Petőfi Népe, 1957. október (2. évfolyam, 229-255. szám)

1957-10-24 / 249. szám

CÁ uilíuj Lßijjxtbh fatol

A NEMZETI SZALONBAN

Egy dolgozótársam panaszol« 'ta el, hogy vasárnap délutánonként szeretne kis- j sé elszundikálni, I de az ablakuk alatt eldübörgó rollerek minduntalan felriasztják jóízűnek induló szendergésé- ből. Tanácsot kért tőlem, hogy miképp lehetne ezen seaíteni. Mivel én gyerekpárti vagyok, hát olyan tanácsot adtam neki, amelyet veszélyes volta miatt semmi szín alatt sem íog követni. A tanácsot egyik gyermekkori emlékem felelevenítésével szolgáltattam neki. Az én gyermekéveim idejében a görkorcsolyázás volt divatban és én mondhatnám, vadul hódoltam is neki. Iskola után, alighogy bekaptam az ebédet, máris íelcsatoltam a görkorcsolyát és körbe száguldoztam többször is vele az egész háztömböt, pedig még akkor nem is sejtettem, hogy a háztömbkörüli versenyek egyszer még hivatalos jelleget is nyernek a sportban. A szomszéd házban egy K. u. K. őrnagy lakott, akinek azonban sportteljesítményem sehogyan sem volt ínyére, valószínűleg ugyanazon okból kifolyólag, amelyet panaszkodó dolgozótársam előttem az előbb kifejtett. Többször ki is hajolt az ablakon, amikor elrobogtam alatta és valamit kiabált is utánam, de a görkorcsolya zajától nem érleltem. Azért másnap mégis csak újra végiggörgőztem az ablaka alatt. Az őrnagy, úgy látszik, haditanácsot tartott önmagával és egy szép napon valóságos vízözön zúdult ki az ablakon, amikor alatta gyanútlanul elszáguldottam. Szerencsére nem engem ért ez a víztömeg, hanem egy választékosán öltözött, nagykalapos hölgyet, aki éppen szembe jött velem és vágtámtól kissé rémülten lassított az őrnagy ablaka alatt. A kitört botránynak is csak a foszlányait hallottam a görkorcsolyám miatt, bár s szerencsére szárazon megúsztam az esetet, attól kezdve mégis

megszüntettem háztömbkörüli száguldásomat. Csak félháztömb- körüli utat tettem meg és csak az őrnagy házával ellentétes irányban hódoltam a görkorcsolyázás pokoli robajjal járó művészetének.

A kecskeméti apró j cszágpiacon hiénák garázdálkodnak, Nem valódiak, hanem még annál is rósz-1 szabbak. Ezek ugyanis nem a jószágot pusztítják, hanem a vásárlók vérét szívják. Az utóbbi időben a kora reggeli órákban megjelennek a piacon és felvásárolják az őstermelők aprójószágait, hogy azután busás haszonnal adják tovább. Tanúja voltam, amikor a lánckereskedelem egyik ilyen oszlopos bajnoka 70 forintért vett egy pár pulykát és rövid idő elteltével 120 forintért kinálgatta a piacot immár lassacskán elözönlő, gyanútlan vásárlóknak. Egy pár csirke ára így emelkedik 50 forintról 70 forintra, a tojás ára pedig 1,80 forintról 2,40 forintra. Már engedje meg a világ, de mégis csak tűrhetetlen, hogy valaki egy kis korai pulykasétálta- tással annyit keressen, amennyiért egy becsületes dolgozónak bizony 6—8 óra hosszat keményen meg kell dolgozni, arról nem is szólva, hogy ezek a séták még azonfeiül rontják is a becsületes munkával megkeresett pénz vásárlóerejét. Arról már nem is beszélek, hogy ezek a kapzsi ku- tárok még adót sem fizetnek, mert engedély. nélkül űzik rabló mesterségüket. Vannak olyanok, akik az őstermelő árusító helyét veszik át, miután megvették áruját. Vagyis az áru marad a helyén, csak gazdát cserél. A becsületes termelő parasztok helyébe, az ugyancsak becsületes városi dolgozó réteg arcátlan vámszedői kerülnek. Ezt a tarthatatlan állapotot' a legsürgősebben meg kell szüntetni az illetékeseknek.

Az anyai önfeláldozásnál nincs ma- gasztosabb dolog a világon. Ez ^z élet legnagyobb ajándéka, amelyet 2 már a bölcsőnél kapunk. Az ♦ anyaszív eme nagyszerű meg- | nyilvánulása most még általáno- X sabban érvényesül, hogy az ázsiai betegség elharapózott nálunk. Szegény jó édesanyák éjszakákat virrasztanak át gyermekeik betegágyainál, de másnap mégis hősiesen állnak helyt munkahelyeiken. Dédelgetik és ; csókolgatják betegeiket, mert | ilyenkor a gyerek még fokozot- x tabb szeretetre szorul, ahogy egy ♦ háromgyermekes anya mondta f nekem. Ebben .tökéletesen igaza X is van. De. azért álljunk meg egy * szóra! Ennek a háromgyermekes * anyának csak egyik gyermeke kapta el ezt a járványos betegséget. ölelgetés és csókolgatás közben bizony átragadhat rá is.

Ez ellen azonban nem is szólok semmit, mert úgyis hiábavaló volna. Ugyan melyik anyát lehetne a szeretet fokozott meg- nyilvánításától eltéríteni, ha csupán az ő egészségéről lenne szó? Csakhogy ne feledkezzenek meg arról, hogy a betegen kívül még két egészséges gyermeké is van és félő, hogy előbb-utóbb átviszi rájuk a betegség csíráját, mert azért őket se lehet teljesen elhanyagolni szeretet dolgában, és egy óvatlan pillanatban csak megcsókolják az édesanyjukat. Fogas kérdés, amire nehéz válaszolni. Egy önfeláldozó édesanyának mindenesetre erre is gondolni kell. Az én véleményem szerint is dédelgesse és halmozza el szeretetével fokozottabb mértékben a beteget minden más látható és érzékelhető módon, csak ne ölelgesse és csókolgassa, mert ennek következtében könnyen az egész családot is megfertőzheti, ami pedig semmi esetre sem lehet célja az anyai szeretetnek.

Október 12-én nyílott meg Budapesten a Nemzeti Szalonban a nemzetközi művészi fény^épki- álrtás, amelyre 38 ország 312 kiállítója 3000 képet küldött be. A zsűri 470 képet választott ki közülük, ugyanis ennyire adnak lehetőséget a Nemzeti Szalon kiállító termei.

A képek között láthatók a realista képeken kívül naturalista, formalista, absztrakt irányzatú fotók is. Nem véletlen, hogy ezek között azok a legszebbek, amelyeknek témája, stílusa jellegzetes nemzeti fotóművészeire vall. A bíráló bizottság a legtöbb képet a hongkongi művészek anyagából fogadta el s állította ki; ezek mindegyik darabja nemcsak érdekes, egzotikus témája miatt,

XVIII;

— Ne ítéljen el, polgártárs, sokféle ellentmondást rejteget a világ ... Látogasson el újra hozzánk, majd vadászga- tunk.

Ez a találkozás nagy hatással volt Vlagyimir Iljicsre. A kocsiban hozzám fordult:

— Látta, Gil elvtárs, min alapszik a vallás?

Egyik téli napon, az egyik Moszkva környéki állomás mellett Vlagyimir II- jics egy templomot látott, amelyből sűrű sorokban özönlött ki a nép. Bizonyára valamilyen ünnep volt. Vlagyimir Iljics elnevette magát;

— Emlékszik, Gil, amikor együtt vaHat esztendő Lenin mellett

— íij. Ii. Gil, Lenin sofőrjének visszaemlékezései —

dásztunk a pappal?

foglalkozásmondta.

»Tehetetlenség !<«

1920. decemberében, egyik szombat este Vlagyimir Iljics felhívott telefonon;

— Gil elvtars, szeretnék holnap minél messzebb menni, ügy hetven verszt- nyire. Rendben van az autószán?

— Üzemképes.

— S maga szerint mennyi idő alatt teszünk meg hetven versztet?

Mondom, az úttól függ. Ha nincs nagyon befújva hóval, négy óra alatt odaérünk.

— Akkor hát korán indulunk, reggel hat körül.

Előkészítettem az autót, s kora réggé’, jóval virradat előtt útnak indultunk. Hideg, szeles reggel volt, de ez nem rettentette vissza Vlagyimir Iljicset a hosz- szú úttól.

A lemngrádi országúton mentünk. Az utat vastag hóréteg borította, de szerencsére elég egyenletesen, s így három és fél óra alatt célhoz értünk.

Vlagyimir Iljics órákon át vad£«2ott rókákra, ügyet sem vetve a hidegre, s mind mélyebbre hatolt az erdőbe. Az egész napot sítalpon töltötte. Jómagam nem hagytam el a kocsit, járattam a motort.

Alkonyaikor a közeli szovhoz felé vettük utunkat, hogy megmelegedjünk, s egy teát igyunk.

Este hatkor útnak indultunk, úgy számítva, hogy kilencre otthon leszünk. Ekkor azonban történt valami, amiről Vlagyimir Iljics később mindig vidáman, nevetve mesélt.

Húsz fok hideg volt. Dermesztő szél süvöltött. Megtettünk vagy tizenöt kilométert, elhagytuk Podszolnyecsnaja állomást, amikor a kocsi,, »prüszkölni« kezdett. Nézem, a benzintartályban a levegő nyomása normális, tehát dugulás.

Mentünk még egy kicsit, aztán a kocsi végleg felmondta a szolgálatot. Elkezdtem csavargatni a benzincsövet, de a kezem majd lefagyott. Alig álltunk tíz percet, a víz máris befagyott.

— Mi a helyzet? — kérdezte Vlagyimir Iijics.

— Rosszul állunk, nem tudunk tovább menni.

— Most aztán mi lesz?

Azt tanácsoltam, hogy hagyjuk ott az autószánt, s menjünk be Podszolnyecs- r.aja állomásra. Biztosan megy valamilyen vonat Moszkvába, azzal hazajutunk. Más megoldás nincs.

— Igaza van — mondta Vlagyimir Iljics —, menjünk.

Elhatároztuk, hogy bemegyünk a helyi szovjetbe, s megérdeklődjük, lesz-e még vonat Moszkvába. Be is mentünk, keressük az elnököt.

Először senki nem ismerte fel Vlagyimir Iljicset. De aztán észrevettem egy embert, aki merően nézte hol a falon l'üggö Lenin képet, hol Vlagyimir Iljicset;

Aztán valamit odasúgott a mellette álló embernek. Mindketten gyorsan átmentek a szomszéd- szobába. Nyilvánvaló, hogy felismerték Vlagyimir Iljicset.

Hamarosan nagy sürgés-forgás támadt a szovjetben. Valaki behívta Vlagyimir Iljicset az egyik szobába. Gyülekezni kezdett a falu népe. Mindenki szerette volna látni Lenint. beszélni vele. Mindenképpen- segíteni akartak rajtunk, tanácsokat adtak, hogyan juthatunk el a leggyorsabban és a legegyszerűbben Moszkvába. Vlagyimir Iljics nagyon közvetlenül viselkedett, a tőle megszokott kedvességgel köszönte meg fáradozásukat.

A szovjet egyik vezetője azt tanácsolta Vlagyimir Iljicsnek, hogy kérjen Moszkvától külön mozdonyt, bizonygatva, hogy ez lenne a leggyorsabb és legbiztosabb módja a hazatérésnek. — Vlagyimir Iljics kereken elutasította az ajánlatot:

— Minek ide külön mozdony? Nincs rá szükség. Tehervonat is nagyon megfelel nekünk. Kérem, elvtársak, ne nyugtalankodj an ak.

Kimentünk az állomásra, s míg a te- hervonatra vártunk, , fel-alá sétálgattunk. Elállt a szél. de a hideg erősödött. Körös-körül a hosszas havazás után hóbuckák fehérlettek. Vlagyimir Iljics arcán nyoma sem látszott az ingerültségnek. vagy a bosszúságnak. Nyugodt volt, időnként még tréfálkozott. Törhetetlen életkedve most sem hagyta cserben.

Végre bedöcögött egy tehervonat. Az- egész szerelvény mindössze tizenöt kocsiból állt. Végigjártuk a vagonokat.

Albert Max (Szovjetunió): Kirgiz lovas lány.

de művészi kompozíciójával is élményszerű,:

A kiállítás legérdekesebb képei közé tartoznak, amelyek a mozgás fényképészeti ábrázolására vállalkoztak. Aranyéremmel tüntették ki Changos Dos Sandros Victor Manuel portugáliai fotóművész »Furia« című, száguldó mozdonyt ábrázoló képét. Ezüstérejnmel díjazták Albert Max szovjet fotóművész »Kirgiz lovas5 lány?« című, több nemzetközi leállításon díjazott képét is.

A magyar fjotoművészek anyagát végignézve megállapíthatjuk, hogy nincs szégyenkezni valónk egy ilyen nagyarányú nemzetközi seregszeirilén a világ legszebb fotói között sem. !llllllllllllillHlillllllllllll|Í|llll|||||^illlll|||||||l||!ll!ilfl||||||lll hogy megnézzük, melyikbe szállhatunk fel. Észrevettem, hogy a szovjet munkatársai valamit magyaráznak az áilo- másfőnöknek. Az odajött hozzánk s előre vezetett minket a mozdonyhoz. Köz- • vétlenül a mozdony mögé egy fűthető kocsi volt kapcsolva, amelyben a vonat- vezető és beosztottjai tartózkodtak.

A következő percben már a kocsiban voltunk. Kellemes meleg csapott meg, a kis kályha vörösen jzzott. Leültünk a kályha köré, Lenin köztem és az egyik vonatkísérő közt fogiáit helyet,

— Igen, — mondta nevetve — ea aztán kalandos utazás. De itt már egész jó meleg van. Most már csak hazaérünk. Mindent ki kejl próbálni.

Amikor beléptünk á kocsiba, néhány ember tartózkodott benne, vasutasok éa az őrök. Egy kis idő múlva azonban egyre többen gyülekeztek a vagonban és magában a melegedőben.

Valaki bizonyára szétvitte a hírt, hogy itt van Lenin, s erre mindenki, aki csak az áUömáson tartózkodott, a vagonhoz tódult. Az emberek egy része a nyitott ajtónál topogott, a bátrabbak még a vagonba is bemerészkedtek.

Körülbelül tizenöt percig álltunk az állomáson, amíg a mozdony tüzelőt és vizet, vett fel. Aztán a mozdonyt rákapcsolták a szerelvényre, a vagonba beszállt a vonatvezetö és két vöröskatona.- Az állomásfőnök jelt adott az indulásra, s a szerelvény elindult Moszkva felé: Vlagyimir Iljics megelégedésére a vonat gyorsan robogott.

Néhány perc múlva az egyik vörös-i katona odafordult Vlagyimir Iljicshez:

— Lenin elvtárs, engedje meg. hogy jelentsek valamit.;;

Vlagyimir Iljics ránézett és barátságosan mondta: 1 *

— Tessék, mondja csak. Üljön le mellém, elvtárs — s arrébb húzódott, hogy helyet adjon a katonának, •

(Folyt, köv.)