Petőfi Népe, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-28 / 49. szám
A helyzet rendeződésének útján haladunk (Több mint 400 kommunista tanácskozott A KISKUNFÉLEGYHÁZI AKTÍVAN) Németi Jós, sej előadói beszéde t Korán reggel, szinte egészen a földet súrolva ködfelhők úsztak a város utcáin, de 9 óra után a pártaktívára egybegyűltek több mint négyszázas csoportja, lavaszias verőfényben vonult a szovjet hősök emlékművéhez. Az impozáns felvonulás, a rövid koszorúzási ünnepély, a felzúgó taps a párt gyorsan éledő erőit, a munkás- hatalom híveinek szervezettségét mutatta. A koszorúzási ünnepség után kezdődött az aktívaülés, amelyen Németi József elvtársi, az .MSZMP Központi Bizottságának kiküldötte mondott beszédet. Először a Nagy Imre és Lo- sonczi csoport tevékenységével foglalkozott. Adatokkal bizonyította Nagy Imre áruló szerepet. Október 29-án Nagy Imre is ott volt és megszavazta a szovjet csapatok segítséget kérő kormányhatározatot, valamint a statárium elrendelését. Mindezeket maga olvasta be a rádióban. Ezután a szovjet csapatok segítségének jogi és politikai jelentőségével foglalkozott. Jogilag a varsói szerződés alapján kértük segítségüket. Ez a szerződés kimondja, hogy a részvevők kötelesek egymásnak segíteni minden olyan esetben, amikor a népi hatalom létét külső, vagy belső támadás veszélyezteti. Politikailag nézve az eseményeket, a Nagy Imre csoport árulása veszélybe sodorta a népi hatalmat. Ha Horlhynak joga volt a burzsoá hatalom megmentése érdekében cseh, román és francia szenegáli csapatokat igénybe venni, mennyivel inkább joga van a munkások képviselőjének segítséget kérni a veszélybe került népi hatalom megvédésére. A munkáshatalmat megvédlük és most már kezd megszilárdulni. Az ellenséget kivéve 6zéles demokráciát biztosítunk a dolgozóknak. A becsületes embereknek nálunk nem kell félni. Éppen ezért nagyon különös dolog, hogy kapitalista országok akarnak berniünket a demokráciára kioktatni. Kinek a részére követelik hát ezek az urak a demokratikus jogokat, ha nem a saját népüknek? Az ellenforradahná- roknak? Ki a. hazafi ? Az októberi napokban tanúi voltunk annak, hogy hangos nacionalista szólamokkal, hazafias demagógiával próbálták a becsületes embereket megtéveszteni. Az ilyen kísérletek nem újkeletűek. Horthy legényei is így kezdték. Az antant szuronyok árnyékában kiabálták magyarságukat. A történelem megmutatta, hogy nem Horthyék, hanem a 19-es Vörös Hadsereg,1 emely az imperialista beavatko-i zók ellen harcolt, védte a ma-; gyarság érdekeit, hazánk függetlenségét. Nem a Szovjetunió elleni háborút előkészítő, csak a saját jólétükkel törődő foldbir tokosok és gyárosok voltak a hazafiak, hanem az ellenük küzdő kommunisták. elleni harcban. A karhatalomban szilárd fegyelem van. Nem is lehet másképp. Fegyveres testületeinkben nem demokratizmust játszanak, hanem demokráciát védenek, Gazdasági téren, ismert nehézségeink ellenére, a munkabérek ló—15 százalékos emelése megvalósult és a begyűjtés eltörlése mintegy hat milliárddal növeli a dolgozó parasztok jövedelmét. A jólét további emelkedése a termelés növekedésén múlik. A mezőgazdaság helyzetéről szólva megállapította, hogy ít termelőszövetkezetek erőszakos fejlesztése megszűnt. Az MSZMP munkája Jelenleg már 190 000 tagja van az MSZMP-nek. Az új pártban nincs két vonal és nem is lesz. Igazi lenini párt leszünk, a munkásosztály ■ élcsapata, harci vezérkara, amely nem tűri meg a pártvonaltól eltérő csoportosulásokat, nem tűri a frakciókat, Az MSZMP-bcn nagyobb követelményeket állítunk a párttagokkal szemben, mint az IVlUP-ben volt. A párt egysége érdekében nem vesszük fel az MSZMP-be azokat, akik még most is forradalomnak tartják az ellenforradalmat. Nincs helye a kasok és parasztok közül kike- rüíteket nevezték Kucseráknak. Az értelmiségiek között a pedagógusok azok, akiknek jogos anyagi igényeik állnak fenn. Az előadó bőszéit arról, hogy a népgazdaság teberbíróképessé- gének növekedése arányában a pedagógusok fizetését javítani kell. Az Ifjúság Ezután az ifjúsági mozgalom kérdéseivel foglalkozott, Az ifjúság legöntudalosabb részét, olyanokat, akik minden körülmények közölt kiállnak a munkásosztály ügye mellett, a párt zászlaja alatt kell tömöríteni. A pártvezetőség foglalkozik azzal a gondolattal, hogy újjászervezi a Kommunista Ifjúmunkás Szövetségét. A késő délutánba nyúló, a jelenlevők tapsaival, lelkes helyeslésével végigkísért értekezletet; számos hozzászólás után Kiszelij István, az MSZMP járási elnöke zárta be. i —N— HÍREK a Szovjetunió segítségét az ellenforradalom elleni harcban. A párt vezető szerepét mi Lenintől tanuljuk és nem azoktól, akik munkáspárt nélkül akarnak állítólag munkáshatalmat. A párt élcsapat, harci vezérkar. Éz azt is jelenti, hogy csak a dolgozók legjobbjait vesszük fel a párt soraiba, Az írókról Az írók egyrésze — Háy Gyula, Zelk Zoltán és Aezél Tamás, stb. — burzsoá módra élt. Havi jövedelmük 20—30 000 forintnál kevesebb nem volt. Annyit kerestek egy hónap alatt, mint a legjobb munkások talán egész évben, írásaikban ezt azonban nem tették szóvá.; Erről hallgattak. A munkások; képviselőjeként a dolgozók bú-; ját-baját átélő népfiakként sze-; repeltek. Nem saját magukat —: hanem az esztergapadtól, vagy; az eke szarvától elkerült műn-; Tarján István: Nyalta a talpát húsz miniszternek, Harminc irányzatnak volt a híve. »Mindegy, csak tele legyen a bendő« Ez az elve. Rothadt ő eleve. Elmaradt hozzászólás A múlt héten egy ifjúsági aktivára voltam hivgtglas. örúU tem is a meghívásnak, mert már három hátlapja nem voltam ilyen gyűlésen. A teremben súlyos, kemény szavak hangzottak el az ellenforradalom bűneiről s vidám, könnyed beszéd a jövő terveiről, az if júságról Ebből az eleitől pezsegő fiatal társaságból nem mindenkinek, de nekem feltűnt egy fiatal fiú, aki mellettem buzgón jegyzett. Nadrágján még frissek voltak a nemrég rácsöppent malter- foltok, s kezén még látszott a fehér mész. Szőfiefürtű. kócos feje egy-egy rosszul megfogalmazott mondatra a beszélő felé fordult Ilyenkor hasonlított mesterére, arra az öreg szakmunkásra, aki akkor szokott így nézni, amikor az ő munkájával nincs megelégedve. Ez a fiú mégsem utánzóit. Vplt benne valami dacos akaraterő. Amikor írt, szemöldökét ráncolta s vidáman csillogó kék szeme mereven a papírra szegeződött. S néha, mikor megállt kezében a ceruza, s gondolkodni kezdett, arcán megjelent az a ka- maszos vonás, amit mi felnőttek olyan jól ismerünk. Sokszor rosszul arcátlannak, szemtelennek nevezzük ezt a nézést, tí újból jegyzete fölé hajolt, s míg jobbkezével a ceruzát tologatta a papíron, balkezével rózsaszín, sima állát simogatta. Az idő gyorsan pergett le az órán, a beszédek hallgatása, s fiatal barátom figyelése közbe«. Fél nyolcra járt az idő. Az elnök gondolva a szülők aggódására, berekesztette a vitát. Néhány perc van még hátra s vége van az ülésnek. A fiút néztem. Nem volt dühös, amikor bejelentették a vita bezárását, inkább sajnálkozás ült az arcán. Barátai mellette és a hóÁa. mögött ülőit, lökdösték: »Ugye, nem szólaltál fel?«,... »Te málészájú«.... »Kár volt rád- bízni a dolgot« __suttoglak feléje. S ő mint egy görög hős, hide gen válaszolt vissza nekik; »Lecsúsztunk, lesz még máskor is gyűlés, akkor szerencsénk lesz.« Megsajnáltam a fiút. két őrahosz- száig irta a papírra azt, amit el akart mondani. Már-már oda- szóltam neki, mikor vége volt gyűlésnek. Mindenki kivonult a. teremből, s csak néhányon vwe-dtunk bent, amikor a székek közt egy kis papírlapra lettem figyelmes Ráismertem. A mellettem ülő kis kőműves fiú ejthette el, amikor elment. Felvettem s elolvastam. Sajnálom, hogy nem hallottuk a fiú felszólalását, mert a jegyzeten gyöngybetűkkcl ez volt írva. »Mi a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat ipari tanulói helyeseljük az ideiglenes intézőbizottság programját és szeretnénk, ha mindez valóra is válna. Nekünk, tanulóknak igen sok problémánk van, amit elsorolni hosszú volna. Mi úgy érezzük, az új szervezet orvosolja panaszainkat. Mi szívesen segítünk a rommá lőtt fővároson. Egy-egy vasárnap önkéntes rohambrigádcúikal csak egy megkezdő kellene, alti.,. — gém ■>— Ab úton héver la pénz! i Sok ember mondta naponta, hogy pénzre volna szüksége, de nem tudja, hogy honnan te- ; remtse elő. Pedig a pénz az úton hever, akár lOOft—2000 forint is. Igaz, nem lehajolni keil érte, hanem felnyúlni az utcákon, vagy országutak szélein álló eperfák lombjáig. Gtt van az a pénz, amit munkások, dolgozó parasztok, tisztviselők, nyugdíjasok könnyű, mellélse* munkával, a selyemhcmyóte- nyésztéssel, minden befekteté« nélkül alig egy hónap alatt megkereshetnek. A május eleién kezdődő te, nyésztésliez a termelők mindenl ingyen kapnak, a lombot a köz. területi és közúti eperfákról díjtalanul szedhetik, A selyemhernyó átvételekor 100—200 forint előleget is kaphatnak. Csak egy kis munka kell tehát a jelentős mellékkeresethez. Az I. és II, :; osztályú gubó ára 32.50 forint, »míg a Hl. osztályú 5 forint kill iónként, l A múltévi sok kiváló tenyész- S tó közül Spányik Józsefné Al- | páron 1685. a móriegáti Lippa; * János 1707, a iászs/gntlászló: • Péter Vilmos 1997. a kecskeAZ ELVTELEN-»HimwmHiHHMmHwinHWNHmHwwiiwwimmHHHiwwmiHnHmHowiHmimHWHiHwnHMw méti Mészáros Ferenc 26U8, A kormány A kormány nehéz helyzetben kezdte a munkáját. A széntermelés növelésére tett első intézkedése sikeres volt. A napi széntermelés ma már 6000 vagon felett van. A másik nagy feladata volt a kormán nuk a karhatalom megszervezőié. A karhatalom a proletárdiktatúra erőszak*zerve és fontos szerepet tölt be az ellenség Langyos, tavaszt hirdető, rügyet duzzasztó napsugarak simogatják a volt Bencze Gábor- féle kastélyt, ahol most egy nemrég alakult termelőszövetkezet tagjai tanyáznak. — Traktor szánt a pirkadó határban a korai burgonya alá. Bent Kovács Já- noséknál pedig egymásra rakott ládákban a konyha melegében előcsíráztatják azt a burgonyavetőmagot, amelynek ágyát most készíti a gép. A ládákat maguk a tagok készítették, mert egy kis élelmességért nem kell a szomszédba menniük. A tanácstól kaptak fa- kitermelési engedélyt, deszkákat fűrészeltettek és ebből készítették cl a ládákat. — így csak 4 forintba került egy-egy ládikó, ha vettük volna, 18 forint az ára — mondják. Az elnököt, Kapitány Istvánt nem találÚJból kezdjük, de másképp jük. De négj’ szövetkezeti taggal; Kovács Jánossal, Csada Istvánnal, Kapitány Ferenccel és Kiss Józseffel öpszeakadtunk, velük beszélgetünk. Dolgos, parasztemberek mindnyájan, akiknek arcára kemény barázdákat szántott a több évtizedes cselédscrs. Valamennyien gazdasági cselédek voltak 194ö-ig. Csada István viszi legtöbbször a szót. Röviden elmeséli, hogyan is született meg az Új Élet Termelő- szövetkezet a dunapa- taji határban, a volt Haladás Tsz-bői. — Nem értettük meg egymást. Többen kifogásoltuk a vezetést. Sok mindenről nem tudott a tagság. Baj volt a gazdálkodóssal. A vezetőség csak ígért, de ezekből yajroi keveset teljesített. Egyszóval elhatároztuk, hogy külön szövetkezetét alakítunk. 25 tagunk és 140 hold földünk van. Belterjesen akarunk gazdálkodni. Termelünk szerződésre cukorrépát, borsót, fű- szerpaprikát, zöldségei, van 400 négyszögöl hagymánk, most tavasszal újabb 1000 négyszögölet ültetünk. Mielőbb szeretnék megkapni a barik által ígért hitelkeretet. Lovakat akarnak venni. Keltőt már vettek (maguk adták össze az | árát). Állatállományuk ! egyelőre még nem | nagy, hat tehenük és | hét sertésük van. — Újból a szövetkezeti gazdálkodóshoz kezdtünk, bár sokat vívódtunk. Bizonytalanok voltunk, hogyan is haladjunk tovább — mondják. — Végül is a közös mellett döntöttünk és néhány év múlva szeretnénk megerősíteni szövetkezetünket. Tudjuk, elsétálni a közös gazdaságot. Be kell bizonyítanunk a nagyüzemi gazdálkodás fölényét es mi be is akarjuk bizonyítani. Ahogy az ember hallgatja ezeket a lelkes szövetkezeti tagokat, látja magabiztosságukat, együtt bízik velük ubban. hogy így is lesz. szánk) Forcek Anna 1794 és s tiszakécskei Laczkó József 1664 forintot kapott. (Kosa Károly) « ItAJil borhamisítókról Úriunk lapunk február 6-i selmában, amelyre az alábbi vá- jlaszsorokat kaptuk: ; A lefolytatott szabálysértési •eljárás alapján az elkövetőket a 25/1/1957. szab. szu. határozatával a szabálysértési hatóság felmentette. A szabálysértési hatósorban saját erőnkből Jság helyteleníti a Minoségvizs- tudjuk csak felvirágoz- ; gáló Intézet és a Petőfi Népt Minőségvizsgáié eljárását is. A Intézet szakvéleménye alapján talán jogos volt a cikk megírása, bár helyesebb lett volna a bírósági határozat után írni róla. Jelen esetben különösen a Minőségvizsgáló Intézet helytelen eljárási módja bizonyítható., mert nem a törvényes rendelkezések szerint folytatta le a vizsgálatot cs így nem volt bizonyítható az elkövetők bűnössége. Or. Tóth László, szabálysértést lefolytató bíró — A kiskunfélegyházi Vörös : Csillag Tsz-ben megkezdték egy : 10 holdas gyümölcsös telepíté- :sét, — Baján a Béke téren még az elmúlt évben elkezdték egy korszerű földalatti WC építését. A munkálatok befejezés előtt állnak. A vállalat, amely a kivitelezést végezte, ezen a héten adja át a városi tanács szakközegeinek, — Több termelőszövetkezet újjáalakult a kalocsai járásban, így az úszódi Dózsa, a géderlaki Úttörő, az ordai Úttörő. Ezek a termelőszövetkezetek előzőleg úgy határoztak, hogy íeloszla- nak, most pedig újból együtt 1 iá latinak a közös gazdálkodás útján. Hajóson a Vörös Csillag helyett Kossuth néven alakult 24 taggal egy szövetkezet, egy másik meg Petőfi néven. — Tompán az Egészségházban március 1-én, délután 3 órakor dr. Adámíy József ügyvezető körzeti orvos rákszűrést tart. — A községekben egyre rendszeresebbé válik a tanácsülés. A dunavecsei járás községeiben most mór havonta megtartják a tanácsüléseket, ami bizonyítja az élet normalizálódását. Legutoljára Tasson, Dunavecsén és Du- natetétlenen tartott tanácsüléseket, ahol az időszerű problémákat vitatták meg. — A dunavecsei járásban nagyon érdeklődnek a dolgozó parasztok a gyümölcsfatelepítések iránt. A járási tanács mező- gazdasági osztálya elhatározta, hogy szorgalmazza Dunavecsén egy SZÖLFA-lerakal létrehozását annak érdekében, hogy a járás dolgozó parasztjai időben és minél gyorsabban megkapják a szükséges facsemetéket.