Petőfi Népe, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)
1958-03-14 / 62. szám
A SoltvadkcMi Cipész KTSZ-beit KÍSÉRT a régi inasélet I A közel hetven fővel dolgozó ktsz termékeit az egész megyében ismerik, magam is az általuk készített cipőben járok, s annak minőségével meg vagyok elégedve. Gyártmányuk minősége kitűnő ajánlólevél és többek között ennek köszönhetik, hogy megrendelésük és munkájuk bőven van. Csak névtelenül mertek ezúlu Ím* Jó hírnevük ellenére azonban, sajnos, jelentős fogyatékosságok is tapasztalhatók munkájukban. Ha saját fülemmel nem hailom, talán el sem hiszem, hogy 1958- ban, szocialista szektorban olyan hibák előfordulnak, mint amit itt tapasztaltam. A közelmúltban két ipari tanulólány keresett tel. de már a beszélgetés kezdetén határozottan kijelentették, hogy nevüket nem mondják meg, mert ‘akkor kétszer is jaj nekik. Panaszuk a következőkben foglalható össze: Az üzem egyik dolgozója, Szomor Károly felsőrészkészítő, megengedhetetlen módon bánik a hozzá beosztott hét ipari tanulólánnyal. Furcsán hangzik, de a tanulók közül egyeseket állatnak nevez, hozzátéve, »ha az állatoknak királyuk lenne, úgy akkor te lennél az«. Söfer Béla tanulót a közelmúltban megpofozta, megrugdosta, s a ktsz húsz ipari tanulója úgy fél tőle, mint a tűztök Mészáros Mihályt, aki most már mint segéd dolgozik itt, azért nem engedi szabászként dolgozni, mert egyszer virtusból többet szabott ki, mint Szomor, a mestere. Mészáros Mihály azóta összeállítóként dolgozik és így a keresete sokkal alacsonyabb. Ha valamelyik ipari tanuló nem szimpatikus, akkor állítólag az a bizonyítványában is kifejezésre jut. (jj munkát csak két év után Sajnos, a Soltvadkerti Cipész Ktsz-ben nemcsak Szomor Károly nem hajlandó tudomásul venni, hogy ma már nem lehet úgy bánni a tanulókkal, mint a felszabadulás előtt. Az ipari ta- nulókat védi Népköztársaságunk törvényei és az ipari tanulókkal való foglalkozás jogos igényei kielégítését egyik legfontosabb feladatának tartja a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség is. ,Ügy tűnik, hogy egyesek talán éppen ezért különböző akadályokat gördítenek az elé, bogy a ktsz-ben dolgozó fiatalok — akiknek száma harminc körül van — a KISZ tagjai legyenek. Több alkalommal előfordult, hogy nyíltan uszítottak a KISZ ellen. Furcsának tűnik, de felszabadulás előtt álló, kétéves tanulók csak most kapnak először új munkát. Egy Menyhért nevezetű dolgozó állítólag tréfából kötelet tett az egyik ipari tanuló nyakába, mondván, hogyha nem viselkedik jól, azzal akasztja fel. A fentieken kívül az ipari tanulók nevelésének számos hiányosságát lehetne felsorolni. A cinizmus és a fellengzőség egyik jele, hogy amikor a ktsz vezetőit a tanács végrehajtó bizottsága be akarja számoltatni, akkor nem készülnek fel a beszámolóra, vagy pedig egyszerűen meg sem jelennek. Várjuk a KISZÓV intézkedését Azt hiszem, az elmondottakhez nem kell különösebb kommentár. E pár példázat azt mutatja, hogy a ktsz több dolgozója helytelenül bánik a fiatalokkal. Nem kétséges, hogy az ipari tanulókat olyan személyekre bízni, mint a fent említettek, nemhogy hiba, hanem egyenesen bűn, még akkor is, ha az illetők esetleg jó szakmunkások. Tanulhatnak-e az ipari tanulók ilyen mesterektől emberséget? Nevelhetik-e őket szocialista szellemben, ha még azt is akadályozzák, hogy a KISZ tagjai legyenek? Furcsának tartom, hogy a ktsz felsőbb szervei, akik valószínű, tudnak ezekről a hibákról, mégsem tesznek ellene semmit. Remélni szeretnénk, hogy erre a hallgatásra semmi okuk sincs. Biztos vagyok benne, hogy az illetékesek felfigyelnek ezekre a hibákra és az ipari tanulók élete kellemessé válik és amire a segédvizsgát készülnek letenni, akkorra ezek a kellemetlenségek már csak rossz emlékek lesznek. A lakkozásnak befellegzett A műit hét végén megtartott országos tanácsvezetöi értekezleten olyan, az újságokban eddig még nem publikált esemény történt, amire érdemes felfigyelni. Egyeseknek tanulságként, másoknak meg elégtételképpen. Amint az ilyen alkalmakkor szokásos volt, most is akadt a vitában felszólalók közül néhány tanácsi vezető, aki túlságosan rózsaszínben tüntette fel községének, városának helyzetét, az ottani tanács tömegkapcsolatat, a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetét. Lehet, sőt valószínű, hogy amit elmondtak ott a szónoki emelvényen, az mind igaz, tény, a párt helyes politikáját, a kormány jó irányvonalát, a helyi allamhatalmi szervek jó munkáját tükröző eredmény. Csakhogy mégsem a valóságos helyzetet tükrözte beszédük. Még akkor sem, ha minden szavuk igaz volt. Mert elhallgatták a nehézségeket, nem beszéltek a hibákról, az előttünk álló nagy feladatokról. Szóval, amint mondani szokás, lakkozott, rózsaszínűre festett képet tártak a hallgatóság elé. Es most jön az új, amit az elmúlt években ritkán, vagy alig tapasztalhattunk. A tanácsfunkcionáriusok országos értekezletén elnöklő miniszterelnökhelyettes, Apró Antal elvtárs ugyanis nem dicsérte meg ezeket a lakkozó felszólalókat, hogy milyen szép eredményeket értek el. Azt sem mondta nekik, hogy kerem, elvtársak, önök nem ismerik a tényleges helyzetet városukban, falujukban. Mert lehetséges, hogy egyik-másik helyen különösen jól mennek a dolgok. Csupán egy ígéretet tett: — Az az érzésem — mondotta —, hogy néhány elvtárs lakkozta azt a képet, ami valójában a termelőszövetkezeti mozgalommal kapcsolatban fedi a helyzetet. En vállalkozom arra, hogy a közeljövőben elmegyek majd ezekbe a -jólsikerült-“ járásokba, községekbe és megnézem a helyszínen is a dolgot. A felcsattanó taps, ami az értekezlet vezetőjének ezt az ígéretét követte, két dolgot is bizonyít. Az egyik dolog: a tanácsi vezetők nagy többségének tetszik, hogy a párt és a kormány őszinte, nyílt politikát folytat és erre neveli a helyi vezetőket is. S ncmcsupán dicséret, helyeslés nélkül hagyja a dicsekvést, hanem óva int a lakkozásból eredő veszélyekre, az elbizakodottság súlyos következményeire. Másrészt az is tetszett a tanácsi vezetőknek, hogy nem marasztalta el a felszólalókat csak azért, mert szép eredményekről adtak számot. Hanem megígérte, hogy utánajár a dolgoknak, személyesen is meggyőződik róla, s akkor, nyilvánvalóan nem marad el majd a kritika sem« amennyiben a tények mást mutatnak. Ez csak egy példa arra, hogy manapság nálunk nem divat többé a szépítgetés, mert a felsőbb szervek nem igénylik, sőt fellépnek ellene. A lakkozásnak tehát befellegzett. De senki se higgye, hogy most a fekete szemüveg a divatos, a végnélküli siránkozás, a csupapanasz beszéd. Bizonyára az itt ismertetett eset sem ilyen irányba serkenti majd a tanácsi funkcionáriusokat, hanem arra, hogy az életet úgy értékeljék, ahogy van. Mindenféle lakkozás, mindenfajta kancsalitó szemüveg nélkül. Palkó László A gyár IX-es telepének újdonsága a vegyesbefőtt. Egy befőt- tes üvegben hat-hétféle gyümölcs van: körte, dinnye, barack, cseresznye, stb. Az új gyártmánynak máris sikere .van $ a brüsszeli világkiállításon is szerepel majd, mint a magyar konzervipar új terméke. A képen: Kovács Margit laboráns és Mohaupt Fercncné technikus refraktométeren vizsgálják az új készítmény szárazanyag-tartalmát a gyár laboratóriumában. Amiről vitatkoznak a pártoktatásban: Van-e osztályharc ? A minap tejfelt és túrót vásároltam a piacon az egyik tejterméket árusító koíaasszony- nál, amikor egy idős néni lépett mellém és kezével minden további r.élküi belenyúlt a túróba, tejfelbe, végig kóstolgatta az árut, s utána megkérdezte: »nem savanyú?« Sajnos, nem egyedülálló eset, sőt ez a leggyakoribb. A leg- megszokottabb módja a kóstolgatásnak, amikor az eladó odanyújtja a vevőnek a mérésnél használatos kanálon a tejfelt, vagy túrót. Nem sok ismeret kell ahhoz, hogy kiszámítsuk: egy délelőtt hány kéz nyulkál bele a tejfelbe, túróba és hányszor borítja vissza a kanna fedőjében lévő tejet az eladó éppen a kóstolás után. Véleményem szerint ez nemcsak ízléstelen, de egészségügyi okokból is megengedhetetlen. Ha a boltokban vagy az állami áruházakban vásárolunk, ízléses, gusztusos árut kapunk. Miért nem lehet így a piacon is? Hiszen a vevőnek saját érdeke, hogy az így terjedő betegségeket ne plántálja gyermekeibe. Helyesnek tartanám, ha az illetékes egészségügyi hatóság elrendelné és ellenőrizné.' a piacon a tejtermékeket ne kóstolgassák. özv. Domokos Dfiszlóní levelező IfpnrP I fl szakcsoportok is egyre többet foglalkoznak Wuyl C . akÖZÖS termeléssel Szabadszálláson Sikeresen levertük a fegyveres ellenforradalmat, azóta rendeztük sorainkat, egymás után érjük el a politikai és gazdasági sikereket. Egyesek ezt úgy értelmezik, hogy mindez egyszersmind az osztályharc végét is jelenti. Ez téves szemlélet, kedvez az ellenségnek, mert segít elaltatni a tömegek osztályéberségét és elkeni az osztályellcntétekct. Az osztályharc elég bonyolult, szövevényes dolog és ezért érthető, hogy sokan nem tudnak benne köny- nyen eligazodni. Egyesek — ez a szektás, dogmatikus álláspont — azt állítják, hogy nálunk már csak adminisztratív, rendőri feladat az osztályharc. A revizionisták viszont osztálybékét hirdetnek. Megyénkben is találkozhatunk ilyen, vagy ehhez hasonló nézetekkel. Lenin a „Baloldaliság — a kommunizmus gyerekbetegsége“ című munkájában a proletariátus diktatúráját úgy jellemzi, mint a régi társadalom erői és hagyományai ellen vívott szívós harcot, mely lehet véres és vértelen, erőszakos és békés, katonai és gazdasági, pedagógiai és közigazgatási harc egyaránt. Ezérí nem szabad az osztályharcot leegyszerűsíteni, akár úgy, hogy azt mondjuk, hogy az a rendőrség dolga, vagy a tanács adminisztratív tevékenysége, akár fordítva, hogy ezeknek nincs szerepe az osztályharcban. Az ellenforradalom idején az osz- láiyharc nemzetközi méretekben is kiéleződött, hiszen az imperialisták támadást készítettek elő a szocialista tábor egysége ellen. A támadás nálunk fegyveres harccá alakult. Az elleniorradalmárok nem adták fel a reményt, hogy visszaszerezzék régi hatalmukat. Bár létszámban nem annyira számottevőek ezek pz elemek, de hatásuk, elsősorban a városi kispolgárságra, az értelmiségre és a parasztság egy részére rnég ma is jelentős. Erről nem szabad meg- lcledkczni. Ezért kell ismételten aláhúznunk azt a tételt, hogy naponta Kell megnyerni a tömegeket. A kapitalizmusnak még eieg jelentős gazdasági bázisa van hazánkban, itisárutermelő mezőgazdaságunk jelentős része, van kisiparunk, kiskereskedelmünk. Lenin foglalkozott azzal, a proletariátus diktatúrájáról szóló brossúrájának vázlatában, hogy a kispolgári elemek kettős helyzetüknél fogva — mivel nemcsak dolgozók, hanem kisebb termelési eszközök tulajdonosai is — a proletá- riátus és a burzsoázia között ingadoznak. Másutt megjegyzi, hogy a magantulajdon naproi-napra szüli a kapitalizmust. Nem szabad lebecsülnünk tehát azokat a kapitalista tendenciákat, amelyek gazdasági és politikai életünkben mind a falun, mind a városban jelentkeznek. Sztálin hibás tételének, amely szerint az osztályharc áLlandóan és automatikusan élesedik, része volt azoknak a hibáknak az elkövetésében, amelyek oly sok kárt okoztak hazánkban is. A XX. kongresszus világosan meghatározta, hogy az osztályharc a szocializmus építésével nem torvém szerűen, nem automatikusan élesedik, viszont mint az ellenforradalom bizonyítja, időnként élesedhet. Mindig a hazai és a nemzetközi erőviszonyok alapján, konkrétan kell vizsgálni az osztályharcot. A párt agrarpolitikajának tézisei foglalkoznak a falusi kizsákmányolókkal kap- csola.os politikával. Hangoztatják, hogy súlyos hiba lenne az osztály- péké álláspontjára helyezkedni velük szemben, nap mint nap le kell leplezni rémhíreiket, megjegyzik azt is, hogy fiaik, lányaik, vagy egyeb rokonaik természetesen más elbírálás alá esnek. Órájuk már jobban liatott az új kor szelleme, közülük nem egy, ellentétbe került szülei nézetével, felfogásával. Természetesen, minden esetben konkrétan, a körülményektől függően kell elbírálni őket. Nálunk az osztályharc az ellenforradalom leverése után a konszolidációval kétségtelenül enyhült. A szocializmushoz hű belső erők, valamint a proletárszolidaruás ereje, a Szovjetunió cs a szocialista tábor sikerei viszaszorítoiták az ellenséget. Á nemzetközi feszültség is enyhült, amelynek az osztályharcra szintén van kihatása. Ne ringassuk azonban magunkat illúziókban. Az ellenség visszaszorult, de nem semmisült meg, ellenállása elkeseredettebbé is válhat. Erősítsük tehát a párt eszmei egységét, vezető szerepét és igyekezzünk az élet minden területén minél nagyobb tömegeket megmerni a nár* helve« politikájának. X Megyeszerte tudjuk, hogy a ♦szőlőtermelő szakcsoportok nem ♦ is annyira a termeléssel, mint 1 inkább a bor értékesítésével ♦foglalkoztak eddig. így volt ez jSzabadszálláson is: három bormérésük volt. Egy Gödöllőn, Budapesten pedig kettő! A 81 tag azonban éppen mostanában határozta el, hogy a valóságban is termelő szakcsoporttá teszi X szövetkezetüket: közös földet * vásároltak, s azon egy holdon szőlővessző gyökereztetéshez látnak, hogy majd saját vésztőikkel lássák el közös szőlőtelepeiket. Követte őket a méhész szakcsoport is, sőt éppen mostanában adták be működési engedély iránti kérelmüket a juhas2 szakcsoport tagjai is? Ök jelenleg 28-an vannak, elnöküket közköltségen küldték el Iskolára, s amint tervezik, a gomolyát is közösen értékesítik majd! «Olvasóink kívánságára: Ismét játszani fogják Kecskeméten a „Fékét: erdőtől a Fekete tengerig“ című filmet Több olvasónk személyesen és telefonon is kérte szerkesztősá- fgünket: intézzük el, hogy a »Fe|kete erdőtől a Fekete-tengerig« 'című nagysikerű, de Kecskeméten csupán két napig forgatott íilmet ismét Kecskemétre hozzák. A két nap alatt ugyanis nemhogy az érdeklődő felnőttek, de a diákok sem tudták megtekinteni kellő számban a számukra tanulmányaik szem« pontjából is érdekes és értékes filmet. A MOKÉP igazgatóját felkeresve megtudtuk, hogy a közönség kívánságára áprilisban, vagy májusban ismét sor kerül az immár négy országban híressé lett film kecskeméti »ősbemutatójára«. fl Kecskeméti Városi Tanács ügyeimébe
