Petőfi Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-04 / 181. szám
IUVC.SI.ET * aOMXDdl& * NEVELI LTmmmTTTTTTTTmm A biellaiak; kemény népség — Olasz népmese — Egyszer egy paraszt lement Biellá- ba. Oly rút idő^volt, hogy alig lehetett utakon haladni. A parasztnak azonban fontos elintézendője volt és ezért eső és szél ellen is folytatta útját, lehajtott fejjel. . Találkozik egy öreggel, aki ráköszön. — Jó napot! Hová mész, jó ember, ilyen sietve? — Biellába, — mondta a paraszt anélkül, hogy megállt volna. — Legalább azt mondaná: »Ha isten is úgy akarja.« A paraszt megállt, arcába nézett az öregnek és így szólt: — Ha isten úgy akarja, Biellába megyek, és ha isten nem akarja, akkor is oda kell mennem. Na, már most ez az öreg az úristen volt. — Nos hát, tehát Biellába hét év múlva mégy — szólt neki. — Addig is ugorj egyet, bele abba a pocsolyába és maradj ott hét évig. A paraszt átváltozott békává, gyorsan ugrott egyet és bele a pocsolyába. Elmúlt hét év. A paraszt kijött a pocsolyából, emberré változott, lesímította a haját és tovább ment útján, a vásár felé. Néhány lépés után, ime megint az az öreg ember. — Hová ilyen korán, jó ember? Biellába. — Mondhatná: »Ha isten is úgy akarja.« s— Ha isten akarja, akkor jó, ha nem, ismerem a feltételeket és a pocsolyába most már egyedül is eltalálok. Mást nem lehetett kihúzni belőle. (Italo Calvino gyűjtése; fordította: Bruszt I.) J. KEATS: HA ATTÓL FÉLEK Ha attól félek én, hogy halni kell s termő agyam le nem arathatom, s mint érett magvakat a gyűjtőhely, hírem nem óvja csúcsos könyvhalom, ha látom az éj csillagos arcán egy nagy románc ködös jelképeit s érzem, árnyát leírni ezután a sors varázsos ujja nem segít, ha érezem, ó, percnek éke, te! hogy többé már reád se nézhetek, az önfeledt vágy bűvkörét sohse élvezhetem!... a távoli terek partján megállva azt hiszem, nemlétbe süllyed Hír és Szerelem. (Fordította: Goór Imre) A Petőfi Népe pályázatára beküldött vers Szerelmes kiáltás Tedd le a kanalat és ülj ide mellém kedvesem. Zubog és fő már magától is az étel a parázsló tűz gyertyalángos csonkján, Nézz a szemembe, merengj bele álmodozó tekintetembe, melynek csókillatú rónáján az emberi lélek pihekönnyű szele szálldos. Ölelj és fonj át karoddal. Legyen a világmindenség gyűrűje, kábító ölelésed. S kezed selyempuha simításával takard el szemem elől a gyilkos álmokba pólyáit harcokat. Békét akarokl Véled együtt családot csókolni nyugalmas csendben s reménytüzet gyújtani a holnapot = ma még tétlenül váró emberszívekben. Afldom a nádszálegyenes férfikort, H melynek koszorúja a tűzpiros H egészség = s nem engedem el kezét barátaimnak, akik alkotó tettekkel harcolják és oltalmazzák a Békét. Vedd fel a kanalat s főzd tovább §g az illatos ételt. Most majd jobban esik minden falat, hogy őszintén, megkönnyebülten M közös lelkünk és vágyunk = kőtábláira véstem H gránátvörös egyszerűséggel: ~ Béke, Béke. Bteliczky Sándor f *********......... . AR ATOK Ösvényen át ballag a kis csapat, szűk hátukon a víg hajnalt viszik, előttük fürge nyúl és szél szalad s az első fény lágy harmatot iszik. Kaszájuk, éle, akár fenn a Hold ível utánuk s élesen szeli a sötétet, mely szét a fákra folyt. Körül a táj illattal van teli. Ügy mennek ök, oly némán, hallgatag, mint ezer ősük, kiket már a föld, mint bárányt a sas magához ragadt s belőlük sarjad szelíden a zöld. A mély nyomokban arcuk ráncait megőrzi híven szerte a határ, avas hajuk, mint telt kalász vakít s alakjuk fák közt bujdokolva jár. Ó, aratók...! Akik magatokban hordjátok régen ősi jussotok, ha búzatáblák aranya lobban, hű markotokban kaszanyél forog. A föld nagy lelke remeg bennetek, tiétek itt e tarka 'rónaság! A magból, mit kezetek elvetett, a szérűn nektek gömbölyűi a zsák! — Mint érett dinnye felhasadt az ég s kicsordult lévén a Nap gázol át, a halk csapat lm céljához elért; és felvillognak mohón a kaszák. Nagy Istók István Alföldi táj (Goör Imre vázlatfüzetéből.) Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllli............ ? • " C V * I * T k A - F© R Ü Hogy ne legyenek sötétszínűek a szombat esték Válasz Varga Mihálynak Egy sötétszínű szombat estéről Levél Tarján Istvánhoz A Petőfi Népe július 27-i, szombati számát lapozva, örömmel kezdtem bele »Szombat este« című írásod olvasásába. Amikor olvastam, hogy leteszed a tollat (mint más a malteroskanalat. stb.), csinálsz egy hevenyészett tervet és — »pendlizel ide-oda«, gondoltam: — na, meet jön egy olyan írás — ahogy én ezt a Tarján Pistát ismerem —, amiből az ember (legalább is megközelítőleg) tiszta képet kap egy mai kecskeméti szombat estéről. Nem így történt. Ahogy olvastam a sorokat, egyre aZ' járt az eszemben, mi történt veled, ó, Pistám, hogy csak a sötét színeit látod annak a bizonyos szombat estének? Ne dobj rám követ, de állítom, hogy fellelhető ezeken a mi kecskeméti szombat estéinken 60k-sok olyan jelenség (szín, hogy ennél maradjunk), amelyeknek bemutatásával sokkal kedvezőbb színben tűnne fel a ml »hírős városunk«, és az itt lakó és szórakozó emberek. / Mindenki, aki ismer, tudja rólam, hogy legszívesebben otthon töltöm el a szombat-vasárnapot, a gondolataimmal, könyveimmel, családommal, csak néha szánom rá magam, hogy szórakozóhelyre menjek. De ha elmegyek, nemcsak azt az oldalát látom az ottani életnek, mint amit te bemutattál nekünk. Mert, ugyebár, elhiszed nekem, hogy nemcsak hatcentis habú sort adnak motorkerékpárvásárlás titkos í-eményében? Es nem is csak pletykálnak az asztaloknál, hanem pl. élvezik a kerthelyiség jó levegőjét, hallgatják a zenét, csendesen beszélgetnek, tréfálkoznak. vagy kedves szavakat suttognak egymásnak. (Pistám, Pistám, hát ilyen is van, ha hozzád nem hallatszott is el!) És így tovább: »élesnyelvű« nőket, »pi- tiző hajadont«, kibodorított hajú lelkiszegényt, »nyársaló tekintetű« asszonyt, »heringfeldolgozó« tánchelyiséget, »por és hamu«-féle vezetőt és »oroszlán-or- dítású« embereket mutattál be nekünk. Engedd, hogy megkérdezzem: hol van a többi, mondjuk 90 százalék? Azt mondod magadról: te a magad- semtudod-féle negyedik kategóriába tartozol. De hová tartoznak a többiek? Megmondom. A többiek, akikről te megfeledkeztél, azok egyszerűen :- emberek. Emberek, akik pihenni, feledni, szórakozni akarnak. Emberek, akik koccintás, tréfálkozás, udvarlás közben elhessegetik a napi gondokat. Asszonyok, akik távol a pelenkától, mosogatórongytól, anyós-vitától, élvezik az ezüstcsengésű éjszakát. És lányok, akik, mitagadás: férjhez akarnak menni. Vagy legalább is ismerkedni, beleszeretni valakibe. Fiatal emberek, változatosságot, jókedvet hajszoló legények, (emlékezzünk néhány év előtti magunkra). És még hányán mások, akikről, ha helyem lenne rá, nagyon szívesen írnék. Tudom, hogy te is láttad már őket ilyennek, hisz más írásaid eléggé tanúskodnak erről. Utoljára hagytam: amit te olyan szellemesen és nagyszerűen leírtál: — az mind igaz. Csak az nem igaz, hogy csupán ilyen itt, nálunk a szombat este. Amit te nem láttál meg, (vagy ha láttad, nem írtad le), azt akartam én néhány mondattal elmondani. Üdvözöl barátod: Varga Mihály Kedves Miskám! Talán sokak előtt különösnek tűnik, de örömmel olvastam megjegyzéseidet »Szombat este« című írásomról. így van pedig, mert az ember örvend, ha tudja, hogy nem a »levegőbe« ír, s még jobban örül, ha már beszédtéma is az írása, ha pedig valaki fittyet hány a fáradtság*ának — különösképpen, ha az a valaki szintén a toll embere — és megbírálja azt az írást, hát madarat lehetne fogatni annak a szülőjével. Én legalábbis így vagyok vele. De maradjunk megjegyzéseidnél. — Van egy mondatod, amely Achilles-sar- kod lehetne, ahová odalőhetném ellenérvem nyilát; mégpedig az, amelyikben bevallód, hogy csak néha szánod rá magad — szó szerint nem így írod, de ebben az értelemben — a szombat esték tanulmányozására. Nos, én. öt hónap alatt keresztül-kasul búvárkodtam, s ezért nyilván jobban Is ismerem nálad ezeket az estéket. Mert igazad van azonban, hogy nem olyanok »a« kecskeméti szombat esték s nem olyan »egy« szombat este sem a sok közül — hadd éljek ezzel a lúdbő- röztető szóval — globálisan persze, mint amilyennek a »szombat esté«-t lefestettem, nem a könnyebbik megoldást választom, hogy dacoljak érveiddel. Miskám, a közelmúltban szokás volt az újságoknál, hogy ha a riporter elindult valamiről írni, akkor megmondták neki: legyen az írásában egy kis negatívum, de zömében pozitív dolgok hemzsegjenek benne. Esetünkben tehát 10 százalék rossz, 90 jó kellett volna az írásomba — szerinted is. Hidd el, semmit sem értem volna el vele. Jó, jó, valljuk csöndben a szerelmet, kikapcsolódunk, nem gondolunk az anyósra, stb., tudjuk, riporter kartárs, ön nélkül is, minek ecseteli? Igaz, ismerik a szombatonként szórakozó helyekre járó olvasók azokat az elítélendő eseteket, típusokat is. amelyeket megrajzoltam, de hogy csakis ezekre irányítottam a figyelem reflektorát, lám, jobban odafigyelnek rájuk, — már akik odafigyelnek; s ha valakinek kell, hogy mindez fájjon, hát jobban is fáj neki. (IJíe érts félre, most nem rólad van szó.) Ekkor pedig elértem a célt: Szememre vetheted, hogy a szocialista realizmus követelményei ellen vétettem, amikor a szombat estének csali az árnyoldalát, árnyékfiguráit mutattam be. Itt vigyáznunk kell. Véleményem szerint tévedés azt hinni, hogy csak az a szocialista realista írás, amelyik az általad említett — vagy a témától függően más keverési arányig — százalékos adagolásbap adja közre az író élményeit. Nem, nem. A hatás, ennek az iránya a fontos. Előre, vagy hátra irányítja, löki-e az olvasót az írás? (Itt jut eszembe, hogy van negatív főhőst szerepeltető pozitív mondanivalóid regény is már.) Nos, ha az én »Szombat esté«-mben magukra ismernek írásom szereplői s főleg, ha rajta is lesznek, hogy a későbbiekben ne úgy viselkedjenek, ahogy eddig (amiben ugyan nem nagyon hiszek, és nem az érintett emberek, hanem az írásom miatt), a 90 százalékba tartozók pedig azt mondják: hopp, mi ne legyünk olyanok, — akkor kis tár- cariportom szocialista nevelőhatású, e mint ilyen, nincs ellentétben a fenti t- és könnyen félremagyarázható követelményekkel. Olyasféle dolog ez, Miskám, mint a háborúban, vagy a sebészorvos gyakorlatában. Ahol baj — vagyis az, ellenség — van, oda lőnek, oda összpontosítják a tüzet; s az orvos is a beteg testrészt vagdossa, nempedig az egészségeset. Ilyen célzattal írtam meg én is a »Szombat esté«-t. Azt pedig te sem tagadod, hogy az a 10 százalék (bár lehet, kevesebb) baj, beteg jelenség »hírős városunk« társadalmának a testén. Baráti szeretettel: Tarján István
