Petőfi Népe, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-09 / 263. szám

*'ilág proletárjai, egyeaüljctck II. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM Ara 50 fillér 1957. NOVEMBER 9. SZOMBAT Díszelőadásokon nyitották meg megyeszerte a szovjet (Uni Hu nép ét Megnyílt ez ország első vidéki szélesvásznú filmszínháza KITÜNTETTEK az állami gazdaságok kiváló dolgosóil Csütörtökön este ünnepi dísz­előadás keretében nyitották meg megyeszerte a szovjet film ün­nepét. A szovjet filmhét meg­nyitása Kecskeméten az Árpád ■ moziban létesített szélesvásznú filmszínház első ünnepélyes elő­adásával esett egybe. A Magyar —Szovjet Baráti Társaság kecs­keméti szervezete és a Megyei Moziüzemi Vállalat közös ren­dezésében megtartott díszelőadá­son a »Don Quijote« című színes szélesvásznú szovjet filmet ve­rhették. A magyar és a szovjet Him­nusz elhangzása után Németh Kiváló munkások Hidi András, a Kecskeméti Ci­pőgyár művezetője. Közvetlen ember, tudását szívesen átadja. Irányításával az alja-üzem dol­gozói hozzájárulnak ahhoz, hogy naponta az előírt mennyiségben és minőségben készüljenek cl a gyermekcipők. zsef Színház művésze szavalta Majakovszki: »Beszélgetés Lenin elvtárssal« című költeményét, majd Kolozsi K. Gyula, a Ma­gyar—Szovjet Barati Társaság városi titkára mondott ünnepi beszédet. Az ország első vidéki kine- maszkop filmszínházának meg­nyitása ünnepi eseménye volt Kecskemétnek. A díszelőadás közönségének nagy és szokatlan élményben volt része. Egyidejűleg, ugyancsak 7 órai kezdettel, ünnepi előadás kere­tében mutatta be a harmadik kecskeméti filmszínház, a Pia­rista Gimnázium dísztermében megnyílt Hírős mozi a »Negy­venegyedik« című, nemzetközi dijat nyert szovjet filmalkotást. Vidéken hasonló ünnepi kül­sőségek között nyitották meg a szovjet film ünnepét, melyen megyeszerte kiváló filmeket mu­tattak be. Több városi filmszín­házunk és nem egy keskeny mozi hasonlóképpen premierként játszotta a legújabb szovjet fil­meket. Tiszakécskén a »Prolog«, Lajosmizsén, Kiskunfélegyházán, Akasztón, Báesborsódon, Bátyán és másutt az »Elveszett vőle­gény«, Kiskunhalason »Az örök éjszaka titka«, Csikérián, Érselt- csanádon, Kalocsán »A halhatat­lan garnizon« című kitűnő szov­jet film került bemutatásra. — 100 darab pulyka lelte ha­lálát a napokban a Bugaci Ál­lami Gazdaságban. A közel fél ezer kiló pulykát a lakosság jobb ellátásának érdekében a gazdaság már átadta a keres­kedelemnek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója al­kalmából megyénk állami gaz­daságainak kiváló dolgozói ki­tüntetéseket kaptak. Az »Állami gazdaságok kiváló dolgozója« kitüntetést Szilágyi István, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatóságának revizo­ra kapta. »Kiváló dolgozó« ki­tüntetést Fok Ferenc, a Solti Állami Gazdaság főkönyvelője kapott. A »Kiváló mezőgazdasági szakember« kitüntetést a követ­kezők kapták: Gyöngyösi Béla, a Kunfehér­tói Állami Gazdaság főkertésze, Huszta János, a Helvéciái Ál­lami Gazdaság főkertésze, Ma- j gyár Ferenc, a Hosszúhegyi Ál­lami Gazdaság igazgatója, Nagy Ödön, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság tőagronómusa, Burá­nyi István, az Izsáki Állami Gazdaság igazgatója, Weiehl Ist­ván, a Kunbajai Állami Gazda­ság főkertésze. S Ezenkívül 40 dolgozó kapott | összesen 23 000 forint pcnzjutal-| ♦ mat. í A TANÁCSI IPAR 1958 ÉVI BERUHÁZÁSAIRÓL (3. oldal) NYERESÉGRÉSZESEDÉS (3. oldal) APRÖ GONDOK (3. oldal) \ MUTEREMLÁTOGATÁSON | ♦ (1. oldal) | ŐSZ A HOMOK VILÁGBAN ♦ 14. oldal) * HAZÁNK VÉDELMI ERE- ; JENEK NÖVELÉSÉÉRT ! (1. oldal) j SPORT 2 (3. oldal) | EGÉSZ HETI RÁDIÓMŰSOR (ti. oldal) | fa. egész megyében lelkesen ünnepelték a 40. évfordulót H kecskeméti szovjet hősök emlékművének koszorúzása November 7-én délután ko- szoruztak meg Kecskeméten a szovjet hősök emlékművét. A többszáz főnyi tömeg karéjában sorakoztak fel a szovjet helyőr­ség, néphadseregünk tisztjeinek, a rendőrségnek és a munkásőr­ségnek díszszázadai. Az ünnepségen Erdősi József elvtárs, a megyei pártbizottság tagja mondott ünnepi beszédet. Hűek leszünk Október eszméihez — A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és az utána követ­kező 40 esztendő a felszabadult alkotó energia bevetésével bebi­zonyította —> mondotta többek között Erdősi elvtárs —, hogy az állam vezetése politikai, gazda­Hetedikén délelőtt a párt-, * tanács- és a tömegszer vezetek képviselői megkoszorúzták a szovjet és magyar hősök emlék» müveit, majd Petőfi Sándor szobrát, és a temetőben az el­esett szovjet katonák sírjait. Este a művelődési otthonban a 340000 HEKTOLITER MUSTOT vásárolt fel az Alföldi Állami Pincegazdaság Sokkal zőkkenőmentesebb a felvásárlás, mint az előző években A termelőszövetkezetek és a egyéni parasztok szőlőskertjei ben befejeződött a szüret. Az idén jó közepes termést takarí­tottak be a szőlőtermelők. So­kan eladták a termésük egyré- szét az Alföldi Állami Pince- gazdaságnak. Felkerestük a pin­cegazdaság felvásárlási főosztá­lyának vezetőjét, Egyházi Fe­rencet és érdeklődtünk a felvá­sárlás helyzetéről. — Az idén sokkal zökkenő- mentesebb volt a felvásárlás, mint az elmúlt években — kezdte a tájékoztatást a főosz­tályvezető. — Kevesebbet kel­lett várni a hordóval megrakott kocsiknak, mert nem volt torló­dás, az előre jelzett beütemezés szerint hozták a termelők az el­adásra szánt mustot. Ezt a zök­kenőmentességet elsősorban az segítette elő, hogy az idén nincs beadás és a pincegazdaság dol­gozói előzőleg kisgyüléseken megbeszélték a termelőkkel u felvásárlás menetét. Az idén mintegy egymillió hektoliter mustot szűrtek a sző­lőtermelők. Ebből 310 000 hekto­litert vásárolt fel a pincegazda­ság. A tervünk 321 000 hekto­liter volt. A felvásárolt mennyi­ségből következik, hogy bőven rendelkezünk készlettel a lakos­ság ellátására. A felvásárlásra vonatkozóan egyébként nemrég jelent meg az élelmezésügyi miniszter és a SZÖVOSZ Igazgatósága elnöké­nek együttes utasítása, amely szerint december 1-ig a földmű­vesszövetkezetek bort nem vá­sárolhatnak. A szövetkezeti ven­déglátóipari hálózat ellátása a lenti időpontig kizárólag az ál­lami pincegazdaságokon keresz­tül, központi árualapból törté­nik. December 1 után is csak az állami pincegazdaságokon ke­resztül vásárolhatnak bort a földművesszövetkezetek. Arra a kérdésre, hogy miképp vannak megelégedve a termelők a felvásárlási árakkal, a követ­kező választ adta Egyházi Fe­renc: — Mustfelvásárlási tervünk túlteljesítése a legnagyobb bizo­nyíték arra, hogy az árakkal Hazafias Népfront nagyszabású ünnepi vacsorát rendezett. A moziban a szovjet film ünnepi hetét nyitották meg. SZABADSZÁLLÁSON 6-án este a tiszti klubban zaj­lott le a nagy évforduló tiszte­letére rendezett ünnepség. Ün­nepi beszédet Bartal Mihály, 'az MSZMP községi titkára mon­dott. Hetedikén délelőtt sok száz főnyi tömeg gyűlt össze a szov­jet és a magyar hősi emlékmű­vek koszorúzást ünnepségére. A Hazafias Népfront, a párt, a ta­nács és a vállalatok dolgozói sok koszorúval halmozták el egy honvédségi díszszakasz tisztel­gése közben a két emlékművet; SZOVJET VENDÉGEK FAJSZON Fajszon november 6-án, dél­után 5 órakor kezdődött az ün­nepség. A szovjet hősi emlék­műre mintegy százötven fő­nyi tömeg jelenlétében helyezték el a hála koszorúját. A kegye- letes megemlékezés után a mozi­helyiségben folytatódott tovább az ünnepség. Kiss Ferenc köz­ségi párttitkár beszéde után az általános iskola tanulói adtak igen szép kultúrműsort. Az ün­nepséget baráti vacsora, majd tánc követte. A meghívott ven­dégek közt megjelent Iván Gri- gorjevics Gyeskin szovjet őr­nagy és még két szovjet tiszt, akik a szovjet emberek üdvöz­letét tolmácsolták Fájsz község dolgozóinak. ÜNNEPSÉG BÁTYÁN Fáklyás felvonulással kezdő­dött Bátyán november 6-án a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 40. évfordulójának meg­ünneplése. Az ünnepségen a tűz­oltó énekkar is szerepelt novem­ber 7-ére írott és megzenésített jubileumi dallal. Az ünnepséget az I nternacionálé hangjai zárták t>e. Este a földművesszövetkezet helyiségében disznótoros vacso­rán vettek részt Bátya község dolgozó parasztjai. ___(Folytain^ a 3, oldalon) sá gi és . kulturális területen egyaránt, biztosabb kezedben van, mint a kisebbségben lévő lökés osztály elnyomó rendsze­rében. A régi, elmaradt Orosz­országból a vhág legfejlettebb ipari, technikai, tudományos eredményekben leghaladottabb és katonailag legerősebb ha­talom lett. — Nekünk, magyar munká­soknak, parasztoknak, értelmi­ségieknek, félreérthetetlenül tud­nunk kell, hogy Magyarorszá­gon proletár állam nem lehetett volna, ha a Szovjetunió hadse­rege fel nem szabadítja hazán­kat a Horthy-rendszer, a hitleri zsarnokság alól. Tavaly októ­berben erre a proletár hatalom­ra törten: a volt földbirtokosok, [gyárosok, s Mindszenty, a hír­hedt bíboros, az ősi föld tulaj- [ donjogának visszaállítása mel- [ lett már a »bukott rend« hívei­nek felelősségrevonásáról be- 1 szélt. I , — Hogy ez nem következhe­tett be, ezt ismételten a Nagy • Októberi Szocialista Forradalom szülöttjének, a Szovjetunió had­seregének köszönhetjük elsősor­ban, í Erdősi elvtárs beszéde után a [pártbizottságok, a fegyveres [alakulatok, tanácsok, különböző vállalatok, hivatalok képviselői [elhelyezték koszorúidat a hősök [emlékművén, majd ' a közönség ■ nagy tapsa közben elvonultak a szovjet és magyar fegyveres [alakulatok díszegységei. S * DUNAVECSE j A művelődési otthonban szer­dán este mintegy ötszázan gyűl­nek össze a Nagy Októberi Szo- ieialista Forradalom 40. évfor­dulójának megünneplésére. Az [ ünnepi beszédet Barabás János, [a megyei tanács művelődési osz- [tályvezetője, a község megyei [tanácstagja mondotta. Utána [nagyszabású kultúrműsor követ- ! kezet t. [ Sokan voltak, akik nem fértek [be a művelődési otthonba, ezek [átmentek a párthelyiségbe, ahol [a televíziós készüléke^ végig- ; nézték a november 7-f» buda- ’ pesti diszünnepség közvetítését, meg vannak elégedve a terme- j lök. Már mintegy 35 000 hekto­liter bor átvételére kötöttünk; szerződést, de állandóan jönnek : hozzánk a termelők újabb és \ újabb szerződéskötés végett. : Kiskőrösön van olyan nap, ami- : kor 500 hektoliter seprős bort j vásárolnak fel a pincék. Novem- ’ bér első napjaiban 7000 hektó- ' liter bort vásároltunk fel a me- : gyében. Több termelő hangoztatta, [ hogy érdemes szerződni az ál- lám mai a felesleges borkészlet : eladására, hiszen 12 Malligand : fokos, kétszerfejtett fehér vagy ; vörös borért 8,64 forintot kap- j nak a pincegazdaságtól. Ha el: akarja adni, akkor literenként [ 4 forint borforgalmi adót kell j fizetni. A bor szabadpiaci ára ] pedig 10 forint körül mozog. ! A zökkenőmentes felvásárlás j elősegítette, és elősegíti a jövő- j ben is a felvásárolt termés jobb, ] szakszerűbb tárolását, kezelését,: amely hozzájárul ahhoz is, hogy j a lakosságot jobb minőségű bor- | ral tudja ellátni a pincegazda-1 ság, :

Next

/
Thumbnails
Contents