Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-14 / 11. szám

Három dudás egy csárdában

Qlt esak általában

Őszintén beszélek,

jegyszer sem jártam még a termelőszövetkezetben. Nincs mesz- sze, az igaz, de az is való, hogy nem is hívtak. Már pedig ahova nem hívják az embert, oda nem igen megy el, még ha mindjárt termelőszövetkezetről van is szó.

— Hogyan élnek, mennyit osztottak? — azt nem tudhatom.

Káló Mihály 12 holdas egyéni gazda, a bugaci pártszervezet tagja mondta ezeket egyik beszélgetésünk alkalmával a párthelyiségben.

— És a pártszervezet sem ismerteti a tsz eredményeit?

— Azt nem mondom, hogy egyáltalán nem ismerteti. De emit itt hall az ember, az kevés. Csak arról beszélnek — úgy általában —, hogy jobb a szövetkezet. Kint, az egyéniek viszont mást mondanak, bár az igazság az, hogy a való helyzetet ők sem igen ismerik.

Igen. A bugaci termelőszövetkezet eredményeit kevesen ismerik. Káló Mihály maga nem tájékozódott róla. A pártszervezet pedig nem gondoskodott arról, hogy a kommunisták megismerjék a szövetkezet legjellemzőbb adatait, eredményeit,

Ha egyedülálló esetről lenne szó, talán említést sem tennénk róla. Itt azonban nagyon is általános, sok helyen előforduló hibával, mulasztással állunk szemben. Községi pártszervezeteink — kevés kivételével — meglehetősen szegényesen foglalkoznak a termelőszövetkezetekkel. Legtöbb esetben ugyan munkaterveikből nem hagyják ki, értekezleteiken is megemlítik úgy általában a termelőszövetkezetekkel való foglalkozás szükségességét, de a konkrét helyzet, a tények, eredmények ismertetését elmulasztják. Ezekután nem csodálkozunk azon, hogy a kommunisták egy része, bár szívesen foglal koziK a termelőszövetkezet kérdéseivel, azonban általánosságokon kívül mást nem sokat tuu mondani róiUK.

Nyilvánvaló, hogy ezep a helyzeten, mindenekelőtt a kommunisták tájékoztatásának megjavításával, sürgősen változtatni kell. Mind a párttagok, mind a pártonkívüliek azt várják a pártszervezettől, hogy minden kérdésben — még a termelőszövetkezet kérdésében is — alaposabban, a való helyzetnek megfelelően, konkrét tények és példák bemutatásával informálják őket. <»

A tsz-ek többsége jó

eredménnyel zárta az idén az évet. Szorgalmas, jól dolgozó tagjaik ebben az évben sokkal nagyobb jövedelemhez jutottak, mint az egyéni gazdák jórésze. A íajszi Vörös Csillag Termelő- szövetkezetben például 48 forintot, a solti Szikrában pedig 55 forintot ért egy-egy munkaegység. A hartai Lenin Termelő- szövetkezet tagjai közül sokan szoba- és konyhabútort, mások lakóházat, vagy motorkerékpárt vásároltak.

Az elmúlt évben még a gyengébb termelőszövetkezetek többsége is megerősödött. A duna- tetétleni Micsurin Termelőszövetkezet is ezek közé tartozik. Igaz, az osztalékuk most még meglehetősen alacsony. Állami szabadfelvásárlási áron számítva munkaegységenként 29 forint értéket osztottak. Sokan csak ezt a 29 forintot nézik és emiatt ócsárolják a szövetkezetét. Egy dolgot azonban elfelejtenek — és erről még a szövetkezet tagjai sem igen beszélnek —, hogy a Micsurin Termelő- szövetkezet az idén rendkívül nagy beruházásokat eszközölt, s ez csak az elkövetkező években emeli jövedelmüket. így például több mint 80 000 forintért Ze- tort és hozzá pótkocsit vásároltak. Saját erejükből 80 holdon vegyesgyümölcsöst telepítettek. Negyven holdas szőlőtáblájuknak közel a felét felújították, anyakoca-törzsállományt neveltek és még hosszasan lehetne sorolni mindazt,’ amivel a jövő évek nagyobb bevételét most megalapozták.

Szóval, még az ilyen »gyengébb« termelőszövetkezetekben is van miről beszélni, nemcsak a mát, hanem a jövőt illetően is.

Az elmondottak alapján esetleg úgy tűnhet, mintha a mezőgazdaság fejlődési távlata bemutatásának, a szövetkezet kérdésével való általános foglalkozásnak nem tulajdonítanánk jelentőséget. Erről azonban szó sincs. Elengethetetlenül szükségesnek tartjuk a távlatok felvázolását, a fejlődés irányának bemutatását. De mindez akaratlanul semmitmondó fecsegéssé szürkül, ha az általános elveket nem támasztjuk alá konkrét, főként a helyi szövetkezetek életéből vett hatásos példákkal,

Nagy József

too ooooaco-ooc

A túlkapzsi betörők

Mohó betörők egy éjszaka kétszer is meglátogatták egy koppenhágai szeszesitalkereskedő pincéjét. A következő éjjel egy nagy kosár palackozott bort loptak el. Másnap reggel fogták el őket, amikor visszahozták az üvegeket és a kereskedőtől követelték azok betéti összegét.

Mikor lesz megyei az Útfenntartó Vállalat

Az utóbbi időkben alig van olyan tanácsülés községben, járásnál, vagy a megyénél, ahol ilyen vagy amolyan formában szó ne esne valamelyik út tűrhetetlen állapotáról. Nem tagadjuk, e tekintetben is van javulás. — Igen sok azonban az olyan vélemény, hogy még többet tudnánk tenni az utak javítását illetően, ha a feladatokat mi magunk szabnánk meg, — egyszóval, ha a megyei tanács lenne a gazda.

Tavaly ősszel már azt hittük, hogy az 1958-as esztendő a közlekedést tekintve is az önállóság esztendeje lesz. Szeptemberben ugyanis már addig ment a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium ebbeli szándékában, hogy egy nyolcoldalas tervezetet juttatott el a megyei tanácshoz, melyben ugyan elvetette egy, a megyei tanács kezelésében létesülő vagy működő útfenntartó vállalatnak meg a gondolatát is, ellenben hajlandónak mutatkozott eddigi területi rendszerének felszámolására s vele egyidőben egy megyei közúti kirendeltség és egy megyei útfenntartó vállalat szervezésére, de kizárólag a minisztérium irányítása alatt.

Ezzel aztán be is fejeződött minden, s ha vannak is jelzések, hogy az elmúlt évben felsőbb szinten mozgatták a dolgot, 1958 ugyanúgy indult, mint a többi

Fejlődik

a Tiszakécskei f öldművesszövetkezet

»Hol van a boldogság mostanában?« — idézhetjük Petőfi versét, amikor belépünk Fazekas Jánoshoz, a Tiszakécskei Földművesszövetkezet ügyvezetőjéhez. Miről is beszélnénk, mint a szövetkezet munkájáról, ezévi terveiről. Ha alapos emberek akarunk lenn$ csak a számok igazítanak el bennünket.

A földművesszövetkezet legfájóbb pontja volt a tagszervezés. Ebben a munkában, mint mindenhol, a fejlődés ugrásszerűen következett be. 1953-tól 1956-ig a laza vezetés alatt álló szövetkezetét oly erőssé tudták tenni,

hogy az ellenforradalom vihara sem bírta szétbontani. 1957-ben majdnem annyi értékű részjegyet adtak ki, mint a földmű- vesszöveikezet megalakulásától

1957-ig. A tagság elégedett a vezetéssel. Egyik közgyűléstől a másikig a célkitűzések egymásután válnak valóra. Az 1958-as évtől sokat várnak a szövetkezet tagjai. A raktárhálózat bővítését, a taglétszám növelését és a tanyavilág jobb áruellátásának biztosítását. Reméljük, ti tervek úgy mint eddig, most is valóra válnak.

Kudlik Imre levelező

// Megyénkben is nap mint nap «felbukkanó probléma a lakáshiány. Okai viszonyúinak a «múltba. A felszabadulás előtti //időkben nem törődtek a kisemberek lakásviszonyaival. A gaz- »dagok kastélyokban, luxusvillákban laktak, a dolgozóknak «pedig be kellett érniök a bér- « kaszárnyák, nyomortanyák, kö- «zöskonyhás cselédszállások egész- //ségtelen lakásaival. A háztulaj- ssdonosolc — akiknek egyetlen //céljuk a lakbérbevétel volt — «még a legszükségesebb javítá- Xsokra sem költöttek. A légi- támadások és földi harcok következtében is 11 613 lakóépület (sérült meg megyénkben.

£ A lakáshiány tehát terhes (örökségül maradt népi álla- tmimkrä. Még csak rontja a ^'helyzetet, hogy a meglevő épületeknek is mindössze 7,9 százaléka épült kőből, téglából, vagy «betonból,

>/ 92,1 százaléka pedig vályog- \\ és vertfal.

»Ezek élettartama jóval alacsonyabb, mint a kőépületeké és •így évente mintegy 240 lakóépület avul el megyeszerte, vá- >Uk használhatatlanná.

A felszabadulás után az emberibb körülmények közé jutott ^dolgozók lakásigénye is növekedett. A lakásépítést azonban az ’anyaghiány és a gazdasági nehézségek erősen gátolták. A megyében 1945-től 1949-ig mindössze 5000. 1953-tól napjainkig

3000 lakás épült. 1952-ben több ezer lakóházat • államosítottak. Az épületek nagy része erősen leromlott állapotban volt. Az Ingatlankezelő Vállalatok anyagi ereje azonban kevésnek bizonyult az átvett épületek felújítására, tatarozására, s ilyenformán a házaknak csak egy része — főként a városokban levő — lett kijavítva. Még ilyen körülmények között is megállapíthatjuk, hogy ezeknek az állami kezelésben levő épületeknek karbantartása jobb, mint a magán- tulajdont képező házaké. Azt is meg kell azonban állapítani, hogy a javítások mértéke nem áll arányban az elhasználódással. Az elmúlt években például tíz és fél ezer hibát jelentettek be, s csak 8500 at javítottak ki.

Lakáshelyzetünk arra figyelmeztet bennünket, hogy lakóépületeinket gondosan meg kell óvnunk mindenféle rongálódástól. Ez mindannyiunk érdeke,

1958-ban tíz cs fél millió Ft

áll rendelkezésünkre az állami kezelésben levő lakások karbantartására.

Az összeg nem elegendő arra, hogy minden hibát, rongálódást kijavítsunk. Éppen ezért nem nézhető jó szemmel, hogy egyes lakásbérlők felelőtlenül rongálják a bérletükben levő lakást. Nem egy esetben előfordult, hogy például a bérlő gerendát vágott ki, vagy egyéb módon okozott - kárt az épületben. Az

épület legyen magánszemélyé, vagy az államé, a nemzeti vagyon része. Helyesek és megszívlelendők azok a megyei tanács ülésén elhangzott javaslatok, hogy a lakásrongálók ellen a törvény szigorával kell fellépni, mert az égető lakáshiány ezt feltétlenül szükségessé teszi.

Ismert tény, hogy a házak államosításakor sok szabálytalanság történt. Ezek kiküszöbölése most folyik.

Eddig közel 3000 házat adtak vissza volt tulajdonosaiknak,

s az ügyek intézése rövidesen befejezést nyer. Erre az időre leállították az államosított házak eladását. Ezt a rendeletet azonban most már fel kellene oldani, mert a városszéleken, falvakban, tanyákon olyan házakat is államosítottak, amelyek karbantartása csak hatalmas kiadásokat jelent az államnak, illetve jelentene, ha lenne anyagi erő gondozásukra. Helyesebb lenne ezeket az épületeket hosz- szabb lejáratú részletre eladni. Azért így, mert általában a benne lakó bérlők nem állnak úgy anyagilag, hogy egy összegben ki tudnák fizetni a vételárat. Az épületek nagy része olyan állapotban van, hogyha rövid időn belül nem újítják fel, lakhatatlanná válik. A lakáshiány további növekedésének elkerülése érdekében ugyancsak hosz- szabb lejáratú hitelek nyújtásájLcikóépüléteink romlásának megakadályozása

elsőrendű feladat

Több hitelre és építőanyagra lenne szükség

év. A közlekedést tekintve maradt a régi területi rendszer. így a megyei tanács vezetőinek hol Kecskeméten, hol Pécsett, hol meg Hódmezővásárhelyen kell tárgyalni és Intézkedni egy-egy út ügyében, mert a KPM-bcn igen mereven ragaszkodnak az évtizedekkel ezelőtt kialakított területi rendszerhez, holott ez csak látszatjog.

Látszatjog és ezt csak Ismételhetjük, mert ha tény az, hogy az útfenntartás összállami feladat, ugyanúgy tény az is, hogy a megyei tanácsok államhatalmi jelleggel működnek. Ezek szerint tehát a régi jogokhoz való merev ragaszkodás mellett semmi sem indokolja azt, hogy a helyi közigazgatási területen, tehat egy-egy megye területén áthaladó utak ne lehessenek az érdekelt tanácsok kezelésében.

Érdeklődtünk az útfenntartás és igazgatás rendszerét illetően a Kecskeméti Közúti Kirendeltségnél is és jóleső érzéssel hallottuk, hogy a szakaiszmérnökök és Kúszó elvtárs, a kirendeltség vezetője is a megyei rendszer es irányítás híve, mivel sokszor érzik, hogy a közlekedési utak felügyeletének területi rendszere elavult s a 2707 kilométeres útvonalon, amely Bács megye területe mellett Szolnok, Pest, Cson- grád és Baranya megye egy részére is kiterjed, egyre nehezebben tudják felelősségteljes munkájukat ellátni.

Ha már a megyei utak helyzetéről és sorsáról van szó, jogos az olvasó igénye, hogy arról is írjunk egyet s mást. ami velük 1958-ban történni fog. Sajnos, túl azon, hogy a kirendeltség megküldte a megyei tanács végrehajtó bizottságának közel 38 millió forint igényű tervét, sokat nem tudunk mondani, mert ez a szám még nincs jóváhagyva. Részleteket közölni így felelőtlenség lenne. Reméljük azonban, hogy már a közeljövőben arról tájékoztathatjuk olvasóinkat, hogy melyik útszakaszok javítását végzi majd egy oiyan útfenntartó vállalat, mely nem hol ebben, vagy abban a megyében, hanem alaposan átgondolt terv szerint csak Bács megyében végzi munkáját. Sándor G;

val lehetőséget kellene adni a házat megvásárló személyeknek az épület rendbehozására. Más hitelforrás hiányában még a lakásépítési hitelek egy részét is erre a célra lehetne fordítani.

Hasonló mértékben romlanak az olyan épületek is, amelyek tulajdonosai a bérből és fizetésből élők kategóriájába tartoznak. Legtöbben nem tudnak egyszerre nagyobb összeget fordítani a tatarozásra, ezért ha meg akarjuk menteni nemzeti vagyont is képező házaikat,

részükre is hitelt kellene biztosítani.

Az OTP az elmúlt évben 441 kislakás építésére 17 388 000 forint hitelt nyújtott, ami igen örvendetes. Lakáshelyreállításra azonban már csak 1 850 000 forint kölcsön jutott. A lakáshiány leküzdése érdekében azonban mindkét célra megfelelő összegű hitel kellene, mert a meglevő épületek megóvása nélkül csak egyhelyben topognánk.

Végül, de nem utolsó sorban szükséges megemlíteni még az anyagproblémát is. A lakáshelyreállításhoz

fára, mcszre, horganyzott

lemezre cs egyéb építőanyagra van szükség.

A házaknak egy jelentős része azért megy időben menthetetlenül tönkre, mert helyreállítás céljára például szinte lehetetlen tetőfedő anyagot kapni. A tetők beáznak és a falak tönkremennek. Fontos tehát, hogy necsak az új lakások építkezésére, hanem a meglevők karbantartásara is biztosítsuk az anyagot.

Nagy Ottó

1UFAKŐ

MERI

Amilyen érthetetlen a elm a pékszakmában nem jártas olvasóknak, a kemencék folyamatos üzemeltetésében, a kenyér és sütemény készítésének önköltségalakulásában, legalább olyan nagy a jelentősége. Eddig és sajnos, a legtöbb helyen még napjainkban is földből, agyagból készítik a pékkemencék fenekét. Elegendő sütési munka eseten azonban alig tart tovább egy ilyen fenék három hónapnál, de maximum félévenként cserélni kell. Ez a munka igen nehéz, elhanyagolt pékségekben pedig egyenesen életveszélyes. Meg is kérik az árát. Egy-cgy kemence aljának újra hertelése (a sütéshez alkalmas új kemencefenék készítése) 1400 forintba kerül.

A Kalocsai Sütőipari Vállalat vezetői sokalták az így kiadandó összeget s más lehetőséget, tar- íósabb megoldást kerestek, s ha nehezen is, de találtak. A keresés meg a szerencsés véletlen összehozta őket egy pár hegyvidéki mesteremberrel, akikről az a hir járta, hogy igen tartós kemencealjakat készítenek egy kő- fajtából, a valahol Salgótarján közelében bányászott tufakőból.

Ez az újítás két évvel ezelőtt

i— meg kell mondanunk — nem tetszett sem az Élelmiszeripari Minisztériumnak, sem a megyei tanács egyik-másik szakvezetőjének. A munka, a vállalat harminc kemencéjének tufakő kerttel való ellátása így inkább valamiféle feketeberuházáshoz volt hasonlítható, mintsem egy jelentős újítás legális kivitelezéséhez.

Mindez már a múlté. Az eredmény viszont igen jelentős, s a vállalat vezetőinek leleményességét dicséri. A harminc kemence ugyanis közel másfél éve üzemel már így, s mivel egyiket sem kellett javítani, eddig több mint 200 000 forint megtakarítást eredményezett a Kalocsai Sütőipari Vállalatnak, —or