Petőfi Népe, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-27 / 22. szám

ff F PETŐFI NÉPÉ POLITIKAI NAPILAP II. ÉVFOLYAM, 22. SZÁM Ara 50 fillér A kibontakozás útján Vitathatatlan tények mutatják: az októbert követő zűrza­varból mindinkább kilábol az ország, megindultunk a kibonta­kozás útján. A forradalmi munkás-paraszt kormány tevékeny­ségének két fő irányát figyelhetjük meg ezekben a hetekben, s mindkét irányú erőfeszítés a konszolidálódást célozza. Egyrészt tovább és mind nagyobb eredménnyel folyik a küzdelem az ellen- forradalom katonai és politikai képviselői ellen, a közbiztonság további szilárdítása, a békés, normális élet teljes helyreállítása érdekében. Másrészt — és egyre inkább ilyen jellegű tennivalók kerülnek előtérbe —, mind nagyobb lendülettel bontakozik ki a gazdaságvezetés és államvezetés demokratizálása, a régóta sür­gető »nagykorúsítás« folyamata. Mind az egyik, mind a másik fő irányban csak a legutóbbi héten is nagyot léptünk előre. A honvédtisztekkel megerősödött karhatalmi szervek például éppen pénteken tartottak nagyméretű szemlét a piacozó helyeken, ahol »jó vásárt csináltak«, mert ismét több szökésben lévő betörőt, gyilkost vontak ki a »közforgalom­ból«. A törvényes rend szilárdulását mutatja az a körülmény is, hogy a polgári bíróságok hozzáfogtak az elmúlt hetekben felgyü­lemlett ügyek tárgyalásához. Kormányzatunk szemmel láthatóan beváltja, amit a január elején tett nyilatkozatában meghirdetett, hogy a törvényes rend helyreállítása érdekében kemény kézzel lép fel a felforgató, ellenforradalmi elemekkel szemben és egyetlen törvénybe ütköző cselekedet sem marad büntetlenül, legyen az akár kicsi, akár nagy. Csak ilyen módon lehetett országszerte biz­tosítani, hogy egy órával ismét megrövidüljön az átmenetileg szükséges éjszakai kijárási tilalom; Szembetűnőbb és nemkevésbé örvendetes az előrelátás a gaz­dasági és kulturális építőmunka területein. Mindenekelőtt a nap? ötvenezer tonnát meghaladó széntermelés hat felvillanyozóan mindazokra, akik szívükön viselik az ország sorsát. De a megyé­ben is szép számmal találhatunk pozitív jelenségeket a gazdasági életben. Elsősorban azt kell megemlít énünk, hogy egyre főbb munkástanács találja meg a helyét az üzemi életben. A Kecske­méti Gyufagyár és a Kiskunfélegyházi Toliüzem munkástanácsá­nak vezetői, amellett, hogy példamutatóan kiveszik a vészüket a termelő munkából — nem sajnálják a szabadidőjüket az egész üzem gondjainak orvoslására, a termelés kérdéseinek megoldására. Egy szemmel láthatóan hasznos és kétségkívül eredményre vezető törekvés megvalósulását is megfigyelhetjük napjainkban: növekszik az üzemek, termelő egységek gazdasági önállósága és ezzel együtt felelőssége is. Termelőszövetkezeteink kiszabadultak a túlzott centrális irányítás fonta béklyókból és nem csupán éves gazdálkodási terveiket, hanem működési szabályzataikat is mind­inkább önállóan dolgozzák ki, határozzák meg. Ugyanez a folya­mat megy végbe .gépállomásainkon is, ahol az önállóság szinte megkétszerezte a vezetők és beosztottak aktivitását. A Kalocsai Gépállomás például már kilenc mezőgazdasági szakcsoporttal is megkötötte a szerződést a gépi munkára és másutt is eredményes munka folyik a jövedelmező munka feltételeinek biztosítására. A kibontakozás útkeresésének és a helyes út megtalálásának száz és száz jelét, eseményét sorolhatnánk még fel. Ide sorolhat­juk, hogy a Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben arról tanácskoztak: hogyan lehetne a magyar föld ízes paradicsom­termését még jobb minőségű konzerv áruvá feldolgozni. Ide tar­tozik az is, hogy a napokban megalakult a Megyei Közművelődési Tanács és a felsőbb szervek iránymutatásai mellett sokoldalú tanácsaival bizonyára jótékonyan hat ki majd megyénk kulturális fejlődésére. Ismét »tájra jár« a Katona József Színház, újra meg­tartják képviselőink a fogadónapjaikat és így tovább. Igaz, még sorbanállnak az emberek a trafikok előtt, még sok ember fejét rémhírek fájdítják meg, még sokakban bizonytalan­ság, félelem él — de aki nyitott szemmel jár, kétségtelen ezt álla­pítja meg: a kibontakozás útját járjuk. Van még megoldásra váró feladat? Van, nem is kevés, de a jószándékú embert arról győzik meg csak a legutóbbi hét eseményei és eredményei is, hogy azok is maradéktalanul megoldásra találnak. A Belügyminisztérium közleménye Ellenforradalmi cselekmények­ben való részvétel súlyos gya­núja alapján a Belügyminiszté­rium illetékes szervei őrizetbe vették Tardos Tibor, Varga Do­monkos, Háy Gyula, Lengyel Ba­lázs és Zelk Zoltán írókat, No- vobáczky Sándor és Lőcsei Pál újságírókat. A letartóztatottak ellen eljárás indult. Felhívás a volt auschwitzi deportáltakhoz A Szabadságharcos Szövetség felhívással fordul azokhoz a volt auschwitzi deportáltakhoz, akik Auschwitz külső táboraiban: Manowitz (Buna), Fürtstengru- be, Heydebrek, Janina és Kün- thergrübe táborokban az I. G. Farben üzemeiben kényszermun­kát végeztek. A Nemzetközi El­lenállási Szövetség auschwitzi komiteju kiharcolta, hogy az I, G. Farben köteles a fentiek ré­szére 30 millió márkát kártérí­tésképpen kifizetni. Az érdekel­tek írásban jelentsék be nevüket, címüket és a pontos munkahe­lyet, valamint az Auschwitzban töltött idő tartamát a következő címre: Szabadságharcos Szövet­ség, Budapest, V., Beloiannisz utca IG* III, 6; 1957. JANUAR 27. VASÁRNAP \ 40 nap alatt több riint egymillió literi tejet adnak ]3ács megye állami gazdáságai I HETI I KOISFERAmz I (2. oldal) | ♦ Egyedülálló „verseny“ i (3, oldal) | ♦« Gyermekeknek f Női szemmelf <4. oldal) 2 Az ellenforradalom I Bács megye állami gazdasá­gaiban a rendkívüli események idején károkat szenvedett az ál­latállomány, amelynek állaga meglehetősen leromlott a több­nyire rendszertelen gondozás miatt. Ezekben a hetekben 1—2 literrel csökkent a tejhozam. A rend és a munkafegyelem hely­reálltával azonban fokozatosan javul a helyzet, és növekszik a tejtermelés is. Januárban már jóval többet fejtek, mint az előző hónapban. Tíz naponként mintegy 200 000 — 40 nap alatt több mint egy millió — liter tejet szállítanak el a megye gazdaságaiból. elleni harcok során Kecskeméten elesettek névsora (5. oldal) Két tanítváuv emlékezik Rudnar Gyulára (S oldal) A bajai rendörgyilkos ügyének tárgyalása (7 oldal) l i Tavaszra készül a Tassi Növényvédő Állomás 500 gépet már kijavítottak — megkezdődtek a szaktanfolyamok A Tassi Növényvédő Állomá­son serény munka folyik. A per­metezőmesterek a brigádvezetők irányításával a háti permetező- és porozógépek javításán szor­goskodnak. A javítás után min­den gépet kipróbálnak, hogy amikor munkába kerül, már üzembiztos legyen. Eddig több, mint 500 gépet javítottak ki. Az agronómusok az 1957-re szőlő rovarprognózison dolgoz­nak. A múlt évi felvételezések rovaranyagát már meghatároz­ták. Az értékelés után a megye legfontosabb kártevőire útmuta­tót állítanak össze — ezt az új­ságban rövidesen közlik is. Az állomás az idén a tavalyi­nál szélesebb körű felvilágosító munkát is végez. Ennek érdeké­ben már megkezdődött a perme­tezőmesterek és brigádvezetők növényvédelmi szaktanfolyama A tejhozam növeléséhez jelen-* ős mértékben hozzájárul a zöld-| akarmányozás. A gazdaságok* íz ősszel például 260 holdon* ^etettek takarmánykáposztát,! ímely most kint a szabadban, aj 'agy és a hó ellenére is 2600* názsára való friss zöldtakar-í mányt biztosít. A takarmányká-í >oszta etetése óta a Solti Államit Gazdaságban 10, a Bugaci Ál-J !ami Gazdaságban 9 literre nö-| 1 ’ekedett az istállóátlag; J Érdekes kísérletek folynak at _<(| Kunfehértói Állami Gazdaság-* n nI(1.)h | ban. Itt a somkórós napraforgót! i z ősszel besilózták, s ez a ke- ................................................... \ e rek kitűnő tápanyagnak bizo- , ,, , _ ijyuit. Parthirek Baja 18 üzeme közül eddig még csak nyolc üzemben alakult meg a pártszervezet. Folyik a pártszervező munka a Ruhaüzem, ben, az Autójavítónál, a Patyo­latnál, a Kenyérgyárban; Nehézségek mutatkoznak a párt szervezésénél az AKÜV 43-as számú vállalatnál, a Köz­raktárnál és a Vágóhídnál. Régebben 17 bajai hivatalba« volt pártszervezet. Jelenleg hét hivatali pártszervezet működik? A postánál, a Vízügynél és aa Állami Áruháznál is valószínű­leg rövidesen megalakul aa MSZMP-szervezet 1 j. Itt sajátítják el a dolgozók az egyes kártevő életének, fejlődé­sének és az ellenük alkalmaz­ható védekezésnek érdekes cs asznos ismereteit. Nagyok az állomás idei feladatai — ezt jól t adják a dolgozók is. Ezért igye­keznek jó felkészüléssel biztosi- tpni a védekezés sikerét. Szűcs József Jí Kecskeméti Vasútállomás főnöksége közli a íjabb személyvonatpárral bővül a közlekedés A Kecskeméti Vasútállomás főnöksége közli, hogy január hé 28-tól, hétfőtől Budapest, Lajos mi zse, Kecskemét között új köz­vetlen személy vonalág indul. Budapestről indul 17.18 perckor, I Kecskemétre érkezik 21 óra 10 perckor. Kecskemétről indul 17 óra. 20 perckor, Budapestre érkezik 21 óra 58 perckor. Ugyancsak 28-tól, hétfőtől a Kecskemétről Kerekegyházára i iduió motorvonat 14 óra helyett 12 óra 1 perckor indul. A szakszervezetek hangot adnak a dolgozók érdekében kialakított véleményüknek A Szakszervezeti Tanács X* teljes ülése A Magyar Szabad Szakszer­vezetek Szövetségének Országos Tanácsa a tegnapi napon tartot­ta X. teljes ülését. Az ülés első napirendjeként Gáspár Sándor, a szaktanács főtitkára tartott beszámolót a szakszervezeti mozgalom helyzetéről és a szak- szervezet feladatairól. A beszámoló részletesen ele­mezte az októberi események előzményeit és megállapította, hogy a párt akkori vezetése képtelen volt a jogos követelé­seknek érvényt szerezni; A dolgozók jogos bírálata mellett az ellenség jól lep­lezett általános támadást indított a párt és a prole­tárdiktatúra alapvető intéz­ményei ellen. A munkásosztály magatartá­sa az október 23-án bekövetke­zett eseményekben az október előtti időszak elemzésében leli magyarázatát. A magyar mun­kásosztály nem a proletárdikta­túra és a szocializmus, hanem annak hazánkban a gazdasági és politikai életben megmutatko­zott hibái ellen lépett fel. A munkásosztály döntő többsége szemben áll az ellenforrada­lommal. A továbbiakban a beszámoló feladatként jelölte meg azt, hogy he türelmes meggyőzéssel meg kell nyerni a dolgozók bi­zalmát. Fejlesztenünk kell a szocialista demokratizmust és ki kell ala­kítani a szocializmus építésének ol fan módszerét, amely legin- k; bb megfelel a mi sajátos ma­gjai- viszonyainknak, A magyar munkásosztálynak jo?os az az igénye, hogy a tár­sa dalmi gazdaság növekedésével együtt reálkeresete évről évre ne vekedjék. Éppen ezért a szak- sz ;rvezetek nem nézhetik kö- zö nbösen a termelést. Ehhez fe tétlenül szükséges, hogy a szikszervezetek segítsék a mun­kástanácsokat. A szakszervezet tek következetesen a munkásön-* igazgatás elve mellett álltak és állnak. A szakszervezet függetlensé­gén mi önállóságot értünk, —» folytatta Gáspár Sándor. A szakszervezetek vitatha­tatlanul a proletárdiktatúra alapján állnak cs ez meg­határozza a viszonyukat a proletariátus pártjához és államához. A szakszervezetek önállóságuk birtokában a politikai és gazda­sági élet minden területén han­got adnak a dolgozók érdekében kialakított véleményüknek, ja­vaslataiknak. 100000 köbméter fát hoznak be külföldről kislakásépitkezésekre V külkereskedelem 100 000 köbméter fát kötött le külföldön, gy a tavasszal megkezdődő kislakásépítkezésekhez a belkeres­kedelem megfelelő mennyiségű fát tudjon biztosítani. Megalakult a Munkaügyi . \ kormány határozatot hozott Vlunkaiigyi Minisztérium fel­áll fásáról szóló törvényerejű rei idelet végrehajtásáról. Egy­idejűleg megszüntetik a munká­én tartalékok hivatalát és a terv­hivatal munkaügyi kérdésekkel Minisztérium foglalkozó részlegeit. Az ipari- tanuló iskolák és intézetek ha­sonlóképpen az új minisztérium hatáskörébe tartoznak. A Mun­kaügyi Minisztérium miniszter- helyettese, Mekis József veszi át az új minisztérium irány ítását.

Next

/
Thumbnails
Contents