Petőfi Népe, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-02 / 28. szám

JHeglúojuk az ill dikes eket a

KISKUNHALASI „DACI-VASÚTRA*'

Így uevesik a halasiak a rekettyéi négyöles utat, amely a keceli kövesútból kiágazva tart délnyugatnak, Fehértói, Debeak- pu&ztát érintve, Kéleshalom és Jánoshalma felé.

A térképen igen jót mutató út. Hosszú kilométereken keresztül csaknem egyenes, de a valóságban hepehupás, homokos, ingoványos, sok helyen meg sem található. A városi tanács építési osztályának vezetője azt mondta róla a decemberi tanácsülésen: •>a világ legrosszabb útja«, — mert egyrészét maga is végig gyalogolta. Pedig javították már nem egyszer, a múlt században (is sok gondot okozott rajta a közlekedés. Idős Bangó János jól emlékszik még az 1895-ös munkálatokra, amikor Duci Jó- eseí vezetésével s a lakosság áldozatos összefogással teszi járhatóbbá az utat. Neki volt a ezavajárása: »Ha jó volna ez az lit, olyan forgalmas lenne, mint A vasul.« így él ina is a »Daci- vasút« az öregek emlékezetében.

Hogy mennyire igaza volt s mennyire aktuális ma is ez a mondás, arról bárki meggyőződhetik. Forgalma nagy, hiszen

A Jfoagyar*)xovjet

1 taráéi Társaság hírei

s,

99‘

nagy területet szel ketté és sokan lakják ezt a vidéket. De a városból megKözelíteni lehetetlen. Régebben történt, hogy két kiránduló, kocsival indult el a »Daci-vasúton«, de a leizzadt lovak hamarosan kimerültek s a fuvaros megkérte őket: szánjanak le és segítsenek a lovakon, tolják a kocsit, mert különben nem lesz további utazás. Nem is lett. Az urak visszafordultak s közülük hányán már azóta!

Pedig az itt élők ezen az

úton szenvedik életüket. R ’grakott kocsi nem járhat ene. A legjobb lovak is vízbe borulnak félig rakott kocsival is, pedig á gazda is segít húzni.

Segíteni akartak mindezen az 1940-es évek elején. A városi képviselőtestület határozata megszületett, de a kivitelezést a háború megakadályozta.

Most ismét erőteljes mozgalom folyik az út megjavítására. A lakosság 177 napi kocsifuvart, 05 gyalognapszámot ajánlott fel rövid két nap alatt. Komoly kivitelezés esetén mindenki az úton volna segíteni. Az út kétharmad részét sikerült 10 nap alatt kimérni s ebből is derekasan kivette részét a lakosság. Palásti Lajos megyei tanácstag, Vígh Ferenc városi tanácstag, Paprika Sándor, Paor S. Fülöp, Fenekes Benő fáradhatatlanul szervezi a munkát.

A városi tanács végrehajtó bizottsága sem tétlenkedik; mintegy 40 000 forinttal segít. De ez még kevés, mert az út tartóssága nincs biztosítva, mert Halason nincs anyag. Kő kellene, mert salakot is csak nagyítóval lehet látni itt-ott. Ide pedig ebből is sok kellene.

Jó volna, ha az illetékesek a helyszínen megtekintenék a Daci-vasútat. Meglátnák járha- tatlanságát s azt, hogy a táj csak akkor fog fejlődni, lépést tartani a mával és holnappal, ha útja lesz. Igen hamar virágzó gyümölcsösök, szőlők viríthatnának a ma üres, szöcskejárta buckák helyén, de út nélkül ez kizárt dolog. Kedvetlenné lesz a nép, elszökik a földtől, pedig volnának és vannak szép kezdeményezések.

A környék lakói rendűk

és. várják a segítséget. Bíznak benne, hogy a mostani szándékot nem viszi el a tavaszi szél, mint a sok éven keresztül útra hordott szalmát, rőzsct. Kevesebb hámfát kellene a bognároknak készíteni a rekettye), debeáki parasztok részére, kevesebb lovat kellene idő előtt megnyúzni s bőrét a tímárnak adni, mint valaha... S most mindenki arról beszél, arra kiváncsi: elkészül-e az út, vagy »majd a helikopter vet véget a kínlódásnak« — mint Bangó János bácsi mondja...

Vass Lajos,

iskolaigazgató, tanácstag

Nagy László:

DERES MAJÁLIS

(Versek 1944-1956)

Sok- és melegszínű, de több esetben öncélú és szűkkörű ba- konyalji parasztidillek írásától jutott el Nagy László 12 év alatt az utolsó esztendők legsúlyosabb intellektuális problémáinak vers- befoglalásáig. Szédítő a megtett út, a szeretett, de szűknek érzett paraszti életformából való módszeres és makacs kikívánkozás- tól az 1954-ben írt »Víg esztendőkre szomjas« című vers megírásáig, melyben a mindent legyőző és megismerő ember a végső titkok kutatása közben eszmél rá, hogy — magát legnehezebb legyőznie: »... a befödött vágyak élnek, fölkiabálnak.« Talán ez, a lelkében rejtőző gát az oka a versek tartalmi és formai fejlődése előtt néha-néha való akadályoknak.

Meg-megakasztja fejlődését még a nemzedéke neveltetésének és sorsának tulajdonítható felfogás is, mely, ha közei sem süly- lyeszti sematizmusba, de szőkébb résen át láttatja vele eleinte a társadalmi kérdéseket,

1955-ben azonban már olyan összefüggéseket talál maga és a világ, az ember és a természet között (»Tájkép magammal«), melynek szilárd alapjára biztonsággal rakodhat a súlyosodó mondanivaló. S ha még az »Apám« című vers igéző-követ- kezetességű szimbólumrendszerében találunk is a szülők sorsa iránti szomorú nosztalgiát, a fő

A Szovjetunió 40 év alatt elérti eredményeit bemutató képanyag f érkezett az MSZBT Kecskeméti városi csoportjához. A kép-j anyagból a nagyobb üzemekben} rendeznek kiállításokat, s először! a Kinizsi Konzervgyár kultúr-j termében kerül bemutatásra. !

• ■ A Szovjetunióban járt pedagó-j tus küldöttség kecskeméti tagjai* a város üzemeiben, vállatai-j nál, intézményeinél élmény-j beszámolókat tartanak. A kecskeméti MSZBT segíti az előadó-* *ok szervezését.

• 2

A Magyar—Szovjet Baráti! társaság csoportjai készülnek!

• szovjet Vörös Hadsereg meg-| alakulásának 40. évfordulójának? megünneplésére. Ebből az al-j kálómból február 10. és 28. kö-j rótt a Hazafias Népfronttal ést

• Nőtanáccsal karöltve magyar!

—szovjet találkozókat rendez-! pék. *

Tanúié asszdft

mi mindent készítettek. Az egyik pongyolát, a

másik női ruhát, a harmadik hálóinget varrt és így tovább, a többi is kötényt, blúzt, fiúinget, lánykaruhát, kombinát készített magának vagy szeretteinek.

Nagy segítség tehát a szakszervezet szabás-var- rástanfolyama a munkásasszonyoknak. Sok családban szükséges a másodkereset. Juhász Péterné például öt gyermek édesanyja, de Dakó Jánosné és több asszonytársa is a férj keresete mellé akar majd pótolni tudásával, hogy jobban éljenek, szebben öltözzenek gyermekeik és maguk. A lányok, egyedülálló nők pedig főként a Kézműipari Vállalat, vagy a Háziipari Szövetkezet bedolgozóiként szándékoznak munkához jutni, vagy éppen kelengyére gyűjteni.

Dicsérendő, hogy a napi munka után, a dolgozó asszonyoknak pedig a második »műszak« végeztével még erre a szabás-varrás tanfolyamra is van akaratuk, ötvenötük nevében mi csak annyit kérünk, hogy a szakszervezeti klub ne olyan »mirelité szobában« várja őket, mint látogatásunkkor.

s. a.

mondanivaló a század emberének legnagyobb élménye, az ember és a világ gigantikus birkózása marad.

Ez akadályokat leszámítva Nagy László költői fejlődése azon kevés lírikusunk fejlődésével rokon, akiknek töretlenül ívelt felfelé pályája,

Üj gondolati líránkból bizonyára szép emléket hagy mindenkiben a »Havon delelő szivárvány«, s a »Vasárnap gyönyöre« című vers, melyek le is vetik magukról az itt-ott mutatkozó józsefattilai (»Játék Karácsonykor«), szabólőrinci (»Nyári ének«) hatást. Az utóbbiban már a makrokozmoszi méretekben folyó ember-természet harcban született érzések döbbentik meg az olvasót ütemükkel,»ringatják a lelket a tudás, az emberség mámorába. S az ebből a harcbóJ visszahúzó régi erők adják a ma emberének legnagyobb konfliktusát: »Vágyak térképét olvasom — ez a parancs. S szívem a holnapok dalát megsejti. Vágy tagadónak ótok és szégyen agancs vastagszik fejére...«

A bábeli érzészavarba azonban belezenél a pannóniai táj, s költő Bzülőliazája nyugalmas derűjével, melyet Nagy László magával hozott a XX. század viharába. — szinte a középkorból. S ez adja meg apokaliptikus eseményekben a lelkét, az ember legbensőbb valóját kereső költő .számára a biztos talajt, ahonnan kiindulva nem tévedhet el, 6 ahová még az űrrepülés korában is visszatalálhat. Nagy László humanizmusának ez — a néphez való hűség —■ a legmélyebb magyarázata;

Időközben minden próbálkozásból nyer költészete. A »Bolgár tánc« időmúlás-érzése adta ereje, a »Kovács« romantikus emelkedettsége, s még a »Csengő« újparaszti, tsz-idilljét adó melegsége is hozzájárul a kötél végén, új versel erejéhez;

Ügy érezzük a kötet elolvasása után: a magyar költészet immár hagyományossá vált gondolati-lírai naplói Íródnak tovább Nagy László közelebbi években írt verseivel: a józsefattilai, szabólőrinci hagyomány talál benne folytatóra;

(Magvető Könyvkiadó Vállalat. 20.— Ft.)

F, G,

Ä eggel négy óra múlt, amikor Horváth határőr kilépett az 6n kapuján. A téli hajnal hideg sötétségét még mélyítette a köd, amely szürke, túrűszövésü zsákként ereszkedett az őrs épületére, a néhány száz méterre szembelevő jugoszláv karolára, a szántókra, a zsombékokra, az egész tájra.

Horváth határőr magabiztosan indult útnak. Idős katona, jól képzett harcos, aki nem egyszer járta végig ezt a szakaszt, amelynek ellenőrzésére az imént parancsot kapott.

Jóformán alig tett meg néhányszáz lépést, máris lassítania kellett, mert hol m jobb-, hol a ballába csúszott meg. A magasban, a sötétben, mintha valami óriási kéz olykor meg-megemclte volna az óriási ködzsák csücskén és most a azájon át zúdult a földre a hó, lassan fehérré vált körülötte a föld. Mindjárt bátrabban lépkedett, mert figyelmét már nem kellett megosztani: a határ- szakaszra boruló sötétségbe fülelés-fl- pyelés mellett nem kellett a lába alá is IÜgyelnie.

A percek így gyorsabban teltek. Nekilendülését azonban hirtelen megtorpanása követte. Szembe vele hirtelen kutyaugatás hangzott fel, nem is olyan távolról. Horváthnak melege lett. Az éldóját! Az ő menetvonalának a közelében sehol sincs tanya. A hó nemcsak az ösvényt, hanem a nyomsávot is belepte, e így bizony nem tudja, hol van. Tétovázott egy pillanatig, s mikor a csaholás újra, meg újra felhangzott, megfordult. Irány vissza, — a kutyaugatással ellentétes irányba! Nem sokat jnehetett. Alia két-háramszáz métert.

Határmenti történet

amikor a homályban sötét pontot vett észre. Egy-két lépés, s a téli hajnalban egymással szemben állt két katona: Horváth és a jugoszláv határőr,

yt két, lövésre tartott fegyver csö- ve szinte összeért. Egy pillanat és lángot vet valamelyik... Erre azon* ban nem került sor. Horváth karja lehanyatlott. Ö az, aki letért az útjáról. Lelkiismerete tiszta, majd csak rendeződik a dolog valahogy. Engedelmeskedik annak, aki ugyancsak parancsot hajt végre.

És a pirkadás ismét útban találta a magyar határőrt. Csendesen ballagott a jugoszláviai falu, Gyála felé, amelynek tornyát látásból jól ismerte. Az őrs ablakaiból, udvarából bármikor megpillanthatta, annyira közel van. A töltényeket elfogatása után ugyan odaadta, de puskáját nem volt hajlandó kiadni a kezéből. Most, úgy tudja, a községházára mennek, míg ügyét hivatalosan ki nem vizsgálják. Szerbül ugyan nem ért, de azt kivette, hogy a jugoszlávok értesítik a hajnalban történtekről a magyar hatóságokat.

Már egész világos volt, amikor a községbe értek. Útjuk egy kocsma előtt vezetett el. A jugoszláv őr unszolására betértek. Odabent már voltak vendégek. Olyanok is, akik magyarul tudtak. Nosza megindult a kérdezősködés, hogy volt, mint volt. Az egyik barátságos gazda bátorításul kihozatott egy féldecit Horváthnak. Köszönettel lehajtotta, de jobbjával még akkor is a nuskát szorongatta. A pálinka melegítette ugyan, de beszédessé nem tette. Csák akkor szólalt meg, amikor az egyik vendég a szomszédjára kacsintva odaszólt hozzá: »Aztán nem maradna itt nálunk? Most egy éve sokan szöktek át Magyarországról...-« Horváth nem értette a tréfát: »Azok alja népek voltak. En visszamegyek.’. ..«

A községháza egyik szobájában helyezték el. Vittek neki reggelit, még tojást is sütöttek számára. Ö megköszönte, de nem evett. Csak ült, ült. Bámult az ablak szürke négyszöge felé kitartóan, amerre az őrsöt, katonatársait sejtette. Az őrs most nemcsalt azt az állapotot jelentette, amelyben hajnali négy óra előtt volt. Nemcsak a kemény katonaéletet jelképezte, a nehéz és vidám órák tarka mozaikját, hanem annál sokkal többet. A családot, a faluját, a katonaságot, megelőző életét is.

A lig néhány hónapja van még és leszerel. Újra magához öleli majd a család, amelyet Dömsödön mindenki ismer. Nem csoda: az apa és a négy fiútestvér zenész. Becsületes kereset ellenében sok búfelejtő órát szereztek a falunak... Lám, elhatározta, hogy leszerelése után megismerkedik a kottával. Öt máris komoly cimbalmosnak tartják, de anélkül nem igen haladhat előre... Megelevenedett előtte egy lányka alakja, arca, szeme, szája is, — akinek megkéri majd a kezét.

Mindez most összesűrűsödve ott van az ablak szürke néovszöos mögött.

rettenetesen tivol. A jugoszláv őr benéz hozzá és mutogatja, nógatja, hogy egyék az ételből. De 6, Horváth József határőr észre sem veszi a kínálást. Az anyai simogatás melege, az első hang a cimbalomhúron, bátyjai, barátai vidám évődése, apja szigora, egy nagyon sötét szempár, amely csak neki csillog, ha szabadságra megy, az őrs elvtársai jutnak eszébe. Felidézödnek rossz napjai, jó napjai; múltja és jövője, mind, szétválaszthatatlanul, egybefonódva. Az a fogalom, amelyet ő soha ilyen tisztán, húsbavágóan nem érzett, mint most: a haza. Dehogy eszik ő, egy falat sem megy le a torkán. Majd, ha odahaza lesz!

Közben a jugoszlávok értesítése megérkezik a magyar őrsre, A két állam hivatalos szervei által még 1953-ban megkötött megállapodás szerint bizottság megy át Jugoszláviába. A magyar és jugoszláv tisztek közösen hamar tisztázzák a tényállást: a friss hó világosan mutatja, hogy Horváth hol lépte át a nyomvonalat és hol fordult vissza, keresvén eredeti útvonalát.

Még huszonnégy óra sem telt el és egy magyar határőr feszesen jelentkezett a gyálai községházán egy magyar határőrtiszt előtt:

— Főhadnagy elvtárs, nem bánom, ha be is zárnak! Csak ismét odahaza lehessek! ...

Igaz, ez a jelentkezés egy kicsit eltérő volt a szabályoktól.

Hogy mi volt a szabályellenes?

MM Hát az a mozdulat, amellyel Horváth határőr a vigyázzállásban a szeme sarkához nyúlt.

, Jóformán nincs olyan napja a hétnek, hogy az est leszálltával ne gyúlna világosság az SZMT-klubban, a Cifra-palota valamelyik helyiségében. Tanfolyamok, megbeszélések'és baráti találkozóit, sakkversenyek és zenekari próbák váltják egymást a kényelmes, meleg helyiségekben. Sőt, a kártyakedvelőknek — külön teremben — maholnap már törzsasztaluk is lesz.

Tények bizonyítják, a dolgozók munka után szívesen látogatják a szakszervezeti klubot. Van, aki mindennap látható itt. Más még csak amo- lyon betérő »átutazó vendég«, aki esküszik, hogy Kecskeméten itt főzik a legjobb feketét, de van egy szoba,« térre néző, ahol minden hétfőn és szerdán este ugyanazok az arcok hajolnak az asztalok fölé.

Munkás lányok, háziasszonyok, családos anyák és egyedülálló nők tanulják itt a szabás-varrás megannyi szakmai fogását özv. Bajusz Györgyné vezetésével. Tanfolyama szorgalmas közösség. Ugyeskezű valamennyi és ami a fő, szeretnek tanulni. Haladnak is előre a szakma alapjainak elsajátításában. Elég egy kérdő szó és már sorolják is, hogy eddig szerzett tudásuk segítségével