Petőfi Népe, 1957. december (2. évfolyam, 282-305. szám)
1957-12-24 / 301. szám
LÁTOGATÁS a meesy-wermutli „szülőházában" Palackozzák az új üdítőitalt — Jár, vagy nem jár újítási díj? Hajnalodik. Az égen még csak egy apró fehér csík jelzi fezt, hogy rövidesen beköszönt a világos reggel. A házak alján még sötétség honol, amikor betépek a Kiskőrösi Konzervgyár kapuján. Az irodában két asz- gzony ül, s rövid plajbásszal a kezükben valamiféle kimutatást készítenek. Nehezen megy a számolás, hiszen az éjszakai műszak után a hosszú számosz- lop nem éppen a legüdítőbb foglalkozás. Megyeri Bélánétól, B nappalos csoportvezetőnőtől tudom meg, hogy ők ketten Pet- fcőczi Zsuzsannával műszakonként 16—18 órát is dolgoznak. Ebből nem csinálnak titkot, nem <s dicsekednek vele. — Az export az export. Van mikor 16—18 órát is kell dolgozni. Nem kényszer ez, önként vállaljuk — így beszél Petróczi Esuzsa, a babos fejkendő alól, de közben a gyárt ás jelentésen pihen ceruzája. — Nemcsak akkor kell dolgozni, amikor nekünk van szükségünk a gyárra, hanem akkor is, amikor az üzemnek szüksége van ránk, hogy kellő időben tudja az exporttervet teljesíteni — mondja Megyeri Béláné, felpillantva a létszámjelentés mellől. Míg beszélgetünk, az ablakon már bekukucskál a reggel. Megélénkül a gyártelep udvara. Hat óra előtt néhány perccel megérkezik Kovács László pincemester, s végigvezet az üzemen. Bemutatja a most készült, palackozásra kerülő, új üdítőitalt, a szénsavas almaié palackozási folyamatait. A műhelyben kis csoport dolgozik. Eiler Valéria méhészhá- lóval az arca előtt adogatja az üveget az éhes töltőgép szájába. Onnan az üveg Gyóner Zoltánná kezébe kerül, aki a nehezen levehető aluminiumdugókat préseli az üvegre. Naponta 1300 darab üveget zár le. Tőle Juhász Erzsébet veszi át, hogy nagyládákba rakva, a sterilizálóba kerüljenek. Tovább megyünk. Az üzem másik munkacsapata a meggy- wermuthos üvegek díszítésén munkálkodik. Ezüstös aluminium fólia kerül a tisztára mosott üvegek nyakára. A díszítés nagymestere, Fekete Ilona, aki már több év óta végez hasonló munkát. Egy-egy műszak alatt átlag 190 darab üveget von be ilyen ezüstös anyaggal. I.tt is- merkedek meg egy középtermetű, de hosszú nevű kislánnyal, Szabadszállási Judittal, aki Fekete Ilona után aranyszalaggal tesz utolsó pontot az üvegek díszítésére. Ű még kevésbé begyakorolt, s ezért csak 100—150 darabot tud elkészíteni. Mi tagadás, megkóstoltam a rneggy-wermuthot. Nem vagyok szakember, mégis úgy találtam: jófajta ital. Ebben a véleményemben egy kereskedő is megerősitett, aki azt állította, hogy szinte kifogyott már az üzletekből ez a készitmény. A meggy-wer- muthot igen sokan szeretik, ismerik, de kevesen e borfajtának az atyját. Pedig Kiskőrösön éppen ő kin áh. meg »édes gyermekével-«. Kovács László pincemester szereti a szakmáját. A meggy- wermuth után most alma-wer- muth készítésével kísérletezik. A szakértő próbálkozásai már eredményre is vezettek, s rövidesen újfajta borral számolhat a kereskedelem. A szép eredmény mellett egy nagy sérelem érte Kovács László alkotó tevékenységét. A meggy-wermu- thért —, ami az ő kizárólagos újítása — ezidáig egyetlen egy fillér újítási díjat sem kapott. Az alma-wermuth megkonstruálását sem vették újításnak — mondván —, hogy ugyanúgy készítette, mint a meggy-wermu- thot, tehát ez már nem újítás. Sajnos, véleményemet nem oszthatom azokkal a »szakemberekkel«, akik így mérlegelik Kovács László becsületes, sokszor 18—20 órás napi munkáját. A pincemester azonban nem vesztette el a kedvét. Hiszen »tarsolya« állandóan tele van különböző ötletekkel, ha azonban nem támogatjuk őt anyagiakkal, nyilvánvalóan kevesebb újfajta minőségi bor- és szesz- féleséget tudunk átadni a fogyasztóknak. Ez talán tanácsnak hangzik, de úgy vélem, hogy egynéhányan ezt a tanácsot elfogadhatnák. Már délelőttre jár a nap, amikor elbúcsúzom ettől a kis üzemtől és lelkes munkásgárdájától. Ezek a csupaszív emberek becsületesen dolgoznak azért, hogy az üzem teljesíteni tudja exportterveit, vállalt kötelezettségeit. Ehhez a munkához ők csak annyit kérnek, hogy több becsületük legyen a vállalat magasabb fórumai előtt. Gémes Gábor Kiosztották as új párttagsági könyveket a Kiskunfélegyházi Toliüzemben A Kiskunfélegyházi Toliüzem kommunistái a napokban tartották ünnepi tagkönyvkiosztó taggyűlésüket. A terem, amelyben gyülekeztek, ünnepélyes, feldíszített volt. Az asztalon piros muskátli és az emberek sem olyanok, mint máskor. Arcuk az örömtől sugárzik. Nagy esemény részvevői, most kapják''meg tíz évre szóló új párttagsági könyvüket. A párttitkár beszámolóját nagy figyelemmel hallgatják. A beszámoló a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásáról, azonkívül az üzemi pártszervezet egyéves munkájáról ad számot a jelenlévőknek. A beszámoló után többen is szót kérnek. Főleg akörül folyik a vita, hogy a pártszervezet milyen módon szélesítheti tömegkapcsolatát, fokozhatja a politikai fel- világosító munkát. Ezekben a kérdésekben mindjárt határoznak is. A közeljövőben pártnapokat tartanak. Többen arról beszélnek, hogy a kommunistáknak nagyobb gondot kell fordítani a tanulásra. Bírálták azokat, akik rendszertelenül járnak a párt- szervezet szemináriumára — bár ezt annakidején elvállalták. A taggyűlés a dolgozók mindennapi problémáival is foglalkozott. Elhatározták, hogy az egyik beteg munkásasszony támogatására felhívják az illetékesek figyelmét. A beszámoló felett nyitott vita lezárása után kezdték meg a tagkönyvek kiosztását. Kukella elvtárs, a munkásmozgalom veterán harcosa arra szólítja fel az üzem kommunistáit, hogy úgy vigyázzanak párttagsági könyvükre, mint a szemük fényére. Védjék a párt egységét, úgy ápolják ezt, mint az asztalon díszelgő, piros muskátlikat. A jólsikerült ünnepi taggyűlés az Internacionálé eléneklésé- vel ért véget. Túri József —-———— ■ Akinek 235 diplomája van „Dgy vigyáxxannk rá, mint a »neműit fényére .. .* Jeffries M. Gruttendonnak (Philadelphia) különös hóbortja van: a vizsgázás. Gruttendon, aki jelenleg 70 éves, hét egyetemi és 228 főiskolai diplomával rendelkezik. Ezenkívül több esti tanfolyamot hallgatott, sőt kőműves-, fodrász-, masszőr-, előnyomó-, szakács- és világítóto- ronyőr-vizsgát is tett. »Hetvcnötödik születésnapom előtt még legalább húsz vizsgát szeretnék letenni« — jelentette ki Gruttendon és hozzáfűzte: »Diákkoromban borzasztóan drukkoltam a vizsgáktól. Akkor megfogadtam, hogy a drukkot minden áron leküzdüni. Most már annyira megszoktam a vizsgákat, hogy nem tudok nélkülük élni.« Egy újonnan alakult tsz terveiről A MÚLT ÉVBEN Hercegszántó község területén öt termelőszövetkezet működött. Az ellenforradalom azonban ezeket a tsz-eket Is — mint oly sokat az országban —, szétbomlasztotta, megszüntette. Abban az időben sok magát a »magyar sors« ismerőjének nevező személy szájából lehetett hallani: »A csoport nem a magyar parasztnak való, a magyar paraszt érzelemvilága más. Itt nem lehet kolhozt csinálni!« Nos, az idők nagyon rácáfoltak a melldüngetö frázisokra. Azóta Hercegszántón is — de szerte az országban is —, sorra alakulnak újjá a tsz-ek, bizonyítva azt, hogy a szövetkezés gondolata mélyre eresztette gyökereit a fekete bácskai földbe és az emberek gondolkozásába. (hödálcdöf fxarúmtfiaU, amelyek csalt a háztáji gazdaságokban adnak jövedelmet A baromfitartás jövedelmezőségének bizonyítására kár a szót szaporítani. Ha nem lenne érdemes, kifizetődő dolog a szárnyasokkal vesződni —, akkor nem lenne tele minden falusi, tanyai udvar tyúkkal, libával, pulykával, nem lenne országunk — többek között — ba- romíiexport járói is híres. Kerek ötmilliárd forint értékű terméket biztosítanak évente népgazdaságunknak a baromfiak milliói, a kitűnő magyar baromii- tiús, tojás, máj, zsír és toll a legkényesebb külföldi piac kívánalmait is kielégíti. Nagy hiba azonban, hogy ez- eel a jövedelmező ággal megyénkben éppen a termelőszövetkezetek foglalkoznak legkevésbé. Holott kizárólag saját érdekük lenne, hogy a baromfi- tenyésztés révén is emeljék bevételeiket. A lehetőségek is náluk a legjobbak. Nagy területeken gazdálkodnak, a rétes, mocsaras részeken a kacsa és liba, m homokos buckákon a pulyka tartható aránylag kevés takarmánnyal és sok haszonnal. De ma mér a takarmány sem probléma, bő termésű esztendő és a beadás eltörlése után. A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat igazgatójával nemrég körútat tettünk a járás és a város termelőszövetkezeteiben, hogy kikutassuk: miért hanyagolják el a szövetkezetek a baromfitartást? Mert a vállalat felvásárlásának csak elenyésző hányadát teszi a tsz-ek szállítása, az eladott baromfi zöme ma Is az egyéni gazdáktól kerül ki. Valamikor a Schneider-ceg Kiskunhalasról pulykával ra- IcaII vagonok százait indította útnak, különösen karácsony tájékán Angliába. Régi piacaink ma újakkal szaporodtak, pár év óta például tőlünk vásárol pulykát Olaszország és Nyugat-Né- metország is. — Bármennyit el tudnánk adni — mondja Farkas igazgató r— csak lenne! De a nagyüzemek is kevesebbet szállítanak; a Garai és a Bajai Állami Gazdaság például még a magpulykáit is eladta.. 8 Abbahagyta a tenyésztést a kiskunhalasi Vörös Szikra Tsz is, pedig az elmúlt két év fényesen bebizonyította, hogy menynyire kifizetődő a pulyka. Tavaly még 200 tojó után 2800 kis- pulykát neveltek fel s közel ennyit vásároltak. A jó zsanai szöcskelegelőkön 85—130 deka etetett takarmányon serdültek fel a baromfiak s elérték a 4.5— 5 kilós élősúlyt, amelyért ma 17 forintot fizetne kilónként a vállalat. De a tagság az ősszel még a magnak hagyott 150 anyapulykat is széthurcolta s a vezetőség még ma sem gondoskodott pótlásról. Farkas elvtárs kiszámítása szerint egy vagon hús ment ezzel veszendőbe s legalább 200 000 forint jövedelemtől esett el a szövetkezet. A vállalat segítené a pulyka- tartás felújítását. Napospulykát adna s ezek árát az őszi szállításkor vonná le. De a vezetőség még habozik. Dudás Sándor, a pulykafarm hajdani vezetője mondja el legőszintébben: miért dőlt náluk dugába kétévi fáradozás után a nagyüzemi baromfitartás? Egyrészt kevés gondozó volt lelkiismeretes, előfordult. bogy egy-egy falka pulyka délelőtt még az ólban szorongott étlen-szomjan. Aztán a takarmányért is sokszor három—négy napig kellett kala- polni, hol az elnök nem ért rá kiutalni, hol a raktáros nem volt sehol. i | fiz elnsk libáit nem szeretik a rókák... A sóstői Űj Élet Tsz-ben ugyancsak a lelkiismeretes gondozók hiánya és a nemtörődömség miatt nincs közös baromfi- állomány. Arra hivatkoznak: — minden évben ráfizetlek, tálkástul hullott, vagy veszett el a baromfi. Tavaly például 350 csirkéből csak 100-at sikerült piacra vinni, a kacsák tollas korban tízesével vesztek el. A'-vezetőség és a tagok egyhangúan azt vallják: a környéken elszaporodott rókák hordják el a baromfit. Közben aztán kiderül, hogy ezek a sóstói rókák igen különös állatok, mert sem a környékbeli egyéniek, sem a tagok háztáji baromfijait nem háborgatják, csak a közöst szeretik. Egy Vida nevű egyénileg gazdálkodó a tsz szomszédságában 60—80 darab pulykát nevel most is szép sikerrel, Pelikán Mihály elnök pedig háztáji gazdaságában anyósával együtt az idén 30 libát hizlalt meg s maga mondta el, hogy 7 lúdért 820 forintot kapott..: A vállalat igazgatója elmondta, hogy csak ő maga legalább negyven olyan asszonyt ismer Halason, aki libatömésből él. Kilónként 15 forintért megveszik a sovány libát s négy hét múlva 19—20 forintos áron adják el. Maca a vállalat is 19 forintot fizet kilónként. Külön bevétel a- liba mája, szinte többet fizetnek' érte, mint az egész húsért: 120' forintot kilónként. Eg.v-egy li-] búból átlagosan 30 dekás máj ^hozható ki, de a válogatott álla-] tokból 40—45 dekásat Is kivesz-, nek. Könnyű a számítás tehát.] Egy 8—9 kilós libáért kap a tö-] mője egyszer 152 forintot, a má-1 jért 36-ot, összesen 188 forintot.' A liba soványan (4—5 kilósat' számítva) 00—75 forint, a bele-] tömött kukorica morzsolt áron. számítva 28—30 forint. A haszon] a hízott libán tehát minden darab után 80—100 forint. S ha] azt vesszük, hogy egy ügyes tér-! melőszövetkezet télen át száz li-< bát is megtömhetne és értékesít-, hetne —, szép összeg kerekednék ki. Csak akaraton és lelkiismereten múlik... Az említett tsz-ek azonban nem csinálnak ilyen számítást s hanyagságból saját zsebük ellenségeivé válnak. Kifogást ezret is találnak, dehát a közmondás szerint- >* nem akarásnak is nyögés a vége.« Egyformán hibás a vezetőség és a tagság is. A tagság azért, mert azok az asszonyok, akik a háztáji baromfit csodálatosképpen jól gondozzák, ha a közöst bízzák a kezükre, elhanyagolják, nem érzik a ma-] gukénak. A vezetőség pedig azért hibás, mert babramunká-] nak, felesleges vesződségnek te-, kinti a baromfiállomány sorsát.] Minden egyébre könnyebben akad pénz, mint tisztességes tyúkólra s a tervkészítéskor is minden kiló takarmánynak akad rubrika, csak éppen a baromfi-] nak nem... Pedig semmi má-. son, csak akaraton és lelkiisme-] rétén múlik, hogy a közös gazdaságban is olyan jövedelemfor-] rássá váljék a baromfitartás, ( mint az egyéni és háztáji porté-] konl IIT UI.UNK egymással szemben, kérges tenyerű, kemény tekintetű parasztemberekkel, az arcokra a gond, a sok nélkülözés láthatatlan ekéje szántott mély barázdát, hisz a múltban csak a nélkülözés, az urak szolgálata jutott osztályrészül nekik. — A termelőszövetkezetben dolgoztunk mi sok éven keresztül, mégis szétszóródtunk — veszi fel a beszéd fonalát Tóth néni. — De azóta sokat beszélgetünk, hogy de jó is lenne, ha megalakulna a csoport. Ez a 14 család legnagyobb része már biztosan járt a szövetkezés kitaposott útján és tudja, mert érezte, hogy ez az út járható, s most mégegyszer elindultak rajta. Kovács György elvtárs meg Is mondta az okot, a miértet. — Nem tesszük ki magunkat többet az igauzsorának. A nyáron egy hold felszántásáért négy napot kellett dolgozni. Ezt megszüntetjük. AZ ÜJ ÉLET TSZ tagjai tervezgetnek, szeretettel beszélnek arról, hogyan, s miképpen kívánnak gazdálkodni. — Az első év nehéz lesz — mondja Grósz Mihály, az újonnan alakult tsz elnöke —, de a tagság erős elhatározása, hogy ne vegyünk fel hitelt, hanem saját erőnkből tegyük meg a kezdeti lépéseket. A nyáron öt hold kertészetet létesítünk, ahonnan tudunk pdhzt adni a tagoknak. Erre alkalmas terület már van is. Leszerződünk kenderre, cukorrépára és hagymára. Az állattenyésztésről sem feledkezünk meg, szeretnénk olyan sertéstörzset kialakítani, amely törzskönyvezésre alkalmas lesz és abból is szép pénzre lehet szert tenni. ALIG EGY HETE alakult meg az Új Élet Termelőszövetkezet, de már híre van a kívülállók körében és egyre többen jönnek érdeklődni. Kevés ez a 14 ember, de van erős akarat és bizalom bennük a jövő iránt és ez megtízszerezi e kis kollektíva erejét. Az Űj Élet 14 tagja felemelte Hercegszántó községben a szövetkezés lehanyatló zászlaját. És egyenes léptekkel haladnak előre a szövetkezés széles országútján, a biztos jövő felé Bálán Miklós levelező
