Petőfi Népe, 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-22 / 68. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! í LAPJA II, ÉVFOLYAM, 68. SZÄM Ara 50 fillér A GÉPGYÁR is teljesítette negyedéves tervét 3600 helyett 3900 fürdőkád A Kecskeméti Gépgyár március 18-án teljesítette első negyedéves tervét. Az első negyedévi termelés azonban a tavalyi 80 százalékának felel meg. — Ugyanakkor hivatalosan 18 százalékkal több bért fizettek ki, mint tavaly. Januárban még 13 százalékkal túllépték az önköltséget. Február végére a ráfizetés, a januári túllépést is figyelcmbevéve, 1,4 százalékra csökkent. Ügy hírlik, a hó végére a tervezett 3600 fürdőkád 3900-ra növekedik. Eddig 150 darabbal több kád készült márciusban, mint amennyit a napi terv előír. Kíváncsiságból megkérdeztük: mikorra éri el a gyár a harmadik negyedévi termelési szintet? — Június végére — hangzott a válasz, majd hozzáfűzték, hogy a jelenlegi termelést figyelembe- véve, valószínű, hogy már az első negyedévben is lesz némi nyereség. A második negyedévben mint nyereséges vállalat kívánnak szerepelni. 1957. MÁRCIUS 22. PÉNTEK í ♦ I Kaszálót, legelőt, facsemetéket! ♦ biztosít a gazdálkodók részére a Dunaártéri Állami Erdőgazdaság ♦ Megkezdték a homoki borok exportját Bécs megye állami gazdaságai Csaknem 70 000 hold erdőterületen gazdálkodik a Dunaártéri Állami Erdőgazdaság. Az ellenforradalom ennek a gazdaságnak is nagy károkat okozott. A munkakiesések következtében csaknem 2 millió forint veszteséget szenvedett a vállalat. Az erdőgazdaság üzemegységei —, amelyek erőgépekkel 1 mintegy 40 kilométer hosszúságú ipari vasúttal, vizi járművekkel, jó szakemberekkel és jól szervezett munkásbrigádokkal rendelkeznek —, az elmúlt hónapokban azon fáradoztak, hogy a vállalati veszteséget pótolják. A 100 forint termelési értékre eső ráfordítások összegét a tervezett 80,60 forintra akarják leszorítani a jelenlegit 91 forintról. A, gazdaság vezetői» bizakodnak abban, hogy a vál-| lalat még a tavaszi hónapokban* behozza a veszteséget és ígyf minden reménye megvan ah-? hoz, hogy évi tervét az idén ist túlteljesítse. í Jó hír a termelőszövetkezetek* és az egyénileg dolgozó parasz-i tok számára, hogy a gazdaság? vezetői messzemenően figyelem-» be veszik érdekeiket a legelők: és kaszálók biztosításánál. —i Ugyancsak örvendetes hír, hogyf korlátlan mennyiségű, különbö-j ző fajta facsemetét ingyen biz-? tosítanak megyénk parasztságé-» nak. t LEVÉL A »SZABAD FÖLDRŐL« (2, oldal) FALURÓL FALURA (3. oldal) PÉNTEKI JEGYZETEINK (3. oldal) A NEMZETI FÜGGETLENSÉGRŐL (3. oldal) PÉNZ NEM KELL HOZZA, CSUPÄN JÓINDULAT (4. oldal) Heyerdahl: TUTAJJAL A CSENDES-ÖCEÄNON (4. oldal) Jó A VEZETÖSZERVEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE, NŐTT A DOLGOZÓK KERESETE AZ AKK- BAN (5. oldal) FRANCIA KISS MIHÁLY BÜNLAJSTROMA (5. oldal) MEGHÍVJUK AZ OLVASÓT... (5. oldal) A Bács megyei szőlőtermelő állami gazdaságok 42 50u hektoliter bort tárolnak a tavalyi termésből. Ez a mennyiség egy jó borivó embernek — napi 5 liter fogyasztást alapulvéve — 1116 évig, 3 hónapig és 11 napig lenne elegendő. A zamatos alföldi borok nagyrésze kadar és ezerjó, amelynek nagyrészét exportra szállítják: 24 000 hektoliter kitűnő minőségű italt adnak el a külföldi vásárlóknak, a többit pedig palackozva értékesítik a belföldi piacon. Nagyobb mennyiséget tartottak visz- sza különösen a vörös kadarból a gazdaságok mintaboltjai részére, Százezer darab k<aL kuxtllvkt Megyénk baromfitenyésztőinek nagy többsége fajtiszta vérvizsgált baromfit tart. Húsz községben évek óta azonos fajta, állandóan ellenőrzött baromfit nevelnek, ezekből a községekből már a megye nagyrészét ellátják ellenőrzött, fajtiszta állománnyal. Jelenleg 151 000 sárga és fehér magyar tyúk látja el a megye három keltetőállomását szaporítóanyaggal. Az elmúlt hetekben több mint félmillió tojást adtak át a keltetőállomásoknak. A keltetőállomások a behozott szaporítóanyagból 100 000 darab kiscsirkét adtak el a gazdáknak. Több mint ezer holdon végeznek vegyszeres gyomirtást megyénk legelőin A korai tavaszban gyorsan füvesednek a Bács megyei legelők. A megye területén működő 88 legeltetési bizottság mindenütt megtette a szükséges intézkedéseket a legelők karbantartására. A vadvizek levezetését, kutak, karámok javítását végzik most a legelőkön. Tavaly szép eredménnyel zárult az »egy kocsi«-mozgalom, melynek keretében több mint 12 ezer kocsi trágya került a legelőkre. Ezt a jól bevált módszert az idén még tovább szélesítik. A legelők gyomtalanítását még sok helyütt kézzel végzik. Több mint ezer holdon azonban kísérletképpen a vegyszeres gyomirtással is megpróbálkoznak. Ha ez beválik, a jövőben minden legelőn alkalmazni fogják. Csütörtökön kezdődtek Moszkvában a magyar—szovjet tárgyalások A küldöttség Moszkvába érkezett A Magyar Népköztársaság kormányküldöttsége Kádár Jánosnak, a magyar munkásparaszt forradalmi kormány elnökének vezetésével, a TU 104-es típusú lökhajtású repülőgépen szerdán megérkezett a vnukovoi repülőtérre. A szovjet főváros népe nagy szeretettel fogadta a magyar kormányküldöttséget. ValanHennyi szerdareggeli szovjet lap nagy részletességgel foglalkozott a küldöttség látogatásával, közölte Kádár János és Dobi István fényképét és életrajzát. A Pravda és az Izvesztyija vezércikkben foglalkozott a magyar—szovjet barátsággal, a küszöbön álló tárgyalások jelentőségével. Az ünnepi díszbe öltözött repülőtéren a szovjet állam és az SZKP vezetői: Bulganyin, Hruscsov, Voro- silov, Mikojan, Malenkov, Szusz- lov, Zsukov, Jasznov, az OSZ- SZSZK minisztertanácsának elnöke, Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere fogadta a küldöttséget. Ott volt a SzovjetÉlénk diplomáciai tevékenység Egyiptomban Hammarskjöld ENSZ főtitkár ma tárgyal Nasszer egyiptomi elnökkel. Kairóban tegnapelőtt Kiskőrösről jelentjük: 100 000 forint a lefoglalt bűnjel Bűnügyi zárlat a banda tagjainak vagyonára Mint arról olvasóinknak már hírt adtunk, a Megyei Rendőr- kapitányság széleskörű nyomozási folytat a kiskőrösi járásban letartóztatott kilenctagú betörőt mda ügyében. A nyomozó szervek jelentése eddig a boltokból elrabolt árukból bűnjelként mintegy százezer forint értékű textíliát, kötött árut, lábbelit, különböző iparcikkeket és élelmiszer,: foglaltak lo. Mivel az eddig felderített kár közel félmillió forint, a Megyei Rendőrkapitányság a lefoglalt bűnjelek értéke mellett a többi okozott kár megtérítése érdekében Haskó József, Kiss István, Takács János, Slajkó Mihály, Balázs Mihály, Kiss János és Viczián Sándor, a betörőbanda tagjainak vagyona terhére bűnügyi zárlatot rendelt cl. sorozatos tanácskozások folytak Nasszer elnök és tanácsadói, továbbá Krisna Menőn indiai államminiszter között. Párizsi jelentés szerint a nyugati hatalmak között tárgyalások folynak a csatornahasználati díjakra vonatkozó egyiptomi követelésről. Washingtoni körök szerint Hammarskjöld javaslatokat hozott magával Kairóba e kérdésnek mind ideiglenes, mind hosszúlejáratú megoldására. Az ideiglenes javaslat, a hírek szerint, azonos a négy nyugati hatalom tervével, hogy a csatornahasználati díjakat a Világbank szedje be s hogy azoknak felét fizessék Egyiptomnak. Az egyiptomi memorandum szerint a Szuezi-csalorna megnyitása után a csatornahasználati díjakat előre kell fizetni Egyiptom részére. unió minisztertanácsának sok politikai, gazdasági és kulturális tagja, külügyminisztérium! és életének több kiemelkedő képkatonai vezetők, a Szovjetunió viselője. N. A. Bulganyin üdvözlő beszéde Elsőnek Bulganyin, Hruscsov ___ és Vorosilov üdvözölte a repülőgépből kiszálló küldöttséget, majd a magyar és a szovjet himnusz hangzott el. A díszőrség tisztelgése után Bulganyin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke köszöntötte a magyar kormányküldöttséget. — Hangsúlyozta, hogy a küldöttség látogatása és a soronkövet- kező tárgyalások a Szovjetunió és Magyarország még nagyobb közeledését, a két ország barátságának és testvéri együttműködésének további fejlődését fogják szolgálni. Kiemelte, hogy ezek a tárgyalások a nemzetközi élet szempontjából is döntő jelentőségűek. Kádár János válaszbeszéde mondott a megtisztelő meghívásért és kifejtette, hogy bizalommal telt szívvel lép a küldöttség a Szovjetunió földjére, hiszen a leghívebb, legigazabb barátokhoz jön. — Népünk — mondotta Kádár János — e tárgyalások eredményeitől a fennálló jóviszonyt, a barátság elmélyítését és megerősítését várja. Ezután vázolta az októberben lezajlott ellenforradalmi események jellegét és szerepét, valamint annak a nagyarányú baráti támogatásnak a jelentőségét, amelyet a forradalmi munkás-paraszt kormány kérésére a Szovjetunió nyújtott fegyverre] és sokoldalú anyagi, erkölcsi támogatással a magyar népnek. — Most nyilvánvaló lett az egész világ előtt — mondotta —, hogy nagy bajok, veszélyek cs megpróbáltatások idején a szocialista tábor bármely állama bízvást számítA szívélyes hangú üdvözlésre Kádár János, u magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke válaszolt. Meleghangú bevezető szavai után köszönetét (Folytatás » 2, oldalon)