Petőfi Népe, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-09 / 263. szám
h S r P AQ/ R ^ T~~ft Megjegyzések © fel jegyzések A KTE együttese vasárnap rossz taktikája és balszerencséje miatt veszített pontot. (A mérkőzést valójában szurkoló tábora veszttette el vele.) Nemcsak, hogy nem buzdították a csapatot, hanem becsmérelték és ócsárolták is a játékosokat, úgyhogy azok minden labdához szinte ítélve nyúltak és csak arra gondol-1 tak, hogy elrontják a helyzeteket, i El is rontották. Jó helyzetekben sem ! mertek lőni kapura, gondolván, hát- I ha mellémegy. vagy a kapus kifogja. I Ezen feltétlenül változtatni kell. Ve- | .gyek példának azt a tíz—tizenkét vásárhelyi ifjúsági játékost, akik az egész második félidőt végigkiabál“ iák, biztatták csapatukat. Nemcsak akkor kell buzdítani a játékosokat, amikor á csapat 5-—(5 góllal vezet, hanem. amikor . rosszul játszik és vesztésre áll. * A rendezőségnek mindig — a mérkőzés' befejezése után is — feladata magaslatán kell állnia. Nem szabad olyan esetnek előfordulni, mint amilyen vasárnap Szentesen történt. A Szentesi Kinizsi játszott a Hódmezővásárhelyi Dózsával és a 84. percig l :0-ra vezettek a helyiek. Eddig a mérkőzés a legpéldásabb rendben folyt, és a játékvezető Rozsnyait, mint ..magyar Horn Leót*' dicsérték. Ekkor történt a ..baj“. Az egyik vásárhelyi csatár kiugrott, a határ- bíró lest jelzett, a játékvezető azonban közvetlenül ott állott, az ítéletet felülbírálta és továbbot intett, a kiugró csatár pedig a hálóba lőtte a labdát. Az utolsó öt perc azután hatalmas hangzavarban telt el. Levonulás közben az egyik borgőzös szurkoló hátulról megütötte a játékvezetőt. A rendezők azonnal lefogták a verekedő nézőt. A hiba csak az volt. hogy nem előbb fogták le. Egy. a feladata magaslatán álló rendezőségnek a legfontosabb kötelessége a rendbontás megelőzése. Megelőzés a rendbontásban. A magáról negíeledkezett szurkoló — egyesületének okozott anyagi és erkölcsi kárt ís. Az ügynek egyébként a bíróság előtt is folytatása lesz. A Bácska Posztó csapata nemcsak ■ti délnyugati NB m-ban, hanem országosan is kitűnően szerepel, hiszen eddig összesen egy pontot adott le odahaza csoportja utolsó helyezettje .ellen, inig vidéken veretlen. Most vasárnap ismét a mostani utolsó helyezett ellen játszott és majdnem megismétlődött a múltkori eset. Az első félidőben a vendégcsapat 1:0-ra vezetett. S ezt az eredményt még egy ideig a második félidőben is tartották, míg végülis a Bácska Posztónak sikerült kiegyenlítenie. A győztes gól azonban sokáig váratott magára és a hajrában az utolsó öt percben sikerült a maguk javára fordítani az eredményt, igaz, hogy a csapatban betegek is játszottak. mégis elgondolkoztató, hogy ez a kitűnően összekovácsolt együttes a gyenge sereghajtó csapatok ellen miért játszik idegesen. Ha a Bácska meg akarja őrizni veretlenségét, és fel akar jutni az NB 11-be, — aminek megyénk és Baj-a városának sportolói rendkívül örülnének — akkor nem szabad kockáztatni éppen a gyengék elleni kényelmes játékot. A Kecskeméti Építőknél jobban meg kell szervezni a vidéki utazásokat. Nem szabad előfordulni, hogy a csapatnak olyan kitűnő játékosa, mint Szénási, Nagy lemaradjon az indulásnál. Ez-is egyik következménye a csapat csongrádi súlyos vereségének. De annak sem szabad előfordulni, hogy a játékosok gyomorrontással lépjenek a pályára. Inkább mindenki maga vigyen valami ennivalót, akár szalonnát, akár mást, ne pedig állott, romlott szalámit. Ez a tény is közrejátszott a csapat vereségében. , Katona József SzÍnhiIz .iiiiuimimitlimimiiiililllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllli November 8-án, pénteken, délután 3 órakor Lehár Ferenc:-A MOSOLY ORSZÁGA« nagyoperett 3 felvonásban. Jókai ifjúsági bérlet. * November 8-án, Kiskunfélegyházán. Eisemann: »FEKETE PÉTER« Megyei csapataink tekeeredményei l4ozik 14 A Kecskeméti Vasas csapata vasárnap Budapesten szerepelt a Budapesti HM Petőfi együttese ellen és azt biztosan 8:4-re győzte le. Faarány egészen kitűnő volt a Vasas javára: 2541—2466. Az egyes párolt eredményei a következők (előlállólc a Vasas-versenyzők): Halász 424 (291+133) — Wiener 401 (284 + 117) Kun 403 (281 + 122) — Brachman 445 (297 + 148), Gyebrovszki 460 (297 + 163) — Gulyás 379 (255+124), Kripóczky 404 (2734 131) — Bélavári 369 (283 +86), Balogh 453 (300 + 153) — Molnár 428 (281 + 147). Botos 397 (264 + 133) — Macsinkó 444 (285 + 159). A formáján alul szereplő és tartalékosán kiálló Kecskeméti Kinizsi női csapata Budapesten a bajnokjelölt MÁVAG-tó} 12:0 arányú 6Úlyos vereséget szenvedett. A faarány is hatalmas volt: 2451—2150. Az egyes párok eredményei (előlállók a MÄ- VAG versenyzői): Szabó I.—Földházi E. 362:359, Tóth Gy.-né—Kun B.-né 416:312, Schrett Gy.-né—Takács i.-né 404:326, Szabó I..-né—Verdung I.-né 426:388, Vécsei M.—Pulai A. 417:359. Vojna A.—Klimentné 424:406. Szerencsésebb összeállítással 8:4-re lehetett volna csökkenteni a vereséget. A területi tekemérkőzések során a Kecskeméti Dózsa a Ceglédi Építőit B. csapatát 8:4 arányban legyőzte. A faarány 2241—2259 volt a ceglédiek javára! A két csapat legjobb dobói: Tóth 418, Marhánszki 396, illetve Kocsis 406 és Zsigmond 402. MŰVELŐDÉST, szórakozást nyújt a MEGYEI KÖNYVTÁR. Olvasói rendelkezésére áll minden hétköznap. Mindenkit szeretettel vár a Megyei Könyvtár. 1835 usora November 8-án, pénteken: Baja Uránia: A szív újra dobog. — Baja Központi: Egymásra találtak. — Baja Szabadság: Egymásra találtak. — Bácsalmás: A mexikói. — Jánoshalma: A kirakat mögött. — Kalocsa: A halhatatlan garnizon. — Kecel: Az én lányom. — Kecskemét Árpád: Don Quijote. — Kecskemét Városi: Gyilkosság a Dante utcában. — Kecskemét Hírős: A negyvenegyedik. — Kiskörös: Az anya. — Kiskunfélegyháza: Turistaszerelem. — Kiskunhalas: Az örök éjszaka titka. — Kis- kunmajsa: Othello. — Kunszent- miklós: Tavasz a kisvárosban. — Szabadszállás: Karneváli éjszaka. — Tiszakécske Petőfi: Prolog. — Tiszakécske Tisza: A léha asszony. HÁZELADÁS! Kecskeméten, Jókai utca 39. számú — részben beköltözhető — ház eladó. ___________032*1 EL ADÓ Kecskemét. Szultán utca 26. számú ház. 3 rendbeli lakással. Vétel esetén esy azonnal elfoglalható. 2043 ELADÓ 15 hold tanyásföld részletekben is. vagy családi háziért elcserélném. Értekezni a helyszínen, — Kecskemét, középső-ménteleki állomás mellett, Laczi Jánosnál. 2073 SZÖLÖVESSZÖ. 2 éves, gyökeres, kapható Kecskemét, Bogcvits-falu, Csillag Péter. _________ _ 2074 EL ADÓ 750 négyszögöl föld épületekkel, azonnal elfoglalható, Kecskemét. Budai-hegy 72. alatt. Hardi Jó- zsefné. 2075 ELADÓ hálószoba és ebédlőbútor, igényesnek. Kecskemét, Szegedi Lajos utca 5. Schummer Ferenc. 2035 ELADÓ sötét hálószobabútor. Kecskemét, Rákóczi-város 20. Scliveller. 2064 ( A P R 6 H I R D E T É S E K ) HIRDETÉSEK DIJAI: Apróhirdetés: hétköznap szavanként 1 Ft, vaskrna] t bt. — Keretes hirdetés: hétköznap m/m 2.50, vasárnap S EL J CSALÁDTAGKÉNT vállalnék Ingatlannal vagy tőkével rendelkező idősebb nőt vagy férfit. Kis gazdaságomban gyümölcs, tej biztosítva. — Értekezés: kecskeméti Magyar Hirdetőben. 2035 KÖZÉPTERMETRE télikabát eladó: Kecskemét, Bocskai u. Kapus szabó. 5801 KECSKEMÉT, Törökfál 94. 6zám alól elveszett egy szőke, ártány, 5 hónapos malac. Megtaláló vagy nyomravezető — jutalom ellenében — értesítse Kerekes Antalt a fenti címen. _____________________________ 5813 ELADÓ Kecskemét, Horog utca 4. számú családi ház. Értekezni: Külső- Szabadság út 13. alatt, ugyanott egy nagy góré eladó. 5793 SZÖLÖMUNKÁST (ásás) és idénymunkára keresek, Kecskemét, Villám I. u. 4. (volt Beniczky F. u.) 5614 KEREKEGYHÁZA, Rákóczi utca 9. számú ház eladó. Értekezni: ugyanott. 5815 SZÉP fekvésű, 813 n.-öl szőlő Felső- Széktóban eladó. Értekezni: Kecskemét, Szegedi Lajos u. 6.______5819 EL ADÓ 3 hold föld Városföldön, a Pákái útban, 4 km-nél. Érdeklődni: Kecskemét, V. kér. Bika u. 11. 5818 Melyik filmben látta ? A Szovjet Film iJiinepe képrejtvény pályázata » * ♦ * 4 f ♦ : ! KERESEK Kecskemét közelében 1—2 hold príma szőlőt, gyümölcsfákkal, épülettel, vasúti vagy buszmegálló- j nál. Cím a kiadóban._________ 5322 I KE CSKEMÉT, Külső-Ballószög tanyaközpontban egy kis családi ház 400 n.-öl kerttel eladó. Érdeklődni: ugyanott Nagy Ferencnél. 5309 ELADÓ márkás zongora, olcsón, és összekötő perzsaszőnyeg Kecskemét, Vak-Bottyán utca 9. 2079 ELADÓ 2 hold szőlő Helvécián. Érdeklődni: Kecskemét, Cédulaház u. 29. szám.______________ 2080 SZ ABÖSEGEDET állandó munkára felveszek. Cím: a Petőfi Népe ki- adóhivatalában. 5324 FELEST vagy kapást keresek 4 hold szőlőbe. — Érdeklődni: Kecskemét, Hoffmann János utca 1. 8-án, 9-én délelőtt 10 órától. 5323 VÁROSFÖLD 157. szám alól egy 100 kilós disznó elveszett. Becsületes megtalálót jutalomban részesítem. — Szabó Ferenc. 5825 3 HÓNAPOS kortól gyónnék gondozását vállalom. Kecskemét, Csáky utca 8. 5810 ELADÓ Kecskemét, Beniczky Ferenc utca 7. számú ház, mely áll 4x2 szoba, összkomfort. Érdeklődni: Budapest. Vili. kér., Család utca 14. alatt, Rátonyi Lipólnál vagy Kecskeméten, Sarkantyú utca 14. szám aiatt, Lipóczy Jánosnál. 5326 El,ADÓ Fülöpházán, a betonhoz €00 méterre 9 hold kaszáló, részletekben is. — Értekezni: Kecskemét, Bagi László utca 3. Nagyéknál. 5807 AZONNAL FELVESZÜNK KÖ+MUVES SZAKMUNKÁSOKAT, Budapest, XIV., Erzsébet királyné útja 14. szám alatti építkezésünkre. Jelentkezés az építkezésen, vagy ♦ i központi irodánkban, Kecskemét, X I Bánk ban utca 1. 2081 FODRÁSZ üzletembe társat keresek. Deák fodrász, Fülöpszállás. 2077 EGY komplett háló eladó, Kecskemét, Bethlen-város 56. 5802 BUDAI ALBERT, Kecskemét, Nagykőrösi utca 29. szám alatti lakosnak elveszett vasárnap délelőtt a Rákóczi úti bolt elől túra Csepel férfi kerékpárja. — Becsületes megtaláló, vagy nyomravezető, jutalom ellenében, értesítse a fenti címen. 5820 FIATAL hasastehén eladó. Kecskemét, Belső-Ballószög 244. (Virág-birtok.) 5821 ELADÓ trágya, és fiatal pulikutya Kecskemét, (Rendőrfalu), Kassai u. 13. szóm. 5804 EGÉR-, PATKÁNY és rovarirtást helyben és vidéken szakszerűen vegez a Kecskeméti Községgazdálkodási Vállalat, Deák tér e. Tel.: 25—79. 1892 MAGAS termetre fekete férfi télikabát és középtermetre fekete szil- bunda eladó. Cím a kiadóban. 4413 ANYAGKÖNYVELŐT, vagy gyakorlott könyvelőt keres azonnali belépessél a Jakabszállási Gépállomás. Fizetés 1200, illetve 1400 —1500. 2066 FÉRFIFODRÁSZ-FELSZERELÉS és egy perzsaláb-bunda eladó. Kecskemét, Nyár u. 1. 5790 GÉPKOCSIVEZETŐI gyakorlattal rendelkező kocsimosót azonnal felveszünk. Jelentkezni lehet Kecskemét, Klapka u. 12. szám. 2032 LJNOTYPE-GEPSZEDÖT felvesz a B ács-Kiskun megyei Ny omna. x ELADÓ 1 hold gyümölcsös föld, — esetleg zöldségesnek jó kúttal, kis épülettel. Értekezni: Kecskemét 1. Olt u. 2, Alsó-Széktpban. 5317 VASIPARI szakmában jártas anyagbeszerzőt felveszünk. Munkaköre kiterjed lakatos-, rézműves- és motorszerelő- anyagok beszerzésére. Cím Autó- es Gépjavító KTSZ, Kiskunfélegyháza, Kazinczy utca 3. 2070 FÉRFIAK! jelentkezzetek a pécsi szénbányába; Kereseti lehetőség 1600 forinttól. — Jelentkezni lehet Kecskemét Városi Tanács félemelet 3. 1S51 DIESEL AUTÓSOK, FIGYELEM! Bármilyen típusú adagolók javítását; porlasztók beállítását soronkívül végzem. és mindennemű esztergályozást és viUanyhegesztést vállalok. Beke József, autó- e& motorszerelő, Kecskemet, Jókai utca 19. 1915 A NÉPMŰVÉSZETI HÁZIIPARI BOLTBAN Kecskemét, Nagykőrösi utca, nagy választékban kapható népművészeti cserép-, kosár-, kötött-, szövöttára. Közületeket is kiszolgálunk. 2039 KUKORICASZAR és burgonya eladó Kecskemét. Erkel ú. 5. 5796 KIFOGASTALAN 500-as oldalkocsis NSU sürgősen eladó. Szabó, Kecskemét, Felső-Széktó 20. 2045 KECSKEMÉT, Hosszú u. 3. sz. alatti ház eladó. Érdeklődni: délután 2—5- ig_________________________ 2053 EL ADÓ Benei úton 8 km-nél 4 hold szőlő, részletben is. Érdeklődni: H. Szabó József. Kecskemét, Kiskőrösi út 3'/a km-nél. 2054 ELADÓ Kecskemét, Ürréten 4:/a hold szántó. Érdeklődni: Kecskemét, Úr^ réten, Dobos József, bikaistállómil. ____________________ 2059 BÚ TOROZOTT szobát keresünk mér* nökházaspár részére. Címet a kiadóba kérünk. 5797 HOSSZÚ borjúbőrkabát, zöld női irhabunda, sötét kosztüm, kifogás* tálán állapotban eladó Kecskemét; Petőfi utca 12., délután 4—6 között. 5812 Felhívjuk a bortermelők figyelmét, hogy az alföldi Állami pincegazdaság (volt Borforgalmi) pincészetei megkezdték a seprős és egyszer fejtett I borok átvételét ++♦♦»♦»♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»♦♦♦+♦♦»♦♦»+♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦»♦♦+♦♦♦♦»♦♦♦♦»+♦♦♦♦♦♦»+ 13 A színész neve: Melyik filmben látta: A beküldő neve és címe: EG Y raktál őst keresünk november lü-re. Érdeklődni: Talfája lö. szám. Törekvés MTSZ-irodában. Egyidő- ben keresünk 40—60 tehénhez hozzáértő gondozókat. 5805 PETŐFI NÉPE A Magyar szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapba Szerkeszti: a szerkesztő Dizottsag Szerkesztőséé: Kecskemet, szecnenvi tér 1; sz; Telefon: 25—16. 26—19. 11—22 Felelős kiadó: Mojnar Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemet. Szaoadsag tér Ifr Telelőn: lí—09 Bacs-Kiskun megyei Nvontaa Vi I Kecskemét. — Telefon: 1$—/i— b eleiős vezető; teilet Béla Igazgató A Bács-Kiskuii megyei MÉSZÖV Igazgatósága 1957. november 15-én és 16-án hívja egybe a földművesszövetkezetek megyei Küldöttgyűlését Az Igazgatóság kéri a megválasztott megyei küldötteket, hogy a küldöttgyűlésen feltétlenül jelenjenek meg 2067 MÉSZÖV Igazgatóság