Petőfi Népe, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-23 / 95. szám
Ä Biztonsági Tanács tárgyalja az amerikai bombázók provokatív repülésének kérdését A Biztonsági Tanács a Szov- i.'tunló képviselői által benyúj- ott panasz alapján megkezdte \z amerikai bombázók provokatív repülésének megtárgyalá- ■át. Az ülésről még nem adtak ü hivatalos közleményt. Mint ■sraeretes Gromiko szovjet kül- igyminiszter a múlt hét végén íyilatkozatban ismertette a világ közvéleményével, hogy atombombákkal felszerelt amerikai repülőgépek az Észak i- larkon keresztül provokatív cirkáló repülést végeznek szovjet területek irányába. Az ülésen Cabot Lodge amerikai delegátus elnököl; A nyugati b'urzsoá sajtó általáTito beszéde a jugoszláv nemzetgyűlésen Joszip Broz-Tito jugoszláv köztársasági elnök és a szövetségi végrehajtó tanács elnöke a Jugoszláv Szövetségi Nemzet- gyűlés két házának együttes ülésén beterjesztette beszámolóját a Szövetségi Végrehajtó Tanács 1954—57. évi munkájáról. Jugoszlávia külpolitikájáról szólva megállapította az elnök, hogy most, amikor az emberiség retteg a nukleáris háború veszélyétől, örömmel üdvözli a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának határozatát a hidrogén- és atombombákkal végzett robbantások egyoldalú megszüntetéséről. A Magyarországgal kapcsolatos viszonyról is nyilatkozott Tito elnök. Elmondotta: »Ez év folyamán a Magyar Népköztársasággal is pozitív Emlékünnepély Budapesten Lenin szülét énének Hit. évfordulóján A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága* a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány és az MSZMP budapesti bizottsága hétfőn este emlékünnepséget rendezett Lenin születésének 88. évfordulója alkalmából, a budapesti Nemzeti Színházban. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Novobátzky Károly akadémikus üdvözölte a megjelenteket, köztük külön a hazánk- oan tartózkodó albán vendégedet. Megnyitója után Biszku Bé- a belügyminiszter, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja nondott ünnepi beszédet. — Ma a békés egymás mellett ■lés lenini elvének — mondót- a többek között Biszku elvtárs — olyan reális alapja van, mint a szocialista világrendszer léte, gazdasági és katonai ereje, s ez .írszégokkal szolidáris, harcunkat támogató, gyarmati rabságból felszabadult népek, a még kapitalista kizsákmányolás alatt ■lő, de békét akaró emberek milliói. A Lenin tanításait híven követő Szovjetunió példát mu- al az egész emberiségnek az gazi humanizmusból, a béke -zeretetéből, a leszereléssel és a íukleáris kísérletek egyoldalú beszüntetésével. Választás elé illitotta az atom- és higrogénA SZOT nemrégiben iuuoiía XIX. kongresszusát Budapesten, ahol részletesen és mindenre ki- latóan foglalkoztak szakszerv e- zeti kérdésekkel és /á legkülönbözőbb feladatokkal. Ennek a kongresszusnak a lefolyását országszerte ismertetik. A közeli napokban, április 24-én, csütörtökön délután 6 órakor Báján tartanak ilyen beszámolót a Dó- zsa-tercmben. A nagygyűlésre meghívták Baja város összes szakszervezeti — ipari, keroske- lelmi, földműves és egyéb — iolgozóit. A nagygyűlés előadója Ligeti László elvtárs. a SZOT elnökségi tagja, a KPVDSZ orban elismeri az amerikai gépek ilyenfajta járőr szolgálatának tényét. A legtöbb újság azonban hamis magyarázatokkal akarja jogosnak feltüntetni a provokatív amerikai lépést, vagy a szokásos módon ismét «•szovjet propagandáról- ír. — Akadnak józanabb hangok is. A Daily Herald című angol lap pl. megállapítja, hogy az orosz tiltakozás nem meglepő: «Hol van olyan kormány — írja —, amely ne foglalna állást erélyesen ilyen hajmeresztő előkészületek ellen?« — Mert: «Minden óvintézkedés ellenére előfordulhat egy világot pusztító melléfogás- — írja a lap. módon alakultak kapcsolataink, ami ezirányú közös törekvéseink eredményének tudható be«. René Coty francia köztársasági elnök vasárnap este Georges Bidault-nak, az MRP jobbszárnya vezérének adott megbízást kormányalakításra. A hírek szerint a megbízott kormányelnök gyorsan összeállítja kormánylistáját és sietve a nemzetgyűlés elé akar állni. Párizsban a belpolitikai megfigyelők kevés reményt jósolnak általában Bidault-nak. Annál inkább, mert a politikus első nyilatkozatában kijelentette, fegyverekkel rendelkező és kísérletező imperialista nagyhatalmakat. Biszku elvtárs azt a meggyőződését is fejezte ki ezzel kapcsolatban, hogy a lenini békepolitika a néptömegek akaratával és harcával találkozva diadalmaskodni fog. Hazánk belső helyzetéről szólva megállapította, hogy a párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány arra törekszik, hogy felszámolja az ellenforradalom rombolásainak következményeit, a gazdaságpolitikában jelentkező hibákat, a nemzeti jövedelem növelésével megszilárdítsa és növelje népünk életszínvonalát, megteremtsük gazdasági életünk gyorsabb fejlődésének előfeltételeit. Elengedhetetlenül szükséges, hogy a munkásosztályunk és dolgozó népünk tudatában az építés legfontosabb követelményei, a termelékenység szakadatlan emelése mindjobban behatoljon s erre összpontosítja erejét. Miközben erre neveljük dolgozóinkat — mondotta Biszku elvtárs —. meg kell fogadnunk Lenin tanítását, aki mindig arra figyelmeztette a kommunistákat, hogy az általános érvényű nemzetközi tanításokat szem előtt tartva, ne feledkezzenek meg a helyi sajátosságokról. mert mindkettő elszágos főtitkára. A gyűlésen a megyei központból részt vesznek Szabó Lajos, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöke és Végh Pál, a KPVDSZ megyebizottsági elnöke. A nagygyűlésen a SZOT XIX. kongreszusának határozatait es kitűzött feladatait ismerteti az előadó, továbbá megtárgyaljak a dolgozók különböző problémáit. A rendezőség kéri a dolgozókat, hogy lehetőleg a gyűlés megkezdése előtt fél órával foglalják el helyeiket, nehogy torlódás legyen és a gyűlést megkésve kezdhessék. Vorosilov Lengyelországban Kliment Vorosilov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és kíséretének tagjai tovább ismerkednek a Lengyel Népköztársasággal. — Megtekintettek egy sziléziai hányát és a Dzerzsinszkij Kohó- műveket, majd ellátogattak Krakó felé utazva az auschwitzi haláltábor színhelyére. Krakkóban több tízezres tömeg üdvözölte Vorosilovol és kíséretét. Vorosilov elvtárs meglátogatta a Nowa Huta-i kohászati kombinátot, majd a Jagelló egyetemet. Vasárnap este Krakkóból Varsóba utazott a szovjet küldöttség és hétfőn este résztvett a lengyel—szovjet barátsági- cs kölcsönös segélynyújtási egyezmény megkötésének 13. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. hogy ő is az algériai kerettörvény alapján képzeli el Algéria új politikai intézményéit. Egy másik kijelentésében kifejtette, hogy Algériát elveszteni annyi, mint elveszteni a nemzet függetlenségét. Nyilvánvalóan kijelentései a szocialisták és a szélső jobboldal megnyerését célozzák. A baloldali sajtó tiltakozik a túlzó gyarmatosító körök emberének miniszterelnöki próbálkozása ellen. hanyagolása károkat okoz a munkásosztálynak. Ha elhanyagoljuk a nemzetközi tényezőket, nem szolgálhatjuk jól a nemzetközi munkásosztály érdekeit s ugyanakkor csak ártanánk a magyar munkásosztály érdekeinek, ha valami olyant tennénk, ami sérti a nemzetközi munkás- mozgalom érdekeit. Biszku Béla elvtárs beszédéi hoszantartó tapssal fogadták az emlékünnepség részvevői. Az ünnepség első része az Interna- cionálé hangjaival zárult. Ezután színvonalas ünnepi műsor következett. A termelőszövetkezeti gazdálkodást elősegítő legutóbbi kormányrendelet hatása jótékonyan érezteti hatását a termelőszövetkezetekben. A kedvezmények nyújtotta lehetőségek birtokában a Duna—Tisza közén működő termelőszövetkezetek olyan gazdasági alapot teremtenek, amelyek már ebben az évben nagymennyiségű áru termelését teszik lehetővé. A megyében átlagosan 100 kilogramm műtrágyát használnak már fel az idén — ez negyven kilogrammal több, mint a múlt esztendőben. Fokozatosan alkalmazzák a gépesítést is a közös gazdasagokban: holdanként átlagosan három normálholdnak megtelelo gépi munkát végeztetnek. A jó gazdasági feltételek megteremtésével jelentékenyen növekszik az idei árutermlés. A tervek és az előzetes számítások szerint minden 100 hold után 117 000 forint értékű árul. értékesíthetnek, 33 000 forinttal többet, mint tavaly. Módosították a jövedelemé' aló részesedés rendszerét, a .uiltban ugyanis túlnyomórészt természetben kapták meg a tsz- tagok a jövedelem rájuk eső ré\ A PTÄK: 1958. április 23. Szerda. Névnap: Béla. Napkelte: 4 óra 42 perc. Napnyugta: 18 óra 44 perc. A NAP HUMORA: Lckaszálták már a rétet... Azt mondja a tanító: — Figyelj hát ide, fiam. Ha egy rétet három ember egy nap alatt kaszál le, mondd meg nekem, ugyanazt a rétet egy ember hány nap alatt kaszaijaié? A nebuló vihogva felel: — Egyáltalában nem tudja lekaszálni. — Hm. És ugyan miért nem? — Azért, mert előtte három ember már lekaszálta, • — A kiskunfélegyházi kisipari termelőszövetkezetek április 23-án fél 5 órai kezdettel közös gyűlést tartanak az építőipari ktsz központjában, melyen megválasztják a városi szövetkezeti bizottságot. Ez a bizottság lesz hivatott arra, hogy gondoskodjék a ktsz-dol- gozök politikai és kulturális fejlődésének lehetőségérőlj — Úttörő vezetők, kiszista ifi vezetők tartottak értekezletet az elmúlt napokban Kecskeméten. Ez alkalommal mintegy ötvenen hallgatták meg Sólyom Ferenc járási úttörő titkár beszámolóját, amelyben az úttörők előtt álló feladatokat vázolta. — Vasárnap a bajai járás valamennyi községében békegyűléseket tartottak, amelyen megválasztották a járási békenagygyűlés küldötteit. Ezzel egyidőben érkezett a hír, hogy a népek barátsági hónapjának megnyitásakor Baján rendezendő nagygyűlésre már folynak az előkészületek a járás községeiben, Garáról, a különvonat mellett* valamennyi gépkocsi és vontató folyamatosan szállítja majd az érdeklődőket az ünnepi nagygyűlésre, — A KISZ Központi Bizottságának takarékossági határozatát tárgyalták meg a napokban tartott gyűlésükön a la- dánybenei kiszisták. Ezen a taggyűlésükön újabb három leánytaggal erősödött szervezetük is. — Ebben a hónapban fejezik be Dávodon a Bocskay utca és a Zrínyi utca villanyhálózatának bővítését, amelyre 9250 forintot fordított a községi tanács a kőzségfejlesztési alapból. szét. 1957-ben is a munkaegységre járó juttatás 70 százalékát természetben kanták meg. Az idén azonban mar az egy tagra eső jövedelem nagyobb részét pénzben fizetik ki. így 100 millió forint értékű árut tudnak eladni az államnak. Negyven millió forinttal többet, mint egy évvel ezelőtt. Május 1-re készülnek a bajai járásban Megalakult a bajai járásban is a május elsejét előkészítő bizottság. A falvak lakóit az idén is zenés ébresztő köszönti majd a munka. ünnepén - mindenütt megrendezik az immár hagyományossá - vált f elvonulást s az azt követő nagy gyűlést. A nagygyűlések előadói a helyi párt és állami vezetők lesznek. Az ünnepségek után több helyen közös ebédeket rendeznek, délutánra pedig számos községben vidám parkt - sat rendeznek be a gvetek»,. ■ ,égnék, a felnőtteknek petn.. .•aztíag sport- és kuilúrmüsoi- tal kedveskednek a községek fiataljai és tanuló ifjúsága. — Kétnyelvű Arany János verseskötetet ad ki a Román Állami Irodalmi és Művészeti kiadó »Költemények«, illetve •■Poénre- címmel. Radu Bourea- nu, D. F. Rariste, Eugen Jebe- leanu, Veronica. Porumbacu é- más neves fordítók közreműködésével. — Tlszaparti nyaralőtelep építéséről tárgyalt az alpári tanács hétfői végrehajtó bizottsági ülése. A nyaralótelep létesítésének lehetősége úgy merült fel, hogy Kecskemétről többen engedélyt kértek a tanácstól ciszaparti vikkendházak felépítésére. Ugyancsak ez a v. b. ülés foglalkozott még az alpári háziipari szövetkezet munkájával, — Az MSZMP Baja járási bizottsága megvizsgálta a járás allami gazdaságaiban a pártellenőrzés és a gazdaságvezetés kapcsolatát. A kiküldött bizottságok tájékoztatója alapján a végrehajtó bizottság megtárgyalta az eddigi eredményeket és határozatot hozott a pártellenőrzés további javítására. — Ebben az évben főként a tanyai iskolák tatarozásával és felújításával foglalkozik a Kiskunfélegyházi Építőipari Ktsz. Természetesen más munkát is. vállalnak, például a közeimül; napokban fejezték be Félegyháza legmodernebb cukrászda • jának építését a rosszemlékű talponálló helyén, — A »Lenfilm- stúdió »Ko- csubej- címmel szélesvásznú filmet készít Iván Kocsubejtöi a polgárháború legendás hőséről, A film forgatását már megkezdték a Tyerek folyó bal- partján. Kocsubejt N. Ribnyi- kov alakítja. A tömegjelenetekben a Tyerek vidék lakosai is szerepelnek, — Toni Sailer, a világhírű osztrák sívilágbajnok további három nyugatnémet filmben vállalt főszerepet, Az elsőt már forgatják, Címe: »A nagy világ tetején-, Ebben a filmben Tóm Saller tetőfedőt játszik, — A községi kultúrház építéséhez egy napi társadalmi munkával járultak hozzá a Bugaci Állalmi Gazdaság kiszis- tái. Tíz órán át 15 fiatal és egy fogat dolgozott az építkezésen. A fiatalok azonban saját munkahelyük kornyékét is csinosítják. Ütvén órát dolgoztak például a gazdaság központjánál' rendbehozasán. Ezenkívül ÖU> darab facsemetét is elültettek Elvégzett munkájuk értéin megközelíti a kétezer forintoi — Újabb két falu kenyereik, tását vállalta magára a kiskui iélegyházl Sütőipari Vallalat. vállalat, ahol naponta átlaga», 80—85 mázsa kenyeret sütni ezentúl Szánk és Pálmonostu községeket is ellátja kenyéri, ahol eddig csak kis kapacita magánpékségek dolgoztak. — Egy millió forint beruh, zással fejleszti az idén KecsU mét vízműhálózatát. Jelem, oeruhazássa) fejlődik még ti. vábba Baja város csatornázás., melyre összesen 955 ezer forir. tot fordítunk ugyancsak ebbe. az évben, — A kisinyevi bőrgyárbu olyan műbőrt állítottak ei amelynek külseje és median sai tulajdonságai a filcre emu Kernelnek. Az új anyagot gumiból készítik, umelyet vékon,. de tartós íilcrétpggel vonna, be. Az anyagot bármilyen sz. nűre lehet festeni. Az egyn szovjet gyárban már hozza sezdtek a mesterséges tiieb készült cip^k tömeges gyárts sóhoz. — Emlékművet avatnak május elsején Hercegszántón a magyar nép szabadságáért elesett szovjet harcosok emlékére — Orvosi hír. Dr. Magyar Ká loly v. klinikai tanársegéd, szíi esz-nögyógyasz, rendelését megkezdte Kecskemét, III. kér. Lo- sonczy u. 7, alatt. De. 9—10, du. 4—5. 3920 Szakszervezeti nagygyűlés Baján Bidaulft kísérelte meg; az új francia kormány megalakítását Több mint negyvenmillió forint értékű áruval többet termelnek megyénk termelőszövetkezetei mint tavaly