Petőfi Népe, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-15 / 241. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! ; M Í444M MAGYAI? SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BÄCS- KISKUN MEGYEI LAPJA ii. évfolyam, 241. szäm Ara 50 fillér 1957, OKTÓBER 15. KEDD Előkészületek november 7 megünneplésére A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója mél­tó megünneplésére készül Ke­rekegyháza népe. Összeállították a programot. Ezek szerint a délelőtti órákban ünnepi pártnapot tartanak, mely­nek előadóját a járási pártbizott­ság biztosítja. Az úttörők gaz­dag kulturális műsort adnak, amelyben versek, szavalatok és különböző kórusszámok szere­pelnek. Ezen a napon lesz a községi KISZ-szervezet fogadalomtétele, amely a KISZ-szervezet művészi csoportjának szereplésével feje­ződik be. &/zá%á b az erdőgazdaságban Befejezték a gazdasági évet az Állami Erdőgazdaság nyárjasi üzemegységében. A jelek szerint a Kecskemét közelében fekvő er­dészet dolgozói az élüzemi felté­teleknek megfelelően teljesítet­ték tervüket. Különösen jól si­került az ipari faiermelés; bá­nyaiét, rönköt, pillérlát, kisvas­úti talpfát nagy mennyiségben szállítottak a megrendelőknek. Az élüzemi feltételek teljesítése 3000 forintos külön jutalommal jár együtt, s a szokáshoz híven, negyedévenként — így most is — bállal és közös vacsorával ünnepük meg a jó munka ered­ményét. Tanácstagok * a lakosság összefogása Lcsjesmissőn Szorgos munka folyik már több mint egy hónapja a lajos­mizsei határban. Baranyi Ferenc tanácstag vezetésével a Kónya dűlő útját hozzák rendbe a kör­nyékbeli dolgozók. Nagy szük­ség volt ennek a társadalmi vál­lalkozásnak az elindítására, mert a vízjárás esős időben elöntötte és járhatatlanná tette az egyéb­ként is megrongálódott külterü­leti utat. A helyi tanács 60 be­tongyűrűt szerzett be létesítendő átereszekhez, ezeknek a beépí­tése és a kátyúk feltöltése van most soron. A tanácstagok kezdeményezé­sére két új dűlőutat is nyitnak az idén Alsó- és Felső-Lajoson. Tíztagú ideiglenes bizottság dönt az útnyitásról, s a helyszíni szemle után kerül sor a munka kivitelezésére. Az utak rendezése a tanács és a lajosmizsei dolgozók közötti jó kapcsolatot mutatja. Nem csoda, ha most a tanácstagi jelölögyü- léseken nagy az érdeklődés. Megalakult már a választási bi­zottság és a két szavazatszedő bizottság is. Minden választó írásbeli tájékoztatást kap arról, hol és mikor jelenjen meg a vá­lasztáson. Állam iránti kötelezettségük­nek is készséggel tesznek eleget a lajosmizsei dolgozó parasztok. Ezt mutatja a harmadik negyed­évi adófizetési előirányzat 102,7 százalékra való teljesítése is. Az adóprémiumból — többek között — televíziós készüléket szerez­nek be, amelyen a helyi kultúr- otthonban bárki megtekintheti majd a Magyar Televízió műso­rát. #í Amiben határozunk, azt végre is lógjuk hajtani ,■# | Kecelen Molnár Frigyes elvtársat jelölték! megyei tanácstagnak mezőgazdaságának jelenlegi j helyzetét és fejlődésének lehe-| tőségeit ismertette, különösen ki-1 emelve a szőlő- és gyümölcster-1 melést. Kecel község fejlesztésé­vel kapcsolatban a jövőre meg­épülő új nyolctantermes iskola felépítését említette, amelyet, ha minden sikerül — és mi azon leszünk — mondotta —, hogy si­kerüljön, 12 tantermesre építe­nek majd. Befejezésül együtt­működésre hívta fel a jelenlé­vőket. A FELSZÓLALÓK közül Var­ga László tanácstag elmondta, hogy a tanácstagok javaslatait azelőtt nem igen vették figye­lembe, ezért azok kedvüket vesz­tették A KECELI művelődési otthon nagyterme vasárnap délután 5 órakor megtelt dolgozó parasz­tokkal, kisiparosokkal, pedagó­gusokkal, hogy a következő va­sárnapon lezajló részleges ta­nácsválasztásra a megyei jelöl­tet megválasszák. A sorokban itt-ott volt már csak üres szék, amikor a keceli Hazafias Nép­front jelöltje, Molnár Frigyes elvtárs, az MSZMP megyei tit­kára szólásra emelkedett. Megtiszteltetés számomra, hogy a keceli dolgozó nép a Hazafias Népfront javaslatára engem je­löl megyei tanácstagnak — kezdte beszédét Molnár elvlúrs. — Amennyiben október 20-án a leadott szavazatok is azt az óhajt bizonyítják, hogy én kép­viseljem Kecel községet, minden erőmmel igyekezni fogok rászol­gálni a bizalomra. MOLNÁR ELVTÄRS ezután csehszlovákiai tapasztalatairól beszélt. Északi szomszédunk döntően ipari ország — mondot­ta —, de rendkívül gépesített, ennélfogva fejlett a mezőgazda­sága is. Ezáltal igen magas ter­méseredményeket érnek el. Az állattenyésztésben nagyfokú a gépesítés, de a takarmányter­mesztésről sem feledkeztek meg, s mindez együttvéve magasszín­vonalú mezőgazdasági terme­lést eredményezett. Ez nem ön­magától jött létre. A csehszlo­vák párt- és állami vezetés há­rom évi kemény munkájának gyümölcse ért be. Amit azonban északi szomszédaink elértek, azt mi is megvalósíthatjuk termé­szetesen anélkül, hogy gépiesen lemásolnánk módszereiket. Molnár elvtárs a továbbiak­ban'a kül- és belpolitikai hely­zetet elemezte, majd megyénk KADAR JÁNOS ELVTARS BESZÉDE A PÁRTAKTÍ- VAN « (2. oldal) MEGYÉNK MEZÖGAZDA- SÄGÄNAK EGYIK ÉGE­TŐ PROBLÉMÁJÁRÓL (3. oldal) TANÉVKEZDÉS TJTÄN EGY HÓNAPPAL (3. oldal) ÜJ ÜZEMRÉSSZEL GAZ­DAGODOTT A KALOCSAI KÉZMŰIPARI VÁLLA­LAT (3. oldal) »APRÓ« GONDOK (3. oldal) GYERMEKEKNEK, ÚTTÖRŐKNEK (4. oldal) HAT ESZTENDŐ LENIN MELLETT (4. oldal) MI TÖRTÉNT VASÁRNAP A MEGYÉBEN (5. oldal) Uj tagkönyvet A HAZAFIAS NÉPFRONT JELÖLTJE i Egy szerény emberről Megyeszerte ismerik. Megyei tanácstagnak jelölték a soltszentijnre -—akasztói választókör­zetben. Népszerűségére jellemző, hogy a vasár­nap Akasztón tartott választói nagygyűlésen mintegy 500 ember hallgatta szavait. Isme­rik őt a Petőfi Népe ol­vasói is, hiszen számos mezőgazdasági jellegű nyilatkozat és cikk közlésekor találkozhat­tak nevével. Bank Gyuláról, a megyéi tanács mező- gazdasági osztályveze­tőjéről van szó. Elfo­gulatlanul állíthatom, hogy csendes, szolid, szerény ember, jól is­merem már hat éve. Ekkor került, a Mező- gazdasági Akadémia el­végzése után, a megyei tanácshoz, mint főag- ronórnus. A 26 éves fia­talember hirtelen csep­pent be egy jelentős agrármegye mezőgaz­dasági termelésének irányításába. Nem volt könnyű megbirkóznia a feladatokkal. A mező- gazdaság problémáit elég jól ismerte, hiszen falun élt, szülei föld­műveléssel foglalkoz­nak most is. Hat hol­don gazdálkodnak a Somogy megyei Ma- gyaratádon. De más hat hold és más több százezer hold. A fiatal­ság azonban sok min­denre képes. Állandó magánképzéssel és az idősebb szakemberek segítségével jól oldotta meg a rábízott felada­tot. Munkáját elismer­ték és 1957. július 1 óta mór a megyei tanács mezőgazdasági osztá­lyának vezetője. Pót­tagja a megyei pártbi­zottságnak, vezető tag­ja a helyi pártalapszer- vtzetnek, résztvesz a Hazafias Népfront me­zőgazdasági bizottságá­nak elnökségében^ Kérésemre ekkor el­mondta, hogy melyek azok a problémák, ame­lyek foglalkoztatják a körzetében lakókat. — Soltszentimrén beszél­getés közben elmond­ták a dolgozó parasz­tok, hogy a Kolontóle- csapolására épített csa­torna zsilipjének záró­szerkezete még nem készült el, pedig ez víz­szabályozás érdekében nélkülözhetetlen. Mór megbeszélte a Bajai Vízügyi Igazgatósággal ezt a problémát és ígé­retet kapott, mely sze­rint a jövő év elején megtörténik a zsilip hiányzó részének be­szerelése. Többen pa­naszolták, szintén eb­ben a községben, hogy beszerelték ugyan a villanyt, de az áram­mérők hiánya miatt nem élvezhetik a fényt. Már intézkedett cs a fülöpszállási áramszol­gáltató e hó 15.-től meg­kapnak kezükbe néhány hét múlva a Magyar Szocialista Munkáspárt tagjai. Az ideiglenes jellegű kartonlapot kemény­kötésű könyvecskére cseréljük ki, ez is egyik bizonyítéka — bár csak külsőleges, mégis kifejező jele — politikai éle­tünk konszolidációjának. Hiszen éppen az elmúlt hónapok mutatták meg mindenki számára érthetően, hogy vezető kommunista párt nélkül, erős és egységes párt nélkül nincs szilárd népi demokratikus rendszer 6em, nem biztosított népünk békés építőmunkája, nyugalma. Az MSZMP egy esztendei munkája során jelentős ered­ményeket ért el. Az ellenforradalmi támadás, az emberek hazug félrevezetésének zűrzavarában, a fegyveres banditizmus leverése után bontotta ki zászlaját, hirdette meg a szocialista építés rendjének megvédelmezésére, országunk függetlensé­gének és békéjének megóvására irányuló politikáját. Meg kell mondanunk, kezdetben sokan nem láttak tisztán, a magukat kommunistáknak vallók közül is sokan ingadoztak, bizalmat­lanok voltak az MSZMP iránt. De a meghirdetett programot nyomon követő tettek s az újabb szavak és az újabb tettek egysége meggyőzte az ingadozókat. Bebizonyosodott, amint ezt pártunk hangoztatta, hogy az MSZMP a munkásosztály, a dolgozó nép legöntudatosabb fiainak, a kommunistáknak pártja, s mint ilyen, hivatott őrzője és folytatója a magyar munkásmozgalom legjobb hagyományainak, s a marxizmus— leninizmus eszméjével felvértezve egyedül hívatott új rendet építő társadalmunk vezetésére. A korábbi szektás hibáktól megtisztult politikája pedig helyes irányt mutatott a forra­dalmi munkás-paraszt kormány munkájához, a széles dol­gozó tömegek megnyeréséhez. A tavaly október—novemberi vihar óta országszerte kiépültek a pártszervezetek. Sok és kemény munka, hosszú viták, jobbról és »balról« indított támadások visszaverése, kivédése kellett ahhoz, hogy egy-egy üzemben, faluban ismét megkezdhesse munkáját a kommunisták kollektívája, össze­fogott ereje, a pártszervezet. De ez a harc, ha sok nehézséget okozott, sok munkát kívánt is, haszonnal is járt. Megedződ­tek elvtársaink, megtanultak önállóan dolgozni, s ugyan-^ akkor nem igyekeztek a párt soraiba férkőzni az ingatag elemek, karrieristák. S elmondhatjuk, ha számát tekintve kisebb is az MSZMP tagsága, mint az MDP taglétszáma volt, .mégis erősebb és egységesebb. S most, hogy az új tagkönyvek kiosztására^ készül­nek a pártszervezetek, újabb lehetőség nyílt számukra soraik további szilárdítására. A tagok összeírása, a vezetőség és a tagság beszélgetései jó alkalom arra, hogy ismételten elma­gyarázzuk az országos értekezlet határozatait, minden párt­taggal megérttessük pártunk politikáját, s újabb tettekre, a tömegek felvilágosításának és megnyerésének mindennapos feladataira irányítsuk figyelmüket. A termelés ellenőrzése, a részleges tanácstagi választások előkészítése és még számos fontos feladat nem végezhető el sikerrel a párttagok mozgósítása, harcba indítása nélkül. Ehhez pedig jó lehetőséget adnak a tagkönyvcsere előkészü­letei. De ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy csakis úgy lesz sikeres az új tagkönyvek kiosztásának előkészítése, ha a fontos és szükséges belső munkák pontos ellátása a tagság lesz kezdi a hiányzó áram­mérők felszerelését. Ugyancsak tárgyalt annak érdekében, hogy a soltszentimrei határ­ban levő, eliszaposo­dott, 15-ös számú csa­tornaszelvényt jövőre a Vízügyi Igazgatóság tisztíttassa ki. Akasztón állatte­nyésztési szakcsoport megalakításához kérték segítségét. Több dolgo­zó paraszt a szőlő- és* gyümölcstelepítéshez gépi forgatást igényel. Az igénylőket most ír­ják össze, már megbe­szélte a Kiskőrösi Gép­állomással, hogy rövi­desen átküldenék egy SZ—80-as erőgépet a talajforgatások meg­kezdéséhez. íme a tények, ame­lyek valóban bizonyít­ják, hogy Bank Gyula * , .................... , ♦ nem a szavak, hanem ! figyelmének es erejenek kifele fordításává! párosul. Így • ov ni ioalrrimrir ni f>v*n ni fiilrorplr fcrráca a tettek embere. Hu & | az új tagkönyv új erő, új sikerek forrása.

Next

/
Thumbnails
Contents