Petőfi Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-30 / 202. szám
túltesz minden dicséreten. Nem tudok erre jobb bizonyítékkal szolgálni, mint ha megemlítem, hogy a huszonhét serpából álló: szállító csapatból, amelyet a Nyugati Teknőnél magasabban végzendő munkára válogattunk, tizenkilencen felhatoltak a Déli Nyeregre és hatan kétszer is megtették ezt az utat. A készletek szempontjából ez annyit jelentett, hogy körülbelül 340 kilónyi terhet 7900 méteres magasságba juttathattunk fel; ez tette lehetővé, hogy csúcstámadó csapataink töretlen kedvben és a leromlás veszélye nélkül hosszabb ideig kitarthattak a nagy jnagasságban, mint ahogy eredetileg gondoltuk. A serpáink és köztünk fennálló kitűnő viszony megteremtésében a csapat minden egyes tagja megtette a magáét, de elsősorban mégis Tenzinget és Wylie-t illeti a dicséret. Serpáink és a magunk közös erőfeszítéseire legjellemzőbb példa az, hogy utolsó táborunkat közel 8540 méteres magasságban helyezhettük el. A két csúcstámadót támogatók szempontjából volt a legsúlyosabb próbatét; azon a 2 napon, május 26-án és 28-án, a serpák s a szahábok feladatai nemcsak kiegészítették egymást, hanem azonosak voltak. Mindenki ugyanazokban a terhekben osztozott, mindenki ugyanazokkal a segédeszközökkel volt felszerelve, és egyaránt kivette részét a kapaszkodás és a magasság okozta nehézségekből. így tudtuk megvalósítani azt, amit Norton és Long- staff oly erélyesen hangsúlyozott, mint a végső siker előfeltételét. Végezetül, a sikerünkhöz hozzájáruló tényezők sorában az időjárásnak is nagy szerep jutott. Miután öt hosszú héten át akadályozta előkészítő munkálatainkat — április 8-a és május 14-e között Szinte minden nap havazott —, május második felében az időjárás tartósan kedvezőbbre fordult. E tekintetben kétségkívül szerencsések voltunk, hiszen az időjárást nem befolyásolhattuk. Rá kell azonban mutatni,; hogy a fenti megállapítás nem azt jelenti, mintha az időjárási viszonyok feltétlenül kedveztek volna a csúcstámadásnak a végső erőfeszítés egész tartama alatt, hiszen a szél állandóan fenyegetett s ezt sem lehetett előre látni. Ügy adódott, hogy a két hegymászó, akik elérték a csúcsot, ezt éppen egy viszonylag szélcsendes napon vihették keresztül, de a megelőző, vagy a rákövetkező napokban a szél lehetetlenné tette volna. A diadalt tehát az alábbi tényezőknek köszönhettük, mindegy, melyiknek. milyen mértékben: mindazoknak, akik az Everest megmászásával már előttünk kísérleteztek, tervmunkánknak és egyéb előkészületeinknek; felszerelésünk kitűnő minőségének, serpáinknak és magunknak; s az elemek kedvező hatásainak. És ezekhez még hozzátehetnék egy tényezőt, egy megfoghatatlan, alig felmérhető tényezőt: annak a sok-sok embernek a gondolatait és fohászait, akik feszült figyelemmel kísérték igyekezetünket, vártak reánk és reménykedtek sikerünkben. Mi tudatában voltunk ennek a rejtett erőforrásnak és magunk is erőt merítettünk belőle. 166 (Folytatjuk) Silt .JOHLV HI VV: Mindenekfölött hangsúlyoznom kell, hogy csapatunk tökéletes egységet alkotott. Kétségkívül ez volt a legjelentékenyebb tényező a végső eredmény kivívásában, hiszen az Everest meghódítása talán minden másféle emberi próbálkozásnál nagyobb mértékben megkövetelte az önzetlen együttműködést; a felszerelés vagy az élelmezés mégoly nagy mennyisége sem pótolhatta volna, ha ebben a tekintetben gvöngeség mutatkozik. Nehéz lenne szorosabban egybekovácsolt együttest találni, mint amilyen a miénk volt. Figyelemre méltó tény, hogy az együtt töltött négy hónap alatt, gyakran olyan körülmények közt, amelyek próbára teszik az emberek idegzetét, soha egyetlen haragos vagy türelmetlen szó nem hangzott el a csapat tagjai között. Ez az én dolgomat hasonlíthatatlanul megkönnyítette, különösen abban az időben, amikor el kellett döntenem, milyen egyéni feladatok háruljanak a csapat tagjaira a csúcstámadás előkészítésében és végrehajtásában. A csúcs elérésének kísérletében nem vehetett részt mindenki, s egyeseknek ez bizonyára csalódást okozott, annál inkább, mert mindegyikükben megvolt a képesség, hogy magasra juthasson a hegyen. De minden egyes ember, egyaránt lényeges szerepet játszott abban, hogy a csapatnak legalább két tagja elérje a hegy tetejét, s mindenki ebben a szellemben hajtotta végre a maga feladatát, bármi lett légyen is ez: hogy útvonalat találjon és készítsen elő a Lhoce falán, hogy a csúcstámadásra szánt készleteket szállító serpákat a Déli Nyeregre vezesse, vagy súlyos terheket cipeljen a legmagasabb tábor létesítésének céljára, vagy kevésbé látványos munkával, fenntartsa összeköttetésünket az Alaptáborral, ellenőrizze az ellátást és egyéb tennivalókat lásson el az Előnyomulás bázisán. Társaink ezt a sokféle munkát zokszó nélkül végezték el, és méghozzá kiválóan. Ebben a serpáink munkájában rejlik sikerünk alapvető titka. A serpák igazán nagyszerűen viselkedtek. Ahogy együttműködtek a csapatta), s amilyen egyéni teljesítményeket vittek véghez, az valóban 165 n ■ 7UHafnfyütt >>. .< PUSZTAI TANÍTÓ BIRODALMÁBAN — Mert, ha egyszer., egy tanyasi mama eltökéli magában, hogy a Pistikének vagy a Marikának libát vagy kacsát kell legeltetni, akkor ember legyen a talpán, aki meg tudja győzni helytelen nézetéről, és sokszor az ilyen szülő ráadásul makacs is, nem enged a »huszonegyből«. A türelmes nevelőmunka meghozta a gyümölcsét. A szülők közül egyre kevesebben lépnek fel azzal az igénnyel, hogy a gyermeküket kivegyék az iskolából. A A homokos pusztában robog velünk az autó, s fürge jókedvvel suhanunk tovább az erdei akácok lombjai alatt. A telsőkömpöci igazgató-tanítóhoz igyekszünk, mert amint hallottuk, becsületes lelkiismeretességgel végzi el munkáját s a tanyavilág szorgos népe is szereti ezt a fiatal pedagógust. A falutól 4—5 kilométerre van ez az iskola. Ezt a területet hivatalosan: Felsőkömpöcnek nevezik. Megérkezésünkkor éppen a tanácselnökkel beszélget, aki azért jött ki ide, hogy előkészítsék az iskolát az új tanévre. Az asszonyok jókedvűen takarítanak. szépítik, csinosítják a tantermeket. megtisztítják az ablakokat s ősszel virágdíszes iskola várja a tanulókat. Czirkó Mártonnak hívják fiatal barátunkat, aki egy évvel ezelőtt került ide, a kömpöci tanyavilágba. N ehéz, de egyben szép is egy tanyai tanító élete — mondja, s szeretettel kémlel ki az ablakon a napsugaras puszta világába. Amikor idejött, még kerítés sem volt az iskola körül, gondolt egy merészet, elhatározta, hogy majd ő megcsinálja. A tanácstól megkapta a hozzá szükséges léceket s ma már kerítés övezi az épületet. A kertajtókat is maga készítette. A kezdeti nehézségek után is kemény harcot kellett vívnia egyes szülőkkel, akik az istennek sem akarták megengedni, hogy gyermekük tanuljon. Négy ezrelék a földkéreg urántartalma z ellenforradalom idején olyan hír terjedt el a tanyavilágban, »hogy most mar nem kell tanulni, mert olyan jó világ lesz«. S amikor a fiatal pedagógus meghallotta ezt az önámító nézetet, felkereste a szülőket s megmagyarázta nekik, hogy ez az ellenség hangja, s ez nem vezethet jóra. E kis rövid történet elmondása után tudtam meg, hogy Czirkó Márton kommunista s június óta tagja a pártnak. — Még főiskolás voltam, amikor arról álmodoztam, hogy életem legboldogabb pillanata az lenne, ha egyszer én is tagja lehetnék a pártnak. S ez az álaz érdekesebbnél érdekesebb meséskönyveket. C zirkó Márton elmondja, hogy legjobban a lányok szeretnek olvasni. A tanyavilág még ma sem mentes a maradiságtól. Szerintük a termelőszövetkezet azért rossz, mert az asszonyok együtt dolgoznak a férfiakkal s ez így erkölcstelen. — Amikor meghallottam ezt a keringő hírt, nyakamba veftem a pusztát, meglátogattam a családokat és elbeszélgettem velük a termelőszövetkezet életéről. Hallgatnak a parasztok az okos szóra, csak úgy kell nekik megmagyarázni, hogy az ő egyszerű észjárásukkal meg is értsék. Czirkó Mártont szereti a tanyavilág. Amikor beköszönt a tél, a gazdák megélesítik disznóölő késeiket s nem múlik el olyan nap, hogy ne hívnák meg valahova disznótoros vacsorára. megelégedett ember Czirkó Márton. Sze- retetben élnek együtt feleségével s titokban megvallják, hogy már egészen szívükhöz nőtt a puszta az itt élő emberekkel együtt. Bieliczky Sándor B oldog, bér f „(ítnpajogú fársaclaloirt” — így mutatja be nevetve Kardos Magda igazgató a solti általános iskolák tantestületének tagjait. S valóban: az igazgató asszonyon kívül még vagy tucat női nevelő igazolja a »gyengébb nem« túltengését a solti pedagógusok közösségében. S az arány — a mutatóban azért meglévő néhány férfikolléga alig titkolt bánatára — most ismét a nők javára billent. Mert az új tanévre hat új gyakorlós nevelő érkezett Soltra s mind a hat bájos fiatal lány: Mélykúti Mária, Vass Irén, Habaz Margit, Takács Lidia, Pálinkás Erzsi és Szabó Ilona. Helyük még ki sem hűlt a bajai képző padjaiban, ahonnan jöttek. Pár hónapja még maguk is feleléstől, vizsgától izguló diákok voltak, — néhány nap múlA földkéreg urániumtartalma körülbelül négy ezrelék, ami mennyiség tekintetében felette van a föld arany-, ezüst- és platinatartalmának. Az uránium a természetben nem fémként fordul elő, hanem komplex vegyületekben, elsősorban az úgyneve-; zett urániumásványokban. Je-j lénleg több mint 200 uránium- < tartalmú ásványt tartanak nyilván, amelyek közül a szurokérc! a legfontosabb. Termelőszövetkezetek! Egyéni gazdák! Már most kössünk szántási szerződést a megye gépállomásaival, hogy a gépállomások időben el tudják végezni a szántást. 1218 Nemrégiben a Thrasher fivérek bemutatták a világ legkisebb repülőterét, a »repülő- gépahyaautót«. Egy erős szerkezetű személyautó tetejére kis «■repülőteret« erősítettek, ezen áll a könnyű repülőgép. A pilóta és az autóvezető egyszerre indítanak s amint a gépkocsi eléri a 110 kilométeres óránkénti sebességet, a pilóta erős gázt ad és a levegőbe emelkedik. A leszállást a gép már »közönséges repülőtéren« is végrehajthatja, vagy a 100 kilométeres sebességgel robogó »repülő- gépanyaautóra« landol, s onnan a gép pilótája, utasai kötélhágcsó segítségével ereszkednek le. A világ legkisebb repülőtere iskolában is megtalálható a könyvtár. Hetven kötet könyv < simul egymáshoz a barna szék-) rényben s ahogy belelapozok < sárga lapjaiba, örömmel látom,) hogy a gyermekek szívesen ol- < vassák a magyar klasszikusokat, < a szovjet és magyar ifjúsági re-/ gényeket s nem utolsó sorban^ va pedig katedrára állnak s kerekfejű, kis nebulókat indítanak el kézenfogva a szépséges tudás ábc-vel, egyszereggyel kövezett útjain:; : S a hat nevelőpalánta boldogan sütkérezik a kollegáktól feléjük áradó szeretet melegében. Mert, mi tagadás: a megérkezés utáni első < órákat szorongva töltötték. Idegen faluba, új emberek közé kerültek, hivatásuk küszöbére léptek —, hogy is lesz majd az élet? De a fogadtatás melege feloldott minden aggodalmat. — — Én máris úgy érzem, mintha hónapok óta itt lennék — vallja mosolyogva Mélykúti Máriái — Nagyszerű lakást kaptam, az iskola szép, most már csak az osztás lyommal várom a találkozást, mása* dikosokat fogok ta« nítani;:; Még néhány nap s ez a most még egy csokorban ba- rátkozó nevelősereg szétröppen Solt és tanyavilága isko„ Iáiba, Juhász Já- nosné második évét kezdi a bakóhalmí pusztai iskolában, amit úgy megszokott és megszeretett már, hogy el nem cserélné semmiféle községi osztályért) a gyakorlósok a faluban kaptak beosztást ... Frissen tatarozott, kimeszelt termek, csilingelős- re lendült csengők, katonás padsorok) öle és melegszívű nevelők köszöntő mosolya várja hétfőn reggel a tisztára mosdatott, buksifejű kismagyarokat» Jó munkát, sok sH kert kedves solti tanító nénik!
