Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1958-01-25 / 21. szám

Otto Grotewohl, e Német Demokratikus Köz­társaság miniszterelnöke szerdán a német tele­vízióban beszédet mondott. Grotewohl kormá­nyának nevében javasolta, hogy a két német áham lakossága szavazzon arról, vajon az NDK és a Német Szövetségi Köztársaság esatlakoz- zék-e az atomiegyvermentes övezethez. A Frankfurter Rundschau közli, hogy 1959 folyamán minden valószínűség szerint fegyver­kezési adót vetnek ki Nyugat-Németországban. Mint ismeretes, a tavaly szeptemberi parlamenti választások előtt Adenauer az adók általános csökkentését ígérte. Kalkutta kikötőjében, amelynek 12 000 mun­kása egy hét óta sztrájkol, szerdán kihirdették a rendkívüli állapotot. A sztrájk megbénította a kikötő forgalmát, ami az élelmiszerárak emel­kedését vonja maga után. Beirutban kedden este három bomba robba­nása verte fel Libanon fővárosának csendjét. Két bomba az angol közép-keleti bank fiókintezeté- nek épülete közelében, a harmadik pedig az el­lenzéki nemzeti front pártszékháza közelében robbant. Emberéletben nem esett kár. Az ENSZ amerikai barátainak vezetői szer-} dán este nyilatkozatban kijelentették, hogy itt ] az ideje a Szovjetunióval való tárgyalásoknak s] hogy az Egyesült Államoknak nem szabad olyan] színben feltűnnie, mintha ezt akadályozni akarná. A nyilatkozatot az amerikai ENSZ Szövetség < igazgató tanácsa adta ki. A szövetségnek az] Egyesült Államok 42 államában több mint 45 000 < tagja van. Cipruson súlyos válságot okoztak azok a tűn- ] tetősek, amelyeken a kedden éjszaka elkövetett < gyilkos merényletek ellen tiltakoznak. Kedden] éjszaka ismeretlen egyének meggyilkoltak két < baloldali ciprusi görögöt, hármat pedig megsebe-] sítettek. Nasution vezérőrnagy, Indonézia vezérkari ] főnöke lctartózlatásj parancsot adott ki Zulkifli« Lubis ezredes, volt helyettes vezérkari főnök < ellen. Lubisnak — aki már hosszabb ideje ille- ] galitásba vonult — vezető szerepe volt a Szu- karno elnök élete ellen szőtt összeesküvésben, ] amelyet november 30-án lepleztek le. Lubis a < Szumatra elszakadását követelő mozgalom egyik] vezére is. A francia—tuniszi viszály háttere Alig múlik el nap, hogy a sajtó ne adna hírt Franciaor­szág és az uj Tuniszi Köztár­saság nézetcltercseiről, sőt időn­ként egészen éles konfliktusai­ról. A két ország viszonyának válságára világít rá az a leg­utóbbi tény is, hogy a Tuniszi Köztársaság elnöke nem volt hajlandó fogadni a francia mi­niszterelnök küldötteit, akik az algériai szabadságharcosok ál­tal elfogott négy francia katona szabadon bocsátásáért való köz­benjárást akarták kérni a tuni­szi elnöktói. A feszült viszony a gyarmati politika kudarcának igen jel­lemző bizonysága. Tunisz nepe közel egy évszázados gyarmati uraiom után ragaszkodik az or­szág teljes függetlenségéhez. Ez a 3,6 millió lakosú, hazánk te­rületét alig egyharmaddal meg­haladó kis ország azóta, hogy 1875-ben megszilárdult ott a francia uralom, állandóan har­col gyarmattartói ellen. Miután a nemzeti mozgalom első part­ja, a Dcsztur lcpaklált a fran­ciakkal, a Ilabib Burgiba állal alapított IJj Dcsztur illegálisan vezette a gyarmatosítás elleni harcot 1954-ig. A tömegmozgal­mak hatására a franciák lát- szaiengcdménycket tettek, de ezzel egyidőben szélsőséges ter- rorisztikus akciókkal próbállak gátat vetni a tuniszi független­ségi törekvéseknek. Az ázsiai és alrikai országok követelésére végül is Franciaország 1956-ban kénytelen volt függetlenséget adni Tunisznak. Burgiba kor­mánya hozzálátott, hogy meg­szabadítsa az országot a gyar­matosítás súlyos hagyatékaitól, megkezdte a szociális visszama­radottság elleni harcot, felvette a diplomáciai kapcsolatokat a külfölddel és tagja lett az ENSZ-uek. Végül 1957 júliusá­ban megszüntették a királysá­got, kikiáltották a független köztársaságot, melynek elnöke Habib Burgiba lett. Azonban továbbra is megmaradt a két legnagyobb feladat: a fiatal ál­lam politikai függetlenségének biztosítása, és az ország gyar­mati jellegű gazdasági helyzeté­nek megváltoztatása. Tunisz gazdasági életében ugyanis je­lenleg is a francia monopóliu­mok az uralkodók. Franciaországban azonban a féktelen gyarmatosítás! politika elsöpörte az egyezkedési törek­véseket. A gyalázatos algériai háború befolyásolja Franciaor­szág egész észak-afrikai politi­káját. Tunisz függetlenségének elismerése gyümölcsöző barát­ság kiindulópontja lehetett vol­na, ehelyett fokozódnak az in­cidensek. Természetes, hogy Tunisz ön­magát árulná cl, ha cserben­hagyná algériai testvéreit. A tunisziak nem hihetik, hogy a franciák Icmonuanak gyarma­tosítást tor ckv őseikről, nusu/. iKiii mgciiaoan iüuhhuskomius. A fraucia—tmnszt egyuuuiuku- ues csak a teljes egyenlőség, a oe nem aváthúzás es a siurc- rennoa aiupjan Kcpzenietu ei, ami magaoau togiaija a nanc»a csapaton, távozását i uiiiazuot, ue egyuen az algériai nauota oejzuii telesét is. irancia csa­patok azonnali úgy vtoeukCuuea a umszoan, nnniua gyarmaton lennének, az itt anomasozo trau­ern egysegeket icuiaszna-jak az aigénaiak euen, incneauit a.ge~ Halakat üldöznek tuniszi terü­leten, sorozatosan őrnek meg tuinsziakat, miközben arra m- vaikozuak, hogy »csak ellenőr­ző« muveietct hajtanak végre, tvregprooauak nyíltan ts zsarol­ni Tuniszt, zároltak hitélet es megtagadtak a tuniszi nausereg felszerelésére ígért kölcsön ki­fizetését. Tunisz azonban nem hagyja ínagat. Fel akarja mon­dani a Franciaországgal kötött gazdasági és pénzügyi szerző­déseket. A Tunisz és Franciaország közötti incidensek kapóra jön­nek Franciaország nyugati «szö­vetségeseinek«. Hiszen nem len­ne megvetendő üzlet a francia tőkések helyét elfoglalni Tu­niszban. A nyugatnémet gazda­sági körök feltűnő érdeklődésén kívül az Egyesült Államok há­rom milliárd frank segélyt aján­lott fel, ha Tunisz csatlakozik az Eisenhower-doktrinához. Bur­giba egyelőre visszautasította ezeket az ajánlatokat, mert ke­vesebb politikai megkötöttség­gel, nagyobb összeget akarna. A Neue Züricher Zeitung írja: «Burgibának vannak politikai kártyái, amelyekkel jói tud operálni. Ha F'ranciaország nem enged, Amerikával fenyegető­zik, ha Amerikával se tud meg­egyezni, akkor Moszkvával, és sehol se felejti el megmondani, hogy még Kairó is a háta mö­gött áll... Teljesen jogtalan a francia csapatok déltuniszi ma­nőverezése. Valóban nehéz lehet a franciáknak nézni, hogy Tu­niszból fegyvereket szállítanak Algériába, de ha nem akarja nézni: ne nézze, vonja ki on­nan csapatait, mert Tunisz füg­getlen.« A lottó e heti öt találaios szelvénye: 18, 24, 46, 63, 85 FÉRFIAK! jöjjetek dolgozni a Pécsi Szénbányá­szati Tröszthöz. Magas keresett le­hetőség 1600 Ft-töl. Jelentkezni le­het: községi C3 városi tanácsok«,ü. 2 ÜT. — Szcgénysorsú középiskolai tanulók tanulmányainak folyta­tásához 9000 forint segélyt biz­tosított Kiskunfélegyháza város tanácsa erre az évre a község­fejlesztési alapból. — A detroiti gépkocsikiállítá-* * son kis televíziós készüléket mulattak be, amelyen keresztül a hátsó ülés utasai követhetik a televíziós állomások adását. A csikágói kiállításon ugyancsak nagy érdeklődést keltett a Ge­neral Motors Oldsmobilc kocsi­jának kifogástalanul működő televíziós gépe. — Három ügyes szülői mun­kaközösségi tag lakkfestékkel átfestette a hetényegyházi 1L számú Általános Iskola aszta­lait, székeit és az ajtókat. Az igazgatótanító pedig szépen ki­meszelte a tantermet és az elő­szobát, hogy tisztaság cs rend fogadja a téli szünidő után is­mét munkához kezdő kisdiáko­kat. (Bérezi Kálmán leveléből.) — Üj kultúrtermet épített a Solti Gépállomás. A televízió­val felszerelt kultúrteremben kellemesen szórakoznak a gép­állomás dolgozói és családtag­jaik a hosszú téli esteken. — Dr. Lcslár Béla megyei tanácstag január 25-én 12 órá­tól 1 óráig tartja tanácstagi fo­gadóóráját a kecskeméti SZTK- ban. — Egy svájci vállalat nemré­gen forgalomba hozta a világ legkisebb golyóscsapágyát. A csapágy külső átmérője 1,1 mil­liméter, a golyók átmérője pe­dig mindössze 0,4 milliméter, s ezek két tízezred milliméteres tűréssel készülnek. Ezt a minia­tűr mesterművet elsősorban elektromos mikromotorok, vil­lanyborotvák csapágyazására használják. — Megérkezett Budapestre a Moszkva város által adományo­zott kétezredik tonna bádog. A bádogosok most előre gyártják a különböző vízlevezető csator­nákat, lefolyíókat, bádogtetőket. Az építkezések megindulásával ezeket az előregyártott elemekei könnyen a helyükre lehet majd illeszteni és most, hogy elegen­dő bádog áll rendelkezésre, a házkezelőségek még az idén megszüntetnék minden tetőbe­ázást. — Most vizsgázik és a másb- dik negyedévben már forgalom­ba kerül a Panni robogó. A kis­motorokat rrjost váltakozó tere­pen különféle terheléseknek, megpróbáltatásoknak teszik ki és több száz kilométeres futás után megvizsgálják az alkatré­szeket, hogy mennyire álltak el­len a terepnehézségeknek. — A magyar híradástechnika ismét sikert ért el. Argentínából újabb interurbán-központ szállí­tására kapott megrendelést az egyik külkereskedelmi vállala­tunk. Qlútaíiáe&ok hírei 105 000 forint értékű tégla­jegyet adtak cl megyénkben a é nölanácsok és az őket segítő aktívák, KISZ-fiatalok. Szépen halad a gyűjtés Félegyházán és Kalocsán, ahol legutóbb a tiszti asszonyok kulturális rendezvény megtartását határozták el, mely­nek bevételét a Gyermekváros­nak küldik. Közben kézimunká­kat készítenek a kis árvák új otthonába. « 35 szabó-varró-, kczimunka- * és főzőtanfolyam működik mc- ! gyénkben, melyeket hivatalosan 1 nyilvántart a megyei nőtanács. ! Ezenkívül még több községben i most kezdték meg a nagy ér- ! deklődésre számottartó hasznos tanfolyamok szervezését. Az í utóbbi időben megnövekedett a > pedagógus asszonyok aktivitása | a nőmozgalomban. A legtöbb S helyen pedagógusokat bíztak > meg a szakkörök vezetésével, (sőt Gútéron a kul túrmunkát is > pedagógus Irányítja. 52 asszony vett reszt a nő­it tanács járási értekezletén Kis­kunfélegyházán. A meghívottak között ott voltak a földműves- szövetkezetek nőbizottságainak vezetői, a szülői munkaközössé­gek elnökei és a községi nötaná- csok vezetői, s megvitatták hat­hónapos munkatervüket, vala­mint tájékozódtak a nemzetközi helyzetről. A megbeszélésen résztvett Kiszeli István elvtárs, a járási páríbizottpág titkára is. * Szabó-varró lanfolyamot szer­vez a Helvéciái Nőtanács, mely­re máris sok a jelentkező. A tanfolyamot összekötik felolvasó estékkel, mert át utóbbi évek­ben igen megnőtt a helvéciai asszonyok könyv iránti ’ szere- tete. Első alkalommal Gorkij: Anya című művéből tartanak felolvasást. Egészségügyi előadást rendez február 4-cn a Lakitclcki Nőta­nács a község mozitermében. Az előadás megtartására a helyi or­vost kérték fel. 20-án tartotta a megyéi nota- nács elnökségi ütését, melyen a nőtanácf, 6 hónapos munkater­vét vitatták tne&i [N APTÄJR: [ 1957. január 25. Szombat. Névnap: Pál. | Napkelte: 7 óra 20 perc. Napnyugta: 1« óra 34 perc, [A NAP HUMORA: [ Egyenlőség ! Euküdes, a modern mennyí- 1 ségtan megalapítója, geomel- I riára tanította Ptolomeus egyip­> tömi királyt. A királynak kissé I nehezen ment a tejébe a tudo­> mány, türelmetlenkedni kezdett [és végre így szólt a tudóshoz: > — Nagyon döcögős ez az út, [ amelyen végigcipelsz. Nincs va- [ lanu könnyebb módja a tanu­> lásnak? í Mire a tudós büszke fölénnyel > válaszolt: [ — A tudáshoz még a kirá­> lyok sem juthatnak más úton, [ mint a többi halandók, > — Nagy lendülettel dolgozik [ a kiskőrösi járási művelődési r otthon néprajzi szakköre. A 18 [ tagú szak rí ör néhány hét múlva > Budapestre látogat, ahol meg- [ tekintik a Néprajzi Múzeumot, > április negyedikére pedig kiál- [litás jellegű rendezvényt ter- i veznek "Kiskőrös régen és ma« [ címmel. > — Erilósi József, az ötös szá- ’ mú megyei választókerület ta- [ nácstagja január 27-én, héttőn 1 délután 5 órától tartja tanács- [ tagi beszámolóját Kecskeméten a rendőrfalui iskolában. [ — Az oktatás cs egészségügy 1957-ben végzett munkáját tár- j gy alta meg legutóbbi ülésén > Baján a városi tanács végre- [ hajtó bizottsága. Több hataro- [ zati javaslat született. A megyei 1 tanács egyébként a v. b. érteite- I léseve] január 28-an, a megyei i oktatási és egészségügyi munka [ megtárgyalása során íoglalko­> zik. [ — 17 eves néger és hasonló i korú "fehér« leány esetét tár- | gyalta az Egyesült Államokban [levő fort Wayne városban a fia- 'talkorúak bírósaga a közelmúlt- [ ban. Mindkettőjüket azzal vá- ■ dolták, hogy »igen nagyfokú [ kölcsönös szimpátiát tanusítot- i tak egymás iránt, ami rendsze- [ rés találkozásokban nyilvánult , meg«. A bíróság a fiatal négert ' féléves javítóintézetre, a fehér ! leányt pedig korlátlan ideig ter- 1 jedő internátusi bennlakásra [ ítélte. • — "Szülők egyeteme« címmel ] esti előadássorozat indul Baján . a Hazafias Népfront és a Tóth Kálmán Társaság együttes ren­dezésében. Az egyes előadáso­kat a Tóth Kálmán Társaság neveléstudományi csoportjának országosan is ismert tagjai tart­ják. Az előadássorozatot február elsejével indítják meg. Angol agresszió Jemen ellen KAIRÓ. Nagib Szaleh, el-Bojd jemini határváros kormányzójá­nak tájékoztatása szerint ai utóbbi hetekben az angolok lök- hajtásos repülőgépeket, tanko­kat, páncélosokat és tüzérségei is vetettek be a békés jemeni lakosság ellen. A lakosságnak nagy veszteségei vannak halot­takban ég sebesültekben. Az ag- resszorok teljesen ártatlan em­bereket, asszonyokat, öregekei és gyermekeket gyilkolnak le. A bitorlók megsemmisítik a ve­tést, s géppuskával lövik a juh- nyájakat és a tevecsordákat. Közönséges hazugság az ango­loknak az az állítása, hogy a Jemen elleni katonai akciókat a szomszédos angol protektorá­tuson élő arabok vezetik. A há­borút ellenük angolok vezetik, akikkel ügynökeik maroknyi csoportja működik együtt. A partizánháborúhoz a protekto­rátus számos törzse csatlakozott, A szovjet-jemeni viszony kér­dését érintve, Nagib Szaleh ki­jelentette: szivünk szeretettel és barátsággal van eltelve a Szov­jetunió iránt, gyűlölettel és ha­raggal az imperialisták ellen. Megbukott a venezuelai S ormány NEW YORK. A caracasi rá­dió, ottani idő szerint hajnali 2 óra 30 perckor, budapesti idő szerint reggel 8 órakor jelen­tette, hogy «a katonai és pol­gári vezetők« csoportja győzel­met aratott, s a fővárosban, va­lamint az ország több vidéki központjában lefolyt kétnapos elkeseredett harcok eredmé­nyeképpen megbuktatta a Ji- menez-kormányt. A kormány szolgálatában álló rádióállomás útján közvetített hivatalos je­lentés elmondja, hogy »a pol­gári és katonai részvevőkből álló mozgalom vette kezébe az ellenőrzést a kormány fölött, a fegyveres erők kebelében létre­jött egyezmény alapján«. A Jimenezt megbuktató erők kezén lévő hivatalos rádióállo­más jelentése szerint a reakciós diktatúra elleni harcokban 145 személy elesett, 600 pedig meg­sebesült. Hivatalos forrásokra utalva, az amerikai hírügynökségek közllk, hogy Venezuelában je­lenleg körülbelül 40 000 ameri­kai tartózkodik az Egyesült Ál­lamoknak adott koncessziók ré­vén. Mint ismeretes, az Egyesült Államok már régen hatalmába kerítette a venezuelai kőolajfor­rásokat, amelyekből évente 130 millió tonna kőolajat termelnek ki. A Morgan-csoport kebelébe tartozó United States Steel Company koncesszióval rendel­kezik »Serro Bolivar« vasérc­lelőhelyek kiaknázására. A venezuelai felkelés kétség­telen oka a nép erős elégedet­lensége amiatt, hogy az ameri­kai monopóliumok kifosztják az országot. Jimenez az amerikai monopóliumok bábja volt, aki Venezuela nemzeti kincseinek árubabocsítása alapján szedte meg magát.

Next

/
Thumbnails
Contents