Petőfi Népe, 1957. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1957-11-22 / 274. szám

Miért mostohagyermek a kecskeméti H-rozs Már többször írtunk a kecskeméti H-rozsról a »homok szülöttéről«, amely néhány év alatt meghódította a termelő­ket. Ezt talán az bizonyítja leg­jobban, hogy az idén 5000 hol­don aratták és az ősszel — bár még most gyűjtik az erre vonat­okozó adatokat — a becslések Szerint mintegy 10 000 kataszt- tfrális holdon került földbe ez a (rozsfajta. Előnyei ismeretesek. A Bu- ,gaci Állami Gazdaságban az kdén 315 katasztrális holdon ter­jesztettek rozsot. Ebből 256 kát. Wtold kecskeméti H-rozs volt, ki­lenc mázsa 10 kilogramm átlag­termést hozott holdanként, míg az 59 holdon termesztett Fleisch- jjnann rozs csak 7,50 mázsát ter- l«nett. Egy 32 holdas tábláról ki­emelkedő terméseredményt ta­karítottak be a bugaci gazdaság -dolgozói, ezen a területen 15,01 .mázsát adott holdanként a kecs­keméti H-rozs. Az állami gazda­gság vezetői levelet küldtek a IDuna—Tisza közi Mezőgazda- sági Kísérleti Intézet növény- termesztési osztályvezetőjének, Bauer Ferencnek, amelyben köz­ük az említett adatokat és azt ás, hogy a heterózis rozs szépen fejlett, na«y kalászokat hozott, a magkötés jó, szempergést nem tapasztaltak, pedig mór kissé elkéstek az aratással, sokkal je­lentősebb volt a Fleischmann rozs szóródása. \ bugaciak dicséretéhez hozzátehetjük még azt, hogy a kecskeméti H-rozs fagyállóbb Is, mint a többi köztermesztés­ben levő fajta. Érdemes még megemlíteni egy Fazekas nevű kecskemét- talfájai dolgozó paraszt levelét, aki arról ír, hogy két hold trá- gyázatlan futóhomokon termesz­tett rozsot, az egyiken F-rozsot, a másikon H-rozsot. Ez utóbbi 56 kilóyal több termést hozott. A Földművelésügyi Miniszté­rium az idén engedélyezte, hogy a termelők a szokvány vető­magjukat kicseréljék H-rozs Ve­tőmagra. A fuvart és a kezelési költséget a termelőnek kellett fizetni. Még így is valamennyi vetőmagot kicserélték. Az egyik községben előfordult, hogy ha­nyagságból kicsírázott a H-rozs Vetőmag, még ezt is elvitték a termelők, annyira ragaszkodnak ehhez a fajtához, Ezek Után érthetetlen, hogy az Országos Növényfajta Minősítő Tanács még mindig nem ismerte el. Állítólag az Országos Növényfajta Kísérleti Intézetben nem mutatott maga­sabb termésátlagokat, ennek viszont az az oka, hogy túlsá­gosan »jó« talajon. vetették. A példák bizonyítják, hogy a ho­mok szülötte csak a homokon érzi jól magát, A fajtaelismerés késése aka­dályozza a H-rozs elterjedését (bár, mint a fenti példák bizo­nyítják, a termelők még anyagi áldozatok árán is inkább a H- rozsot termesztik, mint az egyéb fajtákat). Sok szó esik mostanában ar­ról, hogy növelni kell a termés­átlagokat, számos probléma van a Duna—Tisza közi homokvidék hasznosításával. Az tudvalevő, hogy még hosszú évek kellenek ahhoz, hogy homokterületeinket szőlővel és gyümölccsel tudjuk betelepíteni. Addig is másképp kell hasznosítani a homokot. A lehetőség megvan erre, hiszen itt van a kecskeméti H-rozs. Sajnos, ezt a rozsfajtát még mostohagyermekként kezelik az illetékes szervek. Vajon med­dig? HOFFMANN MESEI SZÍNES ANGOL FILM. A mesék világának pompás gazdagsága, káprázatos színek, csodálatos dallamok és a film­technika szinte határtalan le­hetőségei — ez az angol film­gyártás új alkotása: a Hoff­mann meséi. Offenbach világhírű operája már régen kikívánkozott az operaszínpad szűk korlátái kö­zül. Michael Powell és Emerlc Pressburger rendezők minden lehető művészi eszközt fel­használtak, hogy Hoffmann tragikus szerelmeinek történetét megérthessük. Már az első képek lenyügö- zöek. Csodálatos balettet látunk, amelyet a tenger mélyén lejte­nek a táncosok fantasztikus nö­vények és fények között. Amíg FELKÉSZÜLT A CSÚCSFORGALOMRA a Ütcs-U&néii iUsk&ie&UecUlfni Váltalat November végét mutatja a naptár. Közeledik a tél, az ün­nepek, a vásárlás időszaka. Meglátogattuk a Kecskeméti Kiskereskedelmi Vállalatot, azért, hogy pontos adatokat tudjunk meg, hogyan készültek fel a decemberben várható csúcsforgalomra. Bőséges árukészlet Az elmúlt évekhez viszonyít­va jobb a felkészülés. A Kis­kereskedelmi Vállalat fokozot­tabb gondot fordít arra, hogy kielégítse lakosság igényeit. Az üzletekben és a raktárakban ruházati, vegyesipari cikkekben, valamint élelmiszerféleségekben bőséges készletek állnak a ve­vőközönség rendelkezésére. Saj­nálatos, Van még egy-két olyan cikk, amely még most sem áll a közönség szolgálatára. Ilye­nek többek között a műbőrka­bát, a külföldi mosógép és a porszívógép. Gergely Miklós elvtárshoz, az áruforgalmi osztály vezetőjéhez fordultunk kérdéssel, hogyan biztosítják a szaloncukor-ellá­tást. — Jelenleg 150 mázsa szalon­cukorral több van a raktárak­ban, mint a múlt évben. Fel­készültünk a Télapó-ünnepre is. Minden üzletben van már piros sztaniolba csomagolt csiz­ma és Mikulás. — A vállalat dolgozói és ve­zetői már most mindent elkö­vetnek azért, hogy az ünnepek előtt ne mutatkozzon fennaka­dás. Gyermekvásár Űj módon kívánja a Kiske­reskedelmi Vállalat a gyerme­kek játékvásárlási kedvét meg­növelni, ezenkívül hangulato­sabbá, vonzóbbá teszi azokat a körülményeket, amelyek saj­nos, eddig a vállalatnál nem voltak meg. Az ünnepekre való tekintet­tel a nemrég megnyílt Rákóczi út 6. szám alatti Jancsi és Ju­liska játékboltban november 20-tól december 20-ig gyermek­vásárt rendeznek. A gyermek­vásár látogatói közül minden századik kis vevőnek száz fo­rint értékű ajándékcsomagot adnak. A szerencsés kispajtás, aki az ajándékcsomagot meg­kapja, a csomaggal egy számlát is kap. A számlákat érdemes lesz a kis vásárlóknak meg­őrizni, mert december 5-én egy 660 forintos gyermekvasutat, il­letve ezt követően december 20-án egy 995 forintos gyermek­kerékpárt sorsolnak ki a sze­rencsések között. . — gém — az előadás folyik, Stellának, a gyönyörű primadonnának ina­sa szerelmes levéllel és az öltő- ző kulcsával siet Hoffmannhoz. A sötétlelkű Lindorf tanácsos azonban megvásárolja a leve­let, majd követi Hoffmannt a csapszékbe. Itt meséli el a köl­tő három nagy szerelmének tör* ténetét. Az első Olympia volt, a gyö­nyörű fiatal táncosnő. A szerel­mében vak Hoffmann csak ak­kor látta meg, hogy élettelen babát imád, amikor Coppélius akiben Lindorfot ismerjük fel — dühében összetöri. A csalódott szerelmes Velen­cébe veszi útját, ahol egy cso­dálatos karneváli éjszakán megismerkedik Quilettával. A szép kurtizánt Dapertuttn va­rázsló — az előbb még Coppé­lius — tartja hatalmában. A lány engedelmeskedve a va­rázslónak, szobájába hívja a költőt. Mire azonban Hoffmann megérkezik, a hűtlen kedves már más karján messze száll gondoláján. A harmadik, akit a költő szeretett, egy gyenge, tüdőbeteg leány, Antónia volt. Öt ismét az útját keresztező go­nosz szellem vitte a sírba. Ennyi a történet, amely káp­rázatos keretek között eleve­nedik meg előttünk. Csodálato­sak az operaházi balettről és a karneváli éjszakáról készült felvételek. Kitűnő táncosok és énekesek működnek közre. Offenbach muzsikáját az angol Királyi Filharmóniai Zenekar tolmácsolja Sir Thomas Bee- cham karnagy vezényletével. A balett, a szép muzsika ked­velőinek felejthetetlen élményt jelent majd a Hoffmann meséi, amelyet a kecskeméti Városi Mozi november 23—27-ig mu­tat be. J aj! — azt mondja mu­zsikus barátom: a sze­líd, közismerten galambepéjű Sz. Mihály, s akkorát káromko­dik hozzá, hogy stílusát egy be­pálinkázott »anyagniozgato« is megirigyelhetné. Csak nézek rá — a Ménesi úton, egy napsütötte, csendes kis zugban ülünk, séta közben, véletlenségből akadtunk össze — s mikor látom, hogy lohad a mérge, hasznára volt a kifaka- dás, újra csak megkockáztatom a kérdést, amit feldúlt, meg­gyötört ábrázata láttán egyszer már feltettem neki: — De hát ml történt? Mi a baj, Miskám? — A feleség.:, Sárika! — fe­leli vastagon, egész a gyomrá­ból préselve a szavakat. — Hiá­ba jajgatom neki, hogy fiatal vagy, nem valók hozzád, mint lámpa a lepkét, úgy vonzza ma­gához a.., mondjuk így: öreg hölgyeket. . r— S az baj? — Na hallod?! Tudod, jártál már nálunk: három gyerek, két szoba, hall, így fest a reziden­ciánk. Én a amgorámmal a leg­belső szobában, a gyerekek, az asszony s a telefon... igen, a te­lefon meg — az isten akárhová tegye — a hallban. No már most: ül az ember a zongora mellett, idegesen, agyoncigaret­tázva, mert postamunkája van, a filmgyár, mint mindig, későn rendelte meg legújabb »reme­kéihez a kísérőzenét, és akkor klap-klap: valaki megbillegeti a levélszekrény réznyelvét, kulcs zörren, ajtó kattan, s egy édes­kés, turbékoló hang azt mondja a feleségemnek: »Édeském, nem zavarlak?« A tulajdonos, már­mint a turbékoló hangé — Or­solya néni. Jaj.:: Barátom felnyög, a fejét is megcsóválja, s csak nagynehe- zen, minden lelkierejét össze­szedve tudja folytatni: — Koma! Te boldog ember vagy! Te nem ismered Orsolya nénit! Ó, nem mintha sárkány, satrafa, vagy éppen hárpia len­ne. Ellenkezőleg! Maga a kor­Urbán Ernő: VILLANYKÖRTE rektség, a kétlábonjáró tapintat, csak... — Csak? H° ógy értessem meg ve­led? Tudálékos. Kuka- coskodó. Nincs az a káka, ame­lyiken ne keresné meg a cso­mót. És hogyan? Nyájaskodva, így édeském, úgy aranyoskám, ezer bocsánatkérés közben, ahogy azt egy régivágású dáma, egy igazi »nagyasszony« szokta csinálni... Mi van ma? Szerda? Barátom! A guta üt meg, ha rá­gondolok: nyolc napja üldöz, kedden múlt egy hete, hogy nyüzsög, hogy fontoskodik, hogy a fél Budapestet »aktivizálja« egy nyavalyás villanykörte miatt. És honnan? Tőlünk, a mi lakásunkból, hogy holtában se legyen nyugta, aki a telefont ki­találta. Jaj! A sorrendben harmadik, ám intenzitását tekintve a legke­servesebb sóhajt csend követi. Ragyog a nap. Tavaszt játszik a télben. Mintha egy füzér üveg- csengetyű csilingelne fel, vagy harminc óvodásgyerek tolat el egymásbakapaszkodva a padunk mögött. Aztán megint csend, s Miska barátom dohogva, fel- felparázsló méreggel folytatja: — Igen, kedden kezdődött, délután fél négy tájban. Jó na­pom volt, hamar begyulladt a motor: játszva, angyali köny- nyen ment a munka. Gondol­tam: még két ilyen nap és ámen, kész is vagyok, össze is dőlhet felőlem a filmgyár. És akkor klap-klap: megszólal a le­vélszekrény réznyelve — ter­mészetesen: csupa tapintatból, írisz a csengetés, ugye egy-kettő elpattantaná ihletem üvegburá­ját — és ki trilláz, ki turbékpl a hallban, mint valami hétszil- vafás, hajdú-bihari Yma Sumac? Orsolya néni! Persze, hogy ő! — Az urad? —* kérdezi Sári-" kát. !— Dolgozik. — Ö, akkor megyek, itt se va­gyok, csak egy telefont engedj meg, rögtön kész vagyok, mi­csoda peh! képzeld: oda egy villanykörtém, a fürdőszobai, Lenkét hívom, tudod: aki Pest­re, a Nyugatihoz jár hivatalba, azonnal végzek, édes. Tárcsáz, közben — hogy Sá­rika félre ne találja érteni, — még egyszer, s még tüzeteseb­ben elmagyarázza, melyik Len­két hívja, hova valósi, mióta ismeri, majd lelkesen, kettőzött hangerővel, mikor a »hívott fél« jelentkezik végre: T e vagy az Lenke? Itt Or­si! Orsi, mondom, pá, aranyoskám... Te Lenke, ha nem tévedek, te azt montad ne­kem a múltkor, hogy ott, abban a házban, amelyikben a bürótok is székel, egy kittűnő, egy eggé- szen kifogástalan VILLRÁD- üzlet is van... Van? Pompás! Akkor megvagyok mentve. Kép­zeld, micsoda malőr: egy kör­tém, egy villanykörtém befucs- csolt. De sebaj! Te majd veszel egy újat.. Ott, nálatok, abban a a kitűnő VILLRÁD-üzletben... Hogyan? Hogy mostonában nem igen jársz mifelénk? Mondd már, vasárnap úgyis jelenésem van nálad, ebédre hívtál, nem­de? No látod. Csak megkapom azt a huncut kis vjllanykörtét tőled. Pá, édeském, pá és kö­szönet. Le vagyok kötelezve, aranyoskám... — Mondjam-e — folytatja epé­sen Miska, — hogy az én mun­kámnak is »fuccs« lett? Ó, nem­csak aznapra! Nyitány után a tételek — csak úgy kergették egymást a telefonok. Szerda: hányas legyen az égő? Csü­törtök: mi lesz az ebéd. mert a k-betűvel kezdődő ételek tilo­sak Orsolya néninek. Péntek: megvan-e már az égő? Szom­bat: hány órára mehet, ne se­gítsen-e főzni Orsolya néni?... S ami a legpokolibb... *— s itt Miska karon ragad és a sze­membe néz — egy frászban vol­tam, sose tudtam, hogy mikor hangzik föl a diszkrét, »ihlete­met kímélő« klap-klap? — Aztán? — Aztán álleluja, megvolt a szombati, a legutolsó telefon is. Nekiduráltam magam, gye­rünk Mihály, pótold a kiesést, mondtapi, s mikor úgy éreztem, hogy végre... itt van, jelen van, tartósan csókol: le se veszi szá­ját homlokomról a Múzsa, klap- klap, mint éjnek éjtszakáján a hazajáró lélek — »szabad éde­sem? nem zavarlak?« — megint csak jelentkezett Orsolya néni. Picsi, pacsi, tárcsázás, majd zord, szemrehányó hangon: — Te, Lenke! Megbocsáss szí­vem, de micsoda háziasszony vagy? Rossz égőt vettél, becsap­tak vele. Olyan rosszat, hogy szemüveg nélkül is látom: fi­tyeg benne a szál. Fi-tyeg, mon­dom! Mit? Hogy nem tehetsz róla? Mesebeszéd. Mindig, már lánykorodban is mulyácska vol­tál, aranyoskám. Sírsz? Ojjé! Inkább a számlát vedd elő. Re­mélem: megvan, eltetted, te kis bőgőmasina? Nem ...? Jellemző. De mindegy. Ha fuccs a cseré­nek, végy egy másik körtét. Egy jót. S add le, mondjuk ... mond­juk a »Rezeda« presszóban. He­lyes ...? E z volt hétfőn! — szöge­zi le a telefonálás dá­tumát Miska. — És tegnap, vagyis a körte-ügy egyhetes fordulóján mi történt? Én a zon­goránál, a nyelvem dohánycsi- Dett. a szívem bum-bum: a ha­todik duplafeketétől zakatol. A gyerekek szomszédolnak. Sárika a legkisebbet: Kati babát fü­röszti. És akkor újra klap-klap, megint és megint klap-klap, mert én az istennek se megyek ajtót nyitni, Sárika meg mon­dom: a kisbabát füröszti. — Sári... Sárikám, édes? — így Orsolya néni a lépcsőházban, — Ó, hogy az a...! — kezdi a fohászkodást Sárika nejem e fürdőszobában. — Egy pillanatra csak... Par­don, nem tudtam, hogy ezt a cukros, mézes, csudálatos kis gyönyörűséget fürosztöd. Kép­zeld: Lenke nem adta le a presszóba a körtét. A mulya! Az élhetetlen! A megbízhatat­lan! Nem lenne véletlenül egy kölcsön-körtéd, édes? — Tessék. — Ö, hálás köszönet. Nem is tudod, micsoda jót teszel te... Sárikának is idegeire megy az öreg hölgy, s ha méregbe gu­rul, nem az a jaj de tapintatos asszonyka szokott lenni. — És most? — kérdezem Mis­kától abban a reményben, hogy szüret, vége a körte ügynek, s újra élvezheti a Múzsa csókját. — Ne is kérdezd! — legyint. — Újra nálunk van. Telefonál, Lenkét abriktolja. Azért is jöt­tem el.,. Idenézz! — ránt elő zsebeiből gyors egymásutánban vagy öt villanykörtét. — Tudod hol vettem? A házunkkal srég- vizavi, a háztartási boltban. A drága, tapintatos, mindhalálig korrekt Orsolya néni meg... Jaj! J. aj, bizony! — gondolom magamban. — Minden együttér­zésem a tiéd, szegény jó Miska barátom ... Csak egy a vigasz­taló. Hogy Orsolya néni »privát­személy«. Hogy mint született ügybuzgó »szervező-zseni« nem a közéletet boldogítja. Mutatvány a szarv.« „Bagó* kajszin«- ban“ című hamarosan me&f elegő könyvéből,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents