában — 2 Kiskunfélegyházán. 1053 0 OOOOOOO OOOOOOOOOOOOOOü' Villany- és Áramszolgál- j tató Vállalatok, figyelem! Dugaszoló aljak, olvadó betétek, karmantyúk, izzó­lámpák és egyéb villany- szerelési tárgyak kaphatók a Bányászati Berendezések Gyárában, Kiskunfélegyhá­zán. 1053 PFTOF1 NÍPE A Magyar Szocialista Munkásoá Bács-Kiskun megyei naDilaDia Szerkeszti! « szerkesztő fclzcttsi Szerkesztőség: Kecskemét. Széchényi tér 1, szá Telefoni 35—16. 26—19. U—22 Felelő« kiadót Molnár Frigyes Kladő.llvatall Kecskemét Szabadság tér 1?« T“*»fr>TV 11—OS tíaes-Klskur, megvej Nycmca V. serifemét. — Telefon: 15—26: «- :• ejfiiő» vezetői Szűcs Béla Igazai ^Apróhirdetésekj ELADÓ Attila utca I. számú ház, két részben is. Ugyanott építkezés­hez jegenyefa eladó. Értekezni le­het Kecskemet, Csokonai utca 9. alatt. m3 ELADÓ Lakitelek központjában két­lakásos családi ház. Bellanicsné, Arany utca 15. ___________________UiO EL ADÓ 3 hold föld. Kecskemét, Ur- rét 160. szám alatt. Végh Lajosnál. 1109 SIMA tűzést! cipész varrógép eladó. Kerekes u.- 6. *■ ELADÓ Budai Dezső fasorban Cse- rey-villa egyharmad része. Értekez­ni: Kecskemét, Jókai utca 40. Garacy Zsigmonddal. HQ8 ELADÓ konyhabútor. Kecskemét, Zsinór utca 108. 1106 ELADÓ Kecskemét. Petőfi utca 9. alatt bontásból kikerült épületía, jó állapotban, ajtók, ablakok, zsalu- deszka. 1105 600-A5 BMW motorkerékpár príma állapotban, oldalkocsis eladó. Kecs­kemét, Csongrádi utca 42_______4€2~ BO TOROK eladók: szekrények, könyvszekrény, vitrin, asztalok, szé­kek.. Érdeklődni: Kecskemét, Rend­őrfalu, Pozsonyi utca 10. Bakosék- nál. ______________________________4021 EL VESZETT 21-én, hétfőn a Városi­moziban egy színes nyaksál. A be­csületes megtaláló adja le Kecske­méten, a kiadóhivatalban, jutalom ellenében. 4020 TÖLTÉSNEK föld elhordható. Kecs­kemét, Bercsényi u. 9. 4019 KERESEK egy-, vagy kétszoba, konyhás lakást költségmegtérítéssel. Cím: Kisker. 34-es áruda, Kecske­mét, Kossuth tér 3., pénztár. 1092 KIADÓ bútorozott szoba férfi részé­re. Varrógép eladó. Kecskemét, Da­rab utca 16. 1096 KIADÓ bútorozott szoba 2 férfi ré­szére. Kecskemét, Bethlen körút 50. szám. 1099 ELADÓ 2 és fél hold tanyásbirtok, melynek fele szőlő, többi erdő és szántó. Értekezni: Hetényegyháza, Szarkás 10. szám. Végh Imre. 1015 FIATAL, ügyes leányt, vagy fiút ki­futónak felveszek. Virágpiac, Locs- kainé, Kecskemét. 4014 SZÉP kétszárnyas és egyszárnyas ajtó és egy jó szivattyús kút eladó. Kecskemét, Bodócs füszerüzlet. Vá­rosi-mozi mellett. 4016 KECSKEMÉT központjában elveszett egy ház tervrajza. Becsületes meg­találó jutalom ellenében adja le a Petőfi Népe kiadóhivatalában. 4017 jó Állapotban lévő hálószoba­bútor eladó. Kecskemét, Budai De­zső fasor 4. 4013 VIKTÓRIA 200-as, első, hátsó te­leszkópos, modern állapotban eladó. Kecskemét, Árok utca 7. 4012 i■ [.ADÓ ház Kecskémé*. Tabán utc< 9. szám alatt. Értekezni: Tabán utca-. szám. 3984 ELADÓ Kerekegyházán dr. Bodő-féle ha7. Felvilágosítás: Várhegyi Imre. Kerekegyháza. 1071 ELADÓ Dunaegybázán, Dózsa György út 14, alatt egy szoba, konyha, kam­ra, pinec, melléképület. Ugyanott eladó 5 család méh, nagyboconád5 kantárban. 1088 ÖNÁLLÓ iparosnak férfi és női fod­rász házaspár elhelyezkedne, köz­ségben is. Cím a kiadóban. 4010 ELADÓ gumikerekű kocsi. Kecské­vé pibffv Hin-, T9. 4005 ELADÓ családi ház, azonnali be­bekölfűzhetőséggel. Kecskemét, Baj­csy-Zsilinszky utca 20. 1067 EL Apó beköltözhető ház 400 négy­szögöl gyümölcsössel, jutányos áron. Kecskemét, Sutus-falu, 100/10. Nép­bolt. _ 1046 VIDÉKEN élő, házzal rendelkező, 52 éves. önálló kádármester vagyok. Két gyermekem van, keresem annak a gyermektelen, 40—48 éves, római katolikus vallási! nőnek az ismeret­ségét, aki nekem hű feleségem, gyermekeimnek szerető édesanyja lenne. Részletes levelet és fényké­pet várok, ,,Kaland kizárva” jeli­gére a Petőfi Népe kiadóhivatalába. 1054 ELADÓ a hetényegyházi vasútállo­mástól 5 percre 2 hold, fás legelő, beköltözhető kétszobás villaépület­tel. Érdeklődni: reggel 7-től 8-ig és délután 5-től 7-ig — Kecskemét, Batthyány utca 8. szám alatt. 3961 VAROSFÖLDÖN egy vagy két hold föld eladó, szegedi betonút, 7. kilo­méterkőnél. Értekezni: Kecskemét, Szelei-falu 8. utca 17. szám. Borbély László. 3989 750-ES ZüNDAPP, kétszemélyes ol­dalkocsival, príma állapotban, eladó. Makó, Malinovszky u. 26. 1063 NÉGYLÓERÖS benzin-gázolaj üzemű motor eladó. Végh, Kecskemét, Czoll- ner-köz 81. 3988 ELADÓ Kecskemét, Czollner-közben, Kőrösi-hegy 85. alatti 14C0 n.-öl gyü­mölcsös szőlő házzal. Érdeklődni: Budapest, II. Keleti Károly utca 9. Faddi. 4004 KÖNNYŰ széleskocsi cs egy hatéves paripaló eladó. Kecskemét, Lugossy István utca 6. 4006 KÜLÖNBEJArATU szobába ágyak kiadók, máius l-re. Cím a kiadóban. 4007 ZÖLD Pannónia, kétezren alul fu­tott motorkerékpár, eladó, dr. Dudás; Tázlár. 3971 SÁRFEHÉR SZOLÖV ES SZÓ eladó. Érdeklődni lehet Kecskemét, Magyar utca 30. sz. 4003 SINGER férfi szabóvarrógép eladód Értekezni: Kecskemét, Külső-Sza­badság út 11. 1070 EL ADÓ vízhúíómotor szivattyúval; 20 m 120 milliméteres gumiszíj Kecs­kemét, Külső-Szegedi út 13. Darálói ____________________ 1972 KÉ T szoba-kopyhás, kis családi ház eladó. Kecskemét, Talfáji-köz 7. — Vétel esetén beköltözhető. Érdek­lődni: Délután. 1074 ELADÓ 224 n.-öl házhely, felépített fallal a Rendőrfaluban. Érdeklődni; Kecskemét, Alsó-Széktó, VI. u. 15. ____________________________1075 EL ADÓ Kecskemét, Óz utca 22. és 23. számú ház. Vétel esetén azonnal elfoglalható. Értekezés a 23. sz. alatt. _________________________________1077 EL ADÓ Kecskemét, Horváth Döme utca 5 számú ház. színház mellett; egészben vagy felerészben. Gazdál­kodónak is alkalmas pincével 1078 330-ES JA WA igényesnek eladó. Kecs­kemét, Hetényegyháza, Kossuth L. m 16. szám. 1044 KEDVEZŐ fizetési feltételekkel, sün* gósen eladó ház a központon, piac­tól 3 percre. Kecskemét, Szarvas u. 13. szám.___________ io56 VARRÓGÉP eladó. Kecskemét, Ma- thiász János utca 2. Honvédkórhaz mellett. £969 ELADÓ 1 hold szőlő, príma lakással, Belső-Ballószög 156. sz., beretváste- lepi állomás meneti, köves ut ea buszmegállónál. Érdeklődni: Kecske­mét, Kisfaludy u. 25. Bereute. 3973 2 HOLD szőlő ikét részletben is el­adó. Értekezni: Kecskemét, Csong­rádi út 16. alatt. 3983 IDŐS asszony, vagy férfi eltartását házingatlanért vállalom. Cím a ki­adóhivatalban. 3986 JAKABSZALLAS 6. számú üzletház, tanácsháza mellett eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Simbn István utca 13. — Berendénél. 3975 ELADÓ Szikra 149. sz. ház, nagy pin­cével, állomás mellett. Értekezés: 149. szám alatt Tápai Józsefnél vagy Kecskemét, Kisfaludy utca 13. 3977 ÉPÜLETFAANYAG eladó. Kecske­mét, Pásztor u. 27. 3978 ELADÓ azonnal beköltözhető kisebb családi ház, fizetési kedvezményes teltételek mellett. Kecskemet, Karo- lyi utca 6. sz. __________ 3991 AJ TÓT, ablakot, valamint konyha­bútort rendelésre készít. László Ká­roly asztalos, Kecskemét, Horváth Döme utca 4. Javítást vállaL 3935 LiAKAbtbCiKÉ. Szegedi lakásomat el­cserélném kiskunfélegyházi lakásén. Érdeklődni lehet Kiskunfélegyházán sz ügyvédi munkaközösségben Lévay ügyvédnél. / 1057 EGY- és kétszetnélyes, vitriné« rc- kamiékat, fotelokat, székeket, scz- lonokat készít fizetési kedvezmény- nyel. Javítást vállal: — Blaskovit« kárpitos, Kecskemét, Rákóczi út 2. _______ 1029 15 EZERÉRT 350-es DKW oldaikochis motor eladó, generálozott, Lajosmi- zse, Széchenyi ut 15. 3993 CSER.KÉSZÖLör gyógyfürdő mellett — vállalati üdülőnek is alkalmas — "különbejáratú két szoba kiadó. — Tímár erdész, Ciserkeszőlő. 3967 BEKÖLTÖZHETŐ háromszobás csa- ládi ház, gazdasági épületekkel, nagy belsőséggel és 8 khold beltelkl szán­tó-gyümölcsös, Szakmáron szabad­kézből eladó. Leveleim dr. Dudás, Tázlár. 397*7 Mérgeseit a kulák béres Id. Kállai Seres János alsó- monostori kulák, akit 1949-ben lopás, 1952-ben pedig közellá­tás érdekeit veszélyeztető bűn­tett miatt ítéltek fogház-, illet­ve börtönbüntetésre, most is­mét törvénybeütköző cselekede­tet hajtott végre, — nem okul­va saját kárán. Kállai Seres — Kőrös József bugaci lakostól — 145 liter bort vásárolt, literenként 12 forintos áron, s ebből 127 litert eladott Kovács Istvánnak, a kiskunfél­egyházi II. sz. honvédségi élel­mező raktár dolgozójának. Ko­vács a bort megbízásból vásá­rolta, s literenként 16 forintot fizetett Kállainak. A vásárolt bor azonban több embernek sú­lyos betegséget okozott, s a vegyvizsgálat során állapították meg, hogy — emberi élvezetre teljesen alkalmatlan. A borral — s méghozzá rom­lott borral — kupeckedő kulá- kot a kiskunfélegyházi járásbí­róság 8 hónapi börtönre ítélte, s kötelezte a kár megtérítésére.

Next

/
Thumbnails
Contents