Petőfi Népe, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-08 / 32. szám
Kaphat-e Poros József iparengedélyt A járási tanács iparügyi osztályán ezen a hétfői napon nagy a forgalom. A felek egymásnak adják a kilincset. Sokan jönnek ide, s mind iparengedélyért. Dobó Sándor, az iparügyi előadó készségesen világosítja fel a kérelmezőket, milyen okmányok, iratok kellenek az iparengedély kiváltásához. Néhány perccel ezelőtt egy középtermetű, pirospozsgás, középkorú férfi lépett be az ajtón. Magatartásán látszik, hogy ő már nem kérelmező, valami problémát akar megbeszélni Dobó Sándorral. Kíváncsi voltam, milyen ügyben jött. Kérdésemre a következőket mondta el: — Épület- és műbútorasztalos vagyok. Már huszonegy éves koromban letettem a mestervizsgát. Huszonkét éves koromban műhelyem volt és két segéddel dolgoztam egészen 1946-ig. 1948- ban lehetetlen volt megélni, ezért beadtam az iparengedélyt. Ettől kezdve molnár voltam a Fűszerpaprika Vállalatnál, később pedig karbantartó asztalos. —- Miért nem kért előbb ipar- engedélyt? — vetettem közbe. — 1954-ben is volt rá lehetősége. — 1954-ben a Fűszerpaprika Vállalatnál dolgoztam, s mint asztalos, egy új paprikaőrlési eljárást gondoltam ki. Természetesen otthon foglalkoztam ezzel a dologgal és sikerült is az újítást kidolgozni. Ennek a lényege dióhéjban az, hogy a paprikamalom eddigi felső forgású malomkövét felcseréltem az alsór val, így nagyobb Jett a forgási sebesség és finomabbra őrölte a paprikát. Elkövettem azonban azt a hibát, hogy a próbaőrlésből, ami a saját tulajdonom volt, eladtam kilenc kilót. — Emiatt kérhetett volna ipar- engedélyt! — A kilenc kiló paprika eladásáért az ügyészség eljárást indított ellenem és tizenegy hónapi börtönbüntetésre ítélt, amit le is töltöttem, ezenkívül három évre eltiltottak a közügyek gyakorlásától. Ez év június 2-án lejár ennek is a határideje, hát azért megpróbálom, hátha megkapom az iparengedélyt. A beszélgetés további részében sok mindenre fény derült. Vörös József valóban kiváló asztalos és minden műhelyfelszerelése megvan ahhoz, hogy megnyithassa újból a műhelyét. Sőt olyan gondolatokkal is foglalkozik, hogy rögtön maga mellé vesz egy tanulót, akit beleavat a mesterség minden titkába. Bátyán, mint később kitudódott, mindössze két asztalos kisiparos van, de ezek nem tudják kielégíteni a lakosság igényeit. Nagy szükség volna már harmadik kisiparosra is. Tévedés ne essék, nem az ítéletet próbálja ez a kis írás megfellebbezni, hiszen a büntetését már kitöltötte, hanem arra akarja felhívni a figyelmet, hogy egy ember dolgozni akar. Hasznosítani akarja magát az állam, a dolgozók szolgálatában. —gém— Újból használható lesz 20000 beteg permetezőgép A Tiszakécskei Permetezőgépgyár gyártmányai országszerte Ismeretesek. Az elmúlt években Innen csak új permetezőkészülékek és alkatrészek kerültek a fogyasztókhoz. Nem egy helyen hallottuk, hogy mi legyen azokkal a permetezőgépekkel, amelyek munka közben tönkrementek, javításra szorulnak? A községekben ugyanis nem volt rézműves, aki megjavította volna a beteg gépeket. Az idén, a gyár a foglalkoztatottság bővítése érdekében mintegy 20 000 darab különféle, ki- sebb-nagyobb hibával bíró permetezőkészüléket javít meg, s ad vissza használatra. A megrongálódott permetezőket a MÉSZÖV szállítja majd Tiszakécs- kéfe. Községi orvosi kérnek a fajsziak MEDDIG malmoznak még *£ Prudícs kartárs A tanács végrehajtó bizottsága több tagjának véleménye szerint az öreg, beteges községi orvos most már nem tudja megfelelően ellátni az egész község betegeit. Arra kérik az illetékeseket, vizsgálja meg a község betegeinek orvosi ellátottságát és lehetőleg még egy községi orvos beállításával, vagy egyéb módon orvosolják problémáikat, Nem vagyok papucsbős, áld ismer, az tudja rólam. A minap mégis engedtem feleségem kérésének és bevásárlásra indu’- tam. Előzőleg feleségem kioktatott: — hozzál valami káposzta- félét, hagymát, meg gyümölcsöt. — Mit tehet egy férj, aki nem ért a főzéshez, megfogadja a tanácsot, s cekkerrel a karján elindul. A kalocsai zöldségbolt teljesen üres volt. Minden reményem Alica Prill színésznő a DEFA-tól kapta első filmszercpct. »■Három lány a döntőben« ő volt az egyik lány és még »Petzi« nevű skót terrierje is szerepet kapott a filmben. Üjabb szerepei: »Játékbank botrány«, »öreg csónak« és »Ifjú szerelem« című filmekben. Ezenkívül színpadon és kabaréban is játszik. Kedvence »Petzi«, a terrier. Ezenkívül összes ruháit maga tervezi és varrja és rendkívül vendégszerető háziasszony. Kép: Már reggeli közben megszólal a telefon. megvolt arra, hogy gyorsan elvégzem a vásárlás annyíKa hoszszantartó kötelességét. — Kérek egy kiló káposztát. — Nincs. — Akkor egy kiló fejeskápoez- tát. — Az sincs. i — Akkor legalább vöröskáposztát — gondoltam — jó lesz párolva. — Nem szolgálhatunk vele. Nem akarpm tovább untatni" az olvasót, de vöröshagyma, sár- *gaborsó, alma, aszaltszilva sem volt a boltban. Teljesen letörters álldogáltam lógatva kezembe a szatyrot, amikor egy pirospozsgás fiatalasszony libbent be az ; üzletbe. Ránéztem, s felcsillant : a szemem — na nem kell e bajuszok alatt mosolyogni — ő ; volt a bolt vezetője, s tőle akar- | tam felvilágosítást kapni, miéri ; nincsenek a fenti cikkek raktáron. Szele Lajos né a következőkel mondotta: — A zöldségbolt felvásárló telepén van ugyan két felvásárló, de ezek a légjobb tudomásom szerint, csak malmoznak. Ha mi közvetlenül nem veszünk a keresett áruból, akkor itt nem lehet semmit kapni. Nagyon keveset törődnek velünk, s csak olyan üzletet kötnek, amiből nekik nyereségük Van. Hagymát ugyan adnának, de 12 forintért. A piacon ellenben mindenki vehet 7 forintért. Almát is hozhattam volna tőlük, de nagyon apró. — Nem volna szép tőlem, ha családi vonatkozású dolgokat teregetnék az újság hasábjain. De minden férj el tudja képzelni azt a fogadtatást, ami otthon várt rám. Én nem hibáztatok senkit. De mégis tűrhetetlen, hogy Kalocsán, egy mezőgazda- sági városban, ha nincs piac, nerr lehet különböző zöldségféléket kapni. Én ajánlanám Prudics József üzemágvezetőnek, hogy hagyják abba a malmczást éí induljanak ^1 bevásárló körútra, mert ezzel nemcsak a férjekei mentik mejj, hanem el tudják látni Kalocsát zöldséggel és gyümölccsel is. —gém— VJLZ Bármennyire is beborult körülöttünk a láthatár, egy dolgot világosan láttunk. Utazásunknak komoly célja van, nem kockáztathatjuk tehát, hogy akrobatáknak tartsanaa majd minket, mint azokat, akik egy üres hordóban legurulnak a Niagarán, vagy tizenhét napig kuporognak egy zászlórúd hegyén. — Ez a játék nem babra megy — vélte Herman. Ebben teljesen egyetértettünk. Szerezhettünk volna norvég pénzt, de azzal mit csináljunk itt, az innenső atlanti parton? Kérhettünk volna segélyt valamelyik tudományos intézettől, de vajon melyik kockáztatna komoly összeget egy vitatható feltevésért? Hiszen éppen ezért vállalkoztunk az utazásra. Ám azt szintén jól láttuk, hogy sem magánember, sem pedig a sajtó nem fog pénzt folyósítani olyan vállalkozásra, amelyet minden biztosítótársaság az öngyilkossággal tekintene azonosnak. Persze, ha majd épen, egészségesen visszatérünk, akkor mindjárt másként alakulhat a dolog... Néhány napig nagyon felhős volt fölöttünk az égbolt. Sehol semmi kedvező kilátás. Ekkor lépett újra előtérbe Munthe-Kass ezredes. — Látom, hogy kutyaszorítóba kerültetek, fiúk. No hót itt a csekk az indulás költségeire. Ha majd visszajösztök, megadjátok! Példáját többen követték. így nemsokára annyi magánkölcsönt kaptunk, hogy nem szorultunk sem kö/ívetitőre, sem ügynökökre. És nyitva állott előttünk az út Dél-Amerikába, ahol majd hozzáláthatunk a tutajkészítéshez. A régi peruiak balsafából építették tutajaikat. Ez a fa. ha egészen ki van száradva, a parafánál is könnyebb. Peruban is nő, de csakis az Andok láncán túl. Az inkák korának tengerészei az equadori partok mentén hajóztak fel, ahol az óceán partvidékén is lehetett nagy balsa- iörzseket vágni. Nekünk is ez voit a szándékunk. De a mai utazás lényegesen más már, mint az inkák korában volt. Van gépkocsink, repülőgépünk, utazási irodánk — van azonban számos akadály is, hogy még se menjenek a dolgok egészen símán. Ilyen akadály például az is, aminek országhatár a neve. Ebből pedig sok van és mind körül van rakva rézgombos tisztviselőkkel, akik nem akarják elfogadni az útleveledet, összetörjék csomagjaidat cs pecsétes iratok egész halmazával sújtanak főbe, ha mégis olyan szerencsés volnál, hogy át tudtad lépni a küszöbüket. — E rézgombos férfiaktól való félelmünk hamarosan meggyőzött róla, hogy Dél-Amerikában mégse szállhatunk partra csak úgy egyszerűen: poggyászosan, idegen valutával zsebünkben, hogy azután kalapot emelve, tört spanyolságunkkal udvariasan megkérdezzük: szabad-e itt beszállnunk, s egy tutaj hátán továbbvitorláznunk. Hiszen nyomban dutyiba dugnának. — Okvetlenül hivatalos engedélyt kell szereznünk — hangsúlyozta Herman. Szerencsére a felbomlott pénzügyi triumvirátus egyik tagja az Egyesült Nemzetek Központi Szervezetének egyik ügyintézője volt. Ez a barátunk felajánlotta, hogy elvisz oda az egyik ülésnapon, s ott majd meglátjuk, hogy mit tehetünk. Megbámultuk a szép nagy tanácstermet, ahol a legkülönbözőbb nemzetekhez tartozó részvevők ültek egymás mellett a padokban s éppen figyelmesen hallgatták egy sötéthajú szovjet küldött beszédét. A terem hátsó falát óriási világtérkép díszítette, ez alatt foglalt helyet a szónok. Barátunk a szünet alatt Peru, majd Equador egyik képviselőjét fogta el. Egy kisebb szoba puha karszékeiben ültünk össze beszélgetésre. Mindketten élénk figyelemmel hallgatták az óceáni útra vonatkozó tervünket, mely lényegében azt készült bebizonyítani a világnak, hogy az ő hazájuk egy ősi kultúrájú népiének tagjai érték el először a Csendes-óceán szigeteit. Meg is ígérték, hogy kormányuknál közbenjárnak az érdekünkben, és amiben csak lehet, segítségünkre lesznek. Trygve Lie is áthaladt közben szobánkon, s mikor hallotta, hogy honfitársai vagyunk, néhány percre csatlakozott hozzánk. Valaki azt ajánlotta, hogy tartson velünk ő is a tutajon, de úgy látszott, hogy ö megelégszik azokkal a viharokkal, amelyeket a szárazföldön kell kiállnia. Az Egyesült Nemzetek egyik másodtitkára, a chilei Benjamin Cohen, maga is ismert műkedvelő régész, ajánlólevelet adott nekünk jóbarátjához, Peru elnökéhez. Találkoztunk követünkkel, a norvég Wilhelm von Munthe of Morgenstiernevel is, aki ettől fogva szintén készségesen mozdította elő utazásunk ügyét. Végre megváltottuk jegyünket, hogy Dél-Amerikába repüljünk. A gépben kimerültén, de boldog sóhajtással hanyatlottunk ülésünkre. És mikor zúgni kezdett a négy motor, éreztük, hogy végrej-valahára hátunk mögött van a kezdet sok nehéz küzdelme, és megnyílt az út a kalandos expedíció előtt. így hát végre valamennyien összekerültünk Limában, az indulás kitűzött helyén. A hatalmas, csaknem egy méter vastag balsafarönkök, a quevedói erdő daliái, ekkorra már a callaói hadikikötőben feküdtek egymás mellett. Látványnak is lenyűgöző volt e sok frissen vágott^ hosszú, gyertyaegyenes törzs a sárga bambusznád, zöld sás, liánindák és banánlevelek halmaza közt. Ezeket a természetadta építőanyagokat komor, szürke tor- pedórombolók és búvárhajók sora fogta körül, A messzi északról idevetődött hat fehér és a húsz barnabőrű, az inkák vérével rokon perui tengerész versengve forgatta a szekercét, meg a hosszúpengéjű machete-t, a bennszülöttek éles kését. Együtt sodorták és csomózták a tisztán növény- báncsból készült köteleket. Az aranysujtásos kék egyenruhájukban arra járó perui tengerésztisztek álmélkodva nézték a szokatlan tevékenységet s bizalmatlanul vizsgálták az ósdi építőanyagokat, amelyek olyan váratlan vendégként csöppentek büszke kikötőterük közeliébe. (Folytatjuk) 8
