Petőfi Népe, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)
1957-04-27 / 97. szám
Dolgozók! Legyetek ékerek és harcoljatok a néphatalom ellenségei elten! (Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának május 1-i jelszavaiból.) KOMMUNISTA II1F li K ■ a k/ KOZOTT — Sluder Béla bevonult katonának — újságolják a Kecskeméti Cipőgyárban a régi ismerősök, s a fiatalok. — Béla? — Igen, ö, a KISZ-szervezet titkára. No és most ki a helyettese? — Szórád Erzsi — mondják többen is. Erzsivel már többször találkoztam. A KISZ alakuló ülésén 5 volt az, aki az elsők közölt, lépett be. Ott ül a hosszú (űződéi asztal mellett, s az egyik varrógép segítségével a cipók nyelvét tüzögeli. Egy-egy szóra megállítja a gépet, de aztán újra nekilendül, hogy le ne maradjon. Közben a KISZ-ről, a legközelebbi tervekről, s végül az ő problémájáról esik a szó: — Szakmunkásként jöttem ide. segédmunkát végeztetnek velem — mondja kissé háborgó hangon. — No és a vezetőségnek mi erről a véleménye? — Szóltam nekik! Ök azt mondták: nincs lehetőség. Az idősebb dolgozókat nem válthatják le... Elgondolkoztam. Erzsinek csak azt mondtam: — A kommunista ilik mindig megbecsülték az idősebbeket, tanítómestereiket. A kíváncsiság azonban furdalt. Miért adtak Erzsinek ilyen választ? Nemsokára kiderült. Erzsi nem ügyetlen kislány, csak néha felületes, elnagyolja a munkát — hangzottak az egybehangzó vélemények. Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Ha már Erzsi egyéni problémáival foglalkoztunk, nézzük meg a többi ifinek milyen gondja van, hogyan vélekednek róluk. Kecskés Juciról, aki Erzsivel szemben ül, sok jót mondanak. Gyakran hangzik el vele j kapcsolatban, ha neve szóba ke- j rül: ügyes, megbízható munkás.! És Krenács Ica? Csendes, szerény. Még DISZ- ag volt, amikor két hónapra a rvikkológép mellé helyezték. Férfinak is elég' nehéz ez a munka,' de Ica itt is helyt állt. Szó nélkül végezte ezt a nehéz munkát. Nem ok nélkül választották meg a szakszervezeti bizottságba. Emellett még időt szakított a kultúrmunkára is. Az elsők között írta alá a KISZ belépési nyilatkozatot. Neki is van egy problémája. Hat éve-dolgozik a gyárban. Szakmunkát végez, több tanfolyamot járt, s ennek ellenére segédmunkási kategóriába tartozik. Valami tanfolyamot szeretne végezni és ott vizsgázni, hogy szakmunkássá lehessen. Mire befejezte gondolatainak közlését, addigra megérkezett öccse, Gyurka is. A csákozóból hozott fel kellékanyagot. Szóba- elegyedek vele és érdeklődöm: Igaz-e, hogy a színművészeti iskolára akar menni? — Igen. Talán a nővérem mondta? — hangzik ingerültebben a szava. — Nem. Mástól hallottam. — Erre megenyhül az arca, s így válaszol: — Minden vágyam, hogy színész lehessek. — Szerepelt a gyár színjátszócsoportjában? — Egyszer kisbírót alakítottam. Másnap így beszélték a gyárban: — Na, itt van a kisbíró, elég ügyes volt... Ha netán az iskolára nem tudna bejutni, majd a KISZ színjátszócsoportjában lép a nagy- közönség elé. Egyéni problémák, gondok, elképzelések közlése közepette jutunk el a déli ebédidőhöz. Az ifik bekapják az ebédet, s aztán karéjba állva beszélgetünk, a KISZ-szervezet problémáiról. Szóbakerül a zászlóátadási ünnepség, a május 1-e, a KISZ- egyenruha, a programelkészítés, a vezetőség megválasztása, a szervezési tennivaló. Elhangzik az is, hogy egyesek nem nézik jó szemmel a KISZ-t, de azt is meg kell mondani, hogy sok a segítőnk. Beszélgetnénk még tovább is, de az ebédidő véget ért. — Holnap a Czollner téri pártházban énekpróbán találkozunk — búcsúzunk el a gyár kommunista fiataljaitól. (V. K.) Darvas Iván a »Gerolsteini kaland« című most készülő magyar zenésfilm egyik jelenetében. Elfogták a körözött sikkcssztét Fülöpszálláson országos kirakodóvásár volt a napokban. A kiskőrösi rendőrkapitányság a megtartott vásáron általános ellenőrzést rendelt el, melynek so- | rán elfogták Kecskeméti Ferenc, | kereskedő foglalkozású, buda- i pesti lakost, aki ellen a bajai | járásbíróság sikkasztás bűntette j miatt országos körözést adott ki. j Kecskemétit átadták a bajai já- I rásbíróságnak. ÚRI emberek ^ alán, mert a mérce túl magas hozzájuk, talán azért oly szembeszökő magatartásuk,' a lényük. Más körülmények között, hozzájuk hasonlók társaságában nem volnának feltűnők, de itt, igen. Itt, a vonatfülkében annyira kirínak közülünk, akár disszonáns hang egy szépen zengő akkordból. A mérce az a parasztasszony, aki, ölében nyugtatva két dolgos kezét, halkan beszélget egy leánykával. És a többiek, akiknek a kezén, az arcvonásain, a beszédmodorán látszik-érződik, hogy helyére raktak már legalább egy téglát e világon, megfordította!-; már, ha nem több, egy ásónyom földet, megrajzoltak már néhány csavart valamely géphez, az értelem szikráját élesztgették nem egy agyban, mielőtt és miközben a sajátjukéban is. Önkéntelen is hozzájuk méretnek, ehhez az öreg nyugdíjas mozdonyvezetőhöz is például, akivel negyedórája beszélgetek, de már tudom, hogy Pestig nem logy ki a témából, az életet szebbé teremtő munka emlékeinek a felidézéséből. Mellesleg: most is dolgozik egy gyárban, ott gépészkedik, s nemcsak azért, hogy a nyugdíjhoz még j pénzt keressen, hanem, mert — mint mondja — nem tud meg- ' lenni munka nélkül. Nem volna magas ez a mérce, itt a vonaton sem, ha ők, akik az egyik állomáson a fülkébe léptek, nem volnának annyira kicsik. Emezek emberek, akiket az »egyszerű« jelzővel szoktak illetni, de gyanítom, hogy a költő, amikor Ember-t ír (nagybetűvel), őket álmodja meg, tudatosan, vagy öntudatlanul róluk I énekel. 1 A mázok, a két új utas — úri emberek. Elárulja formájuk, minden gesztusuk, az akcentus, ahogy a szót kiejtik. A férj, a golfnadrágos sovány férfi ötvenéves lehet. | felesége, az élemedett asszony, negyvenöt. Még be sem teszik maguk mögött az ajtót, az asszony repli- jkázva szól a férjnek: »Hogy maga milyen gyámoltalan! Ide jön, amikor nincs hely.« Pedig négy üres ülőhely között választhatnak. A kutyuliember nem felel semmit az ok nélküli, s majdnem ordi- náré hangra, mert nem mer, mert fél, hogy szócsatát provokál, s ebben úgyis ő maradna vesztes. Üres, semmitmondó, apatikus tekintettel néz valamilyen láthatatlan pontra, az asszony pedig, mintha a világon sem volna, hosszas dohogás után többé ügyet sem vet reá. Házastársak és lecsúszott egzisztenciák, a tartalékaikból élhetnek. Igen, oda az egzisztencia, oda hát minden emberségük egymás iránt is. Próbálom pőrére vetkőztetni az életükét, s így látom: negyedszázada, amikor a férfi még snájdig volt, szépreményű, nagvjöv.őjű, akkor jelentett valamit az asszony számára. Az, hogy megy felfelé azon a bizonyos ranglétrán. A hivatalát, a rangját szerette benne az az asszony. Most, hogy oda a hivatal, mert oda az »úri« állam, semmi a férfi, csak üres lárva, nyűg. Bizonyára í valójában is az, aki most nem találja helyét e munkásvilágban. Nem mondhatom róla, hogy értelmiségi, úgy, ahogy a mérnök, az orvos, a tanár, a művész, a gondolkodás alkotó emberéről. Ök ketten: úri emberek. ^ mert az »ember« semmi bennük, az »úri« csak annyit ^ jelent mindössze, mint cifra rongy a panoptikum viasz» figuráin. T. I. III YI Itl» VIII Megöregedett, de tiszteletet parancsoló fejedelmi megjelenése a régi volt.- — Sokára jöttél — mondta mosolyogva —, de jó hírrel érkezel. Ez a pae-pae valóban »kék eget«, »terai mateata«-t varázsol Tahiti fölé. Most már tudjuk, honnan származtak őseink. Fogadáson vettünk részt a kormányzói palotában, majd a városházán, és a barátságos sziget minden zugából meghívások tömege áradt felénk. Mint a régi napokban. Teriieroo fejedelem most is nagy ünnepséget rendezett házában, a Papeno-völgyben, amelynek már minden talpalatnyi földjét jól ismertem és ahol — hiszen Tahiti nem Raroia — új szertartások közt társaim is tahiti nevet kaptak. Gondtalan napokat töltöttünk ebben a verőfényes környezetben, a kék égbolt tovaúszó felhői alatt. Fürödtünk a laguna vizében, kószáltunk a hegyek közt és hula-hulát táncoltunk a zöld füvén, a pálmák alatt. Közben múltak a napok, majd a hetek. Már attól tartottunk, hogy a hetek hónapokká fognak nyúlni, mert egyetlen hajó sem érkezett a kikötőbe, hogy hazaszállítson minket, további feladataink színterére. Végre Norvégiából. kaptunk hírt, hogy Lars Christen, a nagy hajó- vállalat tulajdonosa utasította 4000 tonnás Thor I. nevű hajóját, hogy Samoa szigetéről kerüljön Tahiti felé, és vigye tovább az expedíció tagjait egy észak-amerikai kikötőbe. Egy hajnalban a nagy norvég gőzös besiklott Papeete kikötőjébe. Egy francia hadihajó odavontatta a Kon-Tikit hatalmas honfitársa, a Thor I. mellé. A gőzösről egy nagy acélkar nyúlt ki és az apró rokont a fedélzetre emelte. A hajókürt harsogó hangja elszállt a pálmákkal borított sziget fölött. Barna és fehér arcok nyüzsögtek Papeete kikötőjének partján s búcsúajándékokkal, virágkoszorúkkal árasztottak el minket. Míg a hajókorlát mellett álltunk, úgy nyújtogattuk nyakunkat, mint a zsiráfok, hogy kiszabadítsuk állunkat a nyakunkba akasztott súlyos virágkoszorúkból. 137 — Ha azt akarjátok, hogy még az életben visszatérjetek Tahitibe — hangzott felénk a hajó utolsó sípjele után Teriieroo főnök kiáltása — dobjatok egy koszorút a lagúnába! A köteleket leoldották. A hajócsavar megindult és felkavarta a vizet, a móló fala lassan távolodott. A vörös háztetőket mindinkább elnyelte a pálmák zöldje, majd a fákat magába olvasztotta a távolodó hegyek kéksége, míg végül a sziget is, mint egy árnyék, az óceán végtelenségébe merült. * t A nyílt tengeren erős hullámzás fogadott; már nem füröszthettük meg kezünket a hullámokban. Fejünk fölött bárányfelhőket terelt a pasz- szátszél; már nem szegődtünk nyomukba. Kiléptünk a Természet birodalmából — visszafelé mentünk a huszadik századba, amely olyan messze volt mögöttünk. Megálltunk mind a hatan a fedélzeten a kilenc derék balsafarönk mellett. Ezeknek köszönhettük, hogy életben maradtunk. Tahiti kék lagúnájában, pedig hat magányos fehér virágkoszorú sodródott ide-oda a partmenti kis hullámokon. (V É G E) l ltvő : Hinténjáró szerelem Ki ne emlékeznék — hiszen éveken keresztül kedvenc műsordarabja volt falusi mozijainknak — a Hintónjáró szerelem című bűvös-bájos, színes magyar filmre, a szemérmetes Peczöli Vilmuska és Majsa Berci mosolygós szerelmi históriájára. Május 1-i, jövő hét szerdai lapszámunktól kezdve Urbán Ernő film- novelláját közöljük folytatásokban lapunk hasábjain. Az ízes, hangulatos novella a filmnél is színesebben, sokrétűbben és a jellemfestés szempontjából is alaposabban bontja ki a kedves mesét, igy azoknak is derűs perceket szerez, akik már a filmről jól ismerik a történetet. 138
