Petőfi Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-18 / 193. szám

X Világ proletár jai, egyesüljetek l kéne MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BA'CS-KISKUN MEGYEI LAPJA II. ÉVFOLYAM, 193. SZÄM Ara SO fillér 1957. AUG. 18. VASÁRNAP HDai, teilte y muzsika, KÉTNAPOS ÜNNEP lévén al­kotmányunk napja, Kecskemé­ten már augusztus 19-én este kezdetét veszi a változatos kul­turális program, 19-én este 6 órakor a Katona József Társaság nyilvános ünnepi közgyűlése nyitja meg a sort. Az est ünnepi szónoka Madarász László tanár. Ugyanakkor nyitják meg a Ka­tona József Múzeumban a nagy magyar képzőművészek művei­ből összeállított kiállítást, a mú­zeum négy termében. Este 8-kor az Üj Kollégium szabadtéri színpadán az Orszá­gos Filharmónia rendezésében mutátják be fővárosi művészek Ábrahám Pál: »Viktória« című operettjét. Az előadás még le sem zajlik, amikor fél 9-kor, ugyancsak szabadtéren, filmvetí­tés lesz a Béke Szálló előtt. Be­mutatásra kerül az »Így történt« című dokumentum film, az idei május 1-i ünnepségekről készült színes rövidfilm, a Franczia Kiss Mihály terrorcselekményeiről szóló Számonkérés című kisfilm, a legújabb világhíradó és az Emlékalbum című mulatságos kísérő film, amely nagy magyar művészek híres filmszerepeit eleveníti fel. Az estét a Vöröskereszt és a Nőtanács bálja zárja be, melyet a Piarista Gimnázium nagyter- . mében és udvarán rendeznek. A hírek szerint az udvaron ci­gányzenekar, a nagyteremben pedig tánczeneivar szórakoztatja a mulatni vágyókat. A bál szü­netében a Filharmónia Kecske­méten szereplő együttesének tag­jai 11 órai kezdettel külön ma­gánszámokból álló műsort ad­nak. Tizenhat nyitópár indítja el a táncot és megválasztják a bál­királynőt is, illetve Kecskemét szépségkirálynőjét. A választás első helyezettje — a legszebb kecskeméti kislány — értékes ajándékot kap. Aki nem vehet részt a szépségversenyen, az a tombolával kárpótolhatja magát. A nyereménytárgyak között ér­tékes szőnyegek, bonbonos dobo­zok, italok, gyümölcskosarak várják a boldog nyerteseket. AUGUSZTUS 20-A KULTU­RÁLIS PROGRAMJÁNAK leg­első száma az Üj Kollégium sza­badtéri színpadán zajlik le fél 3 órai kezdettel. Az ének- és zene­számokból, táncbemutatókból álló műsor igen gazdag. Fellép az Üj Kollégium szabadtéri színpa­dán a Jánoshalmi Földműves- szövetkezet kiváló énekkara és tánccsoportja. Kecskemétről származó zene- művészeti főiskolások egy cso­portja is dobogóra lép. Kiss Éva, a Budapesti Zeneművészeti Fő­iskola V. éves növendéke Chopin műveket zongorázik, Kékesi Gi­változatos művészi műsor ÉTÉ zeila, a Debreceni Zeneművé­szeti Szakiskola V. éves növen­déke pedig Levin: Humoreszkek című zongoradarabját játssza. A kecskeméti szovjet helyőrség együttesei és szólistái több mint 20 perces külön programmal lép­nek fel. Bemutatja kórusszámait a kecskeméti Kodály-kórus. A táncegyüttesek műsorán az öreg­csertői népi tánccsoport, a kecs­keméti ÉDOSZ—KISZ táncegyüt­tes és a homokmégyi úttörő népi együttes színpompás táncai sze­repelnek, Az előadás ingyenes lesz. Este 8-kor a Filharmónia mű­vészbrigádja ismét előadja a »Viktória« című jazzoperettet, s ezzel bezárul az alkotmány ün­nepének gazdag, sokoldalú mű­vészeti programja. HésxltUk Baia cdkoitnáft^üHHe^i UuMuzáUs fit6g.r.afn}á&ót Baján is, mint megyénk min­den városában már az augusztus 20-án megelőző estén különböző rendezvények köszöntik az al­kotmány ünnepét. Műsoros tá­bortűz nyitja meg az ünnepi ese­ményeket 19-én este, sötétedés után. Másnap reggel zenekarok vi­dám dalaira ébred a város, s a kulturális programban délelőtt 51 HATÁKMENTI :í BÚCSÚZTATÁS t a bike és bacútsáfy Pénteken búcsúztat­ták megyénk déli ré­szének fiataljai a VIT- ről hazautazó jugoszláv ifjúsági küldöttséget Kelebia vasútállomá­sán. Kiszistáink részéről már az előző napok lá­zas készülődéssel tel­tek el, nem kevesebb izgalommal, hogy ki vehet részt ezen a ha­tár menti találkozón. A kiskunhalasi kiszisták- nak például (akik há­rom héttel ezelőtt is ott voltak a jugoszlávok hajnali fogadásán, s utána autóbuszon siet­tek vissza városukba, hogy helytálljanak a termelő munkában is) taggyűlésen kellett el­dönteniük, hogy ki le­hessen ott. Halász Éva kimaradt a »keretből«, ő azonban sírva kérte a pártbizottság támo­gatását, hogy hadd le­gyen a küldöttségben, hiszen személyesen sze­retné átadni ajándé­kait azoknak a déli szomszédainknak, akik­kel három hete barát­ságot kötött. Az ott­honmaradtak közül nem egy — mint Gye- nizse Kálmán is — ki­kísérte társait a busz­hoz, hogy itt is a lel­kűkre kösse : az ő ne­vében is szorítsanak kezet barátainkkal. — Egyforma kék ingben, vörösnyakkendősen áll­tak a halasi kiszisták Gaál József, a KISZ halasi járási szervező bizottsága titkárának a vezetésével az állomás épülete előtt, de ott voltak a bajai, bácsal­mási, kelebiai KISZ- szervezetek tagjai is a párt- és a tömegszer­vezetek képviselőinek tömegében. Délután fél 1-kor fu­tott be a vonat a ha­sonlóan lelkes jugo­szláv fiatalokkal. Rom- sics Ferenc elvtárs, a KISZ megyei bizottsá­gának titkára üdvözöl­te őket, többek között mondván: »Rajta kell lennünk, hogy további találkozókon erősödjék a jugoszláv és a ma­gyar fiatalok barátsá­ga!« Vendégeink veze­tője megköszönte az érkezésükkor és a most rendezett fogadtatást s megemlítette: nagyon jól érezték magukat hazánkban, de különö­sen Kelebián, ahol több időt tölthettek el a ma­gyar fiatalokkal. — Moszkvában is gyakran találkoztak a magyar ifjúság küldötteivel, s barátkoztak velük. — Éljen sokáig barátsá­gunk! — fejezte be nagy tapssal kísért üd­vözlő szavait. Ezután az állomás mögötti étteremben kö­zös ebéden vettek részt a vendégek és vendég­látók; a halasi népi ze­nekar muzsikájára vi­dáman táncoltak, s bár menetrend szerint két órakor kellett volna a vonatnak tovább indul­nia, a halasi vasutas­zenekar indulóinak hangja mellett fél 4- kor gördülhetett ki a szerelvény a határ felé. Kendők lobogtak, ke­zek erdeje integetett, hangos »hurrá«, »brá- vó« kiáltások hangzot­tak el, — megcáfolha­tatlan bizonyítékakép­pen annak, hogy az if­júság, a béke és a ba­rátság útján akar ha­ladni, (tarján) A Téglagyári Vállalat dolgozói röpgyűléseket hívtak össze, tilta-g kozásul az ENSZ ötös bizottságá­nak magyar ügyekkel foglalkozó tevékenysége ellen. A röpgyűlé- sek alkalmával állásfoglalásukat egységes nyilatkozatba foglalták: »Mi, a Téglagyár Vállalat dol­gozói tiltakozunk az ellen, hogy az ENSZ-ben a magyar ügyet napirendre tűzzék. A mi ügyünk elintézéséhez kizárólag csak a magyar népnek van joga... Ja­vasoljuk az ENSZ illetékeseinek, hogy ne a békés országok bel- ügyeit vizsgálják, hanem tegyék vizsgálat tárgyává Ciprus szige­tének ügyét, vagy az omani hely­zetet, ahol becsületes, a hazájuk­hoz hű emberek tömegeit mészá­rolják le.« PULLAI BÉLA ÉS TÁRSAI ELLENFORRADALMI BŰNÜGYE (2. oldal) MEGBÍZHATÓ FÖLDNYILVÁNTARTÁST (3. oldal) ARATÄS után (3. oldal) KALOCSAI FAZEKASOK (3. oldal) SZÁZADIK SZÜLETÉSNAP (4. oldal) Sir John Hunt: A MOUNT EVEREST MEGHÓDÍTÁSA 14. oldal) VASÁRNAPI tere-fere . (5. oldal) í 10 órakor a Tóth Kálmán téren rendezett térzene jelenti a nyitó­számot. A helyőrség zenekara ad szórakoztató zenét. A járási könyvtárban, mint szerte a megyében másutt is, könyvkiállítást rendeznek au­gusztus 20 tiszteletére, 20-án este pedig munkás-paraszt talál­kozók zajlanak le a bajai üze­mekben. íaickczlei a m eq tj ei tanács au gazdasági vezetők részére A Báes-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a teg­napi nap délelőttjén egésznapos értekezletet tartott a tanács irá­nyítása alá tartozó vállalatok, gazdasági vezetők részére. Az érte­kezlet előadója. Dallos Ferenc elvtárs, a végrehajtó bizottság el­nöke volt. A gazdasági vezetőkkel megtárgyalásra került az első félév gazdasági eredményessége és megjelölést kaptak a második félévi gazdasági feladatok. A beszámolóra és az azt követő vitára lapunk következő számában visszatérünk. Él és erősödik a Hazafias Népfront Az utóbbi hónapokban sok szó esett a népi egységről, a nemzeti összefogásról, arról, hogy a' szocializmus építése ér­dekében tömörítsük az összes haladásra képes társadalmi erőket. Ha társadalmi életünket figyelemmel kísérjük, ta­pasztalhatjuk, hogy e szavak nem szálltak el hiába, mert a napi események színterén megjelent és napról-napra erősö­dik, izmosodik a Hazafias Népfront-mozgalom. A Hazafias Népfront — mint ismeretes — nem újkeletű mozgalom. 1949-ben, mint aktív politikai tényező szerepelt a választásokon és ezután is többször segített, a dolgozók mil­lióit mozgósítva, választási Küzdelmeinket győzelemre vinni. A népfront-mozgalom mégsem bontakozhatott ki az elmúlt évek alatt a szocializmus tömegbázisává, éppen a ma már jól­ismert hibás, jobb- és baloldali nézetek miatt egyaránt. Az ellenforradalom leverése után azonban új értelmet kapott a népfront-mozgalom. Az MSZMP országos értekezle­tének határozata ezt így szögezi le: »... A párt és a tömegek közötti kapcsolatok fejlődésének igen fontos területe a Haza­fias Népfront. A kommunisták és a pártonkívüliek együtt­működésének ezt a formáját széleskörűen ki kell bontakoz­tatni, mind a tanácsok, mind pedig a különböző gazdasági, kulturális és tudományos szervek munkájának elősegítése, mind pedig az ország általános politikai életének fejlesztése érdekében.« E határozatból láthatjuk, hogy az országos párt­értekezlet világos célt jelölt meg a Hazafias Népfront szá­mára. Az ellenforradalom leverése után a szocializmust építeni akaró tömegek a Hazafias Népfrontban tömörültek a párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány politikájának támo­gatására. Így történt ez megyénkben is. 1956. november hó 16-án, a Hazafias Népfront megyei bizottsága felhívta a me­gye lakosságát, hogy támogassa a kormányt a rend helyre- állításában és fordítsa minden erejét a termelésre, hogy meg­védelmezzük forradalmi vívmányainkat: népünk független­ségét és most már láthatóan felfelé ívelő jólétét. A felhívás megértő tízezrekre talált. A megye lakossága fegyelmezetten munkához látott. Tsz-eink, állami gazdasá­gaink, dolgozó parasztjaink olyan termést biztosítottak, hogy nyugodtan nézhetünk a tél elé. Az ipari üzemek termelése is nagy javulást mutat. A pártonkívüli tömegek a Hazafias Népfrontban találták meg a lehetőségét az MSZMP politi­kája támogatásának és a szocializmus további építésének. Községeink nagyrészében talpraállították a mozgalmat, de úgy, hogy kizárták soraikból az ellenforradalmi elemeket és mindazokat, akik októberben felléptek a néphatalom ellen. A népfront-bizottságok nemcsak az ellenforradalom által sújtott ország talpraállításában nyújtottak nagy segítséget, hanem részt kémek a jövő terveinek megvalósításából is. Legtöbb helyen működnek már a mezőgazdasági szakbizott­ságok, amelyek a termelési kultúra fejlesztésére, a 3 éves tervjavaslat kidolgozására nem egy hasznos gondolatot adtak. A mozgalom tehát él. Azonban még nem állt talpra min­den községben és ott is, ahol megvan, működése még elég laza keretek között folyik. De hogy van ereje, azt éppen az bizonyítja, hogy augusztus 20, alkotmányunk ünnepének megrendezését magára vállalta. Legyen ezért ez az ünnep a Hazafias Népfront kibontakozásának, megerősödésének mérföldköve.

Next

/
Thumbnails
Contents