Petőfi Népe, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-18 / 90. szám

Ä

z elmúlt hónapokban az ellenforradalom katonai veresége után hullámzó heveséggel igen sok szó esett a pedagógusok magatartásáról, s mindarról, ami az iskolákban történik. Az egész társadalom sokrétű és különböző okok szülte felvetése kísérte működésüket. Egyszóval a politikai érdeklődés középpontjába kerültek. Sokan viharnak nevezik az elmúlt hónapok effajta jelenségeit. Értsünk velük egyet, de jegyezzük meg, hogy tisztító vihar volt, wnely szenvedélyesen, sokoldalúan, de végeredményben segíteni akaróan értékelte és jelölte meg a pedagógusok helyét a normálistól eltérő nehéz, válságos, egész embert kívánó időkben. Idegfeszítő egy országosan kibontakozó vita középpontjában állni, de hasznos eredményekre vezetett. Lelepleződtek a pedagógusok közül azok, akik önön kezükkel is hurkot akartak vetni népi hatalmunk nyakába, akiktől a becsületes többség —, ha lassú folyamat eredményeként is — elkülönítette magát és —, ha nem is teljesen — tisz- tázódtak főbb elvi kérdések, amelyek nélkülözhetetlenek az élőbbrej utódhoz.

A megítélésekben - - az alapvetően iránytmutatú és alkotó (ellevésok mellett — voltak Uii- tó, általánosító megjegyzések is, amelyek nem szolgálták — jó- szándékuk mellett som — az ügyet, amelyek u pedagógusok közül többeket a bizalmatlanság felé taszítottak és negatív következtetésekre juttattak. Tekintve, hogy a pedagógusok körül folyó vita még nem ült el, szükséges .megvizsgálni —, amennyire lehet, összefoglalóan — hányadán is állunk e kérdés megítélésében, hogyan jutottunk el odáig, hogy ennyire kirívó gondjaink legyenek, mennyit oldott meg mindebből az elmúlt öt hónap, milyen tanulságok adódnak a pedagógusok és a vezetés számára egyaránt és milyen konkrét kívánságok merülnek fel féltett kincsünk: a jövő nemzedék nevelését illetően.

O

któber 23 történelmünkben sorsdöntő napként jegyeztetik fel. Az. ilyen napokban van legnagyobb szükség arra, hogy a sorók rendezetten, fegyelmezetten szánjanak szembe minden ellenséges próbálkozással, veszéllyel. Ez az alkalom elmulasztódott számunkra, mert a Nagy—Losonczy-féle vezetés fojtogató árulása szétzilálta a párt és az államhatalom erejét, azt az erőt, amely egyedül lett volna képes megsemmisítőén szembeszállni az ellenforradalom — népi demokratikus országokban páratlan méretű próbálkozásával.

t

lyenné kialakult helyzetben érthető, hogy mint más rétegekből, így a pedagógusok közül is többen nyíltan (számarányukat tekintve persze kis részben) és eléggé el nem itélhetően az ellenforradalom oldalára álltak és segítettek — az eszközökben nem nagyon válogatva — megtisztítani az utat a kapitalista restauráció előtt. Ezzel kapcsolatban elég említeni a kunfehértói igazgató, Lukács esetét, aki fegyveres ellenállást szervezett, vagy doktor Csikeszt Kunsíentmiklósról, de nemkülönben Bodor Andrást, a halló* szögi könyvégető tanítót, akik ezekben az időkben emelkedtek a megbújtság homályából, a politikai tündöklés egére. Ezek nyiltan az ellenforradalomra adták voksukat, felettük elkövetett bűneik súlyának megfelelően a törvény, és ezzel párhuzamosan a közvélemény fogja kimondani az erkölcsi ítéletet.

V

oltak —, ha kisebb számban is — olyanok, akik szembeszegültek az ellenforradalmi árral és nem mutattak semmi hajlandóságot meggyőződésük tagadására. Ezen igaz emberek neve nyomban rákosista, sztálinista lett, de a renegátok, bár több esetben aránytalanul nagyobb mértékben követték el az országos politikából következő hibákat, nyomban

EMBERT

A nevelők és a nevelés néhány kérdéséről

cA.z íljúuíg nmelhÁml

tar Untak meffbeaxéléat a »sütői munkaköxiiaséjjek elnökei

Napjaink legnagyobb problémái közó tartozik az ifjúság nevelése. Nem beszelhetünk róla annyit, nem tehetünk értük any- nyit, amennyi sok, vagy csal-: elég lenne. Szép az és becsülendő is. hogy egyre több szem, egyre több gondolat fordul a fiatalok felé és szeretettel, megértéssel, de ha kell. szigorral is, a helyes és jó út irányába Igyekszik terelni Őket.

A városi tanács oktatási osztálya e eél érdekében határozta el. hogy április 18-án délután 5 órára megbeszélésre hívja egybe a szülői munkaközösségek elnökeit. Az ifjúság nevelésének ügyén ki vül ekkor beszélik meg a munkaközösségek vezetői az anyák napjának, a gyermeknannak és a pedagógusnapnak előkészület! munkáit.

ennek következtében a természetes elkülönülés azoktól, akik huzamosabb ideig tartó meggyőzés után sem vállalják ezt az álláspontot, oldaná meg végeredményben az it;t-ott mutatkozó helytelen általánosítások hivatkozási alapját. Ennek a platformnak az elfogadása eredményezné azt is, hogy világossá válnának a proletárdiktatúra kérdései, szilárdulna a munkásosztály vezető szerepébe vetett hit, teljes egészében rendeződnének a Szovjetunióhoz, mint a szocialista tábor vezető erejéhez való viszonyunkkal kapcsolatos alaptalan aggodalmak.

így talán világossá vált az, hogy a pedagógusokkal, az értelmiség e fontos rétegével kapcsolatos problémáink igen sokrétűek és ezek fokozatos, fejlődésszerű megoldása fogja lehetővé tenni egy másik kérdés megoldását, amiért lényegében ez az egész társadalmi vita és helyenként elmarasztalás folyt, a magyar fiatalság szocialista szellemű nevelésének problémája; Helyes, ha Kalinin, a nagy szovjet pedagógus egyik kitételét idézzük: »Ha kérdeznék, hogy mi ma a tanító legfőbb feladata, azt válaszolnám: új embert nevelni!-«

E kívánság azonban sok hogyant vet fel. Különösen mostanság. Semmiképpen sem a napi politika bevitelével az iskolába képzeljük el az új ember nevelését, nem frázisokra építve és azok csalhatatlanságá- ba bizva gondoljuk megvalósítani a konstruktív iskolapolitikái, hanem ennél egyszerűbben és a múlt éveknél őszintébben. Nyugodt, a pedagógusokra bízott nevelést akarunk és erre minden adottságunk megvan. Ezt a nevelői tevékenységet, mint homokot a nyári nap, forrósítsa át a nép ügyéhez odaadó szenvedélyesség, hűség a szocializmust építő hazához, annak kormányzatához. Ahhoz, hogy valaki egyetértsen a szocializmus építésével, nem kell marxistának lennie. Es ahhoz sem, hogy becsületesen és szívvel végrehajtsa kormányzatunk rendelkezéseit. Ezt persze ne a kenyeret adó gazda iránti lojalitásból tegye bárki, hanem abból az egyetértésből fakadóan, mely épülő társadalmi rendünkre vonatkozik, amely a pedagógiának is a legtöbbet biztosíthatja. Nagyon nagy- szükség van arra, hogy pedagógusaink segítsék a a úttörő mozgalmat, az EPOSZ-i és a most zászlót bontó KISZ- szervezeteket.

N

yugodt légkör, az alkotó munkához szükséges biztonság kell — hallani helyenként. Aláírjuk ennek nélkülözhetetlenségét azzal, hogy hazánkban a konstruktív munka soha nem kapott nagyobb lehetőségeket és honorálóbb méltánylást, mint most. A fizetés* emelés is ezirányban hatott. De jelentősége van annak is, hogy illetékesek mielőbb lezárják az ellenforradalmi eseményekben tevőlegesen részt vett pedagógusok ügyét és ezzel végetvessenek mindenféle nyugtalanságnak; Pedagógusaink munkája sok közös sikerre emlékeztet az elmúlt évek során. Műveljék a továbbiakban is — minden káros, az ellenség kezére játszó világnézeti nyűtől megszabadul- tan — kedvvel, vidáman gyér mekeink lelkét és építsék a boldogulást hozó szocializmust.

gyár kormányt. Csapataink harcban állanak. Kormányunk a helyén van. Figyelmeztetem országunk népét és az egész világot erről a tényről.« Mindehhez semmiféle kommentálás nem szükséges. De hogy még világosabb legyen az árulás ténye, hadd idézzük a Presse című bécsi lapot, amelyben Vecsey József, Mindszenty titkára így nyilatkozott: »November, 4-én reggel Nagy Imre kérte Mindszentyt, hogy jöjjön a parlament épületébe. Mindszenty nem sokáig volt ott. Részt vett egy drámai kabinetülésen és világos volt, hogy minden elveszett. Megkérdezte Nagy Imrét és másokat, hogy mit kell tenni. »Az oroszok egyre közelednek, önnek menekülnie kell — mondta Nagy. —■ Hová? — kérdezte a bíboros. — A legközelebbi diplomáciai misszióhoz, az amerikai követséghez« — hangzott Nagy válasza. íme egy újabb adat azoknak, akik valaha is, vagy újólag illúziókat tápláltak magukban a Nagy-féle »nemzeti« politika iránt.

Mi legyen az állásfoglalás a pedagógusokat illetően? — teszik fel sokan a kérdést és ugyanezt igényli természetesen mindmegannyi nevelő. A válasz már igen sok ankéton, igazgatói értekezleten és egyéb megbeszélésen elhangzott. Nem áltatjuk magunkat. Tudjuk, sok pedagógusunk idealista felfogású, akiktől nem várhatunk naponta szilárd marxista kiállást. Mégis szükséges megmondani, hogy a teljes rendezés csak elvi alapokon lehetséges. Minden másfajta rendezés elvtelen engedmény lenne az erre éhesen váró ellenforradalomnak. A szocializmus bázisát csak így erősíthetjük és következésképpen gyengíthetjük az ellenforradalom bázisát,

A

z elvi alapok tisztázása szemszögéből rendkívül fontos kérdés az október 23 november 4-e közötti időszak ellenforradalmi megjelölése. Ekörül igen sok vita alakult ki. Többen úgy vélik, hogy az ellenforradalmi megítélés valamiféle fajta elméleti absztrakció, amihez a kéthetes időszakból konkrét eseteket keresünk. A dolog éppen fordítva áll. A felszínre került ellenséges elemek fegyveres felkeléséből, a haladó erők gyilkolásából, hatalomratörésé- ből, a részvevők társadalmi helyzetéből vasszigorú logikával kö- ’ vetkezik az időszak ellenforradalmi megjelölése. Az ebber ' való egyetértés elvi platform c 1 pedagógusok táborának egységesítésére és arra, hogy az e kór- ; désbeni tévedés kölöncétől meg- ' szabadulva, nyugodt és konstruk- 1 íív munkát végezhessenek. Ebber ! az alapvető kérdésben valc ■ egyetértés eredményeként von- ■ ja maga után azt is (és ezzel az > eredménnyel máris számolhatunk), hogy feloldódnak az el- : lenforradalmi, szép fogalmazási! > sztaniolba burkolt nacionalista • soviniszta, szovjetellenes, antiszemita behatások is. Ezen az elv: . platformon való tömörülés és

nagy hatásúié volt az elmúlt évek bírálatában. De a hibák már — októbert megelőzően — hónapokkal előbbeni felvetése önmagában is részbiztosítékot jelentett kijavításukra. Tekintve, hogy pedagógiai gondjaink megoldásához rendkívül kedvező lehetőségek állottak rendelkezésre — s ez áll más gondjainkra is — ezért senkinek sem volt — még mákszemnyi — joga sem ahhoz, hogy a hibák ellem harc címén a társadalmi rend ellen folytasson harcot,, vagy annak létét akarva, nem akarva veszélyeztesse, így a passzivitás álláspontja —- bár nem jelentett kézzelfogható támogatást az ellenforradalomnak, de mert adott helyzetben a forradalmi előrevivő erőktől is távoltartotta magát, nem segítette, hanem nehezítette a konszolidációt. E megállapítás szándéka persze nem az elmarasztalás, hanem az, hogy ebből pozitív tanulságlevonások következzenek,

ovember 4-e után, ahogyan íri í-endezödött fokozatosan az ország helyzete, ahogyan izmosodtak és tevékenykedtek az dllamhatalcm szervei, ^ ahogyan az újjászerveződött párt magá- noz ragadta a politikai kezdeményezést és vezetést, amilyen mértékben növekedett intenzitásában az ellenforradalom teremtette eszmei ziir-zavar felszámo- iása, olyan mértékben merült fel a passzív állásfoglalóknál az a természetszerű kívánság, hogy most már valamit tenni kell. Az ellenforradalom fegyveres megsemmisítése után következő közvetlen időszakban az ellenseg komolyan számított kevésszámú pedagógus partnereire, a n-a- gyobbszámú megtévedettekre, de a passzívakra is, hiszen az utóbbiak' a dolgok logikájánál fogva még semlegességükkel is kezük- re játszottak. — Ennek volt eredménye a vallás- és nyelvoktatással kapcsolatosan helyenként megnyilvánult lelki _ és fizikai kényszer, a röplapozás és a íal- rafirkálás. — Bár ezért nemcsak a nevelőket lehet felelőssé tenni, hiszen az ilyen jelenségeket egyéb tényezők is befolyásolhatták —, de a szembeszegülés hiánya, az elnézés szinte engedélyezte az ilyen esetek előfordulását.

Ä

legerzbkelhetöbben halott az az ellenséges manőverezés, amelyik az áruló Nagy Imrét akarta egy »tömegkívánság« eredményeként beültetni a kormányba. Sajnálatos, hogy ebben az időszakban ezen es ebbe a vonalba vágó más hangoztatott kívánságok nyomán sokan az értelmiség közül is csak érzelmileg fogták fel a különböző pontokba foglalt fogalmazások tartalmát, de a józan ész, a hova vezető út értelmi felfogásának mellőzésével. Nagy Imre árulásának részleteiről a sajtó már eddig Is közölt adatokat.

Kétségtelen, hogy az október vége óta eltelt idő alatt világosabban látszik az árulás súlyos ténye. A forradalmi munkás-paraszt kormány már november

4-én, de azt követően folyamatosan szolgáltatott adatokat Nagy Imrének az ellenforradalommal való lepaktálásról. Akkor sokan kételkedtek. Kinek lett igazuk? Azoknak, akik nem törődve az ellenforradalmi hangulatkeltéssel következetesek voltak a helyzet megítélésében.

T

alán egy villanásnyi emlékeztető azoknak, kik

könnyen felejtenek: November 4-én reggel hajnalban a rádióban a következők voltak hallhatók: »Itt Nagy Imre miniszter- elnök beszél. Ma hajnalban a szovjet csapatok megtámadták fővárosunkat, azzal a valószínű szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes, demokratikus mafelmentést kaptak. Az elveikhez hű maradt, elsősorban kommunista pedagógusok, helyükről eltávolítva, funkcióikból leváltva átmenetileg kilátástalan sorsra jutottak, de még így sem vállalták a népszerűség tógáját magukra öltő kaméleonkodók erkölcsi megbélyegzettségét. Ebbe a vonalba illeszkedik Pál Gyula, kalocsai rajztanár sajátos követelése is, mely szerint: »azonnal váltsák le azokat a pedagógusokat, akik a rendszer és a sztálinizmus mellett leghívebben kitartottak.« Ennél nyíltabb és kifejezőbb ellenforradalmi definíciót még keresve sem lehetett volna találni. Mások a politikailag »kompromittáltak« mindenkit, túlteljesítő energiával hirdették az új jelszavakat, így akartak vezekelni »bűneikért«, észre sem véve talán azt, hogy ugyanakkor egy gyékényen árultak az ellenforradalom szellemi és gyakorlati irányítóival.

A pedagógusok zöme, becsületes derékhada a passzív magatartás álláspontján volt. Értetlenül állt az események előtt és nem találta helyét. Ebben persze sokat segített már élőbbén a gyeplőt a rohanók nyakába vető politikai vezetés kihagyása, a legkevesebb: revizio- nizmusnak nevezhető- október előtti ideológiai előkészítés és az a bűnös általánosítás, hogy az elmúlt tizenkét év csak a felgyülemlett hibák halmaza és annak észre nem vétele, hogy mindez a hibák elleni harc címén a rend aláásására, megdöntésére irányul. Emellett felélénkültek a régmúlt ideológiai emlékei is: az évekig téli álmát alvó, vagy éppen érvényesülési lehetőség híján küszködő sovinizmus, nacionalizmus. Ehhez csatlakoztak még »időszerűségként« a nemzeti függetlenségről, szabadságról, szovjetellenesség- ről és demokráciáról (mégpedig úgynevezetten igaziról) költött abszurd nézetek. Ezek a magukat ordítóan hirdető prédikációk, ez a lelkek mélyére hatoló kútmérgezés kis híján egy néphatalomra épült ország életébe került.

E passzív magatartás megítélésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni a múltban a pedagógia területén elkövetett hibákat. Mely csali meg sem kíséreljük a teljességre való törekvést, csak néhány érzékeltető vonását kívánjuk emlékeztetőül adni. Azonban szükséges megmondani, hogy az alábbiakban vázolandó bajok, tévedések ellenére a magyar pedagógia sokat fejlődött, fejlődésének üteme és tendenciája összehasonlíthatatlan a felszabadulás előtti évtizedekkel. A hibák egy hirtelen iramú kulturális forradalomnak szükségtelen oldalhajtásai, amelyeket le kell nyesegetni, hogy a tápláló nedvek a törzset terebélyesítsék és a sokaságot adó levelek millióit éltessék. A pedagógiai munka nem kellő anyagi és erkölcsi megbecsülése, egy káros, az értelmiséget lebecsülő vonalnak volt része és egyben eredménye, amelynek ugyan voltak sokbakerült kirakatfigurái, de a többség gondjaival nem volt megfelelő és megnyugtató a törődés. Nem volt biztosítva igényeiknek, értelmi színvonaluknak megfelelő marxista-leninista nevelésük.

Egyes történelmi jelentőségűnek deklarált és így tanított eseményeknek későbbi revíziója, a nevelés látható hitelror .lását és tekintélytelenedését okozta. A nemzeti hagyományok elhanyagolása, a szovjet pedagógiai módszerek merev alkalmaztatásá e téren is a saját hagyomány és gyakorlat részbeni figyelmenkí- vülhagyása, mind megannyi sziinptómái voltak az. utóbbi . éveknek* Ezeknek a hibáknak