Petőfi Népe, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-29 / 280. szám
ifeSfP T-X Megjegyzések © feljegyzések Pándon búcsú volt, Szőregen meg önem — mondja a nóta. Vasárnap azonban mégis csak volt búcsú Szőregen. S ennek következtében a sző- regi szurkolók igen emelkedett hangulatban „szurkolták“ végig a Sző- <reg—Bácsalmási Petőfi mérkőzést. Ez « „szurkolás“ mindjárt az első pereiben megnyilvánult, amikor a játékvezető a tényeknek megfelelően Sző- 5 eg ellen ítélkezett. Ettől kezdve a [játékvezető olyan megfélemlítés alatt «állott, hogy a sző regiek ellen ítél- ikezni úgyszólván egyetlen esetben sem mert. Pedig a helyi csapat igen líeményen, mondhatnánk, „emberre- menően“ játszott. Helyesebbnek tartanánk, ha a szurkoló had inkább a «mérkőzés után merítene bátorságot. A Kecskeméti Dózsának december 8-án, vasárnap döntő fontosságú mérkőzése lesz az élcsoportba -tartozó Ceglédi VSE ellen Cegléden. A Dózsa szurkolói különvonatot akarnak indítani a mérkőzésre, s ennek <a megszervezését most végzik. A vo- fnat, a tervek szerint, délelőtt 11 órakor indulna. • Múlt héten megírtuk, hogy a Ba- flai Építők közönsége a Bajai (Építők—Ceglédi VSE . mérkőzésen «és utána hatalmas tüntetést rende- ízett a játékvezető ellen. Megírtuk, hogy Kreisz sérülését á játékvezető nem vette figyelembe, hanem tovább folytatta a játékot. Ebben csak any- nyi volt a tévedés, hogy a sérült jviikus volt, akit miután a pályáról kivittek, már nem is tért vissza. A (játékvezetői jelentés szerint azért a'em állíttatta meg a játékvezető a játékot, mert a bajaiak voltak támadásban és így hátrányba kerültek volna. Ezzel szemben tény, hogy egypár vérmesebb bajai szurkoló Bá- taszékig kergette a játékvezetőt. Emiatt az MLSZ a B. Építők idei otthoni mérkőzéseire 80—30 karszalagos rendezőt rendelt ki. A megyei I. osztályban vasárnap hatalmas meglepetés született. Az eddig kitűnően szereplő és veretlenül az élen álló soltvädkerti csapat a bajnokság utolsó helyezettjétől, La- josmizsétől annak otthonában 1:0 arányú vereséget szenvedett. A solt- vadkerti csapat, amely eddig mindig hatalmas lelkesedéssel küzdött, s ennek következtében kitűnően is szerepelt, most elbizakodottan, gólarány javítási gondolattal lépett a pályára. Ez azután meg is bosszulta magát, mert a lelkes lajosmizseíek mindvégig egyenlő ellenfelek voltak a baj nők jelölt vadkertieknek, és a második félidőben a győzelmet is meg ^tudták szerezni. Intő tanulság, hogy a leggyöngébb csapatot sem szabad lebecsülni. Nagy a tömörülés az NB Ill-ban az első négy csapat között, de még az utána következők sem mondtak le arról, hogy felzárkózzanak. Látszólag legkönnyebb dolga a KTE-nek van, hiszen az utolsó őszi fordulóban a csoport leggyengébb együttese, az utolsó helyezett. Nagylak ellen mérkőzik saját pályán. Mindent figyelembe véve a KTE-nek biztosan kellene győznie. Mi azonban láttunk már ehhez hasonló helyzetet. Nem is olyan régen a tavaszi osztályozó mérkőzések során. Az utolsó mérkőzésre a KTE már mint bajnok állt ki, a szintén utolsó helyezett kiskőrösiek ellen. S mi történt? A mindvégig fölényben lévő kecskeméti csapatot egy szerencsés góllal a kiskőrösiek l:0-ra legyőzték. Reméljük, hogy ez a még emlékezetünkben élő példa arra fogja ösztönözni a KTE-t, hogy első perctől kezdve teljes erőbedobással játsszon. Hegyei kosárlabda eredmények Férfi kosárlabdacsapataink közül csak a Bajai Bácska játszott bajnoki mérkőzést. A bajai csapat a Székes- fehérvári MÁV ellen biztbs, nagyarányú, megérdemelt győzelmet aratott, 60:43 (55:14) arányban. Női csapataink több-kevesebb szerencsével szerepeltek. A Kecskeméti MÁV csapata, annak ellenére, hogy n félidőben még vezetett Budapesten az Előre ellen, 18:l5-re, végeredményben 62:27 arányú súlyos vereséget szenvedett. A csapatnak az erőnléte körül van súlyos baj. — Labdadobók: Szabómé 11, Fodor 5. Baja, csapataink közül az Építők biztosan győzte le Pécsett a Pécsi Vörös Meteort 66:42 (34:19) arányban. Baján a Vasutas mindvégig idegölő küzdelemben egyetlen ponttal maradt alul a Budapesti Betonútépítőkkel szemben. Az eredmény 48:47 (21:21) volt a fővárosi csapat javára. Megyei II. oszt. labdarúgó-eredmények A megyei rí. osztályú bajnokság ban már csak elmaradt mérkőzéseket játszottak. Északi csoport: F. Építők II.—F. Bzpartakusz 5:1 (2:0). Középcsoport: Bácsalmás II.—Kiskunhalasi Gábor Áron 1:2 (0:0). Nyugati csoport: Kalocsai Honvéd »—Dunavecse 3:1 (2:1), Solt—Csengőd *:1 (2:0). Ezekkel a mérkőzésekkel a Nyugati- és Középcsoportban az őszi Kord ülőt befejezték. A bajnokság 6szi végső állása az alábbi: Döntetlenül mérkőztek Komlón a bajai Öklözök Vasárnap a Bajai Szállítók ökölvívó csapata Komlón vendégszerepelt ős ott a Komlói Bányász ökölvívo- i-sapatavai 8:8 arányú döntetlen eredményt ért el, OOOOOOOOOOOOG Kecskemét város ökölvívó bajnokságai Kecskemét váro9 felnőtt és Ifjúsági ökölvívó-bajnokságait szombaton, november 30-án délután 5 órakor és vasárnap, december 1-én délelőtt 10 órakor rendezi meg a Kecskeméti Szpartakusz a Piarista Gimnázium ■dísztermében. Kecskeméten nagyon régen láttunk már ökölvívó-mérkőzéseket, s így minden bizonnyal nagyszámban keresik fel a versenyeket az ökölvívásért rajongó szurkolók. A versenyen a Kecskeméti Szpartakuszon ■ kívül a Kkfházi Honvéd, a Nagykőrösi Kinizsi, a Ceglédi Építők és a Gödöllői Vasas ökölvívói szerepelnek. Nyugati csoport 1. Kai. Honvéd li 9 1 1 42:15 19 2. Izsák 11 8 — 3 39: 6 16 3. Dunavecse 11 6 3 2 24:20 15 4. Soltszentimre 11 6 2 3 37:27 14 5. Kai. Szpart, li 4 3 4 26:27 11 €. Solt 11 5 1 5 18:21 11 7. Apostag 11 3 3 5 25:25 9 8. Dunapataj il 3 3 5 22:24 9 9. Harta H 3 1 7 19:31 7 10. Csengőd 11 2 3 6 15:27 7 11. Szabadszállás 11 2 3 6 14:33 7 12. Szakmár 11 3 1 7 15:39 7 Középcsoport 1. Császártöltés 9 7 2 — 23:11 16 2. Tompa 9 7 — 2 23:10 14 2. H. Gábor Áron 9 5 4 — 14: 8 14 4. Hajós 9 4 1 4 35:19 9 5. Rém 9 3 3 3 15:18 9 fi. Bácsalmás n. 9 3 2 4 14:21 8 7. Miske 9 3 — fi 25:2fi 6 8. H. Kinizsi II. 9 3 __ 6 11:13 6 9. Kelebia 9 2 2 5 8:35 6 10. Kiskőrös II. 9 1 — 8 6:13 2 A Kecskeméti Földművesszövetkezet értesíti a cukerrépalermelokei, hogy a 10. számú boltban (Széchenyi tér 4) műtrágya, a szerződések után, előlegként kapható, 2242 KflTOHfl JÓZSEF SZÍHHÁZ November 29-én, pénteken délután 3 órakor Shakespeare: •OTHELLO« Tragédia. Jókai ifjúsági bérlet. November 29-én Dunapatajon Lehár Ferenc: •A MOSOLY ORSZÁGA« Mozik M Ismételten köthető felnőtt marhára szerződés november 1-től az 1958-as évre Leköthető: 300 kg-nál nehezebb súlyú és bármilyen korú cs nemű szarvasmarha. Átadási súlyhatár 450 kg és legalább II. osztályú minőség. AUatdarabonként 1000 Ft kamatmentes előleg. Átvételi árak: Extrán I. osztály II. osztály ökör, tinó 14.— Ft 11.— Ft 9.— Ft tehén, üsző, bika 13.— Ft 10.— Ft 8.50 Ft. Növendék üszőre, bikára, tinóra a szerződéskötés tovább folyik. 2019 BÄCS MEGYEI ÁLLATFORGALMI V. HjlWIlMlll BIMM———KW—graaWKB usora November 29-én, pénteken Baja Uránia: Örök visszatérés. — Baja Központi: Rendőrök és tolvajok. — Bácsalmás: A csodacsatár. — Jánoshalma: Hét lányom volt. — Kalocsa: Két óceán titka. — Kecel: Láz. — Kecskemét Árpád: A vasárnap gyilkosai. — Kecskemét Városi: A test ördöge. — Kiskunfélegyháza: Dankó Pista. — Kiskunhalas: A vasárnap gyilkosai. — Kiskunma jsa: San Salvatore. — Kun- szentmiklós: A pillanat embere. — Tiszakécske Petőfi: Gerolsteini kaland. ' Halászlé! Halételek! Pénteken, szombaton pacal! Az Fmsz Halászcsárdájában, a Reptér mellett Kecskeméten. — Autóbuszjárat. Nyitva: délelőtt 10-től este 22 óráig. 2241 A iufflfrililk Zsebkéssel vallott szerelmet Molnár Géza kiskunlacházi lakos Solt községbe látogatott el. Ittas állapotban elment Nyu- lász Istvánná solti asszony lakására és nyitott zsebkéssel a kezében megfenyegette, hogy agyonszúrja, ha nem lesz a felesége. A botrányosan viselkedő Molnár Gézát megfékezték és feljelentették a rendőrségen. A járási ügyészség rendzavarás és garázdaság címén az eljárást megindította ellene. * Iparengedélyt hamisított Okirathamisítás miatt indítottak eljárást Szabó Józsefné ószeres solti lakos ellen. Szabó- né iparengedélye kizárólag Solt községre volt érvényesítve. Az okmányon a község nevét kidörzsölte és ezt a részt alaposan bepiszkolta, hogy ezáltal alaposan félrevezethesse a hatóságokat. Célja az volt, hogy más községekben is felhasználja az okmányt iparűzésre. Szabó Jó- zsefnét a hatósági közegek leleplezték és a járási ügyészség okirathamisítás címén az eljárást megindította ellene. Az utasok jelentették fel Müller László dunavecsei lakos a földművesszövetkezet vendéglője előtti autóbuszmegállónál a várakozó utasok előtt durván szidalmazta a fennálló társadalmi rendszert. Olyan felháborító kijelentéseket tett, hogy feljelentették a rendőrségen. Az ügyben a rendőrség a nyomozást befejezte, amelynek alapján a járási ügyészség államrend elleni izgatás címén az eljárást folyamatba tette. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei napilapja '«Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét. Széchenyi tér 1; szj Telefon- 25—16. 26—19. 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 17a Telefon: 17—09 Alaesony a Duna vízállása Bács-Kiskun megyei Nvomda Vi Kecskemét; — Telefon: 15—19. 27—49 Felelős vezető; Szües Béla Igazgató' A fővárosnak átmenetileg csak korlátozott mértékben áll ren-t delkezésére a nélkülözhetetlen viz. A ritkaságszámba menő alacsony vízállást ábrázolja fenti képünk. Régóta nem állt ki ennyire a vízből a vízállásmérő. ( APRÓHIRDETÉSEK) HIRDETÉSEK DIJAI: Apróhirdetés: hétköznap szavanként 1 Ft, vasárnap ! Ft. — Keretes hirdetés: hétköznap tn/m 2.50, vasärnap 1 Ft. ZONGORA; rövid, kereszthúros, kórpáncélos, príma, eladó. — Kecskemét, Lugossy István u. 12. sz. 2229 ELADÓ 3 hold 1200 négyszögöl szőlő. — Értekezni: Kecskemét, Ná- dasdi utca 3. sz.__________________ 2228 SZŐLŐ VESSZŐ, kétéves, gyökeres, olcsón kapható. — Kecskemét, Bogo- vics-falu, Csillagnál. __________ 2226 SZEGEDI összkomfortos, gózas lakásomat elcserélném kecskemétiért. — Kecskemét, Nagykőrösi utca 31. sz.. Felföldi. _________________________ 2224 EL VESZETT ’ félpór, fekete, szürkével bélelt kesztyű a 39. sz. Népbolttól a Magyar utcáig. — Jutalom ellenében adják le Kecskemét, Hoffman János u. 19. sz. üzletbe.___5989 MÉ NTELEKEN a Berente Benedek- íéle földből 7 hold és Hetényben 4 hóid szőlőnek való föld eladó. Érdeklődni: Hetény, Vorosilov u. 9. SZ. 5976 KECSKEMÉTEN, a Szentháromság- temető legszebb helyén üres családi sírbolt sürgősen eladó. — Értekezni: Sorház u. 3. sz. _______ 5972 KÜ LÖNBÉ JÁRATÚ bútorozott szoba a központban azonnal kiadó, férfi részére. — Kecskemét, Mária utca 12. sz. 0000 KECSKEMÉT, Csáktornyában eladó 600 négyszögöl szőlő. — Érdeklődni: Kecskemét, Kölcsey -utca 21. sz., kedd és vasárnap 8—11-ig. ____ 6002 BE KÖLTÖZHETŐ ház eladó, vagy szőlőért elcserélhető. — Kecskemet, Voelker-telep, VI. u. 11. sz. 2240 VÁLLALNÉK raktárkezelést, áru- beszerzést, árueladást, hasonló munkát, vidékre is. — Kecskemét, Csáky utca 8. sz. 2239 ELADÓ Bethlen körút 14. sz. alatti nagytelkű ház. — Kecskemét, Kaszap utca 13. sz. 2238 ELADÓ Diesel, 8 HP magánjáró szalagfűrészgép. — Kecskemét, Bem ű. 9. sz. Műszerészműhely, Cseh La- jos._______________________________ 2237 EL ADÓ 8 hold föld Urréten, 6 tore. — Értekezés: Kecskemét, Betlilen körút 55. sz. 2236 SARFEHÉR, kövidinka, 2 éves, gyökeres vessző, olcsón kapható. — Kecskemét, Kada Elek ű. 16. sz. 2235 BEJÁRÓNŐT felveszek, — ugyanott két zománcos kályha eladó. — Kecskemét, Simonyl utca 2/a, Orvosi rendelő, délelőtt 8—10-ig. 5997 HIZOTTSERTÉS eladó. Kecskemét, Hunyadi-város 45. 6z. — Faragó Istvánnál. 5995 A KECSKEMÉTI Vegyes Ktsz szűcs- és kesztyűs részlege megnyílt! — Gáspár András utca 6. sz. (Bodócs- késes helyiségében), új és javítási munkákul vállalunk; - 3190 UJ kombinált szobabútor, igényesnek eladó és egy 2 m-es henger dlszpár- na. — Kecskemét, II., Cédulaház u. 14. sz. ___________ 2233 EL ADÓ ház Kecskemét, VIII. kér.; Pásztor u. 23. sz. — Vétel esetén elfoglalható. Érdeklődni: 12-től 2-ig. Muszáj. 2243 FOTEL. 2 db velurhuzattal, keveset használt, eladó. — Kecskemét, Mária utca 5. sz. 2244 ELADÓ dióháló, komblnáltszekrény, sczlon, asztal, rekamié, fcstettliáló, toilett-tükör. — Kecskemét, Vak-Boty- tyén utca 9, sz. 2243 TÉGLA, 5000 darab, kisebb tételekben Is, eladó. — Kecskemét, Kinizsi utca 1. sz. 6000 PRIMA hízottsertés eladó. — Kecskemét, Budai u. 12. sz. 6007 iFJ. Bán István, Kecskemét, Űrré» 4/c. sz. alatti lakos, 1 db, 1943. évi születésű verestarka tehenének jár- latlevele elveszett. Megsemmisítem, —* Agud s. k., osztályvezető. 6008 EGY- és kétszemélyes rekamiékat; fotelokat, székeket, sezlonokat készít — Blaskovics kárpitos, javítást vállal. — Kecskemét, Rákóczi út 2; sz. 6003 100 KG-os sertés továbbhízlalásra eladó. — Kecskemét, Batthyány utca 40. sz. 6004 Kecskemét; 6003 SZÉP dióháló eladó. Bethlen-város 56. íz, NÉMETBŐL fordítást vállalok. —> Ifj. Baditz Pál, Miskolc, Tass utca 15. sz. 2198 ELADÓ ház Kecskemét, Márlaváros külső részében, nagy telekkel, kút- tál, jutányos áron. Cserelakással beköltözhető. — Cím: a kiadóban. 5981 HASZNÁLT hangszereket veszek; eladok, cserélek, javítok. — Szó bot- ka hangszerkereíkedő, Kecskemet; Körösi u. 7. sz. Az udvarban. 2133 ÖRüKBEADNAM 13 hónapos kisfiámat. — Felsöméntelek 52. sz., Varga István. 5970 ELADÓ, vagy kishaszonbérbe kiadó Felsőmatkón 15 hold 818 négyszögöl ingatlan, a Selymes-dűlőben, Tán- ezos Péter szomszédságában. Felső« matkó 15. Részletekben is. — Felvilágosítást ad: Marozsi József, FelSő- matkő 14/a. sz. 5939 KECSKEMÉT, Külsőballőszög, újfaluban egy kis családi ház 400 négyszögöl kerttel eladó. — Érdeklődni: ugyanott, Nagy Ferencnél. 5937 12 MÉTERES épület bontásából kike’, rült faanyag eladó. — Kecskemét; Máriahegy 78. sz. Bánfiéknál. 5975 MEGBÍZHATÓ, idősebb magános asszonyt, bentlakással, kétszemélyes háztartás vezetésére azonnal felvételi, =.£ím: a Liudobam aaaa