Petőfi Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-06 / 182. szám

Pl 11 .1 I;»' ízlik a. íábori élei — Jelentés Zamárdiból — NEHEZEN érkezett el az indu­lás várva várt napja. Különösen az utolsó percek teltek lassan, de végre begördült a vonat a kecs­keméti pályaudvarra és 108 vi­dám, érdeklődéstől felcsigázott gyermek vett búcsút az otthon­maradottaktól. A vonat fél 10- kor érkezett Budapestre a Nyu­gati-pályaudvarra. Innen a Déli­pályaudvarra siettünk és néhány óra múlva már röpítette a vo­nat a kíváncsi gyermeksereget a csodás magyar tenger partja felé. A gyerekek nagy része még sohasem járt errefelé és tagad­hatatlan izgalommal lesték, szin- ;te egymással versengve: ki pil­lantja meg először a vizet? Egy- «zercsak hatalmas diadalordítás sjelezte, Ir-gy vonatunk a Bala­ton mellé ért. És a Balaton, mintha várt vol­na bennünket, csodálatos fehér ragyogásban köszöntött. Ezután már gyorsan maradoz- tak el az állomások, végre meg­állt a vonat Zamárdiban. Beér­tünk a táborba! Űj környezet, új élet kezdődött ettől a perc­től. A szalmazsákokra lepedők terültek, a konyháról gulyásle­ves finom illata szállt. Vacsora előtt még tettünk egy sétát a Balaton partján, ahol Borbély Ferenc tanár bácsi fölhívta a pajtások figyelmét az »arany- hidra«. (Aranyhídnak hívják azt a jelenséget, amikor a lecsúszó napkorong fénye a Balaton szé­lességében végigsiklik a vízen.) Az elsőrendű vacsora után nyugovóra tért a tábor. Az öreg Balaton csípős szeleket sziszegett vissza az alvó táborra. MÁSNAP hét órakor ébresztő volt. A házi rendhez még hozzá nem szokott, koránébredő alföldi gyerekeket azonban a tábor köz­vetlen szomszédságában fekvő templom harangja már öt órakor fölverte álmából. Nehezen telt azután az idő, de mégis csak elérkezett a délutáni fürdés. Kellemesen, lágyan simo­gat a Balaton vize. Filmre kí­vánkozó jelenet volt, amikor 108 kecskeméti fiú csatakiáltással megrohamozta a Balaton vizét. Meg kell még említeni, hogy ezen a napon a délelőtti szabad- foglalkozáson 350 darab képes­lapot adtunk postára. HARMADNAP már teljesen belerázódtunk a tábori élet rend­jébe. A nap sugarai égőpirossá varázsolták az arcokat, vidáman szállt a labda a Balaton part­ján, felfújt autóbelsőgumikban gyerekeket ringatott a Balaton vize. A szakácsnéniknek ugyan­csak a sarkukra kellett állni, amikor bejöttünk a fürdésről, hogy kielégítsék a farkasétvá­gyat. No, de a finom töltöttpap­rika hamar megtette a hatást. Ebéd után mindenkit elnyomott a buzgóság, pihent a tábor, mint­ha éjszaka lett volna. A délutáni fürdés is jól sike­rült. Vacsora után nehezen csende­sedett el a tábor, de mire a csil­lagok meggyújtották az égen a kis lámpásaikat és feljött az ezüsthíd a Balaton vizére, buzgó szuszogás töltötte be a nyitott ablakú hálótermeket. Szép nap volt, de nagyon hamar elmú­lott. A KŐVETKEZŐ NAP nagy iz­galomra ébredt a gyereksereg. Felkerestek omnünket a buda­pesti Darugyár itt üdülő pajtásai és barátságos labdarúgó-mérkő­zésre hívják ki a táborunkat. A kihívást elfogadtuk. Szemerkélő esőben indultunk a pályára. Kint van az egész tábor, fölhangzik a hajrá Kecskemét! Végered­ményben mégis eldöntetlenül, 1:1 arányban fejeződik be a mérkő­zés. Ezen a napon még volt egy másik nagy élményünk is. Itt táborozik most Zamárdiban a Sport Cirkusz és kiváló atrak- cióival szórakoztatja az üdülő­ket. Mi is lementünk ezen a délutánon a cirkuszba és mond­hatjuk, igazán nagyon jól mu­lattunk. Sokat nevettek a gye­POSTA y Postafordultával rekek a zenebohócon, akinek annyiféle hangszere volt, hogy félóráig szedte elő, a kabátból, a zsebekből és mindenhonnan. A következő napon úgy tűzött a nap, hogy talán még így soha. NAGYON JÓL érezzük ma­gunkat, sokat gondolunk az ott­honiakra. .ooooooooocxxxx Tábori üzenetek Szüleimnek és hozzátartozóimnak üzenem, hogy nagyon jól érzem ma­gam, sokat fürdők, jó a koszt. Min­denkit csókolok. Pölöskei Pali. * Nagyon jól érezzük magunkat: Ott József, Lakos Kálmán, Kőrös Sán­dor, Sete Tibor, Fazekas Gyula, Bo­ros Dénes, Szabó István, Prince Ist­ván. Szabari János, Katona Jancsi­ka. * ZAMÄRDIBÖL üzenem hozzám- tartozóimnak, hogy jól érzem ma­gam, jó a koszt, meleg a Balaton. Csókolok mindenkit: Krasznói Bandi * Ifj. Staub Viktor üzeni szüleinek és hozzátartozóinak, hogy jól érzi magát., sokat ffjrdik és focizik, jól eszik, jókat alszik. Mindenkit sok­szor csókol Viki * Sok szeretettel gondolok az egész családra. Küldjétek pénzt, mert el­fogyott. Fehér Zoli * Nagyon jól érzem magam. Szere­tettel üdvözlöm a Vaskó-családot a Balatonról: Vaskó Jóska. Nagy József üzeni a szüleinek, hogy nagyon jól érzi magát Zamár­diban. Zamárdiból küldöm üdvözletemet a családnak: Gábor Zoli. Osztos István üzeni édesanyjának, hogy ne aggódjék. A koszt príma. Kedves Szüleim! Nagyon jól ér­zem magam. Sokat fürdünk és ját­szunk a Balatonban. Sokszor csó­kolok mindenki: Marosi Tibi. A HARMADIK EME­LETI VEKKER Fennkölt A vietnami nép nagy tanítója, a gyermekek Ho apója, Ho Sí Minh elvtárs a tanulóifjúság között. Megkezdték o Szovjetunióban a gyermekbénulás elleni oltóanyag gyártását MOSZKVA (MTI) M. D. Kov­rigina, a Szovjetunió egészség- ügyi minisztere csütörtökön dél­után a Szovjetunió külföldi kul­turális kapcsolati bizottságának helyiségében sajtóértekezleten tájékoztatta a szovjet és a kül­földi újságírókat az ország egészségügyének fejlődéséről. A miniszter a többi között el­mondotta, hogy a Szovjetunió népegészségügyét egységes rend­szer szerint fejlesztik. Ennek lé­nyege a betegségek gyógyításán kívül a betegségek megelőzése, továbbá az ingyenes orvosi szol­gáltatások rendszere.­A miniszter a továbbiakban számos adattal bebizonyította, milyen nagy mértékben járult hozzá az egészségügyi hálózat fejlődése a szovjet lakosság egészségének fejlődéséhez. A többi között elmondotta, hogy a Szovjetunióban a forradalom előtti időszakhoz képest mintegy kétszeresére növekedett az átla­gos életkor. A forradalom előtti időszakhoz képest számos fer­tőző betegséget teljesen felszá­moltak, így például eltűnt a ko­lera és a himlő, a többi fertőző betegség terjedését pedig nagyon visszaszorították. Igen nagy mértékben fejlődik a Szovjetunió orvosi hálózatai 1956-ban tízezer lakosra már 16 orvos jutott. Ebben a Szovjet­unió a világ egyik legelső or­szága. Újságírók kérdésére válaszol­va, a miniszter elmondotta, hogy a Szovjetunióban a gyer­mekbénulás ellen nemrég új ol­tóanyagot dolgoztak ki. Az oltó­anyag gyártásához felhasználták Salk professzor szérumának elő­állítási módszerét, valamint az ezzel kapcsolatos tapasztalato­kat is. A kísérleti oltások az idén sikerrel indultak meg, s a gyógyszer gyártása olyan ütem­ben folyik, hogy jövőre már sok százezer gyermeket részesíthet­nek a Szovjetunióban hatásos védőoltásban. SUt JOHN HUNT: Eleinte nem volt túl meredek, — s a gerinc keskeny volta sem tette a járást kényelmetlenné. Ellenben igen fárasztó volt a hét—nyolc centiméter vastag porhóban lépdelni, amely a keményebb alsó réteget födte s elleplezte a taraj szikláit. A társaink készítette nyomdok, ahol rátaláltunk, segítségül szolgált. Megpróbáltam bizonyos ritmust vinni a járásomba — egy lépés, négy vagy hat kapkodó lélegzetvétel, ismét egy lépés, és így tovább. Ez valamivel kevésbé volt gyötrelmes, mint az előbbi hajsza, de azért most sem kapaszkodtunk gyorsabban. Ügy húsz perccel később — talán 30 méterrel jártunk a svájci sátor fölött — Da Namgjal azt lihegte, hogy nem bírja tovább. Jól ismertem és nem kételkedtem, hogy csakugyan végére jutott erejének, mert nem találkoztam még nála elszántabb és panaszkodásra kevésbé hajlamos férfivel. Továibbmenetelre nógattam, mert azon a ponton nem kínálko­zott alkalmas hely, ahol a felszerelést hagyhattuk volna; biztatóbban ható párkányt láttam úgy 15 méterrel fölöttünk. Elértük és megálltunk. Mint annyira megesik, csalódnunk kellett — még leülni sem volt elég helyünk, nemhogy biztonságban otthagyhattuk volna a felszerelést. Ügy éreztem, hogy még további tizenöt métert kibírok, s újabb, meg­felelőbbnek látszó párkányt láttam fenn a meredekebb szakaszon, amely a havas vállvonal fölé emelkedett. Ez a vállvonal maga is mintha csak már legfeljebb 100 méternyire húzódott volna fölöttünk. Csakhogy Da Namgjal nem tudott vállalkozni rá s nem mondhatom, hogy lenéztem, amiért kifogyott az erejéből, hiszen magam is a végét jártam már. Meg­álltunk hát és a gerinc tarajának szikláin, közvetlenül a kis rés fölött, kövekből kört raktam, amely éppen elég nagy volt, hogy a sátrat és a készleteket elhelyezhessem rajta. Ezt a pontot könnyű megállapítani alulról, mert csak kevéssel emel­kedik egyenes vonalban a barázda árka fölé, melyben felkapaszkodtunk,, hogy elérjük a gerincet. Itt elhelyeztük a sátrat, az élelmet, a petróleumot 125 és a magunk oxigénpalackjait. Odakészítettem még egy gyertyát és egy doboz gyufát is, hogy némi kényelmet biztosítsak a második csúcstámadó csapatnak. A hely magasságát, mint több más pontét is, még majd ponto­sabban meg kell állapítani. A svájci sátor helyét 8326 méterre becsültem — ez kevesebb mint amennyit a svájciak állapítottak meg — és ebből fel­tételeztem, hogy 8388 méter volt a legmagasabb pont, amelyet Da Namg- jallal elértem. Később még csökkentettünk néhány magassági adatot, és végül 3328 méterre becsültük a pontot, ahol a készleteket leraktam. Ma már nem tudom megmagyarázni, mi késztetett rá, de néhány mé­terre odább mentünk a déli lejtőn és erőtlen kézzel hozzáláttunk, hogy ki­kotorjunk egy kis térséget. Ennek nem volt semmi értelme, hiszen régen elhatároztam, hogy legfelső tábornak 8500 méter körüli magasságban kell lennie, s én a havas vállvonalra gondoltam. Mivel egy serpávai kevesebb emberünk volt, bizonyosra vehettem, hogy a végső szakaszra való felszál­lítást a második csapatra kell bíznunk. Ügy féltizenkettőig ismét pihen­tünk, akkor aztán felkészültünk, hogy Visszafelé induljunk. Ekkor történ­hetett. hogy Da Namgjal levetette a fél kesztyűjét. Csak két nappal ké­sőbb, az Előnyomulás bázisán tudtam meg, hogy egyik ujjat csúnyán meg­csípte a fagy. Michael Ward ügyes kezelésének köszönheti, hogy a fagyott ujj rendbejött, és nem kellett kíméletlenebb eszközökhöz folyamodni. Ez volt az egyetlen komoly fagyási eset az expedíció egész folyamán. Üres oxigénkereteinket cipelve, üggyel-bajjal leereszkedtünk a gerincen, ame­lyet most köd burkolt be s eközben hátunkkal a meredek gerinc havát súroltak. Retténtő lassan és támolyogva mozogtunk, úgyannyira, hogy ami­kor elértük a svájci sátor váza meredezett maradványait, elhatároztam, hogy az itthagyott palackból oxigént fogunk igénybevenni, legalább a ba­rázda legmeredekebb szakaszán, hogy a baleset kockázatát csökkentsük; De igy még csak rosszabbul ment minden és sebtében levettem a maszko­mat. Eddig eszembe sem jutott kételkedni a készülék kifogástalan műkö­désében; még sohasem mondta fel a szolgálatot, és nem gondoltam rá, hogy megvizsgáljam, nincs-e eldugulva? Pedig állapotom rosszabbodott, amikor néhány percre megpróbáltam oxigént használni, leereszkedőben a barázda árka felé, s ez figyelmessé tehetett volna. Csak huszonnégy órával ké­sőbb jöttem rá, amikor a maszkot a készülékkel összekötő csővel lecsa­vartam, hogy a cső járatát teljesen elzárta a belefagyott nedvesség. Ezt nem azért említem meg itt, hogy mentegetőzzem, hanem csak mint lehet­séges magyarázatot máskülönben egészen rendkívüli nehézségre, melyet a lélegzés és a- kapaszkodás okozott, hiszen ez szöges ellentétben állt a Lhoce falának utolsó szakaszán szerzett tapasztalatommal, holott a két hely magassága között alig volt figyelembe vehető különbség. 126 (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents