Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-19 / 167. szám

* 3ssíí»s<ü'im«nj

'HíVmii i •■ iá

|f S*#8*í5S8 ííí#

a Kodály-Sesztivál idején

Beszélgetés Lőrincz Bélával, a íesztivál előkészítő bizottság tagjával

tánc kell, hogy betöltse, mint a legősibb művészeti forma.

— Ki kell egészítse szellemi, néprajzi kiállításunkat a népszokásokkal, népi játékokkal kapcsolatos gyűjteménnyel.

— Üjszerü megmozdulást jelentene megyénk népköltészetének megjelenése a kiállításon.

— Sok csodálója akadna népi díszítő művészetünknek is: — a csontfaragások, lószőr- és szalmafonás, régi szőttesek, a halasi csipke, kalocsai falfestés, tojásfestés, csuhófonás, fafaragás, régi mézesbábok, stb. mind bizonyítékai lennének népi kultúránk magas fokának.

— Alföldünk régi népviselete sem hiányozhat kiállításunkról. Ott láthatnánk a különböző szűrfajtákat, subákat, dolmányokat, pruszlikokat, kendőket, paraszt gatyákat, bőujjú ingeket, pitykés mellényeket, köcsögkalapokat, csizmafajtákat. Be lehetne mutatni, miként alakította át a fokozatos polgária- sodás, majd az iparosodás a ruhaviseletet megyénkben. Az iparosodással kapcsolatosan a még őrzött céhtáblákat, céhládákat, szekrényeket és az ezzel kapcsolatos írásbeli emlékeket is kiállításra kell vinnünk.

— Bizonyosak vagyunk abban, hogy a fentiekben hézagosán felsorolt néprajzi emlékek dús tárháza fellelhető megyénkben. Tudjuk azt is, hogy voltak és vannak lelkes gyűjtők mind a tanulóifjúság, mind a felnőttek körében. Az a kérésünk, hogy ezek a hivatásos és műkedvelő gyűjtők jelentsék be igen rövid időn belül a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatójának, hogy a felsoroltakon belül milyen szellemi, vagy tárgyi anyaggal rendelkeznek, ezeket milyen formában tudnák a kiállítás céljára bocsátani. Amennyiben ehhez a munkához szakmai segítséget igényelne valamelyik gyűjtőhely, azonnal jelentse be szintén a múzeum igazgatóságához. Megfelelő szakember kiküldetéséről a fesztivál előkészítő bizottsága azonnal gondoskodik, aki szakszerű irányításával hozzájárul a munkálatok meggyorsításához, befejezéséhez.

Lőrincz Béla tervei, szépek és

Kecskeméti népdalokat küld a VTI-re a nőtanács

Fiatalok, öregek százai készítették országszerte a sok szép ajándékot a Világifjúsági Találkozóra. A mi megyénk fiataljai is kitettek magukért.

És most, amikor a városi nőtanácsnál a VIT-ajándék felől érdeklődöm, Herczeg néni egy papirosba csomagolt, vékony albumot nyújt felém. Óvatosan lebontom a papirt és szinte káp- rázik a szemem, amint az album bontó lapjára téved.

Finoman, karcsún hajló kék és piros virágok között áll a felirat: A Kecskeméti Nőtanács ajándéka, alatta pedig: Kecskeméti népdalok. Felnyitom az albumot. — Az első oldalon gyöngybetűkkel kottázva, egy jellegzetes, szép kecskeméti népdal: Kék ibolya búnak hajtja a fejét. Kálmán hajós gyűjtéséből való ez is, meg a Kecskeméti lányok című népdal is. A kottalapokon a Kecskemét környéki népdalok csokrában dr. Gál Dezső gyűjtésével is találkozom, végül Lengyel Gyula kórusműve következik.

— Hogyan esett a választás a

kecskeméti népdalokra? — kér» dezem Herczegnét.

— Néháhy héttel ezelőtt egyik aktívánk, Iviagosné volt itt. Arr ról beszélgettünk, mit küldjön a VIT-re a Kecskeméti Nőta-> nács, mi lenne az, ami legjobr ban tolmácsolná szeretetünkett amit a szovjet s minden nép fia* tatjai iránt érzünk. Aztán, ahogy hallgattam a rádiót, a napok-’ ban, véletlenül megütötte a füle■» met egy ftíoszkva környéki köt zépiskola diákjainak kérése, amelyben azt üzenték VIT-küU (lőttjeinknek, hogy vigyenek minél több magyar népdalt, s köztük, ha lehet, kecskemétit is, mert már hallottak róla, hogy nagyon szép.

— Hát így született meg az ötlet — fejezi be Herczegné eh beszélését\

S az ötletet egyszerűen és szépen váltotta valóra Lengye} Gyula és fia, aki az album bor ritólapját tervezte. Egyszerű, de hív tolmácsolása lesz ez a népdalcsokor a moszkvai VIT-1 en a kecskeméti asszonyok békevágyának, szeretetének. E.-né

LÖRINCZ BÉLA zenetanár toppant be a szerkesztőségbe.

— Irhatnék-e egy cikket Kodály Zoltán 75 éves születésnapja alkalmából, amelyben a decemberi ünnepségek alatt megrendezésre kerülő néprajzi kiállításról lenne szó?

— Miért ne írhatnál? Csak ügyelj a terjedelemre, mert túlságosan hosszú anyagot nem áll módunkban közölni — világosítottam fel Lőrincz Bélát.

— Hát ezt nehéz megoldani. Javasolnám, hogy bővítsétek a lap terjedelmét — mondja mosolyogva s máris belekezd terveinek ismertetésébe.

— Amikor Kodály szép muzsikája felhangzik megyénkben, mutassuk be egy reprezentatív kiállításon megyénk népének életét is, szellemi és tárgyi néprajzán keresztül. A zenei ünnepségekkel egyidőben nyíljék meg Kecskeméten a Katona József Múzeum termeiben a megyei néprajzi kiállítás — ez a tervünk.

— A kiállítás sorakoztassa feli mindazokat a típus jelenségeket és tárgyakat megyénk szellemi és tárgyi néprajza köréből, amelyeket hivatásos, vagy amatőr gyűjtők mind a mai napig feltártak. A szellemi tárgykörből természetesen a népzenei emlékek szerepelnének első helyen. Kézhez kell kerítenünk régebbi és újabb gyűjtők által a népzene régebbi és újabban felkutatott eredményeit, újkeletű népdalaink itt élő variánsait, esetleg tődallamait, megyénk területén élő gyermekdalainkat, regős énekeinket, halottsiratóin- kat. Meg kell vizsgálnunk megyénk nemzetiségeinek (szlovák, németajkú, délszláv) népdalainkra történt ráhatásait, s ezt ösz- szehasonlító grafikonon ábrázolva felmutatni.

— A fentiekhez társulna szervesen az ehhez tartozó tárgyi néprajzi elem: ki kell állítanunk a megyénkben még meg- taláható népi hangszercsoportokat: különböző nádsípokat,- ti- linkókat, furulyákat, bugaty- tyút, zörgő-csörgő botot, sarkantyúkat, köcsögdudát, bőrdudát, tekerőket, (nyenyerét) s talán a leginkább előforduló citerát, tamfourát.

— A szellemi néprajzi anyag- oan másik fontos Helyet a népi

»vanovy Vary, vnagituu íuruuváros, gyönyörű, fenyvesekkel borított hegyek

alján búvik meg. Itt rendezik meg már évek óta a különböző országok legszebb filmjeinek versenyét. Az idén 45 ország iilmgyárai 90 filmmel neveztek be a versenyre, mely másfél

hete folyik.

»Ill JOHN llWf:

Négy órakor teát, jamet és kétszersültet kapunk; esetleg még egy szelet pompás gyümölcskenyér is járul ezekhez a finomságokhoz a »Compo«-dobozból. Ezután két csapat készül fel, kötélre veszik magukat, váilukra emelik a már dél óta készen álló málhaterheket és elindulnak, megkerülve a mélyedést, ahol a tábor áll; bekanyarodnak a sekély vályúba a gleccser szélén, amelyben a most több száz méteren világosan látható nyomdokvonal úgy nyílik felfelé, mintha óriási ceruzával húztak volna vonalat a napfényben csillogó hó felszínére. Tom Stobart már munkálkodik a filmfelvevőkészülékével egy domb tetején a tábor fölött. Néhány métert leforgat, azután felkészül, hogy hozzánk csatlakozva kirándulást tegyen a-Teknőn felfelé. Még nagy a forróság és a felhők, amelyek a völgy alján egészen a Teknő bejáratáig nyomultak fel, lassan oszladoznak; feltámad a szél és laza havat szaggat le a Déli Nyereg éléről.

Valamivel később, éppen amint az árnyék végigkúszik a Teknőn és sátraink felé lopózik, Tom Bourdillon megérkezik a serpáival. Fáradt ugyan, de láthatóan boldog, hogy oxigén nélkül 7300 méterre fel tudott kapaszkodni. »Irtózatos szél van odafenn« — jegyzi meg válaszul, amikor aziránt érdeklődünk, hogyan halad a munka a Lhoce falán.

Mihelyt lemegy a nap, kegyetlen hideg áll be. Az 5. tábor csapata J most érkezik vissza, miután lerakta ott a szállítmányt. Sátrainkba sietünk, gyapjú ujjasokat húzunk fél és várjuk a vacsorát. Az étkezősátorban valaki bekapcsolja a rádiót: »Itt a Brit Rádió tengerentúli szolgálata. Következik az időjárásjelentés az Everest-expedíció részére, huszonnégy órára érvényes, a greenwichi egységidő szerinti 12.00 órától, vagy az indiai egységidő szerinti 17,30 órától kezdve... Általában borult idő várható, alkalmi viharokkal és hózivatarokkal, amelyek közepestől egészen erősig fokozódhatnak... A szél 8850 m tengerszint fölötti magasságban főleg nyugati irányú lesz, 30—35 csomó sebességgel, a hőmérséklet ugyanabban a magasságban —16 és —12 fok között mozog. Fahrenheit szerint.«

Jól bebújunk meleg hálózsákjainkba; itt az ideje az olvasásnak vagy

95

írásnak, míg valaki fel nem kiált: »Kész a vacsora!« Már sötétedik, de az étkezősátorban a butángázlámpa ragyogó világosságot áraszt. A sátor bennlakóinak odaviszik a tányérjaikat, nem másznak ki hálózsákjaikból; a látogatók a rögtönzött asztal köré gyűlnek és ládákra telepszenek. Behúzzuk a sátorajtót, mert még pehellyel bélelt ruhánkban is érezzük a hideg fogát. Vacsorára jókora szilke levest, konzervhúst és vesepástétomot kapunk; kanállal, villával vagy késsel látunk hozzá, de sohasem használjuk ezeket együttesen, mert evőeszközkészletünk legnagyobb része elveszett. Gyümölcskenyér és kávé zárja be az étkezést.

Vacsora után többnyire érdekes beszélgetések alakulnak ki. Tom Stobart még mindig nem merítette ki kalandos történeteinek nyilván’ kifogyhatatlan tárházát. De a legtöbb látogató elsurran, mihelyt elfogyasztotta a vacsorát, hogy ismét felmelegedjék hálózsákjában. Átmegyek Thondup fedezékébe és egy gyertyát kunyorálok tőle; ő szinte szakképzetten gyűjti a különleges kincseket, amelyekből érthetetlenül kevés van raktáron. A gyertyát kicsiny kartondobozra ragasztom, amelyben azelőtt az oxigénmaszkom pihent, meggyújtom, azután. felnyitom a rlaplómat. A töltőtoll befagyott és nem hajlandó írni; a láng fölé kell tartanom, többször is néhány pillanatra, hogy felengedjen benne a tinta.| Először is a hálózsákba dugom a kezemet, hogy felmelegedjen, majd félkönyökre támaszkodva kényelmesen elhelyezkedem, s írni kezdek. »Május 18. Fontos nap az expedíció történetében... Felállítottuk és teljesen kiépítettük az Előnyomulás bázisát... Thondup, a szakácsunk is megérkezett, s ez annyit jelent, hogy jó kosztot kapunk...« Becsukom a jegyzőkönyvet, altatólabdacsért nyúlok, elfújom a gyertyát és jói elvackolódom éjszakára; Megint elmúlt egy nap az Everesten. Meddig fog még tartani, míg bevégezzük ügyünket ezzel a heggyel?

*

Május 19-én. délután Wilfriddel és embereivel oxigénrakományt szállítottunk fel az 5. táborba; szeles idő'járt, de a kitaposott nyomdokot a fagy kitűnő gyalogösvénnyé szilárdította, és egy őrá alatt megtettük az utat. Mielőtt megváltam Wilfridtől, így szóltam hozzá: »Abban az esetben, ha George és Michel nem tudnák megcsinálni a Harántutat a Falon keresztül, mielőtt holnap lejönnek, akkor el kell határoznod, hogy egyenesen a Nyeregig haladsz-e szállító serpáiddal másnap] vagy pedig jobbnak véled, ha előbb magad mégy fel és előkészíted a nyomdokot. Ha így látod szükségesnek, akkor csapatodnak még egy éjszakára Charles Wylie-nél kell maradnia a 7. táborban, és mindnyájan együtt mentek fel majd 22-én. Ezt egyedül te döntheted el, figyelembe véve embereid állapotát és azt, hogy mennyire járható az útvonal a 7. tábor fölött. Erre nézve George adhat felvilágosítást."

96

(B'olytatjuk)

úgy gondoljuk, megvalositha-:: tők is. Ahogyan Kodály Zoltán, a nagy magyar zseni megszépítette öt évtizedes halhatatlan munkásságával szellemi életünk tartalmát, bebizonyította! mikén! lehet a népi hagyomá- ; nyok felhasználásával a szocia- : lista zenekultúra alapjait lerak- j ni egy országon belül, úgy: igyekezzünk mi is azt a* napot, amelyet szü*etésének 75. évfordulója avat minden magyar, sőt: az egész kultúrvilág előtt pi- : rosbetűs ünnepnappá, változatosabbá, színpompásabbá és életünket minél hűebben demonstráló tükörképpé varázsolni. •

Csak a múlt megbecsülésével,- ősi, haladó hagyományaink ápo- i lásával és felhasználásával | építhetjük fel formájában nem-| zeti, tartalmában szocialista! kultúránkat. B. S. |