Petőfi Népe, 1957. április (2. évfolyam, 77-99. szám)

1957-04-26 / 96. szám

Munkások! Eivtársah! Őrizzük és erftsiisik a párt és a munkásosztály egységét! fi L Első feladatunk volt, hogy rendezzük sorainkat A Kinizsi »elfelejtett« válaszolni kihívásunkra Bili!! .71 J Pénteki Elmondta: Rajnoha Árpádnc, az AKK ÜB elnöke! yzeteink Üzemünket is felkavar- :a és feldúlta az ellenforradalom, d demagógok tevékenysége, a szájhősök, a magukat igaz ma­gyaroknak nevezők aljassága. Megzavarta az emberek lelkét, gondolkodásmódját, de megza­varta a békés, nyugodt termelő­munkát is. Az ellenforradalom vezérei: Pulai, Homoki és társai, dr. Rá­kosi Árpád és Szakács Hudolfné habzó szájjal uszítottak a mun­káshatalom ellen. Mint újonnan született politikusok, egyedüli megbízható forrásnak a Szabad Európa adását tekintették, s en­nek nyomán végezték »irányító« tevékenységüket. Felrúgták az üzem törvényes rendjét. Meg­szüntettek minden olyan korábbi intézkedést, mely nem a száj­ízüknek volt megfelelő, s a pro- ietárhatalom erősödését szolgál­ta. Nem átallották útón-útfé­len hangoztatni: párt- és szak- szervezet nélkül is megvagyunk, s termelünk. Nagy hanggal kö­vetelték a szakszervezeti vagyon szétosztását. Engem felkértek, hogy mint szakszervezeti funk­cionárius hagyjam el a gyárat, csukjam be magam mögött a Kaput, de kívülről, s jobb lesz, ha nem jelentkezem. Az üzemi szakszervezetet min­denáron életképtelenné akarták lenni. Kihasználtak minden le­hetőt. Míg decemberben szabad­ságomat töltöttem, addig Ho­moki, a munkástanács »dicső« tagja a szakszervezet újravá­lasztásának meggyorsításán mun­kálkodott. Ezek megtévesztették azokat a becsületes embereket is, akik a munkástanácsban tényleg a munkások érdekeit akarták szol­gálni, akik nem tartották he­lyesnek, hogy a szakszervezetet kirekesszék a tanácsülésről. Nem értettek egyet a »vezérek« olyan állásfoglalásával és ki­jelentésével: Rajnoha Árpádné hagyja el a helyiséget.:: Ilyen körülmények között ne­héz volt a szakszervezeti mun­ka. Ha a párt nem segített volna nekünk, akkor az ellenforrada­lom tobzódását mi megakadá­lyozni nem tudtuk volna. A tizenkét rab fittyet hány minderre. Kisebb gondjuk is na­gyobb, mint hogy a zsandár- cendszer róluk való »gondos­kodásának« ilyetén megnyilvá­nulásaival törődjenek. Tudják: övék a rácsokon túli világ, az, amelyiknek a megszületését Késleltetni lehet, de megakadá­lyozni nem. Tudják azt is, hogy minden reménységük, a Szov­jetunió ereje harapóba fogta a fasiszta hordákat Sztálingrádnál, s már űzi a rablókat visszafelé. Hogy honnan tudják, amikor fe­léjük a madár se jár? Az ő dol­guk. S honnan tanulják éjsza­kánként a priccsre állva a beve­tődé holdvilágnál a Párttörténe­tet, az orosz nyelvet? Nem kötik az orrára rabtartóiknak. Egy kivételével pedig csak félesztendeje, hogy a fegyház élve eltemetettjei. S mégis, az előző generációhoz tartozó H. I. elvtárs, a kemény lakatos veze­tésével már hónapokkal előbb megszervezték a tanulást, kapcso­latot teremtettek a párt szaba­don lévő harcosaival. Kol­lektívájuknak még háromtagú vezetősége is van. Nem szabad egymással beszélgetniük? Is­merik már a börtön-ábc-t, s éj­szakákon át celláról-cellára »morzéznak«, ha különösebb ese­mény történt. H. I. elvtárs jó tanítómester, nem hiába kilen­cedik esztendeje járja a »börtön­egyetemet«. Egyébként ő a rab- irnok, naponta lejár a parancs­noki irodába, s jelenti: ennyi és «nmú kenderkócot fontak meg,. De a párt ott állt mellet­tünk és segített. Megerősítette a szakszervezeti bizottságot har­cos, kommunista elvtársakkal. Kiverekedte a dolgozók érdeké­ben, hogy az ellenforradalmá­rok pusztuljanak a tanácsból. Kisöpörte a szemetet onnan és így egycsapásra megváltozott a helyzet. Ma már megtalálja egymás kezét a párt, a szakszervezet, a munkástanács. A szakszervezet rendszeresen képviselteti magát a tanácsüléseken, javaslatot tesz, s közösen harcol az ott hozott he­lyes határozatok megvalósítá­sáért. A cél továbbra: együtt­működni a dolgozók érdekében. Nem csuktuk be a kaput, ha­nem szélesre tártuk. Első fel­adatunk volt, hogy rendezzük sorainkat. Ez sikerült is! Rend­szeresítettük a vezetőségi ülése­ket. Aktívaülésen vitattuk, meg az ellenforradalom cselekede­teit, s a szakszervezeti tenni­valókat. 42 szakszervezeti bizal­mi fogott a munkához. Ezek 60 százaléka nemcsak bélyegeladás­sal, hanem a dolgozók egyéb problémáival és a termelés kér­déseivel foglalkozik. Tanfolya­mot indítunk, ahol ismét kör­vonalazzuk a tennivalókat. A termelési bizottságot is életre keltjük. Az aktíva kívánságára megtartjuk a szakszervezeti tag­gyűlést. A pártszervezettel egyetértésben az iparágon belül elsőnek kezdeményeztük a mun­kaversenyt. Sajnos, régi ver­senytársunk, á Kinizsi Konzerv­gyár még mind a mai napig elfelejtett válaszolni kihívá­sunkra. A készáruraktárban nyolc brigád méri össze tudá­sát. A konzervkonyhán és má­sutt is versenyben állnak a dol­gozók. Cél: nem a százalék nö­velése, hanem a gazdaságosság. Még nincsenek pontosan kör­vonalazva a verseny végleges formái. Ezért összehívjuk a mű­szakvezetőket, csoportvezetőket, a szakma kiváló dolgozóit, más jó dolgozókat és javaslataik, vé­leményük figyelembevételével alakítjuk ki a versenyzés új formáit. Csak néhány dolgot mondottunk el a szakszervezeti életet illetően. Legközelebb ar­ról szeretnénk írni, mit értünk el és hogyan. Köszönet a MAV-nak Mi, a kecskémét—fülöpszállási vonalon közlekedő szerelmes- párok, ezúton mondunk hálás köszönetét a kecskeméti vasútállo­más vezetőségének azért a megértő, atyai gondoskodásért, hogy a fenti vonalra csupa lámpanélküli kocsit állított be. Aki nen próbálta, nem is tudja: micsoda jó dolog másfél—két órát össze bújva eltölteni a vaksötét kupé sai'kában! Persze, van sok mo- rózus utas, aki ezt az örömöt már nem értékeli s olvasni sze­retne, vagy olyan igényes, hogy sötétben már beszélgetni sen- tud. Nem tagadjuk, hogy nekik elég unalmas lehet, sőt bosszantó, ha a sötétben elcserélődnek a csomagok, vagy egymás lábát le tapossák, ha kikívánkoznak a folyosóra. Dehát nem kell oiyar. nagyigényűnek lenni! — ismételjük mi is a kalauz jótanácsát, aki legutóbb is jól megmondta a magáét a villanyt követelőknek Elvégre drága az áram, s utazni a sötétben is kellemesen lehet Nekünk csak elhihetik! Abban a biztos reményben mondunk tehát mégegyszer kö­szönetét, hogy a MÁV e kedves figyelmességét még leendő uno­káink is élvezhetik! S ha valakinek nem tetszik, hát vihet magé val gyertyát, vagy mécsest, — de villanyt jusztse nekik! Mé ■ mit nem; Wissxalőtl a járőrre, majd öngyilkosságot kísérelt meg a szabadszállási fegyverrejtegető Letartóztatta a dunavecsei rendőrkapitányság Barta Károly 25 éves szabadszállási lakost, aki Szabadszálláson a kultúr- házban rendezett táncmulatsá­gon garázda magatartást tanú­sított, amiért az éppen ott tar­tózkodó rendőrjárőr igazoltatta. Barta, amikor a rendőrőrsre akarták előállítani, megszökött kísérőitől. A járőr a szökevényt üldözőbe vette, majd több eset­ben felszólította, hogy álljon meg. A garázda fickó azonban tovább folytatta a szökést, erre a járőr riasztó lövést adott le, mire Barta Károly a járőrre visszalőtt. Az üldözőknek mégis csak sikerült elfogniok a lövöldöző A közönséges bűnözők névsorait is ő állítja össze, mert meg kell adni: írni szépen tud. Hogy nem felejtette el a nyolc és fél ke­mény esztendő alatt, szinte csoda! S a csárdabéli heje-huja est­jén megszólal a fal H. I. elvtárs cellájában, és egymásután sor­ban még tíz behajlított mutató­ujj kopogja a morzét: »Vigyázat! Holnap különlegesen képzett fegyőrt kapunk!« * M ásnap kora reggel aztán meg is érkezik a fegye­lem nagydarab őre, hogy hu- szonnégyórás szolgálata alatt be­bizonyítsa: mennyi mindent ta­nult a tanfolyamon. A hangjáról ítélve is drabális egy figura le­het, mert ordít már a folyosón, mint az ordas, aki úr a pásztor nélküli bárányok között. S mert valóban így -hiszi, még jobban harsog. Hogy sorra nyitogatja a cellák ajtaját, már egyetlen böm­bölő torok az egész ember. Ami megfélemlítő, káromló szó van a magyar nyelvben, ömlik belőle, mintha parttalan áradna Szeged városának összes szennycsator­nája. Ütni, hej, hogy ütné aztán a rokkák mellől emberséges han­got követelő rabokat, ha nem til­taná a regula. De ezt tiltja, ne­hogy éhségsztrájk legyen a vá­lasz, mert másnap már ezt is tudnák odakünn, és Pesten még egyéb sztrájk, tüntetés lenne belőle. így hát csák káromolja, szidja a tizenkét »koministát«; fenegyereket, aki az első ki­hallgatás után öngyilkosságot kísérelt meg olyan módon, hogy egy nála levő kölnis üveget el­törve, bal csuklóján felvagdalta ütőerét. Az öngyilkossági kí­sérlet azonban meghiúsult, mert rá nem sokkal észrevették. A Bartáéknál megtartott ház­kutatás alkalmával, mint az a lövöldözés után várható is volt, egy Mauser karabélyt találtak, hozzávaló lőszerrel és megtalál­ták azt a két darab TT-pisztolyt is, melyet lőszerrel együtt Barta szabadszállási lakásán rejtege­tett. A lövöldöző fegyverrejte- getőt a dunavecsei rendőrkapi­tányság átadta a katonai ügyész­ségnek. Za/i/ kis unlwsig is uol V keil! NÉGY StJRÜNGÉFELT PA­PÍRLAP fekszik az asztalon és egy sebtében odavetett vázlat. Ezek a sok kézen megfordult. EDDIG A RÖVID TÉNY­ÁLLÁS. Az intézkedés a parag­rafusoknak cs az előírásoknál-; megfelelő. Ha valaki nem látja szamárfüles kérvények három dolgozó paraszt kérelpaének ke­serves útját mesélik el. Mit kér­nek? Villanyt, fényt és ezzel együtt a kultúrát is. A MÜLT ÉV VÉGE FELÉ a Borforgalmi Vállalat keceli pincészetének tudtával minden előzetes helyszíni szemle, szak- vélemény, helyszínrajz és más egyéb tervek és szakmai szer­vek hozzájárulása nélkül Né­meth János, özv. Tamás Ger­gely né és Radó Ferenc, a Ve­gyesipari KTSZ villanyszerelő részlegének javaslata alapján a borpince villanyvezetékéről be­vezették lakásaikba a villanyt. A Délmagyarországi Áramszol­gáltató Vállalat kiskunhalasi ki- rendeltsége tudomást szerzett az áram bevezetéséről és ezt a bő­vítést szabálytalannak nyilvání­totta. Később, február hó köze­pe felé, már írásban is intézke­dett, mely szerint, a kérdéses vo­nalat február hó 28-ig le kell bontani. amit bemagolt hat hónap alatt, egyszerre akarja kiadni mind, mar az első napon. Az első nap, Varga András, »speciális fegyőr« első napjának estjén azonban már koppannak a cellafalak: »A dúvadat megfé­kezzük! Senki ne szóljon hozzá! A kenderkócot úgy kell feldol­gozni, hogy az ő szolgálati Ideje alatt ne fogyjon el, ne kelljen tőle kérni! Börtönné tesszük neki a huszonnégyóráit!« Hajnal is van már, mire a tizenkettedik rab »veszi« a szö­veget. H uszonnégy órát pihen a fegyőr, s újabb szolgá­latát még emeltebb hangon kez­di, mint az előzőt. De mi az? Benyit az első cellába, — hát­tal ül neki a rab. A másodikban szintén, — s végig, mind a tizen­kettőben így fogadják ... Később megszólít valakit a rokka mel­lett? Mintha halottnak beszélne. Káromkodik? Egyszerre áll meg mind a tizenkét rokka ..., de csak pillanatra, hogy aztán egy­szerre is kezdjen duruzsolni. És ez így megy reggeltől estig... Azt már nem tudja a fegyőr, hogy este, a cellafalak ezt a szö­veget továbbítják: »Figyelitek? Nem bírja idegekkel! A folyosón, reggelig a magány még jobban felőrli erejét!« És az első hét végén már szinte rimánkodva ordít a fegy­őr: »Mi az, megkukultak?« A második hét végén már el­árulja a tekintete, hogy a pihenő­napjain sem alszik: álmatlanul pislog vérben forgó szemeivel. A harmadik héten már szót­lanul jár-kel a pergő rokkák kö­zött, és mintha kezdene rajta lötyögni az egyenruha. A negyedik hét végén H. I. elvtárs, a rabirnok, éppen a fel­ügyelőnek számol el a kóccal, amikor kicsapódik az iroda ajta­ja és Varga András különlege­sen képzett fegyőr ront be rajta. Nem is tiszteleg, előírás ide, regula oda, sapkáját a földhöz csapja, s őrjöngve ordítja felet­tesének: »Felügyelő úr, én ezt nem bírom, mintha kriptában él­nék a szolgálatom alatt..., egy hónap alatt tizenkét kilót fogy­tam ..helyezzenek máshová..., vagy akasszanak fel, én köztük nem maradok!.... Azt hiszik, mivel ők művelt emberek, ve­lem lehet így bánni?« A felügyelő megkövülve nézi a könnyeit potyog- tató óriást, nem érti az egészet, majd kérdőn mered H. I. elv­társra, s a csontig sovány, daróc- ruhás rab rezzenéstelen nyu­galommal ennyit mond csupán: »Mit gondol Varga? Ha cdakünn, szabadon találkoznánk, merne velünk olyan hangon beszélni ahogy az első hetekben?« Ezzel sarkon fordul a rab, megy kifelé, de még egy sajnálkozó pillantást vet a fegyőrre, aki úgy áll, ösz- szeroskadva, eszelősen, mint akit valami felmérhetetlen erő silánnyá vert, összezúzott. Pedig, : -. pedig hozzá sem nyúljak. Tarján Istvánt a kérvények mögött meghúzódó embereket, többet talán ki sem tudna hámozni ezekből az ár- kuspapirokból. Pedig erre a »szabálytalan« villany bevezetés­re ezek a parasztok több mint húszezer forintot költöttek. S mindezt a keceli villamossági körzetvezető szóbeli engedélyé­vel. Kifogásokat mindenre lehet találni és erre meg különösen. A kérvények sok huzavona után végre valamit elértek azoknál, akikhez küldték őket. A megyei tanács hozzájárult a már kiépí­tett, de jelen pillanatban kikap­csolt villamosvezeték használa­tához a befektetett összeg ki­használása végett. Nem képezheti vita tárgyát az a tény, hogy a hálózat kibő­vítése nem felel meg a szabvá­nyoknak, a műszaki követelmé­nyeknek. A kérelmezők, ezek a mindenáron áramot akaró pa­rasztok még attól sem riadnak vissza, hogy betongyámokat sze­rezzenek be. Egyszóval minden költséget hajlandók fedezni azért, hogy felragyogjon újból házaikban a fény. ÁM A KISKUNHALASI DÁY kirendeltségének vezetői rend­kívül paragrafusrágó emberek Kiss Péter, a DÁV kiskunhalas1 üzemvezetője teljesen elzárkó­zik a probléma megoldásától, így igyekszik lerázni a kérel­mezőket. hogy: Építsenek szélmotort! Nem közterületen megy a vezeték. Itt 25 év múlva sincs remény a be­kapcsolásra. Kilátszik a lóláb. Egyszerűen nem akarnak megoldást találni ez kényelmesebb. NEM ÉRTJÜK a kiskunhalasi DÁV üzemvezetőjének állás­pontját, s a szavait sem. Lehet, íogy ő úgy gondolja, a szélmo­tor gazdaságosabb, olcsóbb, mint a villany bevezetése, ha ilyen korszakalkotó javaslatai van­nak, azt magasabb fórumok előtt kellene proponálnia. Az igaz, a vezeték nem közterüle­ten, hanem a kérelmezők föld­jén megy keresztül, de nem valószínű, hogy a földtulajdono­sok kiszántják: az oszlopokat. S Ián egy kérdést, 25 év múlva en lesz a megye villamosháló­zata, mint most? Nem. Nem hisszük. Négy sűrűn gépelt oldal. Ha bürokratákra, aktatologatókra, 'kényelmes utat választókra vol­na bízva, még hozzáírnának né­gyet. Pedig nem kell. Az egész­hez mindössze egy kis ember­ség, szív kell. —gém 5. ial ,' rly

Next

/
Thumbnails
Contents