Petőfi Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-13 / 188. szám

li' j: Út, amelynek csak a tizedrésze járkáló f • x »m m»««» ........................................mI l '.» ZAIMIÁRDIIBÓIL JÖTTÜNK, ! —————...a tii/íirauij SÖTÉTBEN ÉRKEZTÜNK nó­taszóval a kecskeméti állomás­ra. Közel volt az éjfél. A tábor­ban ilyenkor már régen elfúj­ták a takarodok De most nem köt a napirend, nincs jelszó, csak a rozsdabarnára sült arcokon jó- izűeket guruló, gömbölyű kacaj. Szülők veszik körül a vonatot, a kétheti boldog viszontlátás csókjai cuppannak. Hamar el­csendesül a pályaudvar. Haza­felé felidéződnek a tábori emlé­kek. Van olyan pajtás, akinek még most is fehér az arca, rá­száradt a fogkrém, mert nagy betyárok ám ezek a vidám gye­rekek. Be akarták csapni az itt- honvalókat. Bekenegették egy­mást fogkrémmel, hogy azt higgyék a szülők, tájunkra se nézett a Nap a Balaton partján. SOKÁIG EMLÉKEZETES ma­rad ez a nyaralás valamennyi kecskeméti gyereknek. Nemcsak a príma koszt, a simogató bala­toni hullámok, hanem a többi apró-cseprő csibészkedés is éde­síti az emlékeket. Mennyit izgultak a »pecások«. Minden reggel azzal a jelszóval indultak: Na, ma nagy zsák­mánnyal térünk haza! — az eredmény: három-négy apró ha­lacska. Viccelték is őket a töb­biek: — No, ma is csak peca- nyelet fogtatok? Valakinek mindig kint maradt a Balaton partján valami hol­mija. Legtöbbször Csernus paj­tás felejtkezett el magáról. Min­dig vittek utána valamit, vagy az ingét, vagy a cipőiét, vagy a t'ürdőnadrágját. Egy dolgot azon­ban Csernus pajtás sohasem ha­gyott el: a »pecabotot«. A KAPUÖRÖKET mindenki irigyelte. Nekik ment legjobban á soruk. A kapu mellett volt a ping-pong asztal és ők egyebet sem csináltak, mint ping-pon- goztak, fürödtek, ettek. A zászló­levonásnál történő parancshir­detésnél sokszor bonyodalom ke­letkezett, mert mindenki kapuőr szeretett volna lenni másnap. Ne felejtkezzünk el a labda­rúgó-mérkőzésekről sem. A bu­dapesti Darugyár ott üdülő gyer­mekei három ízben mérték össze erejüket a kecskeméti pajtások­kal. A szerencse (vagy talán a tudás) nekünk kedvezett. Egy­szer l:l-es eredménnyel, más­kor 3:2-re győztünk, egyszer pe­dig ismét döntetlenül végződött a mérkőzés. Amikor a darugyáriak látták, hogy nem sikerül győzelmet aratniok, taktikát változtattak. FÜRDÖZTÜNK ÉS NAPOZ­TUNK a Balaton partján, ami­kor odajöttek hozzánk és kihív­tak bennünket fejelni. Azt mond­ták, 100:0-ra vernek most ben­nünket. De bizony keserűen tá­voztak, mert az általuk ígért száz gólból egy sem lett, ellen­ben a kecskemétiek 23 »-sima game6zt« fejeltek nekik. Ezután úgylátszik végleg elment a ked­vük a kihívástól, többet nem je­lentkeztek. Volt egy nagyon élvezetes ki­rándulásunk a sok közül. A szántódi révvel átruccantunk Ti­hanyba, megnéztük Tihany ne­vezetességeit. Voltunk a mú­zeumban, azután megtekintettük I. Endre király sírját a temp­lomban, kerestünk kecskekör­möket, közben fürödtünk is egy jót, estefelé pedig hajóra ültünk és átmentünk Földvárra, onnan pedig vonattal érkeztünk vissza Zamárdiba, a táborhelyünkre. Ezen az estén különösebben sen­kit sem kellett ringatni, még Bogdán pajtást sem, akinek pe­dig sosem akart álom jönni a szemére. SOK FÉNYKÉPET készítet­tünk. Igazán elmondhatjuk, hogy jól éreztük magunkat, az idő is szép volt, a víz is nagyon kelle­mes volt, híztunk is, egyszóval: megérte. Hazafelé jövet elhatároztuk, hogyha valaki megkérdezi, kik vagyunk, azt mondjuk: »Zamár- diból jöttünk, mesterségünk a nyaralás!« Mondtuk is ám sűrűn, különö­sen amikor Pestre értünk, mert a kíváncsi pestiek nagyon kér­dezgettek bennünket. Befejezésül pedig köszönünk: Köszönjük a városi pártbi­zottságnak és tanácsak, az üze­meknek, szülőknek, mindenki­nek köszönünk mindent! KISPAJTÁSOK ÍRJAK Letettük az újoncpróbát A kiskunfélegyházi Móra Fe­renc úttörőcsapat üdvözli a Gyermekvilág szerkesztőségét a táborozás alkalmából. Az idő igen rossz volt, de mi ettől füg­getlenül jól éreztük magunkat. Rendeztünk egy akadályversenyt és ezzel előkészültünk az újonc­próbára. Az újoncpróbát csütör­tökön egy csillagtúra keretében tettük le. Ezt a mi őrsünk nyerte meg. Szeretettel üdvözöljük még- egyszer a szerkesztőséget innen, Szántód-Köróshegyről. Úttörő üdvözlettel: IV. őrs (tfalú&zLei r()i$eqrádr6l Visegrádra hajóp jöttünk. Na­gyon szép volt az út. De az egész vidéknél szebb ez a község. A nagy hegyek között levő vár még szebbé teszi ezt az amúgy is szép környéket. Egyszer már voltunk kirán­dulni a hegyekben. A kirándu­lás szép volt, de egyben fárasztó is. Nagyon meredek volt a hegy. A nyaralás alatt még sok szép tervünk van. Kirándulni és ha­józni szeretnénk a Dunán. Utoljára szeretném megkö­szönni a szakszervezetnek ezt a szép üdülést. A szerkesztőséget üdvözli: Madarász Laci Kiskunfélegyházán az ember ha a vasútállomásról a városba, vagy ezen az útvonalon vissza­felé megyen gyalog, érdekes je­lenségnek lehet a szemtanúja. A kerékpárosok ugyanis nem a 10 méter széles útnak a szélein közlekednek, hanem egyméteres sávon a közepén. Hirtelenében azt lehetne gon­dolni, hogy itt külön közlekedési szabáiyokat talált ki a város ve­zetősége, s ahhoz igazodnak a biciklisek, tovább vizsgálva azonban a jelenséget, vagyis, a kerékpárosokról lefelé vetve, majd az úttesten megállapodtat- va a tekintetet, mindjárt fény derül a rejtelemre. Az ezerkétszáz méteres út mind a két szélén kikoptak tud­niillik a bazaltkockák, s a két­szer négy és félméteres szegély olyan állapotban van, hogy tönkre teszi a kerékpárt, ván­dorlásra kényszeríti a biciklisek veséjét. Mondják, tudja ezt a rendőr­ség is, ezért kénytelen szemet húnyni az ezen az úton elköve­tett szabálysértések előtt; s tudja a város vezetősége is, mégsem csinálhat semmit, mert az út —1 az államé. Igaz, a Posta és Közlekedés- ügyi Minisztérium illetékesei megígérték már tavaly, hogy megjavíttatják az utat, de az ígéret valóraváltását megakadá­lyozta az ellenforradalom, s ki­látásba helyezték erre az esz­tendőre is az építést, viszont semmi jelét nem látni még an­nak, hogy nemcsak szép szó lesz az ígéret. Emiatt panaszkodnak a fél­egyházi kerékpárosok, s min­denki, akinek köze van ahhoz az úthoz. E panaszok tolmácsolása akar lenni ez az írás, s ha úgy tetszik, akár kérvény is a mi­nisztériumhoz! (tarján) Amerikai nősténybölényt cserélt az Állatkert egy ulmi keres­kedőtől. Egy fekete párducot és egy pumát adtak érte cserébe. *♦♦**»»»♦♦**» GRETA GARBO 75 dollárt örökölt Greta Garbo, a világhírű film­csillag, aki pályafutása alatt mil­liókat keresett, most örökséghez jutott. Az örökség értéke írd és mondd: 75 dollár. Ezt a »nagy« összeget nagybátyja, Rudolf Jo- hanssen hagyta reá, aki egy kis svéd faluban gazdasági cseléd volt... Kellemes börtönbüntetés Odorico Moura candelariai (Brazília) gazdag embert börtön- büntetésre ítélték. Mivel Mourá- nak nem tetszettek a városi bör­tön viszonyai, vagyona és össze­köttetései révén magánbörtönt építtetett magának. Büntetését jelenleg minden kényelemmel ellátott magánbörtönében tölti, ll!l!llllllllllll!l!lllllllllllllllll!!l!ll!lllll!lllll!lllllll!lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll!llllll!lllllll!lllll!lllllllll!lllllllllllllllllllllllllll!lllllllllllll!l llllllllllll!lllllllllllllll!llllllllllllllllllll!ll!llllllllllllllllllllllllillllll!lll!l!IIIIIIIIIII!lllllllllllllll!lllllllllllllllll!lllllllllllllllllllll>!>llllllll>IIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIII>l>lllllllllllll!ll>lil>l!lll!llilllllllllll!llll!ll>ll Silt JOHN IIUNT: Könyökömmel kissé megtaszítottam a béketűrő Tenzinget és pár szót mormoltam enni-, meg innivalóról, azután semmivel sem törődve, ismét jól bevettem magam a hálózsákomba. A Primus sustorgása és a levegő felmelegedése hamarosan életre keltett bennünket, és miközben kétszer- sültet majszoltunk és citrom kristállyal, tömérdek cukorral ízesített forró vizet ittunk, Loweval és Gregoryval meglehetősen borúlátó hangulatban beszéltük meg terveinket erre a napra. Kilenc órakor a szél még mindig vadul tombolt, összes meleg ruha­darabjaimat felöltve kimásztam a sátorból és átmentem a kis Meade-féle sátorhoz, amelyben John Hunt, Charles Evans és Tom Bourdillon tanyáz­tak. Hunt osztotta véleményemet, hogy az adott körülmények közt szó sem lehet az indulásról. Ang Temba megbetegedett és semmiképpen sem bírta folytatni az utat, elhatároztuk hát, hogy leküldjük Evansszal és Bourdillonnal. amikor déltájban elindulnak a 7. táborpa. Hunt az utolsó percben úgy határozott, hogy lekíséri a csapatot, különösen Bourdillon állapotára való tekintettel. George Loweval tőlünk telhetőén segítségére voltunk a négy kimerült embernek a tábor fölé emelkedő lejtő meg­mászásában, azután szemmel kísértük őket, amint elindultak lassú, fárasztó útjukra, le a 7. táborba. A szél egész nap dühödten tombolt, és elkeseredett hangulatban lát­tunk hozzá, hogy elrendeztük a másnap létesítendő Gerinc-táborra szánt málhaterheket. A Déli Nyeregről való elindulásunk minden további halo­gatása csak a testi leromlás fokozódását és az ebből következő legyengü- lést eredményezhette. A heves szél még egy éjszakánkat tette kellemet­lenné, de mind oxigént lélegzettünk, percenkénti egyliteres adagolással, s ez hét-nyolc órai nyugtalan szunnyadozáshoz segített bennünket. Hajnalban a szél még mindig erősen fújt, de 8 óra tájban lényegesen alábbhagyott. Elhatároztuk, hogy útnak indulunk. Újabb csapás is gyen­gített bennünket — Pembát egész éjjel heves rosszullét gyötörte és nem 137 tudott velünk tartani. Így csupán egy serpa teherhordozó, Ang Njima maradt az eredetileg kiszemelt három közül, hogy a rakomány felszállí­tásában segédkezzék nekünk. Nem volt más megoldás, magunknak kellett cipelni a tábor felszerelését, hiszen nem is gondolhattunk arra, hogy abba­hagyjuk a kísérletet. Átcsomagoltuk a terheket és kiküszöböltünk min­dent, ami nem volt nélkülözhetetlen; egyebet nem tehettünk, és a létszám csökkenése miatt kénytelenek voltunk kevesebb tartalékot vinni ma­gunkkal az életbevágóan fontos oxigénből. Nyolc óra 45 perckor Lowe, Gregory és Ang Njima útrakeltek. Mind­egyikük 18 kilónál nagyobb terhet hordozott és percenként 4 liter oxigént lélegeztek be. Ügy volt, hogy Tenzing és én később indulunk; így gyors ütemben juthatunk fel a lépcsőfokokon, amelyeket a másik csapat vágott a jégbe, s ezzel erőt és oxigént takaríthatunk meg. Összecsomagoltuk személyes ruházatunkat, hálózsákjainkat és felfújható derékaljainkat; mindezt némi élelemmel együtt oxigénkészülékünk tetejébe erősítve, 10 órakor elindultunk, fejenként 22,5 kilónyi súlyt cipelve. Lassan haladtunk a hosszan elnyúló lejtőkön fölfelé a nagy barázda lábáig és felkapaszkodtunk annak a valóságos lépcsőháznak a fokain, amelyet Lowe vágott a barázda szilárd havába. Amint lassan lépkedtünk lölfeié, szünetlen bombazáporként hulltak reánk a jégszilánkok a magas­ból, ahol Lowe és Gregory lépcsőket vágtak, átkelőben a Délkeleti Ge­rincre. Délben értük el a gerincet és csatlakoztunk a másik csapathoz. A közelben állott a svájciak múlt tavasszal elhelyezett sátrának ütött- kopott romja, és még fokozta a fontos hely magányos és elhagyatott han­gulatát. Annak idején innen indultak bátor kísérletükre Lambert és Tenzing, hogy elérjék a hegy tetejét, miután hálózsákok nélkül töltötték az éjszakát. Csodálatos hely volt. Roppant arányú kilátás nyílt minden irányban, és mi valósággal tobzódtunk a fényképezésben. Mind határtalanul jól éreztük magunkat és bíztunk benne, hogy táborunkat a Délkeleti Gerinc igazán magas pontján fogjuk elhelyezni. Ismét hátunkra szedtük ter- heinket és felkapaszkodtunk vagy 45 méterre a gerincen, a »lerakatig«, ahol két nappal előbb Hunt elhelyezte a készleteket. A gerinc 'ugyancsak meredek volt, de a szikla rétegződése fölfelé ívelt és egészen megfelelő támaszpontokkal szolgált a lábunknak; a hegymászás műszaki szempont­jából a kapaszkodás nem volt nehéz, bár a meredek sziklákat borító hó laza állapota óvatosságra késztetett. A készletlerakat 8340 méteres ma­gasságban volt, de úgy vélekedtünk, hogy ez még túl alacsony pont a csúcstámadó tábor részére, ha ennek valóban hasznát akarjuk látni, s így kicsit kelletlenül szedtük ismét magunkra a rakomány többletsúlyát, a máris hátunkra nehezedő teher tetejébe. Gregory még valamennyi oxigént. 138 (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents