Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-11 / 160. szám
A kecskeméti művészek tárlata AZ IDEI budapesti képzőművészeti kiállítás értékelése körül zajló viták, a különböző vélemények egy ponton általában találkoznak, annak a megállapításában, hogy képzőművészetünk idei országos seregszemléje bár rendkívül sok irányzat, stílus találkozója volt és megjelentek a Műcsarnokban az absztraktok képviselői is, mégsem mutatja képzőművészeti életünk friss és egészséges előrelendülését, szűkült a témakör, s egyes művészeknél bizonyos stagnálás, visz- szafejlődés tapasztalható. A kecskeméti művészek idei seregszemléje is bizonyos fokig rokonvonásokat mutat. Általában mind a témaválasztás, mind a kiállított művek megvalósítása tekintetében bizonyos elszürkü- lés jelentkezik. AZ IDŐSEBB NEMZEDÉKTŐL a legtöbb képpel szereplő művész Prohászka József. Pro- hászka legfőbb témája az ember, az egyén, s ebben a tekintetben kétségtelenül újabb alkotásai közül Önarcképe emelkedik ki. A hűvös, sötétes háttérből kidomborodó, szembenéző fej színekben gazdag ábrázolása élettel teljes és megragadó. A Horgászok című többalakos kompozíció, a víz partján egy síkban elhelyezett, a kékeszöld víztükröződésbe beleolvadó, tompa színkezelésű figurák mozgása csaknem víziószerű jelleget kap. Ugyanez a derengő világossárga és fehér tónusokat kedvelő, melankolikus hangulattal telített modor jellemzi Téli táját. A kísérletezés izgalma teszi érdekessé, merész fényfoltokkal telehintett Kecskenyáj című kompozícióját. Itt a fényhatások megmutatását teljesen föl, rendelte minden más vizuális követelménynek s ez a rajzosság csaknem teljes feladásáig vezetett. A fehér lokális foltok köpött azonban különösen a kompozíció hátterében zavaró elraj- zoltság jelentkezik, ami bontja a ferde sávban elrendezett képet. Általában Prohászka szívesen alkalmaz olyan megoldásokat, amelyekben egy-egy szín több tónusban való felrakása, alkalmazása teremt érdekes, néhol meghökkentő hangulatot. Fürdőben című képe is ezt a törekvést példázza. Itt azonban a környezettől és a képben logikusan jelentkező fényektől szinte teljesen függetlenített kék árnyalatú női test kissé indokolatlan, és zavart kelt a szemlélőben. Inkább kísérlet ez. Ugyanez a tendencia érződik az Olvasó nő című képen. A felülről jövő éles lámpafény sárga fénycsóvája uralkodik az asztalon. Ennek a vibráló fényhatásai érződnek az olvasó nőalakon. A Prohászka piktúrájában gyakran visszatérő sárgás fényhatások jó példája ez az egyébként szűkszavúan összefoglalt kifejező festmény. Prohászka aktfestészetét egyetlen, nem a legszerencsésebben megválasztott mű képviseli. AZ ÚTKERESÉS izgalma, a műhelybeli problémák megoldásának akarata jellemzik Goór Imre kiállított képeit. A művész fejlődése egyenes vonalú. Piktú- rája egyéni. Legsikerültebb kiállított képei közül kétségtelenül a Mária kápolna és a Téli tetők. A Téglaégetők című kompozíciója megoldatlan részleteitől és perspektivikus hibáitól eltekintve is érdekes mű. Máriahegy c. kompozícióján a lokális helyi színek, a kemény kontrasztot képező fény- és árnyfoltok Kosz- ta József piktúráját idézik. Kiállított grafikái közül a kisebbik Tanulmányfej tűnik fel friss és biztos vonalvezetésével. Nagy távlatú Tájképe levegős, csendje és nyugalma magávalragadó, bár erősen zavarja a térhatás kedvéért előtérte helyezett, részleteiben megoldatlan madárijesztő figura. Udvardi Gyula évről évre egyénibb hangon megnyilatkozó festészete, különösen két szép kisméretű vásznán bontakozik ki. Az áttetsző, fénydús ég, a Márciusi napsütés című képen és a tompa, barna árnyalatokban fürdő, kissé melankolikus Tavaszodik című tájképe szeszélyes felhős egével, az ég fényeit visszaverő víztükrével, Udvardi Gyula festészetének ígéreteit, távlatait rajzolja elénk, önarcképe azonban kissé erőtlen és egyenetlen kidolgozású. Ugyanez mondható el Tanulmányfej című színvázlatáról. ÉRDEKES SZÍNFOLTJA a kiállításnak Imre Gábor régebbi műveinek kis gyűjteménye. Festészetén is uralkodik másik munkaterületének, a szobrászatnak a hatása. Plasztikái közül .robosztus hatású Önarcképe és Mathias Braunsteint ábrázoló mellszobra emelkedik ki, klasz- szikus vonalvezetésével, kitűnő megjelenítő készségével. Rendkívül érdekes a kiállítás egyetlen fafaragása: Véges Béla Tanulmányfeje. A művész határozott tehetségéről, formaalkotó és összefoglaló készségéről tesz tanúbizonyságot. Becskei László eddig nem igen szerepelt a kecskeméti művészek között. Képei közül a legérdekesebb a Háztetők című kisméretű olajfestménye, amely erőteljes komponáló készségről tett tanúbizonyságot, bár geometrikusán elhatárolt színfoltjai folthatásokban az absztrakt irányzatok felé mutatnak. Maár Márton akvarelljei: a Tulipánok, a Petúniák, kissé iskolás ecsetkezelést árulnak el. Napraforgók című színkom pozíciója azonban markánsabb vonásokat, érdekes festői egyéniséget mutat. Mátis Kálmán, sajnos, csak két régi képével szerepel a kiállításon, így fejlődéséről nem lehet képet alkotni. A KIÁLLÍTÁS, melyről több korábban szereplő kecskeméti festő képe hiányzik, egészéten — bár magán viseli festészetünk nem egy általános gyengeségét — mégis figyelemre méltó. Azt mutatja, hogy meg van a lehetőség Kecskeméten egy sajátos helyi festészet kialakítására, ennek azonban az a feltétele, hogy művészeink az alföldi táj mögött nagyobb igyekezettel keressék az embert, a társadalmat, az életábrázolás problémáit. Csáky Lajos Miozik Mfósora Július 11-én, csütörtökön: Baja Uránia: Megosztott szív. — Jánoshalma: Tavasz a kisvárosban. — Kalocsa: Pillanat embere. — Kecel: Mese a 12 találatról. — Kecskemét Városi: A vörös kocsma. — Kecskemét Árpád: Két színésznő, egy szerep. — Kiskőrös: Egy nap a parkban. — Kiskunfélegyháza: Karneváli éjszaka. — Kiskunhalas: Dajikó Pista. — Kiskun- majsa: Bagdadi tolvaj. — Kun- szentmiklós: Bakaruhában. — Tiszakécske: London; Pázmány lovag; Komikusok albuma. ( Apróhirdetések ) NÉMETBŐL magyarra fordítok. Ifj. Baditz, Miskolc, Tass u. 15. 1081 SZAKMAR község részére engedélyezek állandó országos állat- és kirakodóvásártartást, minden év: március hó utolsó és október hó első keddjére. Bács-Kiskun megye Tanácsa Végrehajtó Bizottságának Kereskedelmi Osztálya. Gerőcs István sk. osztályvezető. x KÜLÖNBEJÁRATÜ szoba két rendszerető férfi részére kiadó. Megtekinthető este 6-tól Kecskemét, Dobó István u. 13. sz. Bódog. 4652 SOK PÉNZT KERESHET, gyűjtsék a japán akácvirágot. Átvétel Kecskemét, Reáliskolával szembeni tér. A helyszínen fizetve. 4655 Daudet, Alpohnse: Dahomay királya (Móra Ferenc) Kb. 90 oldal, fűzve 4.50 Ft Illusztráció Daudet Dabomey sirálya ctmfi konvrbfll Két kisfiú igaz barátságáról szól a könyv. A történet színhelye egy párizsi nevelőintézet, egyik főhőse egy kedves kis néger fiú,, akit szép hazája utáni vágyódása, a zord európai tél, és az intézet igazgatójának embertelensége egyaránt gyötör. PETŐFI NÉPE •A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1; sz, Telefon: 25—16, 26—19, 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 17a, Telefon: 17—09 __________ Bá cs-Kiskun megyei Nyomda Vs Kecskemét. — Telefon: 15—29. 27—49 E'elelás vezetői Szűcs Béla igazgató H Várpalotai Szénbányászati Tröszt 15—17 éves fiúkat iskoláz be vájártanulónak a Munkaügyi Minisztérium Várpalotai 305. sz. Ipari- tanuló Intézetébe. Felvételre jelentkezhetnek, akik 1940. január 1. és 1942. szeptember 1. napja között születtek. Tanulmányi idő: 3 év, 16—17 éveseket 2 évre is iskolázunk be. Jelentkezni lehet július 25-ig személyesen, vagy írásban a Várpalotai 305. sz. Iparitanuló Intézet igazgatójánál. A felvételt nyert tanulók az intézet otthonában kapnak elhelyezést és teljes ellátást. 974 Elutaztak sportolóink erdélyi portyájukra Kedden délután labdarúgóink, birkózóink, teniszezőink és tekéző- ink elindultak Erdély felé, hogy Nagyváradon és Kolozsváron öregbítsék a kecskeméti sport hírnevét. Versenyzőink közül teniszezőink már bia rajthoz állnak Nagyváraidon. Csütörtökön délelőtt teniszezőink . tovább folytatják versenyeiket, míg labdarúgóink délután mér* köznek az egyik nagyváradi vezető«* csapattal. Tekézőink este lépnek pá-* lyára, ugyancsak este mérkőznek birkózóink a Nagyváradhoz közeleső Margitén. A nagyváradi versenyekről részle* tes beszámolónkat pénteken délután megjelenő számunkban adjuk. lói rajtoltok férfi teniszezőink az NB-ben Az NB Ill-ban szereplő Kecskeméti MÁV férfi teniszezői a múlt hét végi versenyeken jól rajtoltak. Pénteken Balatonbogláron ugyan a vendéglátók hibájából nem tudták befejezni versenyüket, s bár a félbeszakításkor a bogiáriak vezettek 6:2-re, a be nem fejezett két páros mérkőzést a Kecskeméti MÁV javára írják, így az eredmény 6:6 leszi Szombaton és vasárnap Budapesten játszott csapatunk és szép küzdelem után mindkét mérkőzést megnyerte a Budapesti Előre és a Budapesti Aszfalt SK ellen 7:5 arányban. Férfi teniszcsapatunk további szép szereplésével kiharcolhatja az NB II-be való jutást. Szombaton és vasánap Baján lesznek a megyei atlétikai bajnokságok Megyénk fejlődőben lévő atlétikájának szombaton és vasárnap lesz a nagy erőpróbája Baján. Ekkor rendezik meg a megyei felnőtt atlétikai bajnokságokat. A férfiaknál 109, 400, 800, 1500 és 5000 méteres síkfutás, 200 és 400 méteres gátfutás, 4x100 méteres váltófutás, magas-, távol-, hármasugrás, súlylökés, diszkoszvetés, gerelyhajítás, a nőknél 100, 400, 800 méteres síkfutás, 80 méteres gátfutás, 4x100 méteres váltófutás, magas- és távolugrás, súlylökés, diszkoszvetés és gerelyhajítás szerepelnek a bajnoki műsoron. Reméljük, hogy jó idő esetén mindkét nap nemcsak jó eredmények lesznek, hanem a közönség is nagyszámban fogja látogatni a versenyeHogyan tippeljünk? Az elmúlt vasárnap totómérkőzé- seink egész csomó meglepetéssel szolgáltak. Ennek lett azután a következménye az, hogy ezen a héten a totó igen jól fizetett. 12 találatos szelvény mindössze egy akadt, amelyre boldog tulajdonosa 325 721 forint nyereséget könyvelhet el. A 11 találatosok száma 46 darab, fejenként 7080 forinttal, míg a 10 ta- lálatosak nyereménye 640 forint. A mostani forduló is sok meglepetést ígér, hiszen a csapatok beosztása és neve nem nyújthat biztos alapot, mert sohasem lehet tudni, milyen csapattal állnak fel a mérkőző felek. 1. Budapesten Gázgyár—Budafok. A nagyobb tudású Budafok nem mehet biztosra a Gázgyár csapata ellen. Tippünk: 2, x. 2. Székesfehérvárott Székesfehérvári Vasas—Kőbányai Lombik. A kőbányai csapat a jobbik, a hazai pálya előnye azonban sokat jelent a fehérváriaknak. Tippünk: 1, 2. .3. Oroszlányban Oroszlányi Bányász—Budapesti VKSE. Egyik csapat sincs valami jó formában, mégis az otthon játszó csapatnak adunk nagyobb esélyt. Tippünk: — x, l. 4. Dunaharasztin Csepel Autó- Szállítók. A forduló legbizonytalanabb kimenetelű mérkőzése. Tippünk: 1, x, 2, 5. Sajószentpéteren Búkkaljai Bá* nyász—Egri SC. — Az odahaza játszó Bányásznak adunk nagyobb esélyt. Tippünk: X. 6. Salgótarjánban SSE—Űzd Egyik csapat sincs valami nagy formában. Tippünk: x. 1. 7. Baglyasalján Baglyas aljai Bányász-Hatvan. A két javuló csapat küzdelméből a hazaiak győzelme a valószínű. Tippünk: 1. 8. Miskolcon MVSC—Pereces. A jelentősen megerősödött miskolciak pontvesztesége nagy meglepetés lenne. Tippünk: 1. 9. Budapesten Elektromos—Húsos, Ezen a mérkőzésen is meglepetés lenne az Elektromos pontleadása. —< Tippünk: 1. 10. Budapesten Kőbányai Törekvés —III. kér. TVE, Nehéz lesz a hazaiaknak győznlök a jóformában levő kerületiek ellen. Tippünk: x, 2, 11. Komáromban Komáromi MÁV —Pápai MÁV. A pápai csapat a jobb, de a komáromiak otthon az utóbbi időben sikeresen szerepeltek. Tippünk: 2, 1. 12. Sopronban Soproni Vasutas—, Dombóvári Vasutas. A soproniak mellett szól a hazai pálya és az NB Il-es rutin, bár a dombóváriak sem teljesen esélytelenek. Tippünk: — 1, x. Pótmérkőzésre tippjeink: X, x, X; 1, Palettával a Balaton mellett Kecskemétről nemrégiben a városi tanács oktatási osztálya rendezésében 15 diák ment nyaralni a Balaton mellé. A kéthetes üdülés a pihenésen kívül komoly munkát is jelent a fiataloknak. Minden délelőtt festővászonra vetítik a Balaton különböző részeit, ezenkívül elméleti oktatásban is részesülnek. A nyaraló diákok a képzőművészeti gimnáziumba készülnek. A Balaton mellett készített festményekből, rajzokból Kecskeméten kiállítást rendeznek majd. Kiasstották a KRESZ-verseny díjait Kecskeméten, mint már közöltük, június 23-án KRESZ-ver- seny volt. A versenyen résztvevők közül a következők érteik el első és második helyezést. Személygépkocsival: 1; Csiha Sándor, 2. Bánó József; Tehergépkocsival: 1. Pásztói István, 2. Fejes Emil. Motorkerékpárral: 1; Kocsák Béla, 2. Kurjlls Tibor, A gépjárművezetők 1. és 2. helyezettjei pénzjutalomban részesültek. baleset történt a kunszentmiklósi országúton. A járási földműves- szövetkezet autója telefordult az árokba. A baleset következtében Bognár Gyula 29 éves gépkocsivezető életét vesztette, Rózsakerti Mihály és Rávics István gépkocsikísérők pedig olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a mentők a kecskeméti kórházba szállítottál« őket. A baleset kivizsgálásának során megállapítást nyert, hogy a több mint 10 000 forintos kárt okozó szerencsétlenség, mely ! még halálos áldozatot is követelt, a gépkocsivezető ittassága és bravúros magatartása miatt következett be. Kombájnaratással 8—18 százalékkal csökkented a szemveszteséget. Egy kát. hold gabona aratása kombájnnal EGYÉNIEKNEK ÉS VÁLLALATNAK 300—400 FT. Vedd igénybe a gépet, nehéz fizikai munkától ment meg! KÖSS SZERZŐDÉST KOMBÁJNARATÁSRA A GÉPÁLLOMÁSSAL! 1039