Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-29 / 228. szám

'vW-vrtrvX

26.

szám

Hans J. Stein « /

Összeállította a Petőfi Népe szerkesztősége és a Megyei Tanács Művelődési Osztálya

Nagy latók latrán *

I L E

Barátaim, akik vagytok vígan az őszi ég alatt, l*lem lassan elmaradtok, de kedvtek rám is átragad,

kik a korsót habos musttal most színig töltltek teli, vívódtok a régi — újjal, keresitek, mi emberi,

kik az acélt edzik vígan, vagy üllőjüket pengetik, ha a víg Nyár heve illan a lant lágy húrját zengetik,

ki az eke szarvát fogja, vagy műhelyében fúr-farag, iparkodás legfőbb gondja, a mától másképp elmarad,

tudós, aki mér és számít, bogozza szét a titkokat, költő, aki meet nem ámít, utat mutat, de biztosat,

mi lenne, ha az őszi szél bekerítné mind friss erőnk, s vemhes napokat törne szét munkánk, mint gallyat ágszedők;

X

f-orfr Imre i

El vesztem benned

Ma épp olyan vagy édes, mint aki mást szeret: velődben van az ősz már s én nem vagyok veled.

Eszed az almát, (másra gondolsz), lemossa ínyed.

— Tűnő tavasz volt, nyár jött és mára, imc ősz lett.

Könnyet remélsz szemedben bronzszínű fák alatt: nem buggyan ki, hideg vágy; nézed az ágakat:

— mint a harangok nyelve himbálóznak a szélben.

Elvesztem benned, mint a holtak emléke a misében.

A l

X

k

e r

Antalfy latrán t

jße.g.aLcLkb- amuplt tíq-ip..

Legalább annyit tégy, hogy nézz körül! Körötted emberek, élő világ! l’róbáld, s tanuld meg, velük élni át a bánatot, vagy, ha szivük örül. tJ

Legalább annyit tégy, hogy észrevedd: másnak is van gondja, és öröme..,

Nemcsak téged bánt vágyak özöne, törődj jobban velük, — mint ők veled!

Tégy jót, szóval, és tettel, míg szíved dobban, mig vágyak visznek égbe tán, tanuld meg: nem vagy zsonglőr, vagy titán,

de ember vagy, ember vagy, akinek másban kell élni, másért, annyira, hogy így mondhatnám: másért halnia,

*

Varga Mihályt

Könyveim között e lomha estén

Könyveim, között e lomha estén, régi évek tetteit keresvén lapozgatok,

s Idő, e végtelen csapágyon forgó óriáskorong

acélfogával belémharap!

Izzik és olvad most a lélek, e beszédes oldalak között, i a sorok éles fogukat villantják felém;;;

Harapjatok hát, itt a lelkem!

Égette bár a harminc év alatt az élet, s úgy maradt a

a harcos évek romjain, mint égett fű a dőlt falak között,

— fényre várva,

hogy az üszkös rom fölött majd egyszer kisarjadt zöldjének illatát

táguló tüdővel szívják magukba még az emberek.,i

Harapjátok, sorok, hát itt a lelkem,

— hisz kell a kín a szépüléshez, és ahhoz is, hogy erősek legyünk!

És mily édes kín a betűk hatalma rajtunk! Mily csodás a lapozgatás varázsa!

— Hét katonasírra —•

Ha kérditek: hol nyugszik elnémultan e hét?

Felelek én: a föld nyirkos mélyébe lent.

S ha kérditek: ki kóstoltatta meg velük a föld ízét?

Azt mondom: egy tábornok, akinek ebben kedve telt.

S ha így szóltok: aljas, szörnyű merénylet!

Azt kérdem: érte vajon már bosszút álltatok?

S ha így szóltok: nem a mi dolgunk az ítélet —- Azt kérdezem: ki méltó rá jobban nálatok?

JS ha kérditek: mire jő a holtak ébresztése?

Tőletek kérdem: róluk már megfeledkeztetek?

S ha így szóltok: hisz* hánynak megállt a szívverése!

Azt mondom: nehogy újra ácsolnotok kelljen a kereszteket!

Mert az ágyúgyárosok, s az az úr, aki kiadta A parancsot, mellyel e hét halálba menetelt,

Élnek még, s éjjel álmuk nem nyugtalan miatta,

Agyban hálnak, s nem férgeknek nyújtanak eledelt.

Többet ne kérdjetek hát. Itt csak hétnek örök az állttá, Csak hét csontváz fehérük a föld mélyébe lent,

De tudjátok most már: milliókat ki hajszolt a halálba: A tábornok, kinek ebben egyszer már kedve telt!

(Németből: Jóba Tibor)

Tarján latráns

'Irts Narok és az írók

A megyénk székhelyén meg- | rendezett Hírős Napok előadá- I sai, kiállításai előreláthatóan si- | kérnék örvendenek, ugyanakkor I ösztönző szerepet játszanak majd la Kiskunság gazdasági életéiben; hiszen a termelés újfajta | eszközeit, módozatait is megis- rmertetik dolgozó parasztságunkkal.

E napok a gazdasági, s az ettől fel nem választható politikai je- I lentőségük mellett azonban 1-^ed- 1 vező hatással lehetnek megyénk [kulturális, szűkebb területreszo- f rítva: irodalmi életére is.

És itt nemcsak a fővárosi, 1 Kossuth-díjas írók szerepléséről [és a szegediekkel való találkozásról van szó, mint a Bács me- [ gyetek további tevékenységét [serkentő alkalmakról. Arról is [szó van, s talán még inkább, [mint az előzőekről, hogy ba iró- [ink nyitott szemmel járnakkelnek a tömegek forgatagában, ha felismerik a rendezvények, a kiállítás lényegét, azt, hogy a termelő munka, a dolgozó ember teremtő ereje mire képes, e mögött pedig meglátják a munka produktumait elősegítő tényezők összefüggéseit, mindez iniciál impulzust jelenthet az ő alkotó munkájukra is.

Balzac a művészetet a természet sűrítésének nevezi, — nos tehát: a Hírős Napokon az ábrázolandó mind már sűrítve adódik; Illyés Gyula említi, hogy Chateaubriand-nak elég volt egy faluszéli hídnál táncoló parasztokat látnia, és ez az élmény termékenyítőén hatott egész munkásságát’^.

Ilyen értelemben is hasznot jelenthetnek a Hírős Napok íróinknak, persze: ha nem csukják be szemüket, szívüket és értelmüket a látnivalók előtt!

:

Fiatal volt s erős.

Virágos nyírfa ág. Nyílvessző lett belőle.

Egy szívet eltalált.

Felvidéki István

Könyveim között e lomha estén, lapozgatok,

lapozgatok. -.,

dl hírős oárős mosolya

— Joós Ferenc gyűjtéséből —

Hermann Ottó és a bugaci szamár esete

Hermann Ottó, a nagy természettudós az Alföld állat- és lövényvilágát tanulmányozta. Bugacon is járt. Itt, mint Kecskemét város vendége, a pusztaházban kapott szállást. Onnan ndult naponta gyalogos gyűjtőútjaira. Reggel indult, este tért lissza. Szokását már ismerték a pusztaház lakói.

Egy gyönyörű, napsütéses reg*

Fodor János i

adni, mert akkor kikiáltom itt, a közönség fülehallatára, hogy nem akar férjéül elfogadni.

Annusban elállt a lélegzet.

— De Pista, itt és így, mi jut eszébe?

Pista azonban már benne volt a dologban nyakig és még tovább a fejebúbjáig és hangosabban folytatta:

— A feleségem lesz-e vagy nem?

A hátuk mögött pisszegtek.

— Csendesebben.

Annus ijedtében és meglepetésében csak pusmogta:

— De...

Pista hátranézett, ott is fiatal pár ült, a fejük összeérve, ezen jobban nekibátorodott.

— Lesz-e a feleségem?

/í nnus mondta volna már, £ 'f hogy lesz, de attól tartott, hogy hátul meghallják és kinevetik, inkább így szólt:

— Ugye mondtam, hogy kevesebbet igyon.

Pista közelebb merészkedett.

— Az nem is volt ivás, amit ittam. A lényeg az, szeret, vagy nem szeret?

Lágyan hangzott a válasz,

*- Pisti, Pistike,, i

Pista nem elégedett meg eny- nyivel, férfias határozottsággal felvetette a fejét és kijelentette:

— Határozott választ kérek, különben ordítok, igenis, ordítok.

Ijedősen jött a felelet.

— Nézze, moziban vagyunk, j

A vásznon a főhős nagy küz-t

delem után legyőzte a gonosz el- ♦ lenfelét. Holtfáradtan, megté-1 pázva, véresen emelkedétt föld a { földről, a győzelem, az igazság | birtokában ragyogó, széppé, megragadóvá vált az arca. A közönség felszabadultan lélegzett. Voltak, akik éljeneztek, mások tapsban adtak kifejezést megelégedésüknek. Pista melle kitágult és a nagy hangzavarban ércesen zengett a hangja:

— Tessék tudomásul venni, Annuska jiem akar a feleségem lenni!

A kiáltását senki más nem hallatta, tsak a leány, de az azt hitte, hogy az egész mozi visszhangzik tőle s kicsi tenyere Pista szájára tapadt s rebbent madárként susogta:

— Az leszek, az, maga, maga, nagyon nagy gyerek.

á

* az előadás után már a kéz ^ a kézben járták a várost

gélén, szokása szerint felkere* kedett. Könnyedén volt öltözve, a nyári meleghez illendően. —i Nyakában az elemózsiás tarisznya, meg a gyűjtő felszerelés.

A pusztabíró fogadta a tudós elköszönését, de tanácsadölag megjegyezte:

— Ma nem mennék ki, ha a tekintetes úr helyében lennék!

Eső lesz!

— Eső-e? — tamáskodott Hermann, és nevetve mutatott a ragyogó, felhőtlen égre.

— Pedig akárhogy tetszik nevetni, az lesz!

— Miből gondolja, pusztabíró uram?

— Csak abból, hogy a szamár nem akar kijönni az óljából.

Hermann még nagyobbat ne* vetett és elment tervezett por* tyázó sétájára. Nem telt bele két óra, irtózatos zivatar keletkezett s Hermann bizony bőrig ázva került vissza a pusztaházhoz.

— Lám, lám, — fogadta saj* nálkozó fejcsóválással a pusztabíró — bort forraltassak-e vagy teát?

— Egyiket se! Fogasson be, átöltözöm és utazom haza!

—7 Aztán miért? Tán megbántotta valaki a tekintetes urat?

A Hermannt ugrató baráti társaság állítása szerint a tudós ezt válaszolta:

— Nem bántott üenki. Köszö*

és örvendeztek a szép vásárfiá- , — ive.«,

nak, ami csak a fiataloknak jut | nőm eddigi szívességüket. De osztályrészül. *

Mi, öregek pedig gyönyörködünk bennük,

i nincs keresnivalóm itt. ahol a

szamárnak is több mint a tudósnak.

esze varit

1

ügyeljen rá, mint a szeme fényére és mire a nap aludni készül, itthon legyenek.

n árták is szorgalmasan a

'ff várost. Pista vette az ajándékokat, s volt lelke többször megállani a boros sátrak előtt. Gyűjtötte az erőt. An- nuska már a harmadiknál meg- sokallotta és azt mondta:

— Elég volt.

Pista abbahagyta a kóstolgatást és helyette a leányt nézte. Nekiment az embereknek, lük- dösték, tolták, taszították, nem bánta. Hiába a sok szebbnél szebb látnivaló, Annuskánál gyönyörűségesebbet nem talált. — Végre is, hogy Annus ne botladozzon annyit, azt javasolta:

— Üljünk le.

Hely nem volt a padokon s Pistának az a remek ötlete támadt, hogy menjenek a moziba. Nehezen, de szerzett is jegyet. beültek, a nézőtér elsötétedett, de Pista nem nézte a film hősének küzdelmét a nehézségekkel, hanem hirtelen megszólalt, persze suttogva:

— Annuska, legyen a feleségem. Tagadó választ ne merjen

ST\ ista kecskeméti volt, An- 1 nus nagykőrösi. Pista szélesvállú, napsütött, barna arcú, Annus szőke és vékonyka. Régóta szerették egymást, csak éppen nem mondták. Beszéltek a barackvirágzásról, a tulipán illatáról, a rózsák nyílásáról, csupán a szerelmet kerülgették, ' mint a macska a forró kását. Annus várta, egyre várta, hogy Pista megmondja:

— Legyen a feleségem.

De Pista elbírta a hatalmas vasakat, megbirkózott a nehéz acéllal, a súlyos kalapáccsal, de , Annus kezét nem merte megkérni, mert Annus egyszer azt mondta, hogy sohasem megy . férjhez. Pista nagy okosságával azt nem tudta, hogy a leányok < ezzel kezdik a beleegyezést a házassághoz. Azután Pista csak a munkában volt rámenős, a leányokkal szemben pedig olyan gyámoltalan, mint a magányos napraforgó.

Viszont vannak az életben pillanatok, amikor az alkalmak segítik az ügyetleneket. Ilyen alkalom volt annak idején a Hírős Hét.

Az úgy volt, hogy kinyögte:

—■ Jöjjön át, Annuska, a mi ' szép városunkba csudát látni.

Annuska kicsit hérette magát, ■ aztán megkapta a szülői beleegyezést is Pistának címezve:

, Mehetsz, de maga jobbang