Petőfi Népe, 1958. január (3. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-24 / 20. szám
„BEOSZTÁSA": földfn&vc&s&öi/tíU t<züi 'Jobb, olcsóbb lád BAJÁN, ha jobban osztanák el a faanyagot [alkalommal sokan keresték fel, a legkülönfélébb ügyekben. Állandó kapcsolatot tart Miskei Sándor a termelőszövetkezetekkel is. Hetenként kétszer— háromszor ezekben is állandó vendég; különösen sokat segít a tervkészítésben. A Petőfi Tsz-ben szépen rendbehozták tanácsai nyomán a beteg gyümölcsöst. Ugyanitt bebizonyította, hogy mennyire jövedelmező lehet egy jól kezelt kertészet s a tagság meg is szavazott 5 holdat. S az agronó- mus nemcsak tanácsokat adott a leendő kertészet megteremtéséhez, hanem korai fajtájú paprikamagot is szerzett nekik és három hold zöldségre szerződést kötött a földművesszövetkezet nevében. A terveket illetően két komoly elgondolása van. Jövő őszre az aprómagtermeléshez újabb szakcsoportokat szeretne tető alá hozni. Ez elsősorban a gazdák érdeke, hiszen összefogva eredményesebben, jobb haszonnal dolgozhatnak. Másrészt — mivel az aprómag jelentős részét exportáljuk — a közösen munkált, szakszerűen gondozott földekről egyöntetűbb árút lehet szállítani, mintha mindenki kü nikum padjaiba kerültem. Viszont akik engem mindenre megtanítottak, azok idős, tapasztalt tanárok s ők több éven, vagy évtizeden át a gyakorlatban is bebizonyították tanításuk helyességét. Másrészt nem biztos, hogy aki évei számát tekintve koros ember, az egyszersmind jól is tud gazdálkodni. Van, aki 20—30 éve termel szőlőt, mégsem metsz vagy permetez helyesen, mert régi, elavult, öregapjától tanult módon csinálja s a maradiságra csak ráfizet... De azt is mindig elmondom, hogy nem vagyok nagyképű s úgy akarom munkámat végezni, hogy tanulva taníthassak... G. K. A Bajai Alsódunai Nádgazdasági Vállalaton belül is megalakult a ládagyár. Ezt azért szeretném elöljáróban közölni, meri az újság sokat foglalkozik a kiskunhalasi és izsáki ládagyárakkal, a bajairól pedig igen keveset, mondhatnám, semmit sem ír. Pedig nekünk is vannak ered ményeink. Tavalyi tervünket túl teljesítettük, sőt még Kiskunhalasnak is segítettünk, önköltsé■ günk jobb, mint a másik két vállalaté, hnár csak azért is, mert a fát vízi úton, olcsón tudjuk ideszállítani. Ez a helyzet a vasútnál is, mert az iparvágány a telepünkig ér. Termelési mutatónk vetekszik a két vállalat termelési eredmé(ífti(uút(h, parkasitih A Kalocsai Városi Tanács Város- és Községgazdálkodási Vállalatának egyik nagyon fontos tevékenysége a város útviszonyainak javítása. Az elmúlt esztendőben többek között négy kilométeres hosszúságú, földes utcát javítottak ki és szép eredményeket értek el a járdaépítésben is. Mintegy két kilométer hosszúságban betonjárdát és közel másfél kilométere téglajárdát építettek és 1500 méteren a meglevő téglajárdát hozták rendbe. Az elmúlt évhez viszonyítva az idén a kiépítetlen utak és járdák karbantartására valamivel nagyobb költség- vetést biztosítottak, mint az elmúlt esztendőben. Lehetőség van arra, hogy a lakosság kérelmei alapján tovább folytassák a Petőfi Sándor utca csatornázását. A májuskerti fürdőmedencét is kijavítják és gondolnak a játszóterek felújítására is. nyével. Tavaly az elküldött Iá* damennyiség Után egyetlen egy minőségi kifogást sem kaptunk. A megye a részére kiutalt fakon-t tingenst úgy osztotta széjjel, hogy Kiskunhalas és Izsák két műszakra való anyagot kapott, a mi részünk pedig az évi egy műszakot sem fedezi. Nem tudjuk megérteni, miért? Ügy lát- szik, nem vették figyelembe, hogy mellettünk a Duna és a vasúti iparvágány? Baján régen is volt ládagyát és a szakemberek részben ná-1 lünk dolgoznak, tehát szakem- berben sincs hiány. A Bajai Dm naártéri Erdőgazdaság közvetlen a szomszédunkban van, tehát vízen is, szárazföldön is olcsóbb a szállítás, ezzel persze az ön* költség is. Az a megállapításom, hogy ezzel a vállalattal az illet tékeseknek többet kellene fog- lalkozniuk, mert — népgazdaságunknak a fentemlített körülmények figyelembevételével —, olcsóbban tudnánk termelni. Szeretnénk foglalkoztatni a Baján lévő többi ládagyári munkást is, hogy minőségileg is és mennyiségileg is többet termeljünk. Ehhez természetesen az is szükséges, hogy az illetékesek arányosan osszák el a megye ládagyárai részére kiutalt fameny- nyiséget. Bajai György levelező lön-külön, pár négyszögölecskén vesződik a magfogással. Másiké terve, hogy az idén létrehozzák J a példamutató gyümölcsterme-« lökből a karbantartó brigádokat Mozi épül Kelebiún «I *3 * s az időszerű védekezéseket* gyorsan, egyforma minőségben« tudják elvégezni a gyümölcsö-* sökben. Végezetül megkérdezem Mis-« kei Sándort: hogyan küzd meg* az idősebb emberek részéről bi-J zonyára fel-felbukkanó bizal-^ Kelebia 1058. évi községfcj- matlansággal? Nem vetik-e sze-* lesztési tervében két nagysza- mére fiatalságát annak a bizo-^ bású program ragadja meg a fi- nyos: »csirke akarja tanítani a* gyeimet. Az egyik a moziépítés, tyúkot?« — elméletnek alapján?* amelyet a tanácsülés nagy lel- — Találkozom ilyennel — vá-^j kesedéssel már meg is szavazott, laszolja. — Azt szoktam rá mon-^ Eddig a filmvetítést a kultúrház- dani: én ugyan fiatal és tapasz-^ ban tartották, amely vízszintes talatlan voltam, amikor a tech-^ padlózatú épület s a hátsó sorok nézői vajmi keveset láttak a vásznon pergő képekből. A tervek szerint még ebben az évben megépül az új, modern, 200— 250 személyes mozihelyiség. A község tervei között szerepel még a villanyhálózat mint- jegy 17 kilométeres bővítése is, Elkészüli a bácsa'mási »Vörösmarty Mihály« JÁRÁSI KÖNYVTÁR ajánló bibliográfiája A járási könyvtárak közül újszerű és hasznos vállalkozásba ezdett a bácsalmási »Vörösmarty Mihály« Járási Könyvtár. Fekete Dezső, a járási könyvtár vezetője bibliográfiát állított össze, amely- magába foglalja a könyvtárban meglelhető olyan tanulmányokat és cikkeket, amelyek magyar írókról, vagy költőkről szólnak. 85 lapon, 185 magyar íróról és költőtől, 1164 Írás címét és lelőhelyét közli a tbibliográfia. Emeli e mű értékét iaz összeállítás végén található Iháromféle mutató. Az első mulató a tanulmányok és cikkek szerzőinek nevét sorolja fel, megjelölve tanulmányának, illetve cikkének sorszámát. A másik útmutató a müvek, folyóírások és napilapok jegyzékét közli ia Cikkek sorszámával megjelölVidám lesz a farsang Halason A hosszú téli esték unalmának elűzéséről bőkezűen gondoskodik a járási művelődési ház és az ugyancsak szép kultúrházzai rendelkező Sertéstenyésztő Vállalat vezetősége. A művelődési házban minden csütörtökön zártkörű, sötét-, illetve estélyiruhás bált terveznek, február folyamán pedig két álarcos bált is. Január 30-én itt szerepel a kecskeméti Katona József Színház a »-Bástyasétány 77« című jazzoperetteh A Sertéstenyésztő Vállalat február 3-án a budapesti Vidám Színpad együttesét üdvözli, akik a szilveszteri műsort ismétlik meg a halasi közönség előtt. Többek között Németh Marikának, Borvető Jánosnak s « népszerű Hacsek és Sajó komikuspárnak tapsolhatunk ezen az estén, Nádas helyén — lakónegyed Most még száraz nádat zörget a szél Kiskunhalason, az új fürdőhöz vezető út két oldalán. De tavaszra nagyszabású építkezés indul itt s augusztusra kereken 20 csinos, villaszerű lakóház kerül tető alá. Erre tettek ígéretet a tulajdonosok, akiknek már ki is parcellázták a régi nádas házhelyeit s hamarosan megkezdik a feltöltést. A villasorok szépséges keretbe foglalják majd a fürdő környékét, amelynek parkosítására, bővítésére mintegy 750 000 forintot fordít a tanács a városfejlesztési alapból. Márciusban megkezdik a fürdőhöz vezető, most még hepehupás utcán egy 6 méter széles, bitumenes út építését s már a strandidényre elkészülnek az új kabinok is. Egy hat, holdon S’4 normálhold gépi munka A tompái Szabadság Termelő» szövetkezet az idén még nagyobbat lép előre a jövedelmező, belterjes gazdálkodás útján. Főleg az állattenyésztés, a kertészet, a gépesítés és a takarmánytermesztés fejlesztését állítják nagyszabású idei terveik homlokterébe. 65 darab marha mellett a tavalyi 85-tel szemben 152 sertést hizlalnak meg. A meglevő 15 hold öntözéses kertészetet 11 hold szárazkertészettel növelik s ebből az ágból 502 000 forint bevételt terveznek. A pillangós takarmányok vetésterületét a mostani 29 holdról 60 holdra emelik s olyan mértékben fejlesztik a gépesítést, hogy minden kataszt- rális hold szántóra 3,4 normál« hold gépi munka jusson. 1768 hold ingatlan több mint 6 millió Ft érlékben cserélt gazdát a kiskunhalasi járásban Tanulságos kimutatást láttunk a járási tanács földhivatalának vezetője asztalán. A számoszlopokat olvasgatva kitűnik, hogy a múlt évben ugrásszerűen megnőtt a halasi járásban a földingatlan forgalma. 1956-ban, egész évben, 670 személy vásárolt, illetve adott el földet 564 000 forint értékben. A múlt év első félévében már 760-an ezer hold ingatlant vásároltak meg közel 3,5 millió Ft Sibalin Máté a garai olajcseretelep vezetője volt. A telepen tévő termékekkel úgy gazdálkodott, mint a magáéval. Na, ne gondoljunk arra, hogy olyan becsületesen, hanem — olyan, salját zsebére hasznothajtó módon. 1957-ben ugyanis 63 D. jelű utalványt hamisított meg, hogy hiányát eltüntesse. A hiány úgy keletkezett, hogy a termelők A—B. jelű utalványaira kiszolgáltatott szappan, olaj és dara ellenértékét nem fizette be a földműves- szövetkezet számlájára, hanem értékben. December 31-ig, tehát az egész elmúlt évben 1200 gazda 6 147 000 forint értékű ingatlan- forgalmat bonyolított le és 1768 hold föld cserélt gazdát. Nagyot nőtt a földek vételára is. Tavaly júniusig egy hold szántó átlagos értéke 3000, a szőlőé 7800 forint volt, — míg a második félévben níár 11 500 forintot adtak átlagosan egy hold szőlőért. Jól sikerült a halasi „tanácsbál“ Negyedik alkalommal rendezték meg Halason a most már »hagyományossá« népszerűsödő tanácsbált. Az első-- alkalommal csak az apparátus dolgozói jelentek meg s mutatóba egy-két tanácstag. A mostani bálon már 300-an ülték körül a városi vendéglő fehérterítékes asztalait s a ■ száz tanácstagból alig maradt el 1 egy-kettő. A jól sikerült rendezvényen résztvettek a Rádió, valamint a Tanácsok Lapja munkatársai Tavaly szeptember óta Miskei Sándor így jelöli meg foglalkozását a kérdőíveken. Olyan fiatal, hogy szinte látszik még arcán az érettségi vizsga izgalmának pírja, amit nemrégen tett a Kiskunhalasi Mezőgazdasági Technikumban. Soltvadkerti születésű, ide is jött vissza a szakiskola elvégzése után, sőt felesége is az itteni óvoda vezetője*.. Faggatom, mit dolgozott szeptember óta, milyen feladatai vannak egy földművesszövetkezeti szakembernek ebben az újsütetű munkakörben, milyen terveket forgat erre az esztendőre? A kérdések elhangzása után sebesen kell mozgatnom a ceruzámat, mert Mískel Sándorból megered a szó s abból, amit elmond, egy fiatal, lelkes szakember eredményes indulásának képe kerekedik ki. Az ősszel mindjárt a szerződtetés nagy munkájába cseppent bele. Megalakította a termelési bizottságot, a legjobb tagokból összeverbuvált aktívagárdát s munkához láttak. Házról-házra, tanyáról-tanyára jártak és Soltvadkert határában, ahol tavaly — írd és mondd: 2 holdon folyt cukorrépatermelés — az idei 15 holdas tervet 25-re teljesítették. Tázláron és Bócsán (mert Pirtóval együtt ezek a községek is Vadkerthez tartoznak) — 23 hold helyett 42 holdra szerződtek a jobb földeken gazdálkodó parasztok s a cukorrépa mellett az aprómagterme- lési tervet is teljesítette a földművesszövetkezet. Sokat ügyködött Miskei Sándor a szakcsoportok megerősítésében is, amelyekből ma már 11 van Soltvadkerten. Egyik-má- i sik taglétszáma megcsappant, mert kiseprűzték belőlük a ku- ! peceket, de szándékban, szorga- . lomban annál erősebbek. Az ag- ; ronómus rendszeresen részt vesz í tagértekezleteiken, tanácsokat i ad az időszerű munkákhoz, a i téli faápolásokhoz, az új telepi- t tések előkészítéséhez. A hetipiaci napokon a tanyai 1 termelők részére tanácsadást c tart Miskei Sándor. Már az első t Anyakönyvi hírei ! SZÜLETTEK: Szalai Antal István (anyja neve: Lehóczki Margit), Kocsis Juliánná (Molnár Juliánná) Sári Sándor (Dörmő Irén), Báli Benő (Ma* ráczi Ilona), Gönczöl Antal (Steinetz Terézia), Vörös Lajos (Kertész Farkas Ilona), Greksa Imre (Teréz Ilona), Pap Ágnes Etelka (Szikéra Agnes), Hunyadi László (Csontos Piroska), Bali Éva (Eke Piroska), Kiss Aranka (Kudliman Ilona), Szalai Károly (Hegyi Jolán), Gáspár Lajos (3ótás Rozália) Mészáros Gizella (Vékony Gizella), Ágoston István (Mezei Agnes), Horváth Béla (Kiss Terézia), Czakó-Pap Piroska Éva (Stemát Piroska), Gergely Erzsébet (Priíiez Erzsébet), Lakatos Éva (Bez- dán Éva), Tóth György Sass Mária), •Juhász Éva (Horváth Morgit), Gvőri 114 t'i □ MTándiit. Katalin) sajatmaganak tartotta meg. A 4 megmaradt utalványokat ma- 4 gánszemélyeknek eladta, vagy < pedig sajátmaga váltotta be ter-4 mékre, s azt maga hasznára ér-, tékesítette. A szappanból és da-1 rából sajátmaga céljaira is te-‘ lemes mennyiséget használt fel. - »Körültekintő« üzleteiből össze-* sen 28 ezer forintnál is több, haszna származott. A járásbíró-* ság hat hónapi börtönre és há-< romévi jogvesztésre ítélte. Az* ítéletet megfellebbezték. * 63 rendbeli okirathamisítás, 28 ezer forint sikkasztás — íélévi börtön 1 ve), amelyben a tanúimé -yokat megtalálhatjuk. A harmad\ • mutató az írók, és költők né órát sorolja jel, akikről a tam . ná- nyok és cikkek szólnak, megjelölve a vonatkozó cikkek )•-■ számát, ] A bibliográfia csak néhány] példányban áll rendelkezésre a, nevelőknek és a diákoknak, de a gimnazisták már a téli szünet] során nagy hasznát vették Mó ricz Zsigmondról szóló dolgoza-‘ tűk megírása során. ” Megérdemelné ez a bibliográ-] fia, hogy nyomtatásban is nap-, világot lásson, s így a járás vi-] déki pedagógusai, kutatói és', diákjai is haszonnal forgathat-- nák. * Fischer István « levelező * * — — — — — — — — — — M i Kiskunhalasról 1 HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Kom* lós Károly és Nagy Mária, Ácsai Ferenc és Gergely Margit, Juhász János és Akkermann Irma, Száller György és Fábián Erzsébet, Kovács János és Simon Róza., Gárgyán Ist- I ván és Csanádi Mária. MEGHALTAK: Magyar Lajosné i Török Judit 70 éves, Szabó Garbai Lászlóné Madaras Juliánná 88 éves, Grósz István 52 éves, Jacsó Andrásné Urbán Ilona 58 éves, Bőhm György 28 éves, Farkas Zsuzsanna 2 hónapos, Berecz Lajos 4 hónapos, Sárközi Imre 49 éves, Bratis Lászlóné, Panigay Zsófia 66 éves, Csordás Károly 52 éves, Kisfaragó Juliánná 56 éves, Kálmán Imre 50 éves, Tóth Imréné Szűcs Juliánná 67 éves, Halász István 10 horgos, Csatári István 67 éves karban.