Petőfi Népe, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)

1957-03-13 / 60. szám

"tJZ a tanút felnevelni J

Beszélgetés Gulyás György láziári gazdával

kapóit olajpogácsa is; igaz, eb-1 bői többet szeretnének. Mert sót gazda nem tart igényt az olajra helyette inkább takarmány) kérne.

toki a II h««»n két tehene van, az egyik éppen hasas A borjút persze felneveli, hiszer szabadon értékesítheti akár to- vábbtartásra, akár levágásra. A beadás megszűntével 14x22 litei tej marad meg, amit akár t borjúba áldoz, akár jobb áron £ piacra visz, mindenképpen haszon. Ha pénze van, jobban tudja takarmányozni a jószágot, at pedig jobban tejel s a több te; megintcsak több haszon.

Nagyon helyeslik a tázlár gazdák az üsző borjú után járt 400 forintos adókedvezményt is Ez és a többi juttatás biztosar megszaporítja a tázlári határbar is a növendék-lábasjószág számát. De minél több van, anná jobb. Ezeken a gyenge homokokon csak sok trágyával lehet jc termést- kicsikarni,

Persze, még mindig elég gönc a szálastakarmány. Az itteni homok nem vesz be akármit. A; idősebb lucernások sorra kipusz tulnak a magas talajvizek miatt Gulyás György tanácsára, s példájára a múlt években sokar próbálkoztak a nyúlszapukával ami nagyon jó is lenne, csak a; aszályt nem bírja. De majdcsfőném lesz minden esztendőber termést aszaló kánikula!

I'tt'y Hlzitnyos: vidorabban

merészebb tervekkel gondolnál- előre a tázlári gazdák is. Sül- mindent érdemes lesz ezután csinálni, amihez eddig sem módjuk sem kedvük nem volt. A sol megszorító intézkedés nem köt már gúzsba a kezüket, ahogyar dolgoznak, úgy boldogulnak,

pláne

piaci napokon — amolyan ka- szinóféle egy-egy községi tanács- liáz előszobája^ Amíg az emberek ügyes-bajos dolgaik intézésére várnak, sok vélemény elhangzik, sok nézet kicserélődik ilt. Vitatkoznak, vagy egyetértenek egymással a diskuráló felek. Amikor mi legutóbb Gulyás György gazdával beszélgettünk a tázlári tanácsbózán, az egész (hallgatóság helyeslőén bólogatott. annaK jeléül, hogy Gyuri •bácsi mindnyájuk szájaíze szerint. beszélt.

A tehéntartásrúl folyt a szó. Arról, hogy a tej beadás s egyáltalán az egész Kötelező beszolgáltatás eltörlése mit jelent a lehenesgazdáknak? — Érdemes lesz-e ezután felnevelni a szaporulatot? Hiszen eddig a dolgozó parasztok szinte istencsapásnak tekintették a borjút, s még ingyen is szívesen túladtak rajta. A drága tejjel sokba került a felnevelése, az állatért pedig fe- lét-negycdct kapták a felnevelési költségnek, — ha ugyan egyáltalán megvették.

k.viu-l hitesI elmondja, hogy

a tázlári gazdáknak világélet- üen takarmánygondjaik voltak. A homok kevés abraknakvalót es szálasfélét terem. Alig segített ezen az a korpa, amit a beszállított tej után kaptak. A helyzet most jóval könnyebb. A gabonával megmarad a korpa is, a kukoricabeadás eltörlésével pedig sok-sok mázsa dara. Márpedig az abrak nagyon színeli a jószágot. Ö kipróbálta: ha a növendéknek csak napi fél kiló abrakot adott, egy évre 70—80 kilóval nehezebb lett, mint amelyik nem kapott. Segít a takarmányozásban a napraforgó után

hogy majd feljegyzéseiből kidé* rüljön —> az amit eddig bizonyítékok híján nemigen hihet* tünk: van Kecskeméten egg mélységes és érdekes zenei folklór, évszázadok és cmbermillióir igen szigorú szűrőjén átsziirem- kedett, motívumai fejlesztgetésében, vari&lgatásaiban ma is élő népdalkincs, amit a gyepsor barnabőrű [népe vándorlásai közben Kelet-Európa, sőt a Oriens nagy térségeinek mély ségeiből markolt fel, hogy eny hítse, ékesítse vele nyomoruk, viharvert sorsit.

A Kecskeméten talált cigány- népdalok az ország legfőbb tekintélyű cigányzenekutatói •— Csenki, Hajdú — szerint komoly nyereségei folklórunknak, Érdemes hit Rá ez Kálmánnui) leírnia az anyósa (csoportképen) és szomszédjai. emlékezetében élő ősi dallamokat, népszerűsíteni feleségé (képen) és diákkc- rusok ajkain, sőt feldolgoznin

líácz Kálmán

rőt hajtja virágait. — Jól van ez, van még feltáratlan forrás, feltáratlan bánya, honnan építhetjük, szilárdíthatjuk kultúránk tartóoszlopait, mondjuk mi kelet-európaiak, s tudósainkba/i, művészeinkben, művészeí- politikusainkban meghajtjuk fejünket, iszunk a tiszta forrásból, próbáljuk felszedni nyakunkba, fülünkbe aggatni porban heverő drága köveinket.

Rács Kálmán zenefolklórista is a gyepsoron jár most, a fenti csoportkép tanúsága szerint,

Megtalálták

az ókori Róma tengeri kikötőjét

Nemzetközi repülőteret építe- szerint n ;k Róma közelében. A föld- m'u nkák közben napvilágra került egy móló és egy mesterséges csatorna kőfala. A régészek

a csatornát

Trajánus |

i •

bare nehezíti, hogy nincs a városban magnetofon, legfeljebb ■magánosoknál! Ez ma már elemi eszközé a gyűjtésnek, nélküle tudományos fórumok semmiféle folklór-munkát nem vesznek komolyan. Éneikül a dalia mok pontos, tudományos hitelű lejegyzése lehetetlen. Kérjük szépen a városi és a megyei tanács illetékes (művelődési) osztályát, sürgősen segítsen ki bennünket, tudományos eredményekre törő gyűjtőket, egy használható magnetofonnal, hogy a megkezdett munka a maga további fázisaiba is eljuthasson, egyáltalán folytatható legyen.

császár idejében építették és a _ Tiberis folyóból látták el vízzel.» A leletek további feltárása fo-l lyamatban van. t

A lelkes, szorgalmas népdal gyűjtő legközelebbi hozzátartozói körében.

Kálmán Lajos zenetanár.

mviiti» vm.

űefdw tked*tí>H

De odalenn, messze délen, a Husvét-szigeten még hatalmasabb, kőből faragott embertejek virrasztónak, tán szintén a századok titkain tűnődve — szakállas Kőfejek, a fehér emberre emlékeztető arcvonásokkal.

Akkor is ugyanígy álltak ott, mikor az európaiak 1722-ben fölfedezték a szigetet. Sőt, így virrasztónak huszonkét emberöltővel korábban is, mikor — a bennszülöttek szájhagyományai szerint — a mai szigetlaKók ősei nagy sajkáikkal váratlanul megjelentek a parton és az ott talált régi lakosság minden férfitagját megölték. Ezek az őslakosságnál kezdetlegesebb műveltségű jövevények a nyugatabbra fekvő szigetekről érkeztek, viszont az előttük itt élt emberek, a Husvth-szíget igazi felfedezői, á hagyomány szerint messziről, a kelő nap irányából származtak ide. Kelet felé pedig nincs más föld, csalt Dél-Amerika. A szigetlakó férfiaknak és köztük az ismeretlen szobrászművészeknek hirtelen és együttes legydko- lasa magyarázza meg, miért váltak a Husvét-szigetí óriási kőfejek valósággal jelképévé az őskor megfejteden rejtélyének. Most is ott állnak az egyetlen kőszálból kifaragott, három-ncgyemeletes ház magasságával vetekedő óriási kőalakok a fátlan hegyoldalakon. Vajon hogyan tudta kifaragni, elszállítani és talapzatára felállítani ezeket a kolosszusokat az őskori szobrászművész? És vajon hogyan tudott e szobrok néhányának fejére még egy-egy óriási vörös követ, amolyan parókafélét is felrakni, tíz méter magasságban a földtől? Mit jelent mindez? Miféle műszaki ismeretekkel rendelkeztek ezek a'z eltűnt alkotók, hogy olyan feladatokat oldottak meg, amelyek még mai mérnökeink legtöbbjét is próbára tennék?

De ha Összekötjük valamennyi fonalat, akkor talán a Husvét-sziget titkai sem egészen megoldhatatlanok, felteve, ha a Peruból származó tuta- josokkal hozzuk kapcsolatba a kultúra alapjait. A régi, amerikai gyökerű kultúra olyan nyomokat hagyott ezen a szigeten, amelyeket az idő nem tudott lerombolni.

A Husvét-sziget egy régen kialudt vulkán csúcsa. A régi magaskultúra népe.által készített kövezett utak vezetnek a partszegély világosban felismerhető kikötőihez, amelyek alapján megállapítható, hogy a tenger szintje abban az időben ugyanolyan magas volt; mint ma. A sziget tehát nem valamely elsüllyedt földrész maradványa, hanem egy kicsiny, magányos íölddarab, mely ugyanilyen kicsiny és magányos volt abban az időben is, mikor eleven kulturális gócpont szerepét töltötte be.

Az ékalakú sziget keleti szögletében van az egyik kialudt kráter. Itt voltuk az egykori szobrászok bámulatramcltó kőbányái cs faragóműhelyei. Ma is úgy hev-cr benne szanaszéjjel minden, mint sokszáz évvel ezelőtt, amikor sietve otthagyták a szobrászok, hogy a sziget keleti partjaira

öli

rohanjanak, ahol a hagyomány szerint rettenetes csatja dúlt az őslakók és u váratlanul partraszállt ellenség között. Az újonnan érkezett polinéziaiak, a mai lakosság ősei, ekkor hódították meg a szigetet, miután a régebbi népesség minden felnőtt tagját lemészárolták, aj holttesteket pedig egy gödörbe hányták és elégették.

Mivel ilyen hirtelen szakították félbe a munkát, a! kráterben világos keresztmetszetét látjuk az átlagos, mindennapi munkának. A szobrászok tűzkő-keménységű kobaltéi ott hevernek a munkahelyen, bizonyságot téve arról, hogy az igen magas kultúrszinten álló ősi nép éppolyan kevéssé ismerte a vasat, mint Kon-Tiki szobrászai az őshazában, Peruban. Az Andok fennsíkjain hasonló óriásszobrok őrzik emléküket. Mindkét területen olt találjuk a kőpányát, melyből a legendák szakállas fehér emberei tízméteres, sőt még ennél is nagyobb tömböket hasítottak ki kemény kőből készült baltáikkal. S mindkét területen az volt a szokás, hogy a többton- nanyi súlyú gigászi tömböket úttalan utakon, több mérföldnyi távolságra szállították, mielőtt egyik végükre leállították volna, mint hatalmas emberalakokat, vagy egymás tetejére helyezték volna őket, hogy titokzatos rendeltetésűi terraszok és gigantikus falak építésére szolgáljanak.

Sok féligkész nagy szobor ma is ott fekszik még, áhol a művész dolgozni kezdett rajta: a Husvét-sziget kráterfalának egyi-egy mélyedésében. Tisztán át lehet itt tekinteni a munka minden szakaszát. A legnagyobb

— huszonkét méter magasságú — szobor már majdnjsm egészen készen volt, amikor a szobrászoknak menekülniük kellett. Ha befejeztek és felállították volna, a kőkolosszus feje egy nyolc-emeletes ház tetejével lett volna egy szinten. Minden szobrot külön, egyetlen kőtömbből faragtak és a kráterbe vájt műhelyfülkék elárulják, hogy eg^-egy figurán egyszerre csak pár ember dolgozhatott. A Husvét-sziget e hátukon fekvő, karjukat meghajlított helyzetben tartó, kezüket hasukon nyugtató kőkolosszusai teljesen hasonlók a Dél-Ameri kában találtakhoz. A Husvét- szigetí szobrokon a legapróbb részletmunkát is a kráter kőbányájában végezték el, csak azután hozták ki őket a műhelyből s beállították a sziget különböző részein elszórt rendeltetési helyükre. A mpnka utolsó szakaszában a szobor már csak hátul, egy kis csap által függött össze a szálban álló kőzettel, végül ezt is elvágták, miközben az óriást kősziklákkal támasztották meg.

Sok kőkolcsszust már levontattak a fülkéből a kráter aljára. A következő lépés valószínűleg a kráterfalon való átemelés; majd a lejtőn való lecsúsztatás lett volna. De sok szobrot, éspedig a legnagyobbak közül, már át is szállítottak a kráterfalon, és igen nehéz terepviszonyokkal küzdve, el is szállították felállítási helyére, több mérföldnyi távolságra, ahol jó előre elkészült a magas talapzat és készen feküdt a vörös tufából faragott óriási fejfedő is. ameiy a szobor fejére került. Már maga a szállítás is szinte csodával határos, de kétségbe nem vpnható. Az is tény, hogy a Perubsl eltűnt 'építőművészek, akik az Andokban hasonló kőszobrokat emeltek, szintén járatosak voltak a kőkolosszusok szállításában. Igaz, hogy a Husvét-sziget kőszobrai a legnagyobbak. Az is igaz, hogy ott maradt meg belőlük a legtöbb. A szobrászok stílben sajátos jellegzetességekkel bővült, mégis félreismerhetetlen, hogy ugyanaz az elpusztult magaskultúra hasonló emberalakú kőszobrokat több polinéziai szigeten is létrehozott —- de csak azokon, amelyek Amerikához a legközelebb esnek

— s hogy mindenütt távolról szállították a szobrokat helyükre.

04 (Folytatjuk-rQá(z JíáLmáfi nípdaiúkai yijAÍpt-DRÁGAKÖVEK A PORBAN

A gyepsoron járunk, a fám izéién. Jól mondjuk, legfeljebb [alán ékezet javítás kell még: alu szélen, Kecskemét hírős károsa külsőségeiben, ahol a ■égi temető helyén, már majdnem az anyaföld csupasz felszítéig lankásodtak le a nagy vá- ■os épülethegyei. A pulrllakások bejárata már olyan alacsony, íogy meg kell hajtsuk fejünket, ia be akarunk lépni rajtuk. Hajtsuk meg hát fejünket, lássuk, mi hever ott a porban ■— tzólnak így a magyar történelmi, s néprajzi múlt szerelmeiéi. Ök csak tudják, hogy így 'cell ezt tenni. Nem felejtik el milyen jó volt kisgyerek korukban föntjárvi a ház múzeumában, a padláson, turkálni a hiti, családi relikviák közi... vn- 'ami furcsa, régi életforma értékességei, vagy emlékei illádban fiirödhet ilyenkor az ember. És így váltak gyűjtőkké, így jöttek rá, hogy a falu - padlása«, élő múzeuma a gyepsoron a szegénynegyecl — a lakói dalformájúnak külső megnyilvánulásai. ugyan egyáltalán nem is emlékeztetnek a régi kultúrák tárházainak hűvös nyugalmára. Hanem a világképük, s ezzel együtt kultúrájuk belső tartalma bizony még ma is folklórisztikus tövei:-