Petőfi Népe, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-16 / 39. szám

WSfiMSS-rai-iffSBTC'Tw

A juhásznak jól megy dolga — j _ _ ^ _

ge se rossz gondolat, | r \ P^Tll 1

he szakcsoportba lép — f X

minl a szakmári gazdák ?

mini

a

ri- I

^«•aSzéke

a

kalocsai szakorvosi írewfl elől intézet

i'>- *S^VrSs^^Siifj

Már nem esett a hó az elmúlt évben, inkább langyos tavaszi szellő lengedezett, amikor megkezdődött a rendelőintézet építkezése. Az első időszakban nagy lendülettel indult meg a munka és az 1300 000 forint!*)! be is építettel! vagy 350 000 forintot. De jött a gabonaérlelő nyár, jött az ősz, s már a íél is elmúlik lassan, de az építkezés hűtlen

lett az időhöz) Hiába muinaK cl évszakok, az építkezés nem halad.

Ez a lassú Munkatempó talán legjobban dr. Szántó István igazgatót aggasztja. Megkérdeztük őt a minap, milyen ütemben halad a munka, mikorra várható a rendelőintézet: átadása?

— Véleményem szerint, ha így dolgoznak, az; idén sem fejezik be. Amit ott csinálnak, nem arra vall, hogy komolyan veszik a munkát. Már fél éve alakítgatják, de minden eredmény nélkül. Ezt a munkát már régen be kellett volna fejjszni a vállalatnak — fejezte be dr. Szántó István.

lassan beköszönt a rügyfakasztó tavasz,: de semmi biztosíték nincs arra, hogy a tavaszi lehelet megmozgatja majd az ÉM Bács-Kiskun megyei Állami Építőipari Vállalat bajai kirendeltségét. Nincs semmi feltétel arra, hogy ezt; a munkát még ez évben befejezik. Ez úton szeretnénk megkérdezni őket, még hány tavasz szükséges ahhoz, hogy végre átadják a közel egy év óta átalakításra váró épületét rendeltetésén^!?

—gém

HlíITItniHL:

Erik délben 12 órakor megmérte a földrajzi helyzetünket. Kitűnt, hogy az indulás óta nagyot haladtunk ugyan, de az áramlás túlságosan északra sodort. Még mindig a Humboldt-áramlásban voltunk, alig száz méríöldnyire a parttól. A nagy kérdés az volt, hogy nem sodródtunk-e át a Galapagos-szigetektől délre fekvő csalóka örvénylések egyikébe. Ennek végzetes következményei lehettek volna, mert onnan elsodorhat bármely irányba azoknak az erős óceáni áramlásoknak egyike, amelyek Közép-Amerika partjai' felé haladnak. Viszont ha számításunk szerint mennek a dolgok, akkor a főáramlás nyugat felé sodor, át a tengeren, még mielőtt a Galapagos-szigetcsoport közelébe kerülünk. A szél állandóan- délkelet felől fújt. Felhúztuk a vitorlát, a tutaj farát a tengernek fordítottuk és folytattuk az őrszolgálatot a kormánynál.

Közben Knut is szerencsésen kigyógyult kínzó tengeri betegségéből. Torsteinnal együtt felmászott az árboc ide-oda lengő csúcsára, ahol kettesben titokzatos antennákkal kísérleteztek, amelyeket léggömb éé: sárkány segítségével engedtek föl. És alig kezdtek összeköttetést keresni a nagyvilággal, máris örömmel kiáltott föl egyikük a kabin rádiós-sarkából, hogy hallja Limát! Sót, a limai tengerészeti rádióállomás éppen minket keresett és arról értesített, hogy most -hagyta el a part vonalat az Egyesült Államok nagykövetének repülőgépe, hogy még utolsó búcsút intsen és lássa, miként boldogulunk a tengeren. Hamarosan közvetlen érintkezést találtunk a repülőgép rádiósával és óriási meglepetésünkre, egyszerre csak Gerd Voldnak, expedíciónk kedves és buzgó titkárnőjének a hangját hallottuk, aki szintén eljött a repülőgéppel, hogy lássa, élünk-e még. Olyan helymeghatározást adtunk nekik, amilyen csak telt tőlünk, és órák hosszat szakadatlanul sugároztuk hívójelünket. A levegőn át érkező hang hol erősbödött, hol gyengült aszerint, hogy az Army—119. távolodott vagy közeledett — de mi sem a motorzúgást nem hallottuk, sem a gépet nem pillantottuk meg. — Igaz, hogy nekik sem lehetett könnyű dolguk megtalálni egy parányi tutajt az óceán pillanatonként változó hullámdombjai és völgyei között és a mi kilátásunk is igen korlátozott volt. Végülis a repülőgép abbahagyta az eredménytelen kutatást, és visszafordult a szárazföld felé. Ez volt az utolsó kísérlet, hogy megtaláljanak bennünket a tengeren.

A következő napokban újra erősebb lett a hullámverés, de mivel a hullámok szabályos közökben követték egymást délkelet felől, mégis köny- nyebben megbirkóztunk a kormányzással. Ügy fordítottuk a’vitorlát, hogy bal felől fogja a délkeleti szelet. Így sikerült elkerülni, hogy a víz mind21

untalan nyakonöntse a kormányost és a tutaj is így haladt a legnyugod- tabban. Aggódva állapítottuk meg azonban, hogy a délkeleti passzát és a Humboldt-áram nap-nap után egyenesen abba az irányba sodorja a tutajt, amerre a Galapagos-szigetek környékének edenáramlataitójl kell tartanunk, Ráadásul olyan gyorsan haladtunk északnyugat felé, íjogy naponként pö—60 mérföld maradt mögöttünk, sőt egyik nap elértük a 71 mérföldes csúcsteljesítményt is.

— Vajon kellemes hely az a Galapagos? — tudakolta egyik nap az óvatos Knut, mikor a térképen utunk erősen északra hajló vonalát nézegette.

— Aligha! — válaszoltam. — Följegyezték, hogy. Tupak Yupanqui inka (akit a források Topa Onka Yupanqui, Tupak Inka, Topa Inga Yupangue néven emlegetnek, a mai Peru területén lévő ^nka birodalomban 1471—1493 között uralkodott. Az inka birodalom terjjeszkedése már apjának, Pachakuti Inka Yupaqui (1438—1471) uralkodása idején megkezdődött, teljes kifejlődését azonban csak Tupak Inka hadjáratai nyomán érte el. Az inka birodalom határai Tupak Inka lialálakoij északon Ecuadorban Quitóig, délen Chilében a Maule folyóig, Északnybgat-Argentiná- ban Tukumánig terjedtek és a mai Bolíviának nagy részel is inka uralom alá került) nem sokkal Kolumbusz ideje előtt Ecuadorboj odavitorlázott, de sem ő, sem utitársai nem óhajtottak ott megtelepedni, mert nincs víz.

— No, akkor remélem, nem visz bennünket oda az ördög. Színét se akarom látni! — mondta Knut aggódva.

Ügy megszoktuk már a tutaj ringását és a hullámcjk táncát, hogy ügyet sem vetettünk rá. Mit számít az, hogy roppant mélységek fölött táncolunk, míg a víz felszínén vagyunk! A kérdés csupán az, hogy meddig tudunk a felszínen maradni. Észrevettük ugyanis, hogy a balsafa magába szívja a vizet. Különösen a hátsó keresztgerenda aggasztott; ha erősen megnyomtuk ujjunk hegyével, a víz hallhatóan szörtyögdtt benne. Anélkül, hogy szóltam volna valakinek, levágtam egy darabkát a teleszívódott fából és a tengerbe dobtam; lassan a felszín alá merült, majd csakhamar eltűnt a mélységben. Később észrevettem, hogy két-háromj társam szintén megcsinálja titokban ezt a próbát, mikor azt hiszi, hogy hlás nem figyel’ oda. Igen töprengő arccal néztek a tengerben eltűnő forgács után. De ha kést szúrtunk a szálfába, örömmel állapíthattuk meg, hogy a nedves rész alig egy hüvelyknyi mély, s a szálfa belseje éppolyan száraz, mint induláskor volt. Kiszámítottuk azt is, hogy ha a beszívódás az eddigi ütemben folytatódik, már régen partot értünk, mire az alváz egészen a vízszín alá süllyedne. Egyébként bíztunk abban, hogy a balsafa gyantás nedve később csökkenteni fogja, sőt talán egészen meg is gátolja majd a víz felszívódását.

Indulás előtt megjelöltük ugyan a tutaj merülési) vonalát, de á nyilt tengeren ezt nem lehetett ellenőrizni, mert a hullámok hol fölemelték, hol lesüllyesztették a Kon-Tikit. Az alváz rönkjjei így hol magasan kiemelkedtek a vízből, hol meg jóval a vízszint £latt szántottak.

Egy másik gond is igen aggasztott bennünket az: első hetekben. Éspedig a fatörzseket egymáshoz szorító gúzsok és a kötelek tartósságának kérdése. Napközben a sok munkától nem jutott időnk, hogy sokat törődjünk vele, de mikor leszállt az éj és a kunyhó padlójára vetett szalmazsákra dőltünk bezzeg volt időnk töprengeni és hallgatózni.

22 «■FíMvWSiifc»

: Még hó lepte a házak tetejét, még fehér lepel borította a föl- . deket, amikor fotóriporterünk , lefényképezte a kalocsai rendelő- . intézetet. Akkor arra gondol- ; :tunk, hogy ez a két kép majd ■ megjelenik az újságban és méltó . módon •’ illusztrálhatja népi de- , mokráciánk egyik új vívmányát. ( Sajnos azonban még mindig nem . :beszélhetünk arról, hogy ez a [rendelőintézet készen van, mű- i :ködik; ,

Ügy szemre két és félszáz birka terül falkában előttünk egy k-őhajitásnyira a szakmán határban. Botlábaikon ügyetlenül csetlő-botló bárányok cérnahangon bégetnek bele a tavaszodó mező csendjébe. Jó szeme van a birkának, annyi biztos. A langyos naptól alig megcirógatott széles legelőn az ember csak nagyon odafigyelve veszi észre a sápadtzölden zsendülő fűszálat, — de a í'alka már félhasra eszi magát egész nap.

öt ember ennek a falkának a gazdája: Sztakó Sándor, Megadja Ferenc, Farkas Mihály, Geri László és Kovács Ferenc. Hivatalos titulusuk: Szakmáid Juhtenyésztő Társulás.

Milyen üzlet egy ilyen juhászközösség, — hogyan jött létre és mi hasznot remélnek belőle az érdekeltek? — erről beszélgetünk az öt közül éppen előtalálható három juhászgazdával.

A nyáj — mint helyesen saceoltuk — három híján éppen Í50 darab. A többsége merinó, amely a legjobb gyapjút hordozza, — de van benne vagy 50 cigája is, ami viszont húsban és tejben veri a merinót. A szakcsoport a nyájat a gyapjúlermeltctő vállalattól kapta. A megállapodás az, hogy öt esztendő múlva súlyért súlyt kell visszaadni, nőstényekből. A gyapjú, a tejhaszon és a szaporulat fölöslege a szakcsoport jövedelme, ezt osztják el maguk között. ®

— Az első évben persze örülünk, ha az esedékes törlesztést

erójuk — mondja Sztakó Sándor bácsi. — Elég csúnya állományt kaptunk — mutat a falkára, amely jobban megnézve tényleg gyengécske. Sándor bácsi mérgelődve meséli, hogy tavaly a ha- : szonleső gazdák a törlesztésre szánt bárányokat idő előtt bepároz- tatták, hogy az átadáskor nagyobb legyen a súly. Így aztán sok életképtelen, gyenge bárány születik a szakcsoport tagjainak kárára s még csak nem is egyidőben. Karácsony óta egyenként ; potyogtatják a birkák az ivadékot. (Holott a rendes juhász világ- : életében szentmihálykor pároztat, hogy márciusi báránya legyen, : mert az a legjobb. :

— Nem is várunk többet, csak legalább száz bárányunk fel- •

nevelkedjen — fűzi tovább a szót Kovács Ferenc. — Ezért az idén [ 3 tejjel nem számolunk, mint haszonnal, mind a bárányok kap- ■ iák. Jövőre, a mi kezünk alatt már máskép lesz. Egyidőben űzet- • lük be az anyákat s abrakra fogjuk őket, hogy tavaszra szép , bárányokat elljenek. Tizenöt holdat külön a birkáknak kukori- ; cával vetünk be, szénáról és téli legelőről is gondoskodunk.:: ;

Geri László ballag elő s megtöri a beszélgetést azzal, hogy : meleg a víz. — No, akkor össze is készülünk a rüheléshez — : szedelőzködik a társaság. Mert a gyenge bárányok mellett az is i nagy mérgük, hogy néhány birkát rüh őse n kaptak. A nyíráskor : majd lefürösztik őket, de nem lehet májusig várni. Meg akarják i menteni a gyapjúból, amit lehet, azért most gyógyszerrel kezelik < a jószágot. j

— Ősz táján jöjjön el újra — nyújtja búcsúra kezét Sztakó < Sándor. — Rá sem ismert már akkor erre a nyájra. Egy-két év •

. múlva pedig idejár szép- birkát csodálni az egész környék — jó- | solja büszkén. ;

így is legyen Sándor bácsi! S mert a szép állat nem szokott • adós maradni a haszonnal sem — biztosan nemcsak a birkaállo- ■ mány, de a szakcsoport tagjainak jövedelme is megmutatja majd, • hogy érdemes volt ezt a társulást Összehozni! G. K. •