Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-22 / 222. szám
Bozsó János: Koratavasz Fodor János: SOMA, A NYÚLVADÁSZ G yarló ember a gépkocsi- vezető is. Kocsi Soma ezt soha nem tagadta, sőt bizonygatta: — Mi vagyunk az országutak mozgó házai s néha el-elejtünk egy-két téglácskát. A téglát nem kell szó szerint venni. A tégla nála hibának számított, de mindamellett tele volt életbölcselettel és a házasság utáni éghetetlen vággyal. Azt mondogatta: náluk nem úgy lesz, mint az egyenetlen házastársaknál. Ö nem fogja szégyenleni a feleségét szórakozóhelyre vinni, még akkor sem, ha az gyereket vár. Mert a gyerek büszkeség és boldogság. Aki nem ezt vallja, annak eltöri a derekát. De ők a veszekedést sem fogják ismerni. Olyan férj lesz, hogy ámulva néznek majd fel rá. Aranyos asz- szonykájának mindenben segíteni fog. — Tudok főzni, mosogatni, söprögetni, szőnyeget porolni, súrolni. És ha közösen csináljuk mindezt, csókot és hálát kapok jutalmul. Sokszor feltették neki a kérdést, ha ennyi jót és kiválóságot érez magában, miért nem házasodik meg. Ilyenkor elsötétedett széles, mosolygó ábrázata és nagy bánatosan azt mondta: — Van egy nagyon csúnya szeszélyem, szeretek nyulakra vadászni. És ezt az én aranyos asszonykám vajszíve nem bírná elviselni. A zt felelték az ismerősök: attól még megházasodhat. A fejét rázta. — Nem lehet. Mondom, megkeseríteném vele jövendő asz- szonykám életét. , Közrefogták, körülállták és úgy magyarázták, hogy a nyúl- vadászat nem bűn, hiszen a vadashús szalonnával megspékelve nagyon is jó. Meg elvégre a halászat is vadászat, mégis sokan szórakozásnak tekintik. A hal beleúszik a hálóba, vagy felakad a horogra és lesz belőle sülthal, vagy halászlé. Kinek hogyan tetszik. Kocsi Soma a fejét ingatta. — Ez mind jó és szép, ked- veskéim, csak az á baj, hogy ott van a téglácska. Itt a téglácska körülbelül ezt jelentette: Soma vezette az országúton a kocsiját. Az esti szürkületben, vagy sötétbehajlón az úton nyúl bámészkodott. Soma észrevette, gázt adott a motornak és a kocsi kereke már vágta is a nyulat a bokorba, vagy a fához. Angyali szeretettel simogatta ilyenkor a zsákmányát. — Megvagy te is, aranyos bogaram. IVj emrégiben is meglátott egy » hatalmas példányt. Akkora volt, hogy király lehetett a nyulak között. És ez nem ejtette el a száját, hanem a fülét hegyezte és erősen figyelt. De Soma is öreg róka volt már. Megnyalta a szája, szélét és mormolta: — Figyelj csak, figyelj, mégis az enyém leszel, gyémántos tu- bicám. S rá a kocsival. A nyúl ugrott volna, de a kerék, az első kerék elkapta s az árokba vágta. Soma megállapította: — Mesterpofon volt. — És fékezett. Kiszállt és vizslaszemekkel kutatott a nyúl után. Gyomtól gyomhoz, kőtől kőhöz hajolt. így kellett tegyen, mert az esti sötét túljutott a kopogtatáson. Jódarabon végigment az árkon, de a nyúl sehol. Kiment a szántóra, de a vakondtúrásnál egyebet nem talált. — Pedig elkaptam, mert láttam, hogy röpült — gondolta és bosszúsan visszaült a kocsiba, de máris gyorsan kifelé tette a lábát. Mintha mozgott volna a fű az árokban. A feihőK eltakarták a Holdat, az eső megeredt, dobszerűen pergett a kocsi tetején. Soma ujjongott. \ V adászatra való idő! — s mivel a fű tovább mozgott, hatalmas, gyönyörűségesen szép csukaugrással vetődött a mozgó pontra. Aztán... Bődületesen fájdalmas ordítás tört ki belőle. Hirtelen, amilyen gyorsan ugrott, úgy pattant fel és futott vissza a kocsijához. Előkapta a zseblámpáját, a tenyerére világított, mintha ezernyi tüskébe tenyereit volna bele. A könny kicsorult a szeméből és fájdalmasan sziszegte: — Tűszőrű nyúllal eddig még nem találkoztam. S most már maga előtt világítva az árokba lábolt, hogy megnézze, kivel vagy mivel pa- rolázott. S amint a mozgó fűre esett lámpájának fénycsóvája, hosszú és mély átokba fogott. Kis malacnak is beillő sündisznó iparkodott el a közeléből. Abba tenyereit. Az volt a szándéka, hogy belerúg, de a rúgás pillanatában rájött arra, hogy a sün nem hibás. Így bakancsa talpával végigsímogatta a tüskéit s mondta: M enj csak, öregem, meg- érdemled, mert utat egyengettél az én jövendő aranyos asszonykám felé. Többet nem vadászom, hanem házasodom. S kocsija nyilsebesen futott a város irányába, Virágh Márta s 3>öLe&íídaL Csicsíja, csicsíj. Aludj csak kicsim! Tündércsengő szól: csingiling, csiling. Álmodban vár Rád mesebeli ház, Fénylő, ragyogó, szép csodavilág. Aranypillangó ring a rózsatőn, Hófehér galamb piros háztetőn. Zümm-zümm, muzsikál ezer kicsi méh, Virág-szőnyeg hull csöpp lábad elé. Zöld hegyek között ezüstös patak, ' Táncolnak benne szivárvány halak. Fütyül a rigó a cseresznyefán, Te is kapsz cseresznyét! Aludj, Bankám! Nagy búzatábla, sok piros pipacs, Érik a fákon illatos barack. Rózsaszín szőlő, nézd csak, Rád nevet! Kis nyuszi játszik fogócskát Veled. Csicsíja, csicsíj. Aludj csak, kicsim! Tündércsengő szól: csingiling, csiling. Ha felébredsz, mindez valóságra váV Mert szebb a mesénél a hazai táj! Ssabó Ilona: Vágyódás Oly távol vagy most és nekem mégis közel, Hangod messziről jön és forrón átölel , f , Júliusi virágoktól illatos a vidék, Égfelé nyitják kelyhüket az estikék, Egy fáradt felhőt hajszol lankadtan a szél, S fekete árnnyal rámszakad az éj. Távol vagy most —, de emléked mindig visszajár, Mint gyilkos tél után a lázas régi nyár, Hangod lágyán belesimul a csendbe ... Fájó könny szökik vidám kék szemembe. cJÍ hírős város mosol t/a i — Joós Ferenc gyűjtéséből — Egy kosár kisbicska • Az a Jókai utcai gazdálkodó, aki vasárnaponként sajátke•» ízűlep díjtalanul beretválta végig béreseit, egyéb kedvezmények- ben is részesítette gazdaságának alkalmazottait. Többek közt el- látta mindeniket bicskával is. Igaza volt. Bicska nélkül nem ember a szegény ember. Csak bicskával lehet alkalmatoson esze- [getni a kenyértányéron tartott szalonnából. Ha újesztendőkor új ember szegődött a gazdaságba, a gazda [első kérdéseinek egyike ez volt: — Osztán van-e bicskád? — Nincsen, — vagy — vót, de eevesztöttem — hangzott rendszerint a válasz. Erre a gazda magyar-nadrágja zsebébe nyúlt, kihúzott onnan egy piros, vagy sárganyelü kisbicskát és megajándékozta vele szegődött cselédjét. A. bicska felől eső érdeklődés ezzel nem ért véget. A jószívű gazda évközben is tudakozódott a bicskák megléte felől. Ha valamelyik embere elvesztette volna, a gondatlanságra vonatkozó néhány csípős megjegyzés kiosztása után, zsebébe nyúlva, másik bicskával pótolta a hiányt. Utóbb az élelmes kis- és öregbéresek úgy rákaptak a gazda gyengeségére, hogy unos-untalan jelentkeztek bicskaelvesztés ürügyével bicskapótlásért. Pedig az elvesztés nem mindig volt igaz, mert az elveszettnek mondott bicskák jórésze cigányaira került. A béresek a pótlás biztos tudatában elcserélgették, sőt atyafiaik között elajándékozgatták azokat. A gazda illő zokszavak kíséretében az elveszettek helyeit egyre osztogatta az újabb bicskákat. Egyszer azonban ráunt emberei mesterkedésére. Éppen Katalin-vásár volt. Két kisbéresét maga mellé rendelte. Egy kétfülű kosarat nyomott a markukba. Kiment velük a vásárba. Ott végigjárta a késeseket és összevásárolta teljes kisbicskákészletüket. Nem is tudott azon a vásáron más kisbics- kához jutni. A kétfülű kosár színültig megtelt kisbicskákkal, tGazduram béreseivel és a kosárral hazament. Ott a következő- i képpen adta ki további utasításait: $ — Ezt a kosár bicskát most kiviszitök a tanyára. Ha valatmelyőtök eeveszejti a bicskáját, vöhet belüle másikat. De mög- I mondom, oszt a többieknek is mögmondjátok, ha ez a kosár tbicska eefogy, több bicska se égőn, se fődön nincs! c/l rpet'ó(l Qtéfxe irodalmi melléklete. Csatári János: A LÁGERBEN Földön szalma — azon ábrándoznak és agyukban álnok kéj butít: az igazság megbomlott, hogy rájuk a tespedés ál reményt uszít. Ki így, ki úgy érzi messzi fészkét füsttel bélelt, matt hodályon át, de a tiszta megoldások élét tompítják a meddő éjszakák. A teremben Itt—ott kártya csattan, míg a sóhaj mennyezetre leng —, álmos rendőr gondjaik vigyázza, és szívükben semmi sem dereng.. ■ Talán egyszer felocsúdnak mégis — belátván, hogy oly nagy balgaság, hitegetők szekerére ülve elhagyni egy boldogabb hazát: elhagyni a búzatermő földet, barátokat, s féltő, jó anyát, kemény munkánk megérő gyümölcsét, melyre sokszor ittunk áldomást.., Ma még dórén, vágyaikat élik: komor apák s elvásott fiúk, de már holnap — marcangolva lelkűk — ; kutatják, hogy merre visz az út.., * Virágh Márta: Hegedűszó Hunyt szemmel ringatódzom Szerelmünk emlék taván. Tűnt arcod fénye leng a tájon, Tündén, drága látomány, A régi tűz lobban szívemben! Hogy szerettelek! És Te engem! Rád gondolni de jó! Hangod átcseng az éveken, S úgy kíséri az életem, Mint halkuló hegedűszó. Kagy Istók István » cAz 3dö Mint öreg kertész bokrai között, ki görbe háttal ásott, öntözött, várván, hogy első rózsája kinő; úgy munkálkodik rajtam az Idő. Vénhedt kezébe fogja homlokom, riadtan nézem, ó rideg rokon! Aki a napot forgatva viszed az éveket, mint követ a vizek; Vén vagy. Szakállad erdőket borít, de lábad könnyű, mégis háborít, ha zajtalanul fejemen topogsz vagy vad viharként messze elrobogsz, Ó nézd Idő, mi, fürge méheid szorgoskodunk, hogy Holnap többre vidd s ha elgyengül majd erőnk és karunk nagy műveinkben érezzük magunk, Vasfogaid közt forog a világ, ma gyermek-arcom utánam kiált, kit emberré tett, im a férfikor: nem tántorít meg menny, se mély pokol; * Felvidéki István : Öregedő szépasszon? Szívenütötte a szó: néni! Esztendeit nem szidja, becézi; Neveti: ugyan kinek gondja, hogy mi lesz akár egy év múlva? Agglegény Gondolta: furcsa semmiség, hogy kezén egy asszony csókja ég. Uzsorát szedni az Idő így tanul, ...aztán; a szívet viszi zálogul. Karrier Aranyban-ezüstben vígan tündöklő karácsonyfa lett a pici kis fenyő. De oda mosolya, reménye, kedve Nem törődik már az erdő se vele.
