Petőfi Népe, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1957-11-27 / 278. szám
f 9 A LEGÚJABB RENDELETEK ISMERTETÉSE Az állami tartalékföldek hasznosításáról szóló rendelet végrehajtásáról November 30-ig kell bejelenteni a hasxonbérbe vételi igényt Az állami tartalékföldek hasznosításáról szóló 63/1957. számú kormányrendelet — melyet már korábban ismertettünk — végrehajtását a földművelésügyi miniszter 16/1957. FM. számú rendeleté szabályozza. A végrehajtásról szóló rendelet szerint a tartalékföldekre a használatba vételi igényt a föld «fekvése szerint illetékes községi tanács végrehajtó bizottságánál írásban kell kérni. Az 1957. évi használatbavételről szóló igény- bejelentéseket legkésőbb 1957. november 30-án kell megtenni. A végrehajtásról szóló rendelet kiemeli, hogy elsősorban a termelőszövetkezeti csoportok, majd a tanyai és falusi pedagógusok illetményföldjére és iskolai gyakorló • terület kijelölésére szóló igényeket kell kielégíteni, s csak azután jöhetnek számításba az egyéb igénylők kérelmei. A dolgozó parasztok haszon- bérlet iránti kérelmeit — az igényjogosultság feltételeinek felülvizsgálása után — a község mezőgazdasági szakigazgatási szerve terjeszti a községi tanács végrehajtó bizottsága elé. A rendelet szerint előnyben kell részesíteni azokat, akiknek igénye a családi és gazdálkodási körülményeikre való tekintettel a legindokoltabb (kevés földdel rendelkezők, nagy családosok). Nem lehet haszonbérbe adni például tartalékföldet olyan személynek, aki a saját tulajdonát képező ingatlanát vagy annak egy részét haszonbérbeadás, részes művelés útján hasznosítja, illetve az ingatlan kezelését, művelését elhanyagolja. A bérleti kérelmek kielégítésénél előnyben kell részesíteni azokat a dolgozó parasztokat és kisembereket, akik szőlő- és gyümölcstelepítésére társulásokat alakítanak, s egyben kötelezettséget vállalnak a tartalékföld egységes tervek szerinti betelepítésére. A haszonbérleti szerződést a bérbe vevővel a községi tanács végrehajtó bizottsága köti meg. A szerződést két példányban állítják ki, s a tanács pecsétjével látják el. A haszonbérlő köteles az ingatlant a jó gazda gondosságával kezelni, amit a községi mezőgazdasági szakigazgatási szerv folyamatosan ellenőriz. (Trágyá- zási, gyümölcsfapótlási stb. kötelezettség.) Hanyagság észlelése esetén — ha a figyelmeztetés nem használ — a felmondási eljárást kell folyamatba tenni, — mondja a rendelet. Lehetőség van a tartalék- földek megvásárlására is Erre nyilvános pályázatot hirdetnek. Tartalékföldet csak dolgozó paraszt, vagy kisember vásárolhat a korábban meghatározott korlátozás mellett. Előnyben részesülnek a föld nélküli vagy kevés földdel rendelkező nagycsaládos pályázók. A végrehajtási rendelet még sok intézkedést tartalmaz a haszonbérek, a vételár összege stb., melyekről az érdeklődőket a községi tanácsok tájékoztatják. A Kölcsönös Segítő Takarékpénztárak önállóságának fokozása A pénzügyminiszter 34/1957. PM. szám alatt rendeletet bocsátott ki a Kölcsönös Segítő Takarékpénztárak fokozása, a dolgozók érdekében végzett munkájuk kiszélesítése érdekében. E takarékpénztárak a vállalatoknál, hivataloknál, intézményeknél a dolgozók saját helyi szervezeteként alakulhatnak annak érdekében, hogy a tagok a megtakarított összegből egymásnak kölcsönt nyújthassanak. A rendelet részletesen foglalkozik a betétek elhelyezésére, elfogadására, a tagok jogaira stb. vonatkozó szabályokkal. Ezenfelül mintaalapszabályt közöl a takarékpénztárakra vonat kozóan. A rendelet a Magyar Közlöny 1957. november 5-i számában jelent meg. A szállásköltségek elszámolásáról A munkaügyi miniszter 9/1957. MŰM számú rendelete intézkedik a szállodai szállásköltségek megtérítéséről. A rendelet szerint a külszolgálatot teljesítő dolgozók szállodai elszállásolás esetén a vendéglátóipari árszabás szerint igazoltan kifizetett összeget számíthatják fel szállás- költség címén. rß tmatat fitk új színészeinket legkisebbek divatja Az ésszerűség és a divat talán sehol sem találkozik jobban, mint a legifjabb nemzedéknél. Igaz, hogy a kismamáknak sok gondot okoz ez, s éppen ezért szeretnénk néhány ötlettel köny- nyíteni a választásban, — rajzon egy praktikus, gombo- 1 lós peienkanadrágot mutatunk be. A középső kisfiú ügyes kis játszó kötényben feszít. Talán éppen annak a négy kis nyuszinak örül olyan nagyon, amit anyuci a köténye zsebére hímzett (4/a). A harmadik kisfiút éppen most viszi sétálni mamája. Jó meleg, világoskék fehér csíkos kabátkát és sapkát adott rá, a hozzávaló derékban és lábnál gumis nadrággal. Labanc Borbála: 1953-ban végezte a főiskolát. Onnan Győrbe került, ahol három évig volt. Kedvenc szerepei: a »Kaméliás hölgy« címszerepe, Maupassant »Gömböc« címszerepe, Herczeg »Bizánc« Zenóbia. Kecskeméten a »Földindulás«-ban mutatkozott be, mint Kántorné, Juli, Először is két csinos, praktikus zsákocska modelljét mutatjuk be. Ha az anyuka még egy kis fáradságot nem sajnál az első kis alulgombolós hálózsák elejére ráhímezheti a kis rajzon mellékelt keresztszemes mintát. Ü! _ l/„ A másik hálóznák már a baba ünneplő ruhája. Rózsaszínből készítsük, könnyű kis fodorral. A következő —■ hármas számú Praktikus és jól kihasználható a vattával bélelt,’ paplanszerűen megtűzdelt flanell pólya is, amelyet ugyanolyan sapka és kesztyű egészít ki. Ez alá nem kell vastagon felöltöztetni a pici babákat, s jobban érzi magát, ha így visszük ki a szabadba, mert a zipzáros pólyában szabadon mozoghat, rugdalózhat\is, takarékos lerka tanácsai A bajai Uránia moziban eléggé gyér látogatottság mellett mutatják be »A császár parancsára« című filmünket. A film a magyar jakobinus mozgalomról szól. Főszereplője a jobbágyszármazású Hajnóczi József, az ő eszmei fejlődését és életének alakulását állította a szerző a film meséjének központjába. Fontos, de Hajnóczi alakja mellett mégis másodrendű szereplőként megjelenik esetről esetre a vásznon a jakobinus mozgalom szervezőjének, az egykori bajai szerzetesnek, Martinovics Ignác- nak az alakja is. Nem célunk a film azon hiányáról írni, hogy Hajnóczi alakja mellett nagyobb teret kellett volna Martinovicsnak, Kazinczy- nak, Verseghynek, Szentjobi Szabó Lászlónak kapnia, hogy ezáltal is közérthetőbb legyen az első magyar köztársasági mozgalom általános, a magyarság legjobb erőit magábafoglaló jellege. iMi most csak Martinoviccsal kívánunk foglalkozni, aki ismét Baján jár. Marii no vies Ignác a török elől hazánkba menekült azon délszláv nemesek egyikének családjából született, akik előbb a Délvidéken, majd viszonyaik rendezése után nagyobb városainkban települtek le. Martinovics 1755. július 20-án Pesten született. Apja korán elhalt és az özvegy két fiát. Tamást és Ignácot egyházi pályára adta, hogy három kisebb gyermekének nevelését a maga számára megkönnyítse. Ignác 16 éves volt, amikor a Ferenc-rendbé felvették. Az újoncesztendőt a bécsi réndházban töltötte. Innen, a bajai rendházba került a bölcsészeti tanfolyam végzésére. Közben szerzetesi fogadalmat is tett. Baján két évet töltött. Ez alatt a két év alatt a fiatal szerzetes életében döntő változás következett be. Mindinkább meg- hasonlott a szerzetességgel, úgy érezte, hogy szelleme kifejlődését a rend szabályai, a vizsgálódás, tanulás területén is föltét- len engedelmességet követelő életmód akadályozza. Elhatározta, hogy kilép a rendből. Szándékát egyáltalán nem titkolta, hanem az 1774 nyarán Bajára jött római küldött előtt panaszt emelt a rend szabályai ellen és a rend kötelékeiből való elbocsátását, fogadalma alól való felmentését kérte. Szándékából azonban semmi se lett, mert a rend akkori tartományi főnöke rábeszélte Martinovicsot a maradásra. Felismerte a fiatal szerzetes értékeit, mindinkább gyarapodó tudását, éles eszét, nagyszerű előadókészségét és minden erejével azon volt, hogy megtartsa a rend kötelékein belül. 1774. október 1-én egy terjedelmes nyilatkozatot is íratott Martinoviccsal, amiben az állt, hogy Martinovics panaszát elkeseredésében, felindult- ságában tette, azokat visszavonja, szerzetesi fogadalmát megtartja, sőt magát a nyugtalan szerzeteseknek kijáró büntetéseknek aláveti. Hűsas év múlva azt mondta erről a nyilatkozatról, hogy szorult helyzetében, a vakbúzgó nevelés, a fiatalkori éretlenség és a rábeszélés íratta vele. Minden bizonnyal így is volt, mert a nyilatkozat ellenére sem nyugodott még, sőt mindinkább eltávolodott a rendtől, a feudális egyháztól. Ennek a nagy változásnak. aminek eredménye a fí» forradalmár Martinovics lett, itt Baján volt a kezdete. A bajai ferences rendház magányos cellájában, könyvek között, szörnyű önmarcangolások közepette forrott ki a magyar jakobinusok vezérének egyénisége. Emlékét az egykori rendház falán szerény emléktábla hirdeti: E házban élt 1773—74-ben Martinovics Ignácz a magyar jakobinus mozgalom lánglelkű vezére. A reakció 1795. május 20-án a Vérmezőn lefejeztette. Baja város dolgozói, a felszabadult magyar nép megbecsülését juttatják kifejezésre ezen emléktáblával születésének 200. évfordulóján. 1955. július 20. A jakobinusok közül Martinovicsot feketítették be leginkább. Gyenge jelleműnek, nagyravágyónak, önzőnek, sőt árulónak is mondták. Mindezt csak azért, hogy magát az eszmét és vele a kétségtelen emberi gyengeségei ellenére is legkövetkezetesebb, eszmeileg legfejlettebb, népszerű Martinovicsot kisebbítsék, hitelét rontsák. A császár parancsára című film azért is érdemelne Baja közönsége részéről nagyobb figyelmet, hogy megismerje a jakobinusokat, köztük Martinovicsot, akinek eszmei átalakulása éppen ebben a városban kezdődött. Olyannak ismerje meg, amilyen volt: lelkes, művelt, népszerű, nagyhatású forradalmárnak, aki életét adta népe boldogabb jövőjéért. Bankó Imre muzeológus. Baja, Az iskolatáska a gyermek hátán könnyen kikoptatja a kabátot a súrlódás által. Ezt úgy lehet megelőzni, ha a bőröndössel erősíttetünk egy bársony, plüss, vagy flanell lapot a táska belső oldalára. • Étkezési olajat úgy konzerválhatunk a legegyszerűbben, hogy az olaj tetejére öntünk három ujjnyi alkoholt és jól ledugaszoljuk az üveget, így nem avaso- dik meg. Ha avas ^ olajat akarunk helyrehozni, akkor azt úgy tesszük, hogy csöpp salétromsavat teszünk az olajba, jól fölrázzuk, majd egy negyed óra múlva forróvizes edénybe állítjuk üvegestől és addig benne hagyjuk, amíg a víz teljesen lehűl. * Lekozmásodott ételt úgy lehet megmenteni, hogy sürgősen más edénybe töltjük át anélkül, hogy felkevernők és nedves ruhával takarjuk le. Pár perc múlva újabb nedves ruhát borítsunk rá, így teljesen felszívódik a kozmás íz és szag, C7# pöviiljárt ftLtitfy Állítom, én nem voltam hibás, hisz a jogos büszkeség csak erény lehet, s én a férjemre méltán büszke vagyok. Minta férj, a s,zó szoros értelmében. S ezt el is mondtam a társaságnak. Az asszonyok irigykedve hallgattak. — Ne beszélj, hát még főzni is tud? — kérdezte Gabicsodál- kozva, mielőtt én elsoroltam férjem erényeit a takarítástól a mosogatásig, természetesen a főzést is belevéve. — Hogy tud főzni? Jobban, mint én! — kezdtem hencegni, érezve fölényemet társaim felett. — No hallod ezt, Lajos? — kérdezte Gabi férfi-vitába merült férjét. Az hirtelen felfigyel, s kérdi, hogy mi történt. Most már nem én, a többiek zengenek hangos dicséretet az én hites uramról, fölöttébb nagy megelégedésemre. — Nahát, beszélnék csak egyszer a maga urával— szónokol Lajos kacagva a férfi sereg élén, — majd felvilágosítanám, hogy mi az, férjnek lenni. Azután kifejtette mély és súlyos nézeteit a háztartási munkáról. — Szerencse, hogy nincs itt a férjem — gondoltam magamban, — különben még megingatnák józanságát ezek az elfajult nézetek. Mert mi tagadás, a férfiak fő témája ezután nem más, mint a háztartási munka lett, s többé-kevésbé elítélően nyilatkoztak arról, hogy a férj is segíthet az asszonynak. De amint az ajtóra pillantok, szinte meghűl bennem a vér. Az én jó uram állott ott, teljes élő nagyságban, s gondolom, végighallgatta az én büszkélkedésemet, s már én éreztem, hogy túllőttem a célon. A tekintetéből olvastam ki ezt, de azóta a gyakorlatban is volt alkalmam tudomásul venni. Mert egyszercsak a társaságtól külön vonúlt a férjék tanácsa, s valamit súgtak-búgtak. Nem tudom, mi lehetett, csak másnap Gabi titokban megsúgta, hogy férje minta-társa lett: segít a Sző- nyegporolásbpn, a mosogatásnál, a főzésnél, míg az én férjem teljesen érzéketlenül megy el mellettem, ha bánatosan munkához látok... Jaj! Most tudom csak igazán, mit jelent egy jó férj a háznál! S azóta mindig átkozom felfuvalkodoit önhittségemet. ende —t i MARTINOVICS IGNÁC