Petőfi Népe, 1957. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1957-05-25 / 120. szám
Hektoliterenként 200 Joriní előlegei 10 százalékkal magasabb tírat, | kapnak boraikért »III .TOtÍ\ Ht.VI : Az előkészület első szakasza Egy nagyszabású expedíció megszervezése — akár a Himalájába, akár a sarkvidékekre vagy a legsötétebb Afrikába készül — ijesztően nagy feladat. Én az effajta vállalkozások közül csak az első kapcsán szereztem tapasztalatokat, de azóta mélyed együttérzek azokkal, akikre a kaland, vagy a tudományos kutatás más területein hárul a tervezés és előkészítés feladata. Képzeld el, kedves olvasóm, hogy megbíznának Téged egy hosszú és kivételesen nehéz vállalkozás végrehajtásával, mások társaságéban, a told felszínének valamelyik távoli és alakadón zugában, ahol szélsőséges^ éghajlati viszonyok uralkodnak. Megbízatásod sikere elsősorban az emberi tényezőn, a csapat minden egyes tagjának egybefogott erőfeszítésén fordul meg, s ha ezek közül csak egy, Vagy kettő, erkölcsi, vagy fizikai értelemben felmondja a szolgálatot, ez mérhetetlenül súlyosbítaná a nehézségeket. Rád nehezedik a felelősség, hogy megkéresd és kiválaszd azokat a férfiakat, akikben egész sor, egymással nehezen íisszeégyéztélhető képesség szerencsés összetalálkozását tételezed fel. A féltőbb esetben nincs is mód az említett képességek kipróbálására, legalábbis olyan feltételek között, amelyek majd a vállalkozás részvevőire várnak; még az sem valószínű, hogy a kiválasztándók túlnyomó részét már előbb ismerted volna. Biztosítanod kell a csapat megfelelő ruházattal és felszereléssel való ellátását, Hogy feladatát a sajátosan szigorú feltételek között végrehajthassa. Gondoskodnod kell mindazokról az eszközökről, amelyekre előreláthatóan szükség lesz a feladat keresztülvitelében, hiszen szem előtt kell tartanod, Ííógy az utánpótlás vonala olyan hosszúra fog nyúlni, s az összeköttetés ölyän lassú és nehézkes lesz, hogy a feladat végrehajtása folyamán a csapatnuk teljes önellátásra kell berendezkednie. A felszerelés egyes részletei egészen különlegesek, s az eszközök mintájának és mennyiségének nehéz kérdéseit is előre el kell döntencd. 1 dl r£ács JCukiut mvxityd (ámíts VB Művelődési Osztálya és a Katona József Társaság Őrjárat a borpincékben cSzWxieu szwmdnek a II Jl OJLO HiíAZDilK megyénk irodalmi életének felvirágoztatása érdekében irodalmi pályázatot hirdet. A pályázat célja, hogy alkalmat adjon az írással foglalkozóknak, elsősorban a fiataloknak tehetségük bizonyítására, és ezúton is segítséget nyújtsunk írói fejlődésükhöz. A pályázaton eddig még nyomtatásban meg nem jelent írásával mindenki reszt vehet.|tttttt|t Bajáról jelenük: Jlicq,aLakttlt a Tóth Kálmán Társaság A Tóth Kálmán ünnepi hét keretében megalakult Baján a Tóth{ Kálmán Társaság, A társaságon belül négy csoport, a tudományos, irodalmi, képzőművészeti és zenei kezdi el rövidesen munkáját. Az alakuló közgyűlést a tanáosháza dísztermében tartották a Baján élő írók, képző és zeneművészek, valamint különböző tudományos miinkái végző értelmiségi dolgozók részvételével felvidéki István a Tóth Kálmán Társaság előkészítő bizottság munkájáról számolt be, majd ismertette a társaság célkitűzéseit. Az MSZMP részéről Karajkő Jám>s elvtárs, a tanács részéről pedig Víncze Ferenc tanácselnök mondotta el hozzászólásában, hogy mit várnak a város dolgozói a most megalakult társaságtól. Az alakuló közgyűlés egy 30 tagú választmányt választott, a társaság alapszabályának kidolgozására, a munkaierv összeállítására és a megválasztandó tisztikarra vonatkozó javaslót megtételére. Az alakuló közgyűlés után n ■társaság fogadást adott a Baján most, megnyílt értelmiségi klubban. A választmány a társaság elnökének ár. Burg Elé országosan ismert nőgyógyász profasz- szbrt, »kiváló orvost«, a kórház igazgatóját jelölte. T<ltl[lllriM — Dunapataj község Szentkirály pusztai részén újabb kolo- rádó bogarakat fedeztek fel. A nelyi tanács az iskolák segítségét kérte a bogarak összeszedé- sére. Szabadon választott témával beküldhető: elbeszélés, vers. A legjobb müveket az alábbiak szerint díjazzuk: Elbeszélés: I, ilíj: 800 Ft, II, díj: «09 Ft, III. díj: 400 Ft. Vers: I. díj: 500 Ét, II. díj: 400 Ft, III. díj: 300 Ft. A jeligés pályaműveket az alábbi címre kell bckiUdetii: Bács-Kiskun Megyei Tanács VB Művelődési Osztály, Kecskemét, Beloiannisz tér 2. A borítékra ráírandó: »Pályázat«. A beküldött pályamunkákat a művelődési osztály és a Katona József Társaság elnöksége által kijelölt bizottság bírálja felül. Beküldési határidő: 1957. aug. hó 1. A pályázat eredményének kihirdetése: 1957. szeptember 1. Bács-Kiskun megyei Tanács VB Művelődési Osztálya, Katona József Társaság Két folyam közé ágyazott homokvidékünkön, Csengődtől Ke- lebiáig nagy reményre jogosítva fejlődnék a szőlők. Annyi esztendő csalódása után a fürttel teli tőkesorok mai állapota szerint rekordtermésre számíthat az a gazda, aki jól bánt a metszőolló- val, nem hevertette a kapát s lelkiismeretesen, időben permetez és poroz az időjárás miatt nagyonis veszélyesnek mutatkozó peronoszpóra ellen. A Borforgalmi Vállalat mc- gyeszerte megindította a szerződéskötést a szőlősgazdákkal. Általános tapasztalat, hogy szívesen szerződnek a szőlősgazdák. Hiszen a szállításra lekötött bor minden hektolitere után 200 forint előleget fizet a vállalat s a múlttól eltérően, a szerződéskötés után 10—12 napra kézhez is kapja a termelő. Nagy segítség ez különösen azoknak a gyöngébb szőlősgazdáknak, akik a felemelt árú rézgálicot nagyobb készpénz hiányában nehezebben tudnák megvásárolni. Akasztón, Kaskantyún például már eddig a termelőknek több, mint fele leszerződött. A kiskőrösi borpincé a hozzátartozó községekben 3000 hektoliterre kötött szerződést, ugyanennyi a soltvadkerti pince eredménye is. Itt már légtöbb szerződő mégkapta az előleget. Nagy forgalmat bonyolít lé a kiskunhalasi borpincé is. Eddig 1300 mázsa szőlőre, 120 hektó mustra s ugyanennyi egyszer és kétszer fejtett borra szerződlek a környékbeli gazdák. Ezen a A csehszlovák autóipar tetszetős, új modellekkel lepi meg az autóvásárló közönséget. A hé- piinkön látható különleges kiskocsit a Vysoké Myto-i autókarosszéria iskola tanulói készítették. vidéken szőlő formájában történik a legtöbb1 felvásárlás, nVert a gazdák zöme nem rendelkezik megfelelő tárolóhellyel és edénynyel. A pincészetek dolgozói a gazdák kényelmébe a községekben és tunyucsoportodban szerződéskötési napokat tartanak s ezt összekötik a szőlők megtekintésével, termelési szaktanácsadással, — sőt jogos utalással a szeszélyes időjárásra, figyelmeztetik a gazdákat a jégbiztosításra is. A szerződéskötési napokon tömegesen várják a falvakban tí vállalat embereit. Balotaszállá-’ son például majdnem minden termelő szerződött; ifj. Huszka Antal 8 mázsa szőlőt, Dóczi József 10 hektó mustot kötött le, Zsanaeresztőnől sok kadar- és kövidinkaszőlőt szállítanak. Kiskunmajsán, de egyebütt is találkoztunk olyan Szőlősgazdáival — szerencsére kevés az ilyen :—, aki úgy vélekedik, hogy túl- dfága a rézgálic, nem érdemes szőlőt termeim, mert nem flze- itődik ki a költség. Egyszerű számítással könnyen meg lehet cáfolni ezt a furcsa Vélekedést. Egy hold szőlő permetezési költsége, 3Ö kg gálicot számítva, 750 forint. Ezt áz összeget, a leggyengébb minőségű borból -is kifutja 1—1,5 hektó ára, tehát' csak 10 hektós átlagtermést véve is, 8,5—Ö hektó tisztán marad a gazdának. Míg ha nem permetez, igaz, hogy nem költ a rézgálicra, de ném is terem semmije. Hasznot várni csak munka és befektetés Után lehet. Hogy a gazdák többsége Kiskunma.isáh is elveti ezt az okoskodást, arra bizonyíték, hogy 800 hektoliterre szerződték máris és lelkiismeretesen pér- meteznek, hogy az ígérkező szép termést meg is védjék a bajtól. Az évek óta szerződő szőlősgazdák tanúsítják, hogy érdemes, kifizetődő dolog á szerződés. A lehetőség érré jóval nagyobb tinim eddig bármikor s idő is van i meggondolni, mert december vé- jgcig lehet jelentkezni. Igaz, a {szüret még messze van, de a jó {gazda előre gondolkozik s már a {holnapra tervez. HM***iM*m****«*»*m*M««#M*Mit»,m*»*«MM»*»mmt«*MM**WM»*m,*Hm M«mM,m***#***tmm«**«»M*»*<***m**»**»***a«lt*» Ki kell számítanod az élelmiszerszükségletet az egész időtartamra, melyet a civilizált Világtól távol fogtok tölteni, s mindent igeit gondosan kell kiválogatnod; az étrendet úgy kell megállapítanod, hogjr megfeleljen az éghajlatnak és az elvégzendő munka természetének. A felszerelésnek és az élelmiszerellátásnak ezt a sokféle tételét mind előre meg kell rendelni, sokat közülük azonban előbb ki kell kísérletezni olyan feltételek között, amelyek a lehető legnagyobb mértékben megközelítik a helyszínen várható feltételeket. Intézkedni kell a készletek csomagolása és leltározása dolgában, a csapattal együtt mindent el kell szállítani egy távol- fekvő országba az indulás pontjáig, s innen még tovább, sokkal kezdetlegesebb szállítóeszközökkel, a tevékenység színhelyéhek körzetébe. Végül — de nem utolsó sorban — a sok íejfájdító feladat közt ott van a költségek fedezésének kérdésé, amely az egész vállalkozásra nézve elöntő; a l'e dolgod kiszámítani, mibe kerül majd az egész. A kép teljessége érdekében tételezd fel, hogy éppen csak a legrövidebb idő áll rendelkezésedre: ezalatt az éxpedíciot talpra kell állítanod, s közben folyton számolnod kell a bármikor bekövetkezhető eshetőséggel, hogy az egész vállalkozást leállítják, amikor az előkészületek már jócskán előrehaladtak. Arra is számíthatsz, hogy esétleg egy második expedícióról is gondoskodnod kell, amely az első kísérlet meghiúsulása esetén folytatja ä küzdelmet. Ilyen nehéz helyzetben, azt liiszém, hajland<j> leszel äzt gondolni, hogy még soha életedben nem volt és a jövőben sem lehet soha hasonlóan kemény feladatod. Nekem mindenesetre ez volt a benyomásom, amikor 1952. szeptember 11-cn sürgönyt kaptam azzal a felszólítással, hogy vegyem .át az 195.» tavaszára tervezett Brit Mount Everest. Expedíció vezetését. Igyekeztem, hogy a rámnehezedő terhét mielőbb mekoséthöSSam másokkal, s ezért november í-ét tűztem ki batáridőül; eddig kellett benyúj- lahom indítványaimat a Bizottságnak. A forrná szerinti meghívások kiállításának felelőssége már rájuk hárult. A hazaérkezésemet követő liáfom héten keresztül alaposan elfoglalt a sok név osztályozása, az egyre fóvidebb névsorok összeállítása, a jelöltekkel való beszélgetés, Valánijnt azok személyes ajánlásainak meghallgatása, akik a jelölteket, ismérték. Sok tekintetben ez volt az egész ügy legnehezebb része; hiszen rengeteg függött attól; hogy a lehető legjobb csapatot állítsuk össze; jómagam meg voltam róla győződve; hogy ez a siker legfontosabb tényezője. Ugyanakkor nagyon nehezemre esett visszautasítani egész sor sokat- ígérő és lelkes jelöltet. Emlékemben élt még, mit éreztem tizenhat évvel ezelőtt, amikor beválasztottak az Everest jelöltjei közé, de az orvosi bizottság elvetélté a javaslatot Amint a rövid névsort a végső terjedelmére Igyekeztem lefaragni, négy szempontból mérlegeltem u minősítést: (Folytatjuk) 2 Tetszik ugye?