Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)
1957-09-20 / 220. szám
p p rv» c:A dunai)tejei A kiiar iott JÁVOR MIKLÓS, a Dunave- csei Községi Tanács mezőgazda- sági osztályán dolgozik. Minden szabadidejét a Petőfi-tájmúzeum rendezésére, újabb és újabb régészeti és irodalomtörténeti anyagok gyűjtésére fordítja. Szívén viseli Dunaveese kulturális életét, melybe szorosan beletartozik a Petöfi-kultusz ápolása és továbbfejlesztése. Vele beszélgetek a tájmúzeum további sorsáról. NEM MESSZE a dunaparttól, a községen végighúzódó országút mentén bóbiskol az a ház, amelyben az öreg Petrovics szorgalommai mérte a húst a vecsei parasztoknak, s amit a nagy magyar költő is megénekelt. Nádfedeles házikó volt eredetileg, de a gyorsan pergő évtize-J dek vasfoga kilyuggatta a tető-t zetét, s az eső kényelmesen be-t csordogált rajta. A tanács ki ja- i víttatta, s azóta már nem fényé- ♦ geti a Petőfi-házat ilyen veszély.« A JELENLEGI múzeum mind-* össze egy kis szobából áll. Zsú-* tolásig berendezve Petőfi-emlé- } kekkel, régi népművészeti tár-; gyakkal. ♦ A fejlődéssel együtt járó tör-t vényszerűség azt igazolja, hogy} ami évekkel ezelőtt elegendőnek» bizonyult, az ma már esetleg ki-* ♦ ♦ A \m széni3*yofii)kocsjjai ♦ George Walkernak, a Ford« művek modellező osztálya veze-í tőjének elképzelései szerint a} jövő gépkocsija a kétlaki jármű} és a repülő csészealj kombiná-» cíója lesz. Ez azt jelenti, hogy} a gépkocsi képes lesz szárazföl-} dön. vízen, levegőben és esetleg« víz alatt is közlekedni. Hajtóerejét kiapadhatatlan} atomkapszulák, vagy valamiféle láthatatlan energia fogja szolgáltatni. amelyet az országutak sugároznak majd'ki mondotta Walker. nőtt ruhadarab. Ezt bizonyítja a Petőfi-tájmúzeum esete is. Az egy szobából álló múzeum túlnőtte a dunavecseiek igényét. Azóta újabb értékes anyagokat talaltak, de azok helyszűke miatt a tanács páncél- és egyik irattári szekrényében várják szabadulásukat. A TANÁCSELNÖK elvtárs ezt mind tudja, megígérte, hogy a Petőíi-ház jelenlegi lakójának a közeljövőben szereznek egy lakást, s az így felszabadult szobákat is berendezhetik múzeumi (célokra. Végleges elhelyezést | nyernének a népművészeti tárgyak. a Petőfi-emlékek, az értékes levéltári anyag, az 1700-as évekből származó függőpecsétes oklevelek és a különböző pásztort aratások. A MÜZEUMI kultúra fejlesztése érdekében időszaki képkiállításokat terveznek, hogy a képzőművészet szépségformáló erejével is megismertessék a lakosságot. Ha a községi tanács valóban segít a Petőfi-tájmúzeum gondjainak megoldásában, akkor Dunaveese is előbbre jut egy lépéssel a kultúra frontján. Bieliczky Sándor (lep ipari kiállítás dini oh au 000000-000-00-0 Miss Csontváz A legújabb »Miss« Ameriká-Í ban Betsy Thompson, akit al. röntgenológusok detroiti kon-; ferenciáján »Miss Csontvázának; választották meg. A szakértők^ szerint a 13 esztendős BetsynekJ van a legjobban felépített csont-» váza. * Nevezték már lupanornak, metresznek, kurtizánnak, prostituáltnak, — elkeresztelték úrimód, vagy népiesen ennek- annak. Régóta ismerős alakja (»jóalakja«) a társadalomnak; egyes egyedei élet és halál uraként dirigáltak római császároknak is, befolyásoltak királyokat, tömegei azonban: városok büzhödt mellékutcáiba szorultak, terjeszteni a betegségek legveszedelmesebb fajtáit. Amióta josztályokra bomlott az emberiség, .kizsákmányo- lókra és kizsákmányoltakra, ő azóta megvolt mindig, viselve azokat a jelzőket, amelyek az általánosan elfogadott' és gyakorolt erkölcs ellen vétőknek dukálnak. Megvan még ma is, raffi- náltan megbújva,/ a tisztesség látszata keltésének igyekezetével, ám akárhogy erőlködik, ki-micsoda-volta alól úton-út- félen — »kilóg a lóláb«. (Csak szem kell hozzá.) Egy példány belőle éppen itt ül, megyénk egyik városkája cukrászdájának a homályos zugában. Szalmasárgára festve a haja, vörösre lakkozott körme a normálisnál jóval nagyobbra növesztve (hogyan is tudna tőlük dolgozni?), keverékillat árad róla, szeme alja festékkel halványan árnyékolva, ékszer az ujjain, a csuklóján, a nyakán; úgy fest, mint aki ért ahhoz, amit »divatnak mondanak, hirdetnek, propagálnak. Oly' disszonáns az egész; ez a nemét illetően nőnek szállító jelenség és a többi asztalnál fagyalatot fogyasztgató, kellemes megjelenésű asszonyok, leányok között oly‘ kiáltó az ellentét, hogy szinte ordít. Amazokon a természetes egy* szerűség, szépség, becsület, — őrajta a mesterkéltség, megvásárolt kozmetikáltság es smukk. De honnan, miből, kitől? — ordítaná a kérdés is. A választ egy jólöltözött nagy- mafla férfi-figura tudná megadni, aki vehemensen szorongatja a némber kezét, főzi, eped utána, — lerí azonban az egész jelenetről, hogy az fütyül rá, megunta már. Megunta. mert kiismerte — a bukszáját. Mintha csak azt mondaná az újabb zsákmányra leső tekintete: »hagyd a dumát apuskám, hiszen tudom, hogy úgy sincs már dohányod ...Nincs? Hát...« S az emlékezés filmkockáin rémképek elevenednek meg előttem azokról a bírósági tárgyalásokról, amelyeken ugyanilyen, a férfiéhoz hasanló, fé- lig-meddig bárgyú arcokon mozgó szájak ismerik be, hogy a pénz, amit sikkasztottak, — nők miatt kellett. A nő, az effajta nő, ez a cukrászdái élösdi is, mit törődik ezzel? Férfiak, gyengejelteműek, hát legyen eszetek! Ne gondoljátok,' hogy amikor elfogadja és viszonozza a szerelmeteket, ne higgyétek, hogy ezt őszintén teszi! Csak a pénzetekért! Mesterkélt nála minden, mint haján a szín, a pír az arcán, az illat, ami elárasztja. Neki csak az kell, hogy minél messzebb essék a munkától, hogy »tartsa ki« valaki. Bár úgy lehetne kitartani társadalmunk épületének az ablakán, hogy lássa és undorodjon meg tőle minden tisztességes ember! (tarján) iskolák eciilo Képünk a III. brnoi gépipari kiállítás egyik impozáns csarnokát ábrázolja. c Olt állt az egyik ház kapujában. Hátán lakkozott iskola* táska, kezében selyempdpírba csomagolt tízórai. Állt a kis ember, szemében ijedtség látszott s arcán a tanácstalanság: »Menjek, vagy ne menjek?« Az emberek ügyet sem vetettek rá, elnéztek a feje fölött, s szinte elbotlottak benne, mikor kíjebb lépett a járdára. Már-nár elborították a könnyek az ártatlan kék szcmecskéket, amixor egy éltesebb asszony lehajolt hozzá. Hogy miről folyt a szó, ki tudja? De a figyelmes szemlélő mindenesetre annyit látott, hogy az asszony, a szöszke fiút kézen fogva az iskola felé vezette. Lehet, hogy ez az önzetlen asszony elkésett a hivatalból, s ha kifogásul elmondja, hogy hogyan járt, el sem hiszik neki. — Mindegy. Köszönet érte, hogy egy kisfiút elvezetett az iskoliba, s a szőke fiúcska nem lett iskolakerülő. IS! i SI Kenderesi szokás szerint a nagyta- nya-udvarba kérte a gyülekezést. A napszám eszükbe sem jurott, mert az elmúlt évek alatt olyan természetesen kerekedett ki az egy pengőre meg kosztra, hogy sem Lake», Tihanyi, Szabó, de a többiek sem gondoltak változtatásra. Legfeljebb megfordult fejükben a több, de azért hadakozni eléggé kilátástalan volt. A gazda az udvari morgásra előbújt. Látszott rajta, nemi-égen keit fel, mert a lábait papucsba csúsztatta, a csizma- nadrág alól szabadon lógtak a gatya- szárt megkötő korcok. De akármennyire is korán volt számára, a pipa már a szájában lógott és a torkát kicsit büdös, hányat. — Na, emberek..: Már régen találkoztunk. Vége a telelésnek, kezdődik a munka. Itt ez a tíz pászta szőlő, ki kell nyitni, aztan, ha jól végzitek. tiétek lesz még a metszés is. De a fizetség körül egy kis hiba van ... mármint a részetekre. Rosszul kelt a téli aima. Sok el is rothadt, meg a nehéz télben megfagyott. így nem tudom állni a régi pengős napszámot és a teljes kosztot, hanem csak nyolcvan fillért meg az ebédet. így gondolkozzatok... De a munka kifogástalan legyen ... Lehet hozzáfogni. Először megdöbbenés és az ezzel járó néma csend ült rá valamennyiükre. Szédületes gyorsasággal forgott a fejekben a húszfilléres és a reggelit meg vacsorát jelentő különbség. Lakos dü- hödten hallgatta ezt a pár szót és majdnem azt mondta, hogy nem az alma volt olcsó, hanem a kártya volt nagyon drága. Ám ezt mégis lenyelte és így szólt nem kis eréllyel: — Akkor pedig a maga szőleje nyi- tatlan marad. Még a pengőbői is engedni annyi. mintha a húspaprikás- járandóság helyetti moslékot híg WELTHER DÁNIEL^ változtatják. Éppen a kenyérre való napi húsz fillért akarja elvenni? Mit adok a családomnak?... Ezen gondolkozzon ! A következő pillanatban valami vad dac fogta el. A melle kidülledt, a szeme megíényesedett. Hátatíorditoít Kenderesinek. szemben az emberekkel és hadonászva ordította: — Emberek! Ilyen aláva'ó fizetségért ne dolgozzunk. A hetedik bőrt ne engedjük lenyúzni magunkról, Állnem vállalja így. a nyitást. A gazdának meg köpjétek a szemibe azt. hogy költsön kevesebbet a kártyára meg a városi condrákra, akkor majd talán a napszámot is meg tudja fizetni. Öten, hatan mögéje ódaloglak. Kivehető szót nem formázott a szájuk, csalt morogtak. De egy az istennek sem akart a helyéről elmozdulni, mintha földbe gyökerezett volna a lába, csak állt és farkasszemet nézett társaival. Ez Déva Antal volt, az cppen akkoriban született Panni apja. Tihanyi először gyengéden odaszólt, nem akarta dühíteni: — Gyere- már az istenedet, mit látod ott egyedül a szádat. Tán csak nem adod be a derekadat? De Lakos nem győzte ilyen jól idegekkel. Öt valamiféle robbanó anyagból gyúrták. — Mit pofátlankodsz ott? Elmennél, nyolcvanért is ... mi? Legközelebb aztán hatvan meg ötven...? Ahogy a gazda akarja. A végén mint a rabszolgák, ingyen dolgozunk. A Kenderesi pocakja nöjjön, a mi családunk meg mire, hogy kinyalod a gazdáét?..; Nem lesz több becsületed, mint eddig volt... Déva összeszoritótta a fogait. Nem akart Ugyanúgy visszafeleselni, mert- hát amazok többen voltak. Töredelmes, remegő, talán egy kicsit bocsánatkérő hangon csak annyit mondott: — Most született a hetedik gyermekem. Nincs egy marék liszt odahaza, az asszony tehetetlenül feleszi a gyerekágyat. Tüzelni is kéne még ... Nem tehetek mást. Déva elvállalta a munkát. Lakos cs a többiek, nem engedtek abból, amit mondtak és a gazda fenyegetőzései közepette, ők meg káromkodva, otthagyták az udvart. Innen hát a harag, amit egymásnak nem tudtak megbocsátani húsz év alatt. A beteg öreg fejében úgy elevenedett, meg ez a nap, mintha ezutáni fáradságában vetette volna neki hátát a régen tömött, kemény szalmazsáknak. A felszabadulás mindkettőjüknek örömet hozott. Az északnyugati szél még az ágyúk moraját küldte könnyű szárnyain, az újságok a még mindig dúló háborúról írtak, amikor a többi nincstelennel együtt Déva és Lakos is földet kaptak. Déva még valamivel többet is, mint volt napszámostársa, mert több gyerekre nagyobb föld járt. Bár közel egymáshoz szúrták le a mesgye- karót, nem szóltak egymáshoz. Lakes egy kicsit végigmérte szomszédját és mintha azt mondta volna: »Nem nagyon érdemied meg.« Déva viszont most már nagyon függetlennek érezve magát, olyasmit árult el szemeivel: — »Kár volt akkor olyan nagyon ugrálni, még több földet kaptam, mint te,« . A házasságra készülő forró nyát elmúlt. A lakodalom is már a néhany- napos múlté volt, amikor Lakos egy deres novembervégi reggelre szótlanul, minden viaskodás nélkül elmúlt. Jani magára maradt, tanácsadója sem volt. A házasságba és a gazdálkodásba egyszerre csöppent bele. És ez nagy gondot okozott neki. Mit tegyen? A tíz hold föld, amely most már minden gondjával és bajával rámaradt, Kenderesi egyik nagy táblájáról lett kimérve, abban a csücsökben, amit az egymást keresztező kövesutak képeztek. A szomszédok valamennyien a termelő- szövetkezetben voltak. A Felszabadulás igen jól működött és Jani is sok jót hallott róla. Apja is többször szóba- hozta a szövetkezetét. Az ősz folyamán részt vett egy látogatáson és az ott tapasztaltakat hozzáadta ahhoz, amit a néphadseregben tanult, a közös gazdálkodásról, mígnem egy szép napon megjelent Nagynál, a szövetkezet elnökénél és kérte a felvételét. A közgyü« lés — mivel mindenki ismerte apját, anyját — egyhangúlag elfogadta. így hát az ifjú házasok, ahogy errefelé mondják: téeszcsések lettek. Panni nem nagyon tudta, mi fán terem a szövetkezet, de úgy gondolta, ha Janinak jó, akkor neki is jó. A belépést nem tárgyalták senkivel sem, így nem is nagyon volt lehetőség arra, hogy valaki is megakadályozza. A tél úgy telt, mintha végig pirosbetűs ünnep lett volna. Kevés dolga van ilyenkor a paraszembernek. Pihen, tesz-vesz, ahogy neki tetszik; szomszédok a havat söpri, lapátolja, disznóvágásoknál segédkezik, csak úgy barátságból, mert a böllér — igaz, ő a legfontosabb ember — egymaga azért sohasem elég. A napok oiyan kurták, mint az érsekcsanádl lányok szoknyája, {Folyt, kóv.) dögöljön meg. Azt hiszed, megy vajadé azért jóféle kisüsti pálinka karcolta, így hát egy-kettőt köhintett és mielőtt szólásra nyitotta a száját, köpött is né- jón mögém, aki