Petőfi Népe, 1957. június (2. évfolyam, 126-151. szám)

1957-06-20 / 142. szám

EZ UT AZ ISKOLÁBA VISZ á 'sapatnyi kisfiú és kisleány rendezett vasárnap meg­ható ünnepséget az édes szülők­nek, nagymamáknak és rokonok­nak a megyei tanács Klapka ut­cai óvodájának évzáróján. A ki­pirult arcú, esillagszemű gyere­kek, piciny szivük minden mele­gével azon voltak, hogy kedve teljék bennük az anyukáknak, apukáknak és nem eredményte­lenül, mivel annyi tapsot kaptak szereplésükért, amit bizony még a felnőtt színjátszók is megiri­gyelnének. Nehéz lenne pár sorban elmon­dani, hogy mi mindent produ­kált a sok kicsiny emberpalánta az óvónénik vezetésével. Hiszen volt ott »nagyok tánca«, »-kicsik tánca«, játszottak párnatáncot, daloltak virágéneket, verseltek szakácsjelenetet. Roptak azután csárdást, léánykérőt és páros táncot. j\em minden ment egészen 1 * simán. Ugyanis a kis szí­nésznők és színészek néha vagy a ritmusról, vagy a lépésről fe­ledkeztek meg. Talán hiba volt a felkészülésben? Szó sincs róla. Annál, inkább azonban arról, hogy a kis lurkók és piciny lá­nyok szeme minduntalan a szü­lőket kereste. Mikor azután a csillogó tekintetek megtalálták anyut, aput, úgy illegették, bille­gették magukat, hogy az csuda. Csuda bizony, de nem csoda. Hi­szen ki másnak is akartak vol­na tetszeni ezek a kis csöppsé­gek, mint szeretteiknek. /ú műsor végeztével azután olyan megható jelenet következett, — aminél az em­ber nem tagadhatja le, hogy egy kicsit megint megöregedett. A »kicsik« búcsúztatták a kilenc »legnagyobbat«. Szerencsére eb­ből is olyan verses műsorszám lett, ami feledtette velünk az előbbi — valljuk be — kellemet­len gondolatot: Hatéves már, S nagyra nőtt már Egynéhány kisleány, Velük nőnek a legények Még e nyár derekán. Kinőttek az óvodából, Nem járnak már oda, Őszre várja mind a sárga Nagykapus iskola. úcsúzóui a kisebbektől mindegyik hatéves kapott cgy-egy kis táskában törlőgumit, füzetet, ceruzát, meg egy csokor virágot, amivel ezután megindult a komoly ballagás, s rá nemso­kára már a játszóudvarból hal­latszott a jövendő kisdiákok szív­ből jövő, édes-bús búcsúdala: — Ez út az iskolába visz. . Sándor KECSKEMÉTI Kflieu József Színház VENDÉGJÁTÉKA A BAJAI KÖZPONTI MOZIBAN. Június 20-án, este 8 órakor Lehár: »VÍG ÖZVEGY* nagyoperett. KISKUNFÉLEGYHÁZA Június 20-án, este fél 8 órakor Barta Lajos: »ZSUZSI* vígjáték 3 felvonásban. EOZI k M usora B ( Apróhirdetések ) *25 ÉVES, elvált szakimunkás, házas­ság céljából megisme'rkedne 25 éves korig elvált vagy özvegy asszonnyal. Fényképes leveleket Ónálló jeligére Kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 976 ELCSERÉLNÉM egyszoba-konyhás lakásom. — Érdeklődni: Kecskemét. Kupa u. 24. 4492 ELADD egy könnyű, gumikerekű kocsi. Kecskemét. Bethlen-város 33. 4492 PAPIRÉRTÉKESITÖ Nagykereskedelmi Vállalat, Kecske­mét, Hornyik János u. 2. sz., azon­nali belépésre felvesz férfi segéd­munkást, vagy képzett kereskedőt áruösszeállítói munkakörbe. 4483 CSERXESZÖLÖ GYÓGYFÜRDŐ vezetősége szeretettel várja az üdül­ni és gyógyulni vágyókat. Nyitva­tartási idő minden nap reggel 7 órá­tól este 8 óráig. 965 Hirdessen a Petőfi Képében Qszlaltútépíiö Vállalat sürgősen keres azonnalra, 15 fő elszálláso­lására üres helyiséget Kecskeméten egy havi idő­tartamra. Értesítést kér a Kecskeméti Községgazdál­kodási Vállalat műszaki osztályára: Kecskemét, Deák utca 4. I. em. 972 PETŐFI NEPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Báos-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkésztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1; szj Telelőn: 25—16: 26—19; 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l?ai Telelőm 17—09 Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét. Telelőn: 15-29. 27-49 Felelős vezető: Szűcs Béla igazgató Június 20-án, csütörtökön: Baja Uránia: Pillanat embere.— Jánoshalma: Ünnepi vacsora. — Kalocsa: Nehéz anya nélkül. — Kecel: Ali Baba. — Kecskemét Árpád: Dankó Pista. — Kecske­mét Városi-: Dankó Pista. — Kiskőrös: Zalameai bíró. —Kis­kunfélegyháza: Nevetés a para­dicsomban. — Kiskunhalas: Bo­szorkány. — KunszentmiklóS: Koncert, — Tiszakécske: Mexikói. A megyei spartakiád röplabda döntőjéről A megyei spartakiád röplabda dön­tőjében 8 járás versenyzői vetélked­tek Kiskunfélegyházán az első he­lyért. Mindjárt elöljáróban meg kell em­líteni, hogy a döntőben részvevő községek jóképességű, harcos szel­lemű csapatokat vonultattak fel. — Több meglepetés is akadt. A férfiak két csoportban küzdöttek. Az A- csoportban a tavalyi megyei döntő győztese, Mélykút csapata győzelmet aratott a titkos esélyes Lajosmizse ellen, és így a legnagyobb ellenfél legyőzése után könnyen szerezte meg a csoportelsőséget. Annál hevesebb harc folyt a B-csoportban, ahol Al- pár, Szabadszállás, Császártöltés és Csávoly vívott szinte késhegyig me­nő küzdelmet. A forró kánikulai na­pon izzó hangulat volt a csoport mindenegyes mérkőzésén és az első­ség kérdése csak az utolsó mérkő­zésen dőlt el. amikoris három csapat egyforma pontszámmal végzett és végül Alpár csapata jobb játszma- aranyával került ki győztesként. A B-csoportban nagyon jó benyomást keltett a szabadszállási csapat és első mérkőzésük után jogos esélyesként könyvelte el az egész mezőny, de a többi csapat újult erővel vetette ma­gát a küzdelembe és sikerült a sza­badszállásiakat beérniük. A döntőt így Mélykút és Alpár csa­pata vívta, amelyből a mélykútiak, nyugodtabb és fegyelmezettebb játé-- kukkal kerültek ki győztesként. A nagy tét, a nagy meleg miatt a zsú­folt mérkőzéssorozat végére a csapa­tok idegei is kezdték felmondani a szolgálatot, sportszerűtlenség még- j sem fordult elő. A női csapatok egy csoportban kör- ! mérkőzés alapján döntötték el az! elsőségei. Itt kevesebb játéktudás, de hallatlan lelkesedés jellemezte a ; csapatokat. Végülis erős küzdelem ! után a tiszakécskeiek II. csapata (az 1 első csapatuk az NB II-ben játszik) szerezte meg az első helyet. örömmel állapíthatjuk meg, hogy a falusi dolgozók spartakiádján álta­lában jó felkészültségű, küzdő szel­lemű és színvonalban is fejlődő csa­patokat láttunk. Ez biztató a jövőre nézve. Kollár Gyula Hogyan totózzunk? Az elmúlt hét a nyertes tippelők­nek jól bevált. 12 találatos mind­össze S darab volt, fejenként 162 350 forinttal, 11 találatos 43 darab 11 326 forinttal és 10 találatos 742 darab 375 forinttal. Az e heti tippelés nem lát­szik könnyűnek, mert az egyes szá­mokban a legkülönbözőbb helyről szedték össze a mérkőzéseket. 1. Magyarország-Bulgária Buda­pesten. A magyar válogatottnak sok törlesztenivalója van, s ha ezen a mérkőzésen nem győz, nem jut be a világbajnokság 16-os döntőjébe. A bolgárok jó formában vannak, mi mégis 1-est tippelünk. 2. Bulgária B—Magyarország B — Szófiában. Második csapatunknak igen nehéz dolga lesz a kitűnő bol­gár csapat ellen. Heméljük, hogy döntetlent el tudnak érni. — Tip­pünk: X, 1. 3. Magyarország ifi válogatott— Bulgária ifi válogatott Budapesten. A még össze nein szokott magyar csapat mellett csak a hazat pálya szó). Tippünk: x, 1, 2. 4. Szovjetunió—Lengyelország — Moszkvában. A nagy tudásbeli fö-, lényt még a hazai pálya is növeli. Tippünk: 1. 5. Szombathelyi Dózsa—Sárvári Kinizsi Szombathelyen. Az NB Hi­ba való jutásért folyó mérkőzés a vendégcsapatnak döntő fontossága. Győzelme esetéin felkerülhet: Tips pünk: 2, x. . 6. Szombathelyi Vasas—Celdömölk, Szombathely. * Mindkét csapatnak igen fontos a mérkőzés. Tippünk: 7. Szombathelyi Szpartakusz—Kő­szeg. Szombathely. A kőszegieknek fontosabb a mérkőzés, mi mégis a hazai csapattól ; várunk jobb sze­replést. Tippünk: 1, x. 3. Sörgyár—Elektromos Kőbányán* Az Elektromos jcsoportelső és sok­kal jobb, mint a kőbányaiak Ezen a mérkőzésen is győzni fognak. — Tippünk: 2. 9. Temesvári Tudományegyetem—* Marosvásárhely, Temesvár. A te­mesváriak csoportjukban az elsők; a marosvásárhelyiek az utolsók. — Nagy meglepetés lenne a temesvá­riak pontvesztesége. Tippünk: 1. 10. Dinamo Órásul Stalin—Ploestl Órásul Stalinban. A két egyforma képességű csapat mérkőzésein a ha­zai pálya döntő lehet. Tippünk: 1: x. 11. Petrozsény—Arad, Petrozsényj A petrozsényieljc valamivel jobbak és a hazai pálya is őket segíti. — Tippünk: 1. 12. Nagyvárad—Energia Órásul Stalin Órásul Stalinban. Az egyfor­ma csapatok küzdelme valószínűleg döntetlent hoz. Tippünk: x. 1. A pótmérközcsekrc 1-est ajánlunk; NB i! -es kosárlabda-eredmények Kecskeméti Dózsa—Szegedi Vas­utas 49:10 (15:16), férfi. K. Dózsa: Zsadányi, Pleskó — Baumann — Dénes, Bányai. Csere: Guoth, Csernus, Hegedűs — Sahia- Tóth II. — A kecskeméti kosarasok — közbejött, váratlan események mi­att — késve érkeztek Szegedre, s rögtön az érkezés után ki kellett állmok a bajnoki mérkőzésre. Így érthető, hogy az első félidőben a szegediek voltak fölényben, de ko­sarasaink a második félidőre, fá­radságukat legyőzve, hatalmas küz­delem után, biztos 9 pontos győzel­met arattak a szegedi együttes el­len. A győzelemben nagy része volt Dénesnek, aki ezúttal a csapat és egyben a mezőny legjobbja is volt. Egy az ezer közül Vasárnap délután a ieoendöbeli villanegyedben; Húszezer rózsatő díszük a Kertészeti Kutató Intézet buda- tétényi telepén. Mintegy ezer- ;fajta rózsa nemesítésével kísér­leteznek itt. A rózsa kitűnő ex­portcikk lehetne. Eredményessége is figyelemre mél* 10. Meg Hegedűs nyújtott átlagon felülj teljesítményt. Labdadobók: Jjerves 17, Sahin-Tóth 11. 11), Baumann 5. Kecskeméti MÁV—Békési MÁV TE II. 55:43 (25?14), női. A kecskeméti lányok végre meg-* szerezték első győzelmüket. Minden részben felülmúlták ellenfelüket, s ha nem játszanak kicsit könnyel­műen, nagyobb arányú is lehetett volna a győzelem. Laodadobok: — Bende 30, Szabőné 14. Somod: C. A mérkőzéssel kapcsolatban meg kell említenünk 1 egy rendkívül bán­tó körülményt. A Piarista-gimnázi­um udvarán a gimnázium igazgató­jának engedélyével kosarasaink sa- ,ját szorgalmukból megépítettek egy : szabadtéri pályát. Ezen a pályán mérkőznek nemcsak férfi és női kosarasaink, de itt játsszák le a megyei I. osztályú bajnoki mérkő­zéseket is, így szombaton is. Mind szombaton, mind vasárnap délután a pálya úgyszólván használhatatlan állapotban volt, mert az általános iskola igazgatója nem engedte meg sem szombaton, sem vasárnap dél­után és az edzéseken sem a pálya locsolását azzal az indokolással, hogy az költséges. Megállapítottuk, hogy a pálya lqcsolása heti két ed­zéskor és egy vasárnapi mérkőzést számítva havonként legfeljebb 20— 25 forintba kerüj. A Kecskeméti Dó­zsa kosarasai hajlandók ezt az ősz- szeget kifizetni, csakhogy a pályát locsolhassák és így a hatalmas por- felleg ne legyen káros a sportolók egészségére. Helyesnek tartanánk, ha az álta­lános iskola igazgatója szóbaállna és megegyezne a Dózsa kosarasai­val, nehogy az elmúlt szombati és vasárnapi események megismétlőd­hessenek. Hódmezővásárhelyi MÁV—Kiskun­félegyházi Reménység 95:46 (48:25), férfi. A Hódmezővásárhelyen lejátszott mérkőzésen ak erősen tartalékos félegyháziak nejm tudtak ellenállni a jó formában lévő vásárhelyi csa­patnak és így súlyos vereséget szén-« védték. Kkfházi Reménység—Szegedi Vas­utas 37:36 (22:14), női. A félegyházi lányok rádupláztak núlt heti teljesítményükre. Ismét egy Donttal győztek, de ez az egy pont lét bajnoki pon'tot jelent. Legjobb dobójuk: Retkes 18. Szűkebb értelemben vett szü­lőföldemen, a Voelkerfalu szom­szédságában levő szőlőskertek alatt sétálok. Napsütéses, szép vasárnap délután van, s a sokat emlegetett villoni verssorok zsonganak a fülembe: »De hol van a tavalyi hó?* Igen, minden elmúlik egyszer, s minden megváltozik. Lám, ezek a szőlők is itt hosszú éve­kig érlelték gyümölcsüket a régi Farkas-villa környékén, s most máról holnapra lemondanak lé­tükről, hogy új családi fészkek­nek adják át helyüket. Mikor legutoljára jártam it£ semmi sem zavarta meg a zöldlombú határ látképét, most pedig sok helyről eltűnt már a lomb és a nap tüze szabadon perzseli a he­venyében összerakott téglaraká­sokat, sugarai okvetetlenkedve kukkantanak be az újonnan fúrt kutak vizébe, hevenyészve ke­resve a titkot: miért olyan zava­ros a víz? — Majd kiforrja magát az is, mire ezekre az alapkövekre fel­rakják a falakat — mondja egy idős bácsi, az itt épülő házak jö­vendő gazdáinak egyike. Leg­alábbis ezt gondoltam róla ak­kor és nem csalódtam, mert a szomszédos portára vezet, ahol már a »fundamentum« lerakásá­hoz készülődnek: — No,* nézze csak — kezdi az eligazítást a számomra felfor­dult világban — itt egy 20 mé­ter széles bekötőbeton lesz. Ez­zel szemben öt méterre emelke­dik majd a ház bejáratának hat lépcsője, amely előtérbe torkol­lik. Az előteret az előszoba kö­veti, mellette jobbra egy hat és félszer öt és félméteres szoba, azután egy kisebb, aminek a háta mögött egy harmadik szo­ba a nyugati fekvésű »nagy­mama és nagypapa fészek* lesz. A házat ugyanis közösen építjük a fiammal. Tekintetem a hatalmas diófára esik; — Hát ezzel mi lesz? Csak nem vágják ki? — Isten őrizz! — kiált fel az idős néni, aki ott szorong a férje mögött és hallgatja a beszélge­tést. — Megmarad a fa és pont a szoba ablakába hajlanak majd az ágai. Legalább, ha majd lesz kis unokám, nem kell neki mesz­sziröl hozni a csörgő diót. Ki­nyúlunk az ablakon, s hipp-hopp,l már meg is van terítve az asz­talunk: a nagy fa, tele dióval. Mindketten jót kacagnak, mert1 Holló bácsiéknak nemcsak hogy i nincs még kis unokájuk, de a( fiuk is ezután akar megnősülni. Hiába, őnekik már a kis unoka 1 a legfőbb álmuk, ha már a házi elkészül, hisz nemcsak maguk-1 nak, hanem annak is építik. _ A szomszéd telekre is vasár-1 nap délutáni kirándulásképpen ( eljött a család a rokonsággal együtt, akiknek képzeletben a' puszta földön már fel is építet­ték a házat, megmutogatták a szobákat is. A rokonok el van­nak ragadtatva a tervtől és buz­gón ígérik, hogy eljönnek majd a házavatásra is. Még csak két »fundamentum*, de egy-két hónap múlva már nem lesz itt talpalatnyi hely sem, amit ne foglalnának el az építőanyagok, hogy tulajdonosaik derűs kedvvel és ezernyi tervvel hozzálássanak egy remélhetőleg boldog családi fészek felépítésé­hez; Eszikné fl Várpalotai Szénbányászati Tröszt 15—17 éves fiúkat iskoláz be vájártanulónak A Munkaügyi Minisztérium Várpalotai 305. sz. Ipari­tanuló Intézetébe. Felvételre jelentkezhetnek, akik 1940. január 1. és 1942j szeptember 1. napja között születtek. Tanulmányi idő: 3 év, 16—17 éveseket 2 évre is isko­lázunk be. Jelentkezni lehet július 25-ig személyesen, vagy írás­ban a Várpalotai 305. sz. Iparitanuló Intézet igazga­tójánál. A felvételt nyert tanulók az intézet otthonában kapnak elhelyezést és teljes ellátást. 974

Next

/
Thumbnails
Contents